2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

Egy kezdő horgász... 2. rész

Írta: | Kulcsszavak: horgász . peca . hal . törpeharcsa

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Mint ígértem, folytatom a heti "eseményekkel". Véget ért a tábor, ahol 5 napból 3-an pecáztam is változó sikerrel. A változatosság kedvéért ismét Samy mesterrel ketten vonultunk fel a terepre. Nulladik nap délután egy helyen beetettünk büdös tengerivel (erjesztett kukorica... a ponty állítólag szereti), és arra mentünk fenekezővel. Úszóval is pecáztunk, inkább partközelben, a nádas (ami valójában gyékényes volt) szélénél.

1. nap: szakadt az eső, Zoli még a vegyvédelmi esőkabátban is elázott, nekem nem is volt igazán esőálló cuccom, úgyhogy hamar feladtam. Délutánra jobb idő lett, ismét nekiálltunk közös erővel. Jó darabig semmi, aztán mikor egyedül maradtam, az egyik partszéli úszósra ráment egy ponty, kb. 1kg-s volt. Nem tartott sokáig a fárasztása. Azon kívül még fogtunk vagy 6-8 törpeharcsát, amiből az elsőket visszadobtuk, de utána úgy voltam vele, hogy hal-hal, jó lesz az a halászlébe. Lassan ki is lett dolgozva egy viszonylag egyszerű pucolási mód.

2. nap: délelőtt enyhén felhős idő, délután szikrázó napsütés. 2 úszós és 2 fenekező készség a vízben. Az egyik úszóssal (bolognai, nem egészen erre lett kitalálva) sorban szedtük kifele a "törperádiókat", összesen újabb 12 darabot. Az első 8 után a nép kezdett éhes lenni, és mivel halászlét terveztünk, ezért kellett a hal is. Ebből következik, hogy nekiálltam pucolni. Pucolás közben Zoli még fogott 4-et, tehát azok már a haltartóba se kerültek. Az egyik fenekezőre felakadt egy kis keszeg is (olyan 70 deka körül lehetett), az is gyors feldolgozás áldozata lett... azt jobb volt pucolni, mint a törpét.

Vacsora: halászlé. A főszakács ercikebaby volt, mindenki dicsértre, de okkal: tényleg nagyon finom lett, bár nekem hiányzott belőle egy kis csípős. Mint később kiderült, ott volt mellette a paprika, csak nem tudtunk róla.

3. nap: ez paintball helyetti pecázás lett, ugyanis előző nap sikerült a napon leégnem, túl későn kentem be magam naptejjel. Valójában fél nap volt, egyedül nem olyan jó a stégen ülni, ráadásul elég gyéren haraptak a halak, összesen 3 törpeharcsát sikerült fognom, amit helyben meg is pucoltam. Mivel még mindig nem igazán megy fenekezővel a távolba dobás, ezért 2 úszóssal mentem, partközelben. Itt már a törpék se tartották magukat ahoz, hogy a kukoricára nem mennek, a 3-ból kettőt azzal fogtam. Képek nem készültek, nem azzal voltunk elfoglalva.

Egyre jobban tetszik a pecázás. Persze leginkább akkor, ha valami olyan fogás van, amivel lehet "szórakozni", és nem csak törpeharcsa, amit 18-as zsinórral is lehet reptetni... egy kilós ponty vagy különösen egy amúr esetén már érdekesebb a helyzet. A törpeharcsával az a gond, hogy van neki 3 bodnártüskéje, ami az óvatlan horgászt könnyen megszúrja. Egy a hátuszonyán, egy-egy meg a melluszonyainál. Ezek eltávolítása a legproblémásabb, de nem lehetetlen feladat.

Hogy mikor lesz a következő pecázás? Azt nem lehet tudni, de hamarosan. Lehet, hogy ismételten nekikezdek kocsit vezetni, hogy ne legyek másra utalva, ha messzebb kell menni. Egy 180cm-es botzsákot, egy horgászszéket és egy eszközökkel teli vödröt (vagy hamarosan egy horgászdobozt) elég macerás máshogy szállítani. Szerencsére Debrecen körül elég sok horgásztó van.

Hozzászólások

(#1) Winner_hun


Winner_hun
félisten

A cím direkt rossz?

Caps ONoláshoz látom fáradt vagy:P

halászlé. a főszakács
csípős. mint

► "Kicsit olyan webcaritas" ◄ ヅ

(#2) Taknyoshal


Taknyoshal
tag

Törpeharcsáknak és naphalaknak miért kellett megszületniük? :(((

(#3) ngabor2 válasza Winner_hun (#1) üzenetére


ngabor2
nagyúr

nem, javítva.

(#4) Alexios


Alexios
veterán

Fúj, de utálom a törpeharcsát, szúr mint a fene. Na meg ugye kifejezetten káros hal is, mivel megeszi más halak ikráját, nagyon könnyen szaporodik, így ha egyszer bekerül valahova, nagyon nehéz mást is fogni.. Egyszóval, le a törpeharcsákkal:D

(#5) mephi666 válasza Alexios (#4) üzenetére


mephi666
nagyúr

szombaton harcsa halászlét pusztítottam... rajta vagyok az ügyön :DD nem tudom, hogy törpe volt-e vagy nem, annyira nem értek hozzá... viszont finom volt, az a lényeg :)

"Kis lépés az emberiségnek... hosszú lépést a férfiaknak..." ++++++++++++++ BattleTag: mephiHUN#2258 ++++++++ A kígyó veszélyes állat mert harap, de a takarítónő még veszélyesebb, mert ő Maris

(#6) Alexios válasza mephi666 (#5) üzenetére


Alexios
veterán

Az a gond velük, hogy nehéz, kb. lehetetlen kiírtani őket, legalábbis elég költséges, és ha nem teszik meg akkor meg egy idő után csak törpeharcsa marad benne. Ráadásul vannak hülye emberek is, akiknek hiába mondják, hogy a fekete sügért elvinni tilos(a törpeharcsa természetes ellensége) hal-hal alapon elviszik azt is..

(#7) peterszky válasza Alexios (#6) üzenetére


peterszky
őstag

Van megfelelő szakember rá, én ismerek egyet, egészen jól lehet keresni a halászatával, korlátlan felvevőpiaca van. Először a kicsiket fogja ki, azért még pénzt kér, de miután csak a nagyobbak maradtak, azt "ingyen" kiszedi, megtartja és eladja.

Egy hibás döntés volt a törpeharcsa, mivel nem számoltak azzal, hogy a betelepítés után megváltozik az életvitele. Nem kell nálunk védekezni, ezért nem is nő meg. Eredeti élőhelyén 3-4 kilósra megnőnek, az pedig azért nem rossz :)

What else you gonna do on a Saturday?

(#8) Alexios válasza peterszky (#7) üzenetére


Alexios
veterán

Lehet, én tavaly beszélgettem, egy tónál a halőrrel, nekem ő mondta, hogy nem nagyon tudnak mit csinálni, próbálkoznak, de teljesen akkor se tudják kiírtani.
Azaz, én úgy tudom főleg kisebb tavaknál lehet őket hatékonyan eltávolítani, a nagyobbakból nehezebb:)

(#9) Gh0sT


Gh0sT
addikt

Bár biztosan sokan tisztában vannak a technikájával, azért leírnom, hogy a törpeharcsát hogyan szabadítom meg a horogtól. Mindig levegőben, a zsinóron lógva fogom meg a halat úgy, hogy a hasa a bal tenyerembe csattanjon. Ha függőleges állapotban lógatjuk a halat, akkor az oldalán és a hátán lévő tüskék elállnak a testétől. A hüvelyk- és a mutatóujjam az oldalsó tüskék alá szorítom és átfogom velük a halat.

Ezen a képen jól látszik az ideális állapot, ilyenkor lehet a hasánál megmarkolni a halat, a lényeg mindössze annyi, hogy az ujjaink a tüskék alatt legyenek és megakadályozzák, hogy azok becsukódjanak.

Érdemes még vigyázni a kárászok hátán lévő bognártüskével, ami szintén csúnya sebet tud ejteni.

Aki teheti, használjon horogszabadítot minden esetben. Egyrészt a gyakorlást végett, másrészt sokkal kíméletesebb megoldás ezzel kiszedni a horgot.

Soha nem késő, hogy azzá válj, aki lehettél volna.

(#10) ngabor2 válasza Gh0sT (#9) üzenetére


ngabor2
nagyúr

hmmm... ez a példány nem épp 8-dekásnak tűnik, mint amekkorákat nekem sikerült kifogni.

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.