Hosszú ideje vártam már erre.
Felvettek.
De semmi sem változott. A tegnap, a ma, a holnap: nem érzek semmi különöset, semmi megváltást, megkönnyebbülést, nem csordul ki a könny a szememből. Ugyanúgy bejöttem a nyári munkahelyemre, ugyanúgy az első oldal, amit megnyitok a PH!...
A reggeli napi rutinban mégis jött egy sugallat, hogy ha nem változott semmi, akkor én változtassak; és ha már PH!, ha már Logout, akkor miért ne írjak blogot a következő három évemről?
Azt hiszem különleges helyzetben vagyok abból a szempontból, hogy a történetemből más is profitálhat vagy erőt meríthet.
A blogom célja így (egyelőre) nem a szakmai megfelelés, bizonyítás, hanem a személyes tapasztalataim, szép élményeim és nyűglődéseim megosztása, annak érdekében, hogy azok, akik már csecsemőkorukban is robotokat építettek vagy hamarabb tanultak meg programozni, mint kézzel írni, megismerjék, milyen az, amikor valaki 23 éves fejjel, humán érdeklődéssel a háta mögött belevág a programtervező informatikába.
Azért egy kicsit mégis meg vagyok illetődve. Nem félek, inkább felnőttes, hideg izgatottság lett úrrá rajtam.
Az első bejegyzések az eddigi életutamról, a szeptemberi kezdés előtti kötelező körökről, várakozásaimról fognak szólni.
Ha valaki hasonló cipőben jár, mint én, - azaz humánosként geek-ek között találta magát, - ne tartsa magában, szóljon hozzá és ossza meg velünk