Sziasztok,

Ismét egy kis bringás élménybeszámolóval jelentkeznék.

2017 május 14. vasárnap. Nos, ez a nap nálam piros betűs ünnep lett idén. 1993 óta minden évben májusban tartják a Bakony200 nevű teljesítménytúrát, mely nevéhez méltóan a Bakony körül zajlik különböző távokon.

Idén speciel hat eltérő hosszúságú útvonalra lehetett nevezni:

-Gyerek: 13km

-Kicsi: 30km

-Csak CSÚCS: 72km

-Sprint: 69km

-100+CSÚCS: 111km

-200+CSÚCS: 206km

Ahogy látható mindenki megtalálhatta a magának való verziót. Talán nem árulok el nagy titkot hogy én a legnagyobb, 206km-es távra neveztem előre (ez 2000 Ft volt). Szeretem a kihívásokat na!

Itt van az útvonala: [link]

Tavaly egyébként igencsak hideg és barátságtalan időben végigcsináltam már ezt a távot de akkor nagyon szenvedtem a hőmérséklettel, illetve 85km után már folyamatosan görcsölt a vádlim.

Idén igyekeztem felkészültebben nekimenni ennek az emberes útvonalnak. Remek dolog volt a Bence-hegy 10x két héttel korábban, az legalább szoktatott az emelkedőkhöz. Mert ezek bizony vannak a Bakony200-on. Igazából ezen a túrán nem is a táv az ami félelmetes, úgy gondolom 200km-t bárki le tud tekerni akinek van egy minimális kondija (maximum lassabban), hanem a szintek. Mert abból van benne 2200m! Mintha a tengerszintről kétszer feltekerne az ember a Kékesre.

Na szóval felkészülés. Először is számít a technika olyan szinten, hogy a gép amivel megy az ember azért ekkora útra legyen jó állapotban. A túra előtti szombaton így én is átnéztem szeretett Focusom hogy minden stimmel-e vele (fékek, kerekek, hajtás, stb.). Elő is készítettem másnapra a felszerelést.

Íme a teljes pakkom:

Mezből a kedvenc Stelviósomat vettem fel, ez praktikus is mert jól látható és ugye az út kb 90%-át kint az autók között tettem meg. Nadrágból az új Rose-ra esett a választásom mert ennek a legjobb a betéte. Kesztyűből is jól jött a nemrég vásárolt Grip Grab. Cipőből ugye SPD-SL stoplis Shimanot használok, ez adott volt. Ha egyszer valaki rászokik egy ilyen rendszerre többé nem akar már sima platformpedált hajtani. Na és persze az elmaradhatatlan társam, a Rudy Project Tralyx szemüveg. Ez egy rohadt jó sportnapszemüveg mindenféle fényviszonyokhoz.

És akkor a kaja, mert ez rettentően fontos! 80-100km feletti tekeréseknél nincs mese, már táplálkozni is kell különben eléhezik a szervezet és ott akkor vége a dalnak... Szóval vittem 2db giant bart, 5db energiazselét, 3 db MagnaShotot (folyékony magnézium), 2db fehérjés csokit, 3db izotóniás port, 2db 550ml-es kulacsot benne izotóniás itallal.

És végül elérkezett május 14 reggele. 5 órakor kellett kelnem és nem aludtam valami sokat sajnos (talán 5,5 órát sikerült). Reggelire ettem egy adag zabkását, elköszöntem páromtól és a kutyusunktól, bepakoltam a bringát az autóba és irány Veszprém!

Elég korán odaértem a rajthelyszínre, konkrétan még akkorm szerelték össze a sátrakat. De legalább volt helyem a parkolóban.

Hivatalosan rajtolni 7:30-tól lehetett. Tavaly egy ismerősömmel mentem végig, idén is lebeszéltük hogy együtt megyünk, az Alpokban is tekertünk már közösen. Találkoztunk, átvettük az előnevezéses csomagunkat és beálltunk a rajthoz. Jópofa dolog hogy idén egy szpíker volt a rajtnál/célnál aki minden indulótól kérdezett valamit. Illetve akadt profi fotós is aki időnként kocsival ment és leállt a táv egy pontján fényképezni.

7:37-kor került pecsét a papíromra és el is indultunk. A 22-es rajtszámot sikerült idén megkapnom, ezt felszereltem természetesen a kormányra. Bevallom kissé hűvösebb időre készültem a korábbi évekből kiindulva így egy hosszú aláöltözőben vágtam neki az útnak de kb 5km után megálltam és levettem. Onnantól cipelhetem végig magammal.

Tótvázsonyig nem volt semmi gond, gyakorlatilag ez volt a bemelegítő szakasz rövidebb emelkedőkkel tarkítva. A keményebb rész akkor jött mikor ráfordultunk a Kab-hegy és Szengál irányába tartó nem túl jó minőségű alsórendű útra. Ez egy alattomos rész! Egyrészt ott van maga az út ami finoman szólva se tüköraszfalt, másrész nagyon sunyin emelkedik. 2-4% körül de folyamatosan kilómétereken át. És ha ez nem lenne elég ott a szél. Merthogy ez speciel egész Magyarország egyik legszelesebb vidéke! És persze hogy szemből fúj amikor ebben az irányban halad az ember. Itt azért már küzdenem kellett keményen egy normális tempóért (és nem 40km/h volt az). De legyűrtem ezt a részt és ahogy elfordultunk Szentgál irányába, és végre nem szembe fújt a szél egyből sikerült nagyobb sebességi fokozatra kapcsolni. Na ezen a viszonylag sikabb szakaszon már megvolt a 35-40-es tempó is időnként. Ez egyébként majdnem a vesztem is okozta, történt ugyanis hogy a társam mögött haladva ilyen sebességnél nem láttam hogy mekkora kátyú van előttem... Az utolsó pillanatban vettem észre és reflexből megpróbáltam a bringa elejét felkapva átugratni. Hála égnek sikerült de a hátsó kerekem egy kicsit elkapta. Itt azért megijdetem hogy ezt nem bírja ki a kerék de hihetetlen, simán túlélte. Na ha valaki nem érti miért kerül egy ilyen kerékszett bő 100.000 Ft-ba akkor kb ezt tudnám neki okként mondani. Brutál hogy mit ki nem bír a magyar utakon ez a Campagnolo Zonda (pedig csak 16/21 küllős!!).
Szengálra elérve pihentünk egy kicsit a pecsételőponton és itt először ettem is a giant barból egy keveset. Majd indultunk útnak visszafelé, az egész túra legnehezebb szakaszára, a Kab-hegyre. Szengált elhgyva egyébként rögtön jött bemelegítésnek egy picit hosszabb emelkedő majd egy kis sík és végül ráfordultunk a hegyre. Két dolgot érdemes tudni a Kab-hegyről: 597m-es magasságával ez a Dél-Bakony legmagasabb pontja illetve itt mérték a valaha volt legerősebb széllökést Magyarországon (ha jól rémlik akkor 177km/h-ást!). Maga az emelkedő kb 5km hosszú és 200m szintet tartalmaz. De a hossza csalóka mert van benne kis lejtő meg nem annyira meredek azért (átlag 4% csupán). Viszont a hossza miatt azért meg tudja izzasztani az embert. Fent található TV- és rádiótorony illetve egy kis fa kilátó. Itt is volt frissítőpont ahol ettünk, ittunk picit. Plusz pont adtunk egy rövid interjút a veszprémi tv-nek.

És ha már annyit szenevdtünk felfelé akkor jött a jól megérdemelt jutalom: a lejtmenet. A hegy aljáig mondjuk elég borzasztó az út úgyhogy ésszel kellett ereszkedni, de amint ráfordultunk a Tótvázsony irányába vezetú útra (a sunyi emelkedő ahol korábban mentünk) lehetett neki ereszteni keményen. Egy kis 5 fős csoportban haladtunk (társam ismerősei csatlakoztak), amint elkezdett az út lejteni meg is hajtottuk a bringákat. Egy élmény volt mikor behasaltam a gépre és 70km/h-ás tempóval elhúztam a többiek mellett. Alig értek utol, na ja mondjuk nem vagyok egy épp egy hegyimenő alkat.

Amint elértük a főutat Kapolcs irányába fordultunk. Innentől csak a szokásos hullámvasút jött: fel és le az egymást követő dombokon. Kapolcsra elértünk minden gond nélkül, itt is volt egy frissítőpont amit ki is használtunk (pogácsát adtak meg házi szörpöt). Rövid energiapótlás és szusszanás után elindultunk egy picit visszafelé egészen Puláig, majd Ajka felé fordultunk. Na itt jött számomra a túra legszenvedősebb része. Elég jó kis emelkedők következtek és utolért mindket egy nagyobb boly. Ebben mentek amatőr versenyzők is szóval elég jó volt a tempó. Becsülettel próbáltam a végén kapaszkodni de aztán úgy döntöttem hogy sok van még vissza, nem nyírom ki magam 80km után így átálltam saját tempóra. Akivel indultam ő nagyon erős bringás (Ötzaler Maratont lenyomta tavaly) szóval ő ment a bollyal tovább. De szerencsére én meg utolértem egy srácot akivel koirábban együtt lejtőztünk, így beálltam mellé és ketten haladtunk tovább. Itt szenvedtem keményen mert voltak emelkedők és a puszta közepén semmi nem fogta nekünk az oldal/szembeszelet. Küzdős volt annyi szent egészen Padragkútig. Onnantól Ajkáig már nem volt probléma. Itt a városközpontban volt a BringAjka egyesület frissítőpontja. Kaptunk banánt és izotóniás italt. Rövid szünet után tekertünk tovább Devecser irányába (itt megvárt korábbi társam). Ajka után már figyeltem hogy lassan féltávhoz érünk. Ez valahogy motiválja az embert mikor tudja hogy innentől már kevesebbet kell menni mint amit addig. Átmentünk Kolontáron, Devecseren ahol végre megcsinálták az utat (tavaly felmarták, borzasztó volt menni rajta). Haladtunk tovább Sümeg felé méghozzá egész jó tempóban, nyomtuk neki rendesen. El is értünk oda, itt a pecsételőpont a hegy lábánál volt egy büfénél. Elég sok bringás volt itt épp akkor, pedig erre már csak a 206km-es távon tekerők jöttek. Szokásos frissítést megejtettük, pihentünk is. Egy nagyobb bollyal (kb 20 fő) sikerült együtt indulni így megint mehettem velük tempót Tapolca felé. Pár kilóméterig nyomtam is a végén de aztán megint sikerült leszakadnom egy emelkedőn, jött a szokásos saját tempó.

Hogy, hogy nem megint utolértem azt a srácot akivel korábban együtt mentünk ketten (ő nem pihent Sümegen annyit és előbb elindult). Innen már ismerősökként mentünk együtt tovább, beszélgettünk is közben. Ez a szakasz Tapolcáig jó volt, viszonylag új és minőségi, kanyargós úton. A városba beérve ismét egy frissítő és pecsételőpont várt minket.

A boly akiktől leszakadtam még itt pihentek mire begurultunk. Rövid szünet után őket egy kicsit lekésve indultam. Kérdeztem az újdonsült társam hogy megvárjam-e, de mondta hogy menjek csak mert síkon gyorsabb vagyok. Na igen csak így mehettem egyedül nem is keveset. Szóval nekivágtam magamban a hátralévő dimbes-dombos távnak. Akadt azért itt még egy dolog ami annyira nem esett jól: Tapolcától szembeszelet kaptam. A körülményekhez képest egész jó tempóban tekertem magányomban, néha még picit a tájat is néztem. Áthaladtam Kapolcson ahol már eddigre bezárt az ottani frissítőpont (minden ilyennek volt egy -tól -ig nyitvatartása), majd lefordultam Vígántpetend felé.

Itt találkoztam egy sráccal aki épp a fűben heverészett, meg is álltam mellette. Pár percet beszélgettünk majd úgy döntött jön velem tovább. Így legalább újra lett társaságom és ketten vághattunk neki a táv utolsó komolyabb emelkedőjének, a magyar Galibiernek becézett szerpentinnek. Nos nekem volt szerencsém az igazi francia Galibierhez, hála égnek ahhoz csak annyiban hasonlít hogy ez is egy kanyargós út (hajtűkkel). Kifejezetten jópofa és élvezetes kis emelkedő a formája miatt. 2,2km hosszú, nagyjából 112m szintet tartalmaz és átlag 5% meredekségű. A srácon látszott hogy kissé fáradtabb állapotban van, így meglepő de én próbáltam vinni neki a tempót felfelé. Ilyet se szoktam, mint említettem ugye nem vagyok egy hegyimenő alkat.

Ez speciel egy olyan szakasz volt Nagyvázsonyig ahol tudtam volna még gyorsabban is menni, de nem akartam otthagyni az ideiglenes társamat így kicsit visszavettem a tempóból. Beérve az előbb említett helységbe megérkeztünk az utolsó frissítőponthoz. Amíg ettünk, ittunk korábbi újdonsült társam (akivel menet közben ismerkedtem meg) szintén befutott. Innen tehát már hárman mentünk tovább Veszprém felé. Sajnos a srác akit Vígántpetend előtt szedtem össze már tényleg eléggé készen volt így ő menet közben leszakadt, de remélem onnan már ő is betekert épségben. Mi pedig ketten haladtunk a végcél felé. Nem is volt már semmi fennakadás, beszélgetve letekertük az utolsó kilómétereket és együtt értünk be. Rákerült az utolsó pecsét is a papíromra és feljegyezték a beérkezésem időpontját. Nem messze pedig egy tál finom májas rizottót fogyaszthattunk még el. A kezemen így a túra végére elég rendesen kicsapódott a só és szép színem is lett.

A célban várt már az eredeti társam így a fotózásra hárman álltunk össze:

Menet közben:

A távolban haladunk:

Suhanás:

Kab-hegyre menet még éppen a csúcs előtt:

Készülődés a lejtőzésre:

Ha össze kéne foglalnom, akkor annyit tudnék mondani hogy remek időben egy fantasztikus és kemény túrát sikerült letekerni. Köszönöm a szervezőknek, a társaknak az úton és nektek hogy elolvastátok!

Jövőre ugyanígy megyek az biztos, mert ennél kevés jobb túra van itthon. A Bakony pedig vár, akár 200km-en is.

Búcsúzóul csak egy idézet egy korábbi versenyzőtől, amikor már fáj csak nézzetek le és ennyit mondjatok: "Shut Up Legs!" (Jens Voigt)

Akit esetleg érdekel itt van a saját Strava logom (nettó 8:13 alatt mentem végig): [link]

Relive.cc videó: [link]

Menet közbeni fotók: [link]

Célfotók: [link]

Sziasztok!