2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

Akit mindenki utál

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Munkahelyen van egy kolléga, akit most már konkrétan az egész cég gyűlöl, mint a szemetet. Miért? Több oldalnyi szöveget tudnék írni arról, hogy milyen agresszív, arrogáns, hazug, gerinctelen féregről van szó, de félő, hogy ha egyszerre akarnám leírni, akkor bedurranna az összes ujjam tőle. A kedves olvasó remélhetőleg elhiszi enélkül, mert a közvetlen csapat egyemberként utálja, az egyébként többezer fős cégből pedig eddig csak és kizárólag negatív véleményeket hallottam, olyan emberektől is, akiket amúgy nem is ismerek, nem állok velük semmiféle kapcsolatban.
14 hónapja mondjuk a vezetőségnek, hogy az ötfős csapatban neki nincs helye, nem lehet vele együtt dolgozni. Önjelölt csoportvezetőnek hiszi magát, mindenbe belepofázik a munkától kezdve a magánéletig, odáig merészkedve, hogy szolgálaton kívüli kollégákat zaklatott régebben néha mindenféle magánéleti hülyeségekkel (a céges telefonon persze). Mindenki igazodjon hozzá, mert hát ő elvált, kisgyerekes és a gyerek anyja is 12 órás beosztásban dolgozik és emiatt csak így, meg csak úgy tud bejárni, így aztán a beo legyen az ő kénye-kedve szerint, ahogy a szabadságolás is télen-nyáron, miközben ő soha senkire nincs tekintettel. Egyébként meg óvodás gyökérként viselkedik ("te kezdted" stílusban), bármit a szemére hányunk. Rendszeresen visszaél mindenki jóindulatával és ő soha semmit nem hajlandó engedni, alkalmazkodni, igazodni.
A külsősök, más területek munkáiba is folyton beleugat. Amikor nincs szolgálatban, akkor más nevében levelezget, telefonálgat, miközben a felelősség nem az övé. Persze időben bejárni képtelen, pedig Bp-en belülről beszélünk, tömegközzel jól megközelíthető címekről. De azért másokat mószerolgat a hátuk mögött vagy akár időnként nyíltan is beleszövi a w-o-t email-jeibe szépen ügyesen a kis genyóskodásait a vezetők felé.
Ez a kolléga többször rágalmazott már meg engem, hazudozott össze-vissza a hátam mögött, ami minden alkalommal eljutott hozzám, minden alkalommal szóvátettem, egyre erőteljesebben, legutóbb idén év elején már ordítottam vele, mert betelt a pohár. Tavaly augusztus óta egyébként nem állok szóba vele semmiféle szinten, kizárólag a kötelező szolgálatátadási dolgokat beszélem meg vele, azon kívül érkezéskor hello, amikor meg ő távozik, hello.
A vezetőségnek többször mondtuk már mind a négyen, külön is, közös megbeszélés alkalmával is, hogy ez-így-nem-mehet-tovább. Legutóbb megint kihúzta a gyufát és bár próbáltam békésen megoldani a szitut (azért nem úgy megy be az ember a melóhelyre akkor se, ha ő van, hogy széttéplektegeci, még ha egyébként ez általában benne is van a levegőben). Apróságról van szó, nem is részletezném, annyira nevetséges. Legyen elég annyi, hogy szépen megkértem valamire, amit ő nem volt hajlandó megtenni. Teszem hozzá, itt is arról van szó, hogy négy embernek kellene hozzá igazodni és én ezzel kapcsolatban kértem meg valamire. Kétszer kellett elhangzania a kérésnek, mert elsőre úgy csinált, mint aki meg se hallotta. Utána meg még neki állt feljebb, hogy hát így meg úgy. Adtam neki 3 percet és megpróbáltam normálisan (tényleg, hangsúlyra is figyelve) elmagyarázni, hogy azért nem egészen úgy van, hogy körülötte forog a világ, de ő csakazértis, egyre flegmább stílusban arra játszott, hogy felhergeljen. Nem lett volna rá különösebb szükség, hiszen pontosan tudja, hogy utálom és mivel 14 hónapja nem állok szóba vele, nem nagyon tud fogást találni rajtam és ez nagyon-nagyon zavarja őt.
Láttam, hogy nem megyek semmire, mondom oké. Tudod mit? Már megint hónapok óta tartogatom magamban, akkor megkapod, legalább ezt kiadom magamból. Úgy elküldtem a kurva anyjába, hogy füstölt. Igen, egy munkahelyen, egy munkatársat, hangosan, ordítva. Igaz, vasárnap volt, tehát rajtunk kettőnkön kívül nem volt bent senki más, így azért nem akkora teljesítmény.
De ez az, ami nem sűrűn történik meg egy melóhelyen vagy legalábbis velem még nem fordult elő és mástól se hallottam ilyet. Követte még némi szóváltás, de ott beborult és igen közel álltam hozzá, hogy szájbavágjam. Aztán eltakarodott és szépen beütött a Zen. Kiadtam, amit ki kellett. Pár órával később beszéltem a közvetlen vezetőmmel telefonon. Kerek-perec elmeséltem, hogy ezt mondtam a kollégának és legközelebb Index címlap lesz ebből, ha nem tüntetitek el innen. Több, mint egy év kérlelés után a jóember úgy csinált, mintha derült égből villámcsapás, hát hogy juthatott idáig a helyzet?! Nem kaptam se elmarasztalást, se semmit. Hát jó, majd valami lesz, lemondó hangon.
És tudjátok, mi lett? SEMMI. Az égvilágon semmi! Egy rohadt beszélgetés nem történt, egy személyesre nem hívott be senki, egy HR-es vagy pszichológus vagy akármi nem került elő. Kérdezem én: ha valakit elküldök az anyjába és utána azt mondom a főnöknek, hogy legközelebb megverem, akkor az nem jelenti azt, hogy valami nagyon nagy baj van?? És most objektíven nézve a dolgot, tehát nem is az a legérdekesebb a sztoriban, hogy a kolléga szerintem ilyen vagy olyan. Hanem ha ez történik, akkor nem tesznek semmiféle lépéseket, hogy egyáltalán kiderítsék, hogy mi a baj, kivel van baj, miért juthatott el idáig a dolog? Nem kellene elébe menni valahogyan, hogy ha már konkrétan elhangzott, hogy pofonig feszítette a húrt az ember, akkor valahogy lazítsunk a helyzeten? Egy vezető nem fogja fel ennek a súlyát?!
Direkt azért voltam a főnökömmel teljesen őszinte, hogy eljusson végre, hogy gyerekek, ez nem vicc! Pontosan két hete történt a dolog és ehhez képest pontosan ott állunk most, mint akkor. Azaz lehet, hogy valaki - mert nem csak én tartok ám itt - egyszer úgy szájbavágja, hogy utána lehet magyarázni a vezetőknek a bíróságon, hogy hát igen, előtte 14 hónapig mondták a beosztottak folyamatosan, hogy idegileg már teljesen kivannak, de felelősségünk teljes tudatában leszartuk...
Ha tényleg idejutunk, az azért vicces lesz (nem).

N

Hozzászólások

(#1) Sethdobaloah


Sethdobaloah
senior tag

Biztos van valami hivatalos útja, ahol írásban tudjátok jelezni a dolgot. Egyszer, kétszer százszor... előbb utóbb eljut egy feljebb lévő emberhez, akit már érdekel is. A szájba veréssel lehet tudni előre, hogy csak az jár majd rosszul aki ütött.

...csak én vagyok helikopter?

(#2) Gdi


Gdi
senior tag

Jelezzétek írásban, vetessetek fel a panaszotokról (vagy megbeszélésetekről vezetővel/HRessel) jegyzőkönyvet.

Mondanám a hang/videó-felvételt is ha meg tudjátok oldani, hogy kivitelezhető és "bizonyító erejű" legyen.

[ Szerkesztve ]

''Milliárdnyi meggyilkolt csillag sikolya elhal az éj békéjében, és a kétségbeesésnek csak néhány, törékeny, kőbevésett szó áll ellen.''

(#3) Sanyi.mTs


Sanyi.mTs
addikt

Ha tényleg ilyen a helyzet, akkor pl a beosztással ne hagyjátok magatok. 4 egy ellen.

(#4) Tamás88


Tamás88
őstag
LOGOUT blog (1)

Ilyenek a főnök kedvencei (sajnos).

(#5) bambano


bambano
titán
LOGOUT blog

add be a felmondásod. lehetőleg azonnalit.
az persze egy fokkal jobb lenne, ha mindenki beadná a csapatból.

szerk: minek vártál ennyit az üvöltéssel?

[ Szerkesztve ]

Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis

(#6) akom


akom
senior tag

Ismerős helyzet. Egy megoldás létezik. Csak ahhoz kell egy kis vér a pucába.
Minél többen egyszerre beadjátok a felmondásotokat. Aztán majd kimatekozzák hogy 1 vagy X embert engedjenek el. 99% hogy azt az egyet fogják kirakni.

Szerk: bambano megelőzött.

[ Szerkesztve ]

(#7) bambano válasza akom (#6) üzenetére


bambano
titán
LOGOUT blog

bennem van egy kis pesszimizmus, hogy ha tizensok hónap alatt nem léptek, akkor nem is fognak.
vagy nem akar konfliktust a főnök, vagy csókos az illető.
ennek az is lehet a következménye, hogy a csapatszellemen már olyan sebek estek, amiket nem lehet javítani, ezért mindenképpen érdemes lelépni. mert itt hamar előkerülhet az a vélemény is, hogy miért volt ilyen béna balfék a főnökség, és akkor a főnökség renoméja is sérül a beosztottak között, azon meg nem lehet túllépni csak felmondással.

Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis

(#8) akom válasza bambano (#7) üzenetére


akom
senior tag

Egyetértek.

(#9) N€T0X|N válasza Sethdobaloah (#1) üzenetére


N€T0X|N
őstag

A szájba veréssel lehet tudni előre, hogy csak az jár majd rosszul aki ütött.

Persze, ez világos. Csak azt vettem észre magamon, hogy úgy el tud borulni az agyam ilyenkor, hogy nem mernék rá fogadni, hogy nem provokálja ki valami olyan beszólással - bár ahhoz gyáva szerencsére. Soha nem igazán mer konfrontálódni a legkisebb ellenkezéskor (persze másnap mástól hallom vissza, hogy így meg úgy, teljesen kitekerve a történetet, van ám gerinc), ha valaki elég határozott, csak a többiek nem azok.

Sent from my keyBoard

(#10) N€T0X|N válasza bambano (#7) üzenetére


N€T0X|N
őstag

Igen, ezt már mi is látjuk, hogy itt nem fog történni semmi, ámbár folyamatban van a csapat feloszlatása (teszem hozzá, május óta, no comment), mert amit csinálunk arra már annyira nincs szükség és külön területekre bontanának szét, az ígéret szerint ettől a hülyétől messzire.
Ami miatt korábban nem történt meg az az, hogy a főnökeink nem értenek ahhoz, amit ő csinál, mert látványosnak látványos, de 80%-ban haszontalan, de emiatt nem merik kirúgni. Inkább megy a struccpolitika meg a "jaj nem kell foglalkozni vele mit beszél" - ez csak azért necces, mert van egy iskolai ismerőse igen magas szinten és onnan már jött visszafelé kérdezősködés, ugyanis bennünket rossz színben tüntet fel mindenki előtt (szerinte csak ő dolgozik, holott mindenki megteszi azt, amit kérnek tőle, rá meg már többször szóltak, hogy NE nyúlkáljon bele abba, ami nem az ő dolga, de hát annak se volt nagy ereje ilyen vezetőséggel).

Sent from my keyBoard

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.