Elmesélem nektek, utoljára mikor ettem galamblevest. A történet inkább tragikomikus, mint vicces, dehát, istenem, nem lehet minden sztorihoz röhögőgépet mellékelni.

Huszonéves koromban szerettem a galamblevest. Akkoriban egy nagyvárostól 30 km-re fekvő, három vágányos kis mellékvonali állomáson voltam állomásvezető. Az állomásvezető abban különbözött az állomásfőnöktől, hogy kis létszámú állomáson ő látta el a főnöki teendőket, ugyanakkor ő volt az egyik forgalmista is, ahogy a hétköznapi nyelv nevezi a forgalmi szolgálattevőt. Azaz, nevezhetnénk az ipsét vezető forgalmi szolgálattevőnek is, de ez is becsapós és szaknyelvbe nem vihető át, mert félreértésre ad okot. A nagy forgalmú állomásokon ugyanis lehet több forgalmista is: külsős, belsős, menesztő, naplózó. Aki forgalmi vonatkozásban őket és az állomást irányítja, az a rendelkező forgalmi szolgálattevő.

A galamboknak ez persze mindegy lenne, de vidéken a kis szemétdombon is nagy úr a főnök. Időnként vagy fél konyhakész galambot, vagy kész galamblevest kaptam a beosztottaktól...

Aztán egy napon a vonalbejáró (az a pályafenntartási dolgozó, aki naponta sok-sok km-t végigcaplatott gyalog és sasolta a síneket, nincs-e valahol törés, vagy repedés) belépett a szolgálati lakás udvarának ajtaján, kezében egy alélt galambbal: - Főnök elvtárs (ne röhögj, nem párttag voltam, csak akkoriban nem dívott az úr megszólítás), találtam egy galambot, nekirepült a telefonzsinórnak, megszédült és leesett... Maga meg, úgy hallottam, nagyon szereti a galamblevest...
Kissé riadtan néztem az önkívületéből észhez téregető galambot. Levesként másként néz ki és az eliminálás sosem volt erős oldalam. Ha védekezésről, vagy valamiféle szemet-szemért elvről lett volna szó, hamarabb vágtam volna kést egy emberbe, aki feltehetően védekezik, semmint egy csirkének a nyakát elnyiszitáljam.
A vonalbejáró, amikor lányos zavarban valami köszönésfélét hebegve átvettem a galambot, még hozzátette:
- A felesége, gondolom, tudja, hogy ennek nem elvágni kell a nyakát, hanem letépni a fejét?
- Biztos tudja... - bólintottam elszörnyedve és arra gondoltam, "majd letépem én a te fejedet, a f@sznak hoztad ide ezt a szerencsétlent".
A vonalbejáró elviharzott tova, én pedig előcsaltam az akkoriban nevemet viselő aktuális feleségemet:
- Izé... kaptunk egy galambot ... megfőzöd? Csak még él ... te le tudod tépni a fejét?
- Éééén? Azt nem....
Némi tanakodás után arra a megegyezésre jutottunk, hogy alkalmilag átmegyek VIII. Henrik hóhérjába és baltával leütöm a galamb fejét.
Elballagtam a baltáért és a tuskóért, tuskót a tuskónak jeligére, majd hozzákészültünk az ebéd konyhakésszé alakításának legnehezebb fázisához.
Teri (az exem) leszorította a tuskóra (nem rám, ostoba, a favágó tuskóra) a galambot; a galamb persze nem volt készséges és jól behúzta a nyakát; én pedig a koordinátákat agyamba táplálva készültem a fejetlenségre.
Miután gondosan emlékezetembe vizuáltam a lőelemeket, becsuktam a szemem és lesújtottam, mint Attila, az isten ostora. A tudatalatti morális gátlás vezette a kezem és a balta lecsapott - két tizedmilliméterrel a galamb csőre elé. Felálltam, eldobtam a baltát és megállapítottam, ha rajtam múlott volna, Boleyn Anna még ma is élne, ha olyan hosszú nyaka is lenne, mint egy zsiráfnak.
Éppen szabadon akartam engedni a levest, amikor belépett az udvar rácsos ajtaján Sanyi, az egyik forgalmistám. Kezében mi is lett volna - leveshez egy galamb nem galamb - mint egy élő levesbecsinált. Levesbecsinálni való, pedig akkor én már majd becsináltam.
- Szia, főnök! Hoztam nektek egy kis leveshez valót! - nyújtotta felém nagy vidáman a gerlét.
- Kösz, Sanyi, de már kaptam egyet, ezt is most engedem el, mert én képtelen vagyok lecsavarni a fejét!
- Allóf@szt, add csak ide, semmi az! - Azzal mutató és középső ujja közé csípte egyik galamb fejét a másik után és három másodperc alatt lefejetlenítette őket. - Tessék, ennyi az egész, jó étvágyat! - és miután vállon veregetett, ment a maga dolgára. Útját két galambfej szegélyezte.
A többi már Teri dolga volt, de nekem akkor már annyira nem ízlett az ebéd. Akkor ettem utoljára galamblevest.