2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

R5 2600 -> 5600

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

3 év után ismét eljött a csere ideje, mert olyan érzésem volt, hogy az igencsak visszafogott 1080ti után a 3070-nek nagyon kevés, ami támogatást CPU frontról kap. A 2600 sem a váltásnál, sem később nem okozott euforikus pillanatokat, hiába volt éppen az egyik legjobb választás akkor, amikor vettem. Persze nem volt vele soha probléma, meg kellő VGA erő párosult mellé mindig, így ugyan miért is lett volna. De mivel most egyéb irányba kevesebb pénz folyik el és az 5xxx széria manapság emberi áron kapható, meg az alaplapom is támogatja az új cuccost mindenféle apróbetűs részek nélkül, így rászántam magam a cserére.

Na kérem, ez most bitangos előrelépés lett. Tudtam, hogy Zen+ és Zen2 közt volt egy nagyobb lépés, valamint a Zen3 se lett rossz (bár az egy kisebb lépcső volt a generációk között) és így vártam is, hogy nálam erre ugorva látható lesz az eredmény, de arra nem számítottam, hogy szintetikus tesztekben is simán 40-50% a többlet.
Némelyik játékokban meg még ennek is bőven a duplája, mert sokszor játszok botokkal a nap egy részében lényegében használhatatlan internetem miatt és azok viszik az erőforrást, mint a nyavaja. Nem gondoltam, hogy ennyire... azt hittem, hogy a dota azért lassulgat be, mert annyira be van korlátozva az 1080ti (mert szegény nem bírta a gyári órajeleket, úgy fagyott), csak amikor a 3070 mellett is 57 fps-em volt átlagosan és néha berángatott nagyobb összecsapásokban, akkor kezdett gyanússá válni a dolog. Na, hát ilyen most nincs, 140 fps van (ennyi meg alapvetően nem kell, inkább kisebb legyen a zaj meg fogyasztás, melegedés, úgyhogy limitálom menüből, csak kíváncsiságból néztem meg). CS:GO-ba is be lehet rakni egy komplett bothadsereget, ami 16-nál már érezhető volt korábban, most semennyire.
VGA-intenzív játékokat azt gondoltam, hogy nem nagyon fogja érdekelni az új csoda, ami pl. Witcher 3-ban be is igazolódott, mert az egyetlen fps-t nem volt hajlandó előrelépni a 105-ről (qhd, minden kimaxolva, remélem a hamarosan érkező next gen is jól fog futni), de pl. a Cyberpunk 25(!!!) fps-t gyorsult átlagosan a benchmark szerint és még bekapcsolt RT-vel is +8-10 fps jön ki belőle. Arra azért nem számítottam. Nyilván nem a legjobb példa az optimalizáltság tekintetében a játék, szóval kb. bármit jobbat alá lehetne tenni, hogy előrelépés legyen, de akkor is meglepett. Bódottá van, ez egy fasza proci.

CPU lista bővítve.

N

Hozzászólások

(#1) freeapro


freeapro
senior tag

Én is most váltottam 5600-ra (3600-ról). Az alzás 65k-s ár gyorsan meggyőzött, hogy elég lesz az "X" nélküli változat is. Az átlag fps nekem is nagyot ugrott ugyanazzal a vga-val is.

(#2) N€T0X|N válasza freeapro (#1) üzenetére


N€T0X|N
őstag

Igen, engem is az győzött meg. :D

Sent from my keyBoard

(#3) vallas


vallas
senior tag

Köszi az infókat, nekem is 2600 van, és már gondolkodtam a cserén...bár nekem vga csak 1660ti 6GB van...

.............IHB-MBM............. Let's Go MAVS!

(#4) N€T0X|N válasza vallas (#3) üzenetére


N€T0X|N
őstag

Játékok alatt is kisimíthatja azért a folyamatosságot, de ha másra is használod, akkor pláne jól jöhet az ereje. Én ki tudom használni és amivel az előző 21 perc alatt végzett, az most lement 13.5-re. Még mindig sok, de jól látható a különbség. :D

Sent from my keyBoard

(#5) Nagynozi


Nagynozi
aktív tag

Én egy 5600x-et használok, akkor vettem, amikor 90k-ért árulták, sokat vártam erre az árra, ez egy nagyon erős CPU ahhoz képes, hogy "csak" 6 mag/12 szál. Simán meghajt egy RTX 3080 12GB-ot az én esetemben. És AM4-en még mindig ott a Ryzen 7 5800X3D, ami a jövőben egy újabb upgrade lehet, de még mindig túlárazott, de brutálisan jó termék, ha lemegy az ára, vagy Hardverapro-n valaki majd piszkosul olcsón garival árulja, én le fogok csapni rá. Egyelőre nem akarok platformot váltani.

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.