2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

Bátor voltam: fékcsere

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Mer' nem csak hülyeségre költünk. Volt több nagyobb dolog is (vezérlés, kuplung fő- és munkahenger, futómű szilentek, kipufogó középrész dobbal együtt), de csak ezt szereltem itthon - hú de gyorsan lelőttem, na mindegy, a címből is sejthető - a funkcionális és esztétikai apróságokon felül, mint műszerfal ledezés, külső tükör ház javítás és persze a kötelező időszakos (olajcsere, szűrők, folyadékok, szelephézag) és szezonális dolgok. Szóval az első fékek is elég tróger állapotban voltak már. Tárcsa fél mm-re volt a végétől, illetve pár napja megszólalt valamelyik kopásjelző is a betétekben. Hónap második felében nem szeretem az ilyet, de egy ideje terveztem, hogy erre költeni kell, úgyhogy gondoltam, itt az idő. Felkerestem a szerelőmet, hogy mennyi lesz az annyi.
Mondott egy 45+20 (anyag és munka) számot, persze szorozva ezerrel, amire elhúztam kicsit a számat. Mondtam is, hogy 45-ért már EBC szettet kapok (alap tárcsa + Blackstuff betétek), nem lesz ez kicsit drága? Ő azt nem ismeri, de egyébként a Textar-ban bízik, azt sokat szerelt már és még nem vittek vissza rosszat. De ha akarom, tesz fel olcsóbbat, csak az nem lesz olyan jó. Hát jó, kitalálom, hogy mi legyen.
Egyébként alapvetően a nyulat akartam kiugrasztani a bokorból, mert elkezdett zavarni, hogy ő is a Bárdinál veszi az alkatrészt (nem titok), ahol egyébként klubtag vagyok, ami bárki lehet, tehát ugyanazt az alkatrészt már nekem is eleve 10% kedvezménnyel adják ahhoz képest, ami a webshopban az alapár. Eddig kevésbé zavart, de tudvalévő, hogy a Bárdi eleve nem a legolcsóbb opció, így aztán a 100%-os ár egy bizonyos szinttől már mégiscsak idegesítő. Ő nem csinált belőle ügyet, azt mondta, ha viszek valamit, azt fogja beszerelni. Bevallom, nagyobb ellenállásra számítottam, úgyhogy kíváncsi vagyok mit fog szólni, ha elővezetem, hogy legalább a 10%-ot hagyja nálam innentől, hacsak nem inkább én fogom hordani az alkatrészt ezután. Hiszen nyilván nagyobb kedvezménye = haszna van az alkatrészeken, amit nekem 100%-os áron ad tovább a munkadíj mellett. És tudom, hogy így működik a szervizek nagyja, még ha nem is mindenki ugyanott veszi az alkatrészt, de most nem akartam 65 ezrest kiadni. Hát pont a féknél, ez van.
Na de. Először jött az elhatározás, hogy ha amúgy se köti az ebet a karóhoz, akkor most megveszem én az alkatrészeket. Legyen a Textar, ha szerinte az annyira jó és bevált, én úgyse tudom, hogy mi a tuti. Fórumokon meg írnak mindenről ezt is meg azt is. Az EBC-ről pedig nyilván lemondtam, elsődlegesen az ára miatt, meg a Blackstuff/Ultimax betétekről amúgy se írnak igazán jókat. Akkor már Greenstuff kellett volna, de az nem 10, hanem közel 30 ezer, úgy meg csak anyagárban meglett volna a 65K.
Kovács autót mindenki ismeri, aki olcsón akar alkatrészt, úgyhogy itt viszont 27K-ból megvoltak a Textar tárcsák és betétek, ami a Bárdinál teljes áron 43K (igen, azért 43 és nem 45, mert a szerelő először a 262-es tárcsákat nézte, de az én autóm facelift előtti, így 240-esek vannak rajta). Ez rögtön 16K különbség, ami jól látható összeg. Ugyanazt a cikkszámot választottam, ami a Bárdinál is volt, tehát ha a szerelő azt mondta, hogy az jó lesz, akkor legyen.
Aztán amíg vártam a szállításra (2 nap), csak elkezdte birizgálni a csőrömet a szerelés része a dolognak, mert eddig alapvetően mindent megcsináltam az autón, ami legózható és van hozzá szerszámom. Márpedig a fék is pont ilyen. Igen, itt lesz, aki felhördül, hogy de hát a fék az nem játék!!! És igaza is van, ész nélkül nem is ugrottam neki. Egyrészt elolvastam néhány szakmai leírást általánosságban, másrészt megnéztem Youtube szerelős csatornák típusazonos videóit és hozzászólásait, valamint mind itthon, mind telefonon van szakmai/gyakorlati segítségem ilyen feladatokhoz (ingyen, úgyhogy nem élhetek vissza vele, ezért járok amúgy szerelőhöz).


A lemezek tetőfedésből maradtak, de alátétnek is jó, ha leesik egy csavar, burkolás itt nyár végén lesz

Ez alapján egy nap alatt rászántam magam, hogy én ennek bizony neki fogok állni. Van a környéken elég üres földút és ha fa kell, hogy megállítson az első utamon, találok abból is eleget. De biztos voltam benne, hogy hacsak nem szivat meg nagyon a 2-2 csavar, ami a tárcsákat fogja, nem lesz gond. Nem mellesleg újabb -20K. Igen-igen, aki még továbbra sem bízik ebben, az mondhatja, hogy húszezret ér nekem az emberélet. Mármint a másé.
Én viszont az alkatrészek megérkeztével teljes lendülettel álltam rá a szerelésre az utolsó mocsokmeleg napon a héten és bár ha csináltam volna már ilyet, nem 3 óra lett volna, hanem maximum másfél, a végére összeállt szépen a dolog és jelentem, tökéletes fékjeim vannak az autón.
A rohadék tárcsarögzítő csavarok persze egy jó részét kitették ennek, de sikerült őket kivarázsolni a fejük elnyalása nélkül, ezért külön köszönet Eric the Carguy-nak. Minden más alapvetően flottul ment, csak a rengeteg túlbiztosítás (3x megnéztem, hogy meghúztam-e, eltettem-e, megkentem-e) és a nálam okosabbaktól való infó kérdezgetése vitte el az időt, ha elbizonytalanodtam. Még a fékfolyadék leszívásánál akadtam el egy picit, mert nem volt itthon fecskendő, vékony cső, akármi, de végül azt is sikerült szerezni. Szerencsére mind a féknyereg, mind a csapok-karmantyúk-hengerek jó állapotban vannak, csak a rárakódott retek alól kellett kiszabadítani őket (drótkefe), de nem kellett felújító készletet venni hozzájuk. Féknyeregzsírt és féktisztítót kellett egyedül vennem, de ezek bagatell összegbe kerültek a húszezres szerelői munkadíjhoz képest. Tisztítás és a tárcsák zsírtalanítása, majd megfelelő helyeken kenegetés után tényleg csak legózás maradt hátra, persze 3x ellenőrizve mindent. De lényeg a lényeg, hogy végül nagyon tuti lett.


Alá is volt bakolva a lengőkar bekötőpontnál, csak pont kitakarja a tárcsa

Az öreg tárcsák fogalmam sincs milyen típusúak voltak, egy árva jelzés, felirat nincs rajtuk. A Roadhouse betétek (TRW budget márkája, ha minden igaz) nem voltak rommákopva, olyan ~2mm lett volna még bennük, úgyhogy nem tudom mit sivalkodott egyszer egy fékezésnél, valószínűleg más miatt sikkantott egy kicsit. Nem éreztem korábban szarnak a féket, semmilyen szempontból, de az biztos, hogy az új már most jobb (és meglepően jól is adagolható már elsőre). Bejáratás után meg talán még jobb lesz. Eddig olyan 50km-t mentem vele, majd kereket levéve újra ellenőriztem, hogy rendben vannak-e a dolgok. Tudtam, hogy meghúztam a csavarokat rendesen, a fékbetétnek nincs merre elmozdulnia és a tárcsa se tud hova leesni, de inkább nézzem meg még 1x, mint szétessen valami útközben...
Igen, ebből is látszik, hogy nem vagyok szerelő. De bármit, amit az autón csinálok (sőt, nem csak az autón), ennyiszer szoktam ellenőrizni. Így legalább tudom, hogy tuti lett és nem veszélyeztetek senkit az utakon.

N

Ui.: Természetesen akármilyen komplikáció lépett volna fel (nem megy be, nem megy vissza, nem passzol, eltörött, elszakadt, mittudomén), csak olyannal fejeztettem volna be a melót, aki nem egyet kiadott már a kezei közül.

Hozzászólások

(#1) Hieronymus


Hieronymus
addikt
LOGOUT blog

"Mondott egy 45+20 (anyag és munka) számot, persze szorozva ezerrel '

Megyek hozzá javíttatni. Felénk a munkadíj egyenlő vagy több az alkatrész áránál. :((

Legyen béke! Menjenek az orosz katonák haza, azonnal!

(#2) #90088192


#90088192
törölt tag

Ne aggódj nincs mit nagyon elrontani rajta, csak tisztán kell dolgozni :) az üzemi féknek pont az a lényege, hogy faék egyszerűségű legyen, hiszen így lehet minimalizálni a hibalehetőséget, illetve a rugózatlan tömeget.

A betétek hátsó oldalát ahol felfekszik a munkahengerre meg szoktam kenni szilikon pasztával(szigorúan csak ott), ez megakadályozza a nyikorgást minden szituációban. Ugyan ez a nyugvó oldalon levő betétre is igaz, a felfekvést megkenni vékonyan. Nem szabad hagyni kint megszáradni, egyből visszatenni a helyere(a tárcsára) és felpumpálni keményre a féket. Lehet venni spéci pasztát erre a célra, de pontosan ugyan ez a végeredmény. Mivel a felspannolt fék kiszorítja a felfekvő felületekről, így gyakorlatilag "körbe ragasztod".
Nekem soha nem nyikorgott ezzel a módszerrel, és ahogy olvashatod, jó pár ezer km tettem így autókba bele.
Ezt csak arra az esetre írtam ha nyikorogna :DDD

(#3) N€T0X|N válasza Hieronymus (#1) üzenetére


N€T0X|N
őstag

Alapvetően nem dolgozik drágán, nem véletlenül járok hozzá. Előtte "rendes" szervizben se volt több, legalábbis ahová korábban hordtam az autót, ugyanilyen árakkal dolgoztak. Csak ő kifejezetten Hondás, így vele - már bizonyítottan - jobban járok még úgy, is, hogy nem kapok hivatalos számlát és garanciát (ettől még garanciát vállal a szerelésre és amikor egyszer azt hittem, hogy gond van, azonnal házhoz jött volna, de végül nem kellett).

Sent from my keyBoard

(#4) N€T0X|N válasza #90088192 (#2) üzenetére


N€T0X|N
őstag

Megkentem ott, ahol írod, a féknyereg zsírt pont ezért vettem. :K

Sent from my keyBoard

(#5) #90088192 válasza N€T0X|N (#4) üzenetére


#90088192
törölt tag

Magyarul sem tudom hogy hívják, mert nem használtam :DDD

Az elnevezés nagyon csalóka, mert a nyereg úszó szerkezete, csapokon tud mozogni, és ahhoz kell zsír. Ezert nem volt egyértelmű számomra, hiszen az a trutyi ami a nyikorgást megállítja, nem hinnem hogy zsír lenne :))

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.