2024. április 20., szombat

Gyorskeresés

"Cleandustrial" - egyedi számítógépház építés 04

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Sok reszelés, kevés haladás.

Elkészültek a radiátor tartók, amik végül kicsit megváltoztak a renderelt tervhez képest. Így egyszerűbb a forma, könnyebb volt elkészíteni a kevesebb hajtás miatt, és a felső ventilátorok kábelét is bele tudom rejteni.

Egész jól összepasszoltak a front I/O dobozával, de szerelni sajnos csak bizonyos sorrendben lehet:

Felülnézet:

A tápegység mögé kerülő hátoldal fele is félig kész. Kell rá egy nagy meg pár kisebb lyuk még. (Az SSD tartókat csak odadobtam, valahol a közelben lesznek majd végül)

Megérkeztek az USB 3.0 aljzatok is, és némi kínlódás után meg lett hozzájuk a panel is. A "NYÁK"-ot inkább nem mutogatnám, mert kellően ronda a szabadkézi festés miatt. Zárlatot nem mértem a lábak között, tehát remélhetőleg csak be kell kötnöm a 2db 10 eres kábelt majd. Igazán nem is ettől féltem, hanem az alaplapi csatlakozó kérdéses még, hogyan lesz megoldva. Ezen akkor agyalok tovább, ha megérkeznek hozzá a kellékek.

A nem szép, de használható belső:

Kívülről szódával elmegy:

A front I/O látható része így már majdnem teljesen kész. Sajnos a kézzel reszelt lyukak sosem lesznek olyan szépek mint egy géppel mart, de jelenleg ennyire futja.

Ezek után folytatódik a várás a kábelekre, csatlakozókra, egyebekre. Valamint kéne szereznem perforált lemezt a levegő ki-be áramlásához. Ha nagyon megunom a várást, akkor elkezdem betenni az alaplapot és átmenetileg videokártya nélkül, léghűtéssel használom a gépet, amíg meg nem lesz a PCI-e kábel.

Hozzászólások

(#1) Ed3r_X_


Ed3r_X_
nagyúr

Igen szép :R

“Songbird, Songbird, see him fly, drop the children from the sky. When the young ones misbehave, escorts children to their grave. Never back-talk, never lie, or he'll drop you from the sky!”

(#2) namivanmar válasza Ed3r_X_ (#1) üzenetére


namivanmar
csendes tag

Köszönöm :R

(#3) creation


creation
senior tag

Egész jó, még ötleteket is adtál, de nem értem, hogy az SSD tartókat miért ágyazod gumiba?! :F :U :R

"Mert Ő küld 100 csodát, csak Benne Bízz!"

(#4) namivanmar válasza creation (#3) üzenetére


namivanmar
csendes tag

Semmi extra oka nincs a gumiknak az SSD tartóknál. Akaszthatnám simán csavarra őket, vagy bármi másra, de így van egy kis távtartóm is egyből.
Nekem így tűnt elegánsnak (amiből aztán semmi sem látszik), ilyen kis gumibabák voltak is kéznél. És a gumikra akasztás könnyebben elnyeli a fúrási pontatlanságokat.
Esetleg ha kis HDD kerülne a helyére, akkor számítana. De arra nem fog sor kerülni.
Tehát szimplán ízlés dolga, az alkotó akarata. :)) Nem kell mindenben a logikát keresni ;)

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.