Gondoltam megírom az esetet, mert egyrészt nincs még ilyen fajta blog bejegyzésem, másrészt, meg miért ne?

Az egész 9. –én, egy szombati nap kezdődött. Felkeltem és érzem vmi nem ok. Fáj a hasam. Jó, felkelek, de csak erősödött. Akkor hasra fekszem kicsit. De csak egyre rosszabb lett, 2 órát szenvedtem az ágyamban, aztán felkeltem, mert nem láttam értelmét tovább feküdni.
Közben jött egy jó barátom, hogy megbeszéljük az estét. (iszogatás, póker, meg ilyenek). De mivel fájt
a hasam már nem voltam biztos benne hogy megyek. Jó elmegy, nekem meg csak erősödött a fájdalom. Sőt, elkezdett a gyomrom is kicsit fájni.
Később megint átjön egy másik jó barátommal, hogy akkor mi lesz. Ugyan abban maradtunk. Egyre
erősödött a gyomorfájdalmam is. Már 4 óra lehetett kb. Megint ágynak dőltem, néztem a TV –t és csak görcsöltem. Volt egy rövid időszak mikor enyhült a fájdalom és kezdtem fellélegezni. Felálltam, de a fájdalom újra erősödött. Jó, visszadőlök.
Olyan 5 óra tájékán érzem, hogy a vakbelemnél is fáj már. – Istenem, ennek soha nem lesz vége? – gondoltam magamban. De az is csak egyre rosszabb lett, sőt már inkább csak ott kezdett el fájni. A fájdalom miatt, nem nagyon ittam semmit, mert nem akartam felálldogálni és elmenni a csapig és enni se mertem, mert féltem hogy visszaköszön. Már egyenesen se tudtam járni.
Úgy hatóra körül, már kezdtünk aggódni, hogy lehet begyulladt a vakbelem. Akkor menjünk be a
kórházba, kivizsgálásra. Muterral be a kocsiba és irány a szomszéd városban lévő kórházba. (Kistarcsai kórház)

Bementünk, bejelentkeztünk a portán. Először fel kellett menni a gyerek osztályra. Oda mentünk és elkezdtek vizsgálgatni, nyomogatni a fájó ponton, vért is vettek meg ilyenek. A vizsgálódás után, kint kellett várni a folyosón. Érdekes dolgokat láttam/hallottam. Elkezdett bömbölni egy csecsemő, az anyja oda ment és elkezdett üvöltözni a gyerekkel, hogy ne sírjon már. Összenéztünk, muterral kicsit csodálkozóan, aztán lekövetkeztettük, hogy ebből milyen anya lesz.
Aztán leküldtek egy ultrahang vizsgálatra. Kaptam is a gyerek osztályon egy aranyos kis kerekes
széket, ( ) mert már nehezen ment a járás. Jó, lementünk, mivel már este volt, nem kellett várakozni, átestünk az ultrahangon, de ott még nem állapítottak meg semmi konkrétat. Vissza a gyerek osztályra. Tovább vizsgáltak, aztán karomba akartak nyomni egy ilyen infúziós bizgentyűt, (amibe bele adják az infúziót) pontosabban a vénámba. Hát eléggé kellemetlen volt és nem is sikerült. Azért nem, mert aznap nem ittam elég folyadékot és kidurrant a véna, ahová bele akarták szúrni. Ezt eljátszották még 5x, amíg végre sikerült egy vénámba bele szúrni rendesen. Mondhatom kellemes volt, de a végére már annyira hozzá szoktam a fájdalomhoz, hogy nem is zavart.
Jó, ezzel megvoltunk, aztán leküldtek a sebészetre. Ott se kellet sokat várni, bementünk, és egy
sebész doktor elkezdett vizsgálgatni. Miután abba hagyta, elment szöszmötölni az asztalánál, mi meg vártuk az eredményt. Végül elhangzott az a mondat, amit nem nagyon szerettem volna hallani: ,,Ez bizony vakbélgyulladás, meg kell operálni.”. Egy pillanatra kicsit megfagytam, mivel még sose műtöttek, de utána inkább nem izgattam magam, és nyugodtan felfogtam az ”ítéletet”.

Így már nem megyek sehová, szal bekísértek egy 2 ágyas üres szobába. Volt terasz, külön fürdőszoba/wc meg minden. Tiszta grand hotel. E közben muter visszavitte a kis kerekes széket a gyerek osztályra. Én befeküdtem az ágyamba és vártam, már olyan 8 óra lehetett. Jött be mindenféle doki és elintéztük a papír munkákat. Az egészben a legrosszabb az volt, hogy a műtét előtt és után 6 órával, nem szabadott se inni, se enni. Bár az evés nem volt gond, de az ivás annál inkább. Szóval titokban csak olyan piciket kortyolgattam a vizes flakonomból, hogy ne száradjak ki. Közben már kaptam infúziót is. Hát közeledett a műtét ideje, muterral beszélgettünk a témáról, mert már neki is kivették a vakbelét anno, én meg közben (saját meglepődésemre is) halál nyugodtan vártam, csak egy dologtól partam, méghozzá attól, hogy bekatétereznek. Valahogy a gondolatába is beleborzongtam.

Hát eljött az idő, majdnem 11 óra volt és a nővér bejött egy betegtologatóval, elküldött wc –zni aztán teljesen le kellett vetkőznöm, és befeküdnöm az ágyba. El is indultunk, muterral elváltunk a folyosón és irány a műtő. Közben azt mondták, hogy nem fognak bekatéterezni, szóval teljesen megnyugodtam. A műtő előszobájában át kellett feküdnöm egy másik ágyra, ott a betegtologató megborotvált vakbél tájékon, (fél fanszőrzettel mentem tovább ) és végül betoltak a műtőbe. Ott leszíjaztak, rám csatoltak mindenféle cuccot, én közben alaposan felmértem a terepet. Elkezdték adni az altató gázt, meg az injekciót, közben meg csak néztem ki a fejemből és vmi furcsa, leírhatatlan érzés fogott el altatás közben. (nem érzelem) Nézem a plafont, nézem-nézem…

Jó lenne leírni a műtet is, de sajnos nem tudom. Ugyan is a következő kép már az, hogy a kórházi szobámban ébredek 1 órával később (éjfélkor) és vmi nővér ott motoszkál az ágyam körül. Az első dolgom az volt, hogy gyorsan ellenőriztem, nem –e vagyok bekatéterezve és nagy megnyugvásomra nem is voltam. Nem nagyon fájt a műtött terület, mert infúzión biztos vmi nagyon erős fájdalomcsillapítót kaptam. Megkérdi a nővér, hogy hogyan érzem magam. - Köszönöm jól. – közben, nézem hogy a testemen van vmi narancssárga cucc. Meg is kérdeztem, hogy – Mi ez, rám száradt vér? -. - Nem, csak jód -.
Nézem a kötést a hasamon és elmerengek, hogy ott műtöttek, kivették egy szervem és mégsem érzem
hogy üresebb lennék, meg ez a képszakadás is furcsa volt, nem is álmodtam semmit. (bár aki elég mélyen alszik, az köztudott, hogy nem álmodik) Mondjuk még azt se fogtam fel teljesen, hogy kajak megműtöttek.
Aztán elakartam menni wc –re, de a nővér azonnal leállított, és adott egy kacsát. Na mondom, remek!
Oda tett nekem még egy hányó tálat is, bár nem tom minek, mert egész nap nem ettem semmit, de azért biztos, ami biztos. Kiment a nővér, én meg használatba vettem a kacsát. Eléggé nehezen ment, mert szokatlan volt számomra az ágyban hugyozás. Aztán próbáltam aludni, de nem nagyon tudtam. Nem a fájdalomtól, mert az eléggé enyhe volt, hanem egyszerűen nem tudtam, és kész. Persze sikerült elaludnom jóval később, de sokszor felébredtem éjszaka. Nem is aludtam sokat, 5 –kor is felébredtem, de akkor nem nagyon tudtam vissza aludni és nem is volt már kedvem.

Hát felkeltem, de nem tudtam megmosdani, mivel az irataimon, a cigimen, és a telefonomon kívül mindenem otthon maradt mert nem arra készültem, hogy itt maradok. A járás amúgy nehézkesen ment, nagyon lassan tudtam csak mozogni és görnyedve. Akkor egy kicsit jobban fájt, de lehetett kérni fájdalomcsillapítót, szóval elviselhető volt. Aztán még rosszabb az egészben az volt, hogy még olyat se hoztam, amivel leköthetném magam. Se egy könyv, vagy az iPod –om, a telefonomon meg csak gagyi játékok vannak Szóval nem tudtam mit csinálni, néha sétálgattam a szobámban, vagy kimentem a teraszra cigizni, (amit óvatosan kellett csinálnom, mert ott tilos volt a dohányzás és lusta voltam lejárkálni a másodikról az udvarra) amúgy meg csak ültem/feküdtem az ágyamon, bámultam ki az ablakon és merengtem. Közben megvolt a 9 órás reggeli vizit is, amin azt mondták, hogy csak pépeset szabad ennem, mert nem erőlködhetek a wc –n, és ha minden rendben lesz, akkor úgy 2 nap múlva haza is mehetek. Dél és 1 óra közti ebéden olyat is kaptam: krumpli püré, meg valamilyen könnyű hús; (a mai napig nem sikerült rájönnöm milyen hús volt) de fimon volt.
Aztán olyan 3 óra tájt bejött muter. Hozta a motyómat, egy rakat joghurtot, meg egy kis kaját. (már
nem látszottam ki a joghurtokból annyit hozott )Még hozott nekem pár dolgot, amivel leköthetem magam, pontosabban az iPod –omat, meg 2 könyvet. De aztán nem maradhattunk sokáig a szobámban, mert látogatási tilalom volt, szóval ki kellett mennünk az osztályról. Kitotyogtunk az udvarra, elpöppentettünk egy cigit, aztán vissza az emeletre, ott beszélgettünk a folyosón úgy 5 –ig. Elváltunk, vissza a szobámba, rendet tettem a cuccaim közt, azt neki estem egy könyvnek. (Indul a Bakterház) Azután egész nap csak olvastam. Ha éppen nem olvastam, akkor meg az iPod –omat hallgattam. Eljött az éjszaka, kicsit későn alvó üzemmódba tettem magam.

A hétfői napom érdekesen kezdődött. A reggeli viziten ébresztettek fel a dokik. Magamhoz se tértem még, azt se tudtam fiú vagyok –e vagy lány. Valamit mondtak, hogy mit csináljak, de én vmi teljesen mást csináltam állandóan, fel se fogtam mit beszélnek, már az összes doki rajtam röhögött, én meg teljesen elszégyelltem már magamat. Hát túl estünk ezen, nagy nehezen, én meg lassan magamhoz tértem és egyre jobban szégyelltem magam, hogy milyen hülye vagyok, de aztán túltettem magam rajta hamar.
Felkeltem, fürdeni nem fürödhettem még a kötés miatt, szóval csak megmosakodtam. Aztán megint
csak neki estem a könyvnek, amit elkezdtem tegnap.
Semmi extra nem történt amúgy, még mindig ugyanúgy tudtam járni. Ebéd, aztán jött muter. Amíg
megjött muter, én már kiolvastam a könyvet, amit elkezdtem.
Hozott megint egy halom joghurtot, meg pudingot, aztán lementünk az udvarra, cigi, és vissza. Duma a folyosón, vissza a szobámba.
Amikor visszaértem a szobámba, eléggé húztam a számat, hogy elkezdjem –e olvasni a másik könyvet
(A Nagy Szamárfül), mert a címe alapján azt hittem, hogy vmi gyerekes baromság. Bele is olvastam, a közepébe, egy vers volt ott, de úgy olvastam el, hogy nem vettem észre a jó pofa rímet, (aki már olvasta tudja miről beszélek) és így egy szarnak írtam le a könyvet magamban. Hallgattam a zenét az ágyamon feküdve és unatkozva. Egyszer csak mivel annyira nem tudtam mit kezdeni magammal, gondoltam egyet, és elkezdtem olvasni, hátha. Ha meg ratyi, akkor abbahagyom. Az első 2-3 oldal után azt hittem beszarok, annyira tetszett. Még aznap este ki is olvastam a könyvet. Aztán lefeküdtem aludni.
Eléggé idegesítő éjszaka volt, mert miután lefeküdtem, vmi helikopter zúgott egész éjjel, amíg el nem
aludtam. Eléggé irritáló volt, sokáig nem is tudtam tőle elaludni.

Kedd reggel 6-7 óra lehetett, amikor felkeltem. A reggeli viziten azt mondták, hogy ma hazamehetek. – Véégre!! -, gondoltam magamban, hiszen azt amit ott csináltam, otthon is megtudom csinálni. (pihenés) Szóval megmosdottam, elújságoltam muternak, hogy ma már vihet haza, rendbe szedtem a motyómat és vártam, közben zenét hallgattam. Míg vártam, tájékoztatott az osztályvezető főorvos, hogy mit csináljak óvatosan meg ilyenek, meg hogy 6 hétig nem erőltethetem meg magam, ha nem akarok sérvet kapni. Egyszer még elő is vettem a tegnapi könyvet és elolvastam újra a kedvenc verseimet benne.
Úgy kb dél körül jöhetett meg muter, érdekesen is jutott be, mert amikor be akart jönni az osztályra,
akkor elé ált két nővérke, mint valami budy-building -es security és kérdezték, hogy - Hová-hová? -. Lebeszélte a dolgot és jött be hozzám. Elintéztük a papírmunkát, összeszedtük a motyómat és irány haza. Nagyszerű érzés volt elhagyni a korház területét.

Nos a kórházról csak annyit, hogy az ellátás jó volt, és a nővérek, meg dokik is kedvesek voltak. Reggeli, ebéd, vacsora. Bár a reggelivel és a vacsorával az volt a gond, hogy 2 zsömléhez kaptam egy szelet párizsit, vagy sonkát és egy hüvelykujjnyi margarint. Lehetett volna TV –zni is, de az öregek mindig a Máaounika sháaout nézték. A kedvencem a szobák előtt terjengő szar szag volt, amik 6 személyes szobákból jöttek általában. (szegény szobatársak) De sajnos nem voltak ott korombeli betegek. Sőt, fiatalok se voltak, csak öregek. Meg, amikor muterral járkáltam a kórházba, akkor mindig volt vagy 30 roma, akik egy szál beteg nem tom kijükhöz jöttek. Az vége fele, már úgy nézett ki a vizit, hogy bejött vki, megkérdezte, hogy hogyan érzem magam, és kiment.
Na, de elütöttem az időt. Annyit még életemben nem olvastam mint akkor. Itthon nem lehet olvasni,
mert nekem teljes csönd kell ahhoz, és az nincs itt a ”villámban”.

Hát, itthon vagyok. Még mindig görnyedtem és óvatosan tudtam csak mozogni. Hiányoztam már a családnak is, meg a macskámnak is. A bátyám azonnal előkereste a kedvenc hülyeségeinket a netről, hogy röhögtessen, mert azt is csak óvatosan tudtam. Még aznap este a barátaim is meglátogattak. Az egyiknek kivették már a vakbelét, szal megosztottuk a tapasztalatainkat is.
Jó volt végre itthon lenni. Első dolgom az volt mikor hazaértem, hogy megnézzem DVD –n az Indul a Bakterház –at, hogy
össze hasonlítsam a könyvel. Hát a film az vmi borzasztó, több mint a felét kihagyták a könyvnek, méghozzá a legjobb részeket.
2 nap múlva leszedhettem a kötést és utána már nyugodtan fürödhettem. Még pár napig
fájdalomcsillapítót kellett szednem és óvatosan mozoghattam, de nem sokáig, és a jód is lekopott idővel a testemről.. A hét végére már egyenesen tudtam járni és nem nagyon fájt. A műtét után másfél héttel mehettem is varratszedésre. Bár hamarabb kellett volna menni, mert a papíron az állt, hogy vasárnap kellett volna, de a sebész doki azt mondta, hogy a műtéttől számított két hét múlva kell menni, szóval már nem tudtam mi van.
2 hétig nem mentem suliba, ezen a héten voltam először. Ez így rosszul is jött ki, mert éppen azon
voltam, hogy javítsak félévkor, de ez nem jött össze. De inkább ne részletezzük.

Ma van 3 hete, hogy műtöttek. Sokan azt mondták, hogy nekik utána hónapokig fájt. Furcsa mód nekem már csak akkor fáj, ha nyújtózkodom, vagy ha ütődés éri.
Lehet, hogy nemsokára a bátyámnak is (JetiRulez) ki veszik, mert neki is fájdogál.

Köszönöm, hogy végig olvastad! Ha majd neked is ki akarják venni a vakbeled, jusson az eszedbe ez az írás, és ne parjál! Egyáltalán nem vészes!

Úgy értékeljétek, hogy fél napig dolgoztam ezen a gitten.