2019. július 16., kedd

Gyorskeresés

Láv szori

Írta: | Kulcsszavak: szerelem . kutya . derekas . goór . novella . irodalom

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

„Láv sztori”

Avagy: Szerelem kicsit másképp

- Ááááh! Milyen jót aludtam. Végre tavasz van. Fényben úszik minden s édes illatokkal telik meg a levegő. Jó nagyot nyújtózkodom. Fantasztikus érzés, amint érzem, hogy energiával töltődik fel minden porcikám. Kedvet kapok egy kis testmozgáshoz, így hát elkocogok a kovácsoltvas kapuig. Mielőtt körülnézek teleszívom tüdőm friss levegővel, és megpróbálom kiélvezni a pillanat minden gyönyörűségét. Ekkor nézem csak, hogy szomszédjaim otthon vannak-e. Balra lakik az enyhén szólva túlságosan úrihölgy, Lilly. Jobbra pedig a sportos vagány - akit magamban csak izminek szólítok, de azt soha nem mondanám neki - Tyson. Ő éppen reggeli edzőköreit futja. Oda is kiáltok neki:
- Na mit szólsz? Király időnk van, mi?
- Mi van kölyök? Érzed a tavaszt? Jön a tavaszi bezsongás, úgyhogy vigyázz! El ne üssön. Na csá!
Tessék. Szokás szerint piszkálódik. Bár az igazat megvallva, én így kedveltem meg. Mióta csak ismerem mindig is ilyen volt, de én átlátok rajta és tudom, hogy a macsó burok alatt, egy arany szív dobog. Jó fejnek tartom. Kicsit büszke is vagyok rá – biztosan mondhatom, hogy - a barátomra, hisz keveseknek van ilyen nagyszerű barátja. A „Kölyök” nevet is ő ragasztotta rám, amire ismét csak büszke is vagyok. A becsületes nevem pedig: Ted.
Mesterkélt flegmasággal fordul felém Tyson:
- Hé Kölyök! Hallottál már az új csajról? Tegnap költözött ide a sarki házba. Eeeggész joó a kicsike.
- Nem, nem hallottam még róla. De mond! Te, láttad már? Mégis, milyen? – ömlik szét bennem a lelkesedés.
- Ha-ha-ha. Na mi van? Elkapott a vadászláz? Csak vigyázz! Megmondom őszintén. Nem szeretném, ha csalódnál, és esetleg még pórul is járnál.
Egész meghatódom! Ilyen közvetlen, még soha nem volt velem. Nem szeretném, ha észrevenné elérzékenyülésemet, ezért sürgetve folytatom:
- Jó, jó, jó! Mond már végre mi a pálya?
- Eh! Szertelenke- mímelve zsörtölődik. – Egyébként egész jó az alakja, csak hát vékonyka a szentem az én ízlésemnek. Igaz az nem igazán tetszik, hogy egy kicsit fennhordja a pici orrocskáját. Na cső Kölyök, én megyek futni. – és már megy is.
Én pedig egész nap őt, sőt Őt várom, de úgy látszik ma nem, jár erre. Minden mozgásra izgatottan kémlelem az utcát. Hiába. Francba. Mára ennyi, majd talán holnap.
- Mmmh, ááhhh. Brrr, hogy lehűlt a levegő reggelre, de legalább friss és én is annak érzem magam. Mozgatom alvástól zsibbadt tagjaimat a tornácon, miközben végigfuttatom szemem a csendes utcán. Aztán... Aztán kigúúúvadnak a szemeim. Igen. Ő az. Lopva rohanok a kapuhoz, és csak nézek, mint etióp gyerek a Mc Donald's- ban. Megrészegülve iszom a látványt: kecses járás, úri tartás, fantasztikus ívek, csodás idomok és ringó csípő. No és az illat! Megfogott. Érzem.
Hopp, már el is tűnt a sarkon.
Orrom lógatva lépkedek a ház felé, de azért még a vállam felett visszanézek. Megfagyok és lángragyúlok. Már visszafelé tart. Úgy látom csak újságért ment a szívem csücske. Jaaj, hogy egyem azt a fitos kis orrocskáját. Ahogy elvonul előttem kacéran, felveti a fejét, és ha lehet még kecsesebben jár, mint amit valaha láttam. Istenem! Lehet, hogy tetszem neki? Lelkesedem. Ekkor eltűnik a sarki házban. Mikor úgy ahogy magamhoz térek e tünemény bűvöletéből, megfordulok s látom, ahogy Tyson rosszallóan, csóválja a fejét. Phö! Biztos féltékeny a sikeremre. Ahogy összeakad a pillantásunk rövid, határozott főbiccentéssel üdvözlöm. Hadd lássa, hogy a „Kölyök” is valaki. Marhára elégedett vagyok magammal.
Újra eljött az este. Felragyognak az első csillagok s én bambán elrévülve bámulom, az egyre fénypöttyösebb, sötétülő tavaszi égboltot. Mindenemet átjárja, ez a semmihez sem hasonlítható bizsergés. Lefekszem de az álommanó most nem akar piciny zsákjából hinteni fejemre. Ő jár a fejemben és belém mar a kétely: Lehet nem is nekem jelzett? Vagy, hogy csak játszik velem, mint macska az egérrel? Nem tudom. Tyson biztos tudja. Rengeteg csaja volt és tele van tapasztalattal. Nem, nem, nem. Nem fogom kikérni a tanácsát, hadd lássa milyen magabiztos, és lehengerlő tudok lenni. Csak merjem megszólítani. Csak mer…
- Ááááhh! – Úgy látszik elaludtam. Csodálkozva tapasztalom, mennyire frissnek érzem magam, pedig keveset aludtam. A következő gondolatom Ő és én máris rohanok a kapuhoz. Megtorpanok, és csak nézem. Nézem, ahogy közeledik, s közben angyali szárnyak suhogását érzem magam körül. Egyszerűen nem tudok megszólalni. Gyomrom helyén kő van, torkomban gombóc, szívem vadul, tombolva egyre szaporábban ver, remegnek lábaim és érzem, hogy szólni sem tudok, csak nyelek nagyokat. Olyan szerencsétlenül érzem magam. Nagyon - nagyon szerencsétlenül. Aztán csak állok és várok. Várom, hogy visszafelé jöjjön.
Leforráz a tudat, hogy magabiztosságom mértéke megközelíti a nullát, és kezdődik minden a már ismert forgatókönyv szerint. Ő befordul a sarkon, én bámulom miközben tisztán, érzem, hogy tagjaimból elfolyik az erő. Mikor elém ér, meglepődve hallom Tyson hangját balkéz felől:
- Kisasszony! Először is elnézését kérem, amiért így ismeretlenül megszólítom, bízom benne, hogy nem találja sértőnek a mondanivalómat. Igen kedves ifjú barátomnak hatalmas ajándék lenne öntől, ha megengedné kiskegyed, hogy haza kísérje. Remélem, elfogadja ennek az igen ambiciózus, fiatalembernek a gáláns, testőrségi felajánlását. Még egyszer elnézését kérem, és ha megbocsát… A viszont látásra.
Nekem csupán csak a foga közt suttogva szól: Minden bele Kölyök, tied a pálya!
Tyson ezzel lelépett, én pedig itt maradtam Vele. Ezzel a földöntúli, tüneménnyel. És megpróbáltam. Elkezdtem beszélni - zavaromat, leplezni igyekezvén - de éreztem, hogy semmi értelmeset nem tudok kinyögni. Csupán hebegek-habogok s mindenféle hülyeséget összehordok. Ő pedig csak mosolyog, szemérmesen pislog s bátorítóan néz rám zafírfényű, igéző szemeivel.
Beszélgetünk. Minderről, ami eszünkbe jut. Magunkról, az időről, az életről és az álmainkról. Észre sem vesszük mikor, hogyan, egyszer-csak kiérünk kis városunkból. Gyönyörű a frissen sarjadó természet, a liget a madárhangokkal és virágok illataival. Szinte repdesek a boldogságtól.
Egy kis tisztáson telepedünk le a bársonyos fűben. Örömtől duzzadó szívvel hallgatom a boldog csacsogását s szememmel, iszom be szép testének látványát. Kedves szavakat susogunk egymás fülébe, kergetőzünk és egyre többször „véletlenül” összeérünk. Boldogok vagyunk.
Nehéz bársonyként zuhan ránk a valóság, s egyszerre döbbenünk rá, hogy elröppent felettünk a mai nap. Ahogy lefelé halad a nap, úgy indulunk mi is hazafelé. Mámoros fejjel, hallgatagon. A lelkiismeretem tiszta, mégis kétely furakszik eufórikus gondolataim közé. Elbizonytalanodom, mintha megfeledkeztem volna valamiről.

New- Hampsire, kertváros. Du. 6 óra.

A rendőrautók villogó kék fényei, kísérteties árnyékokat varázsoltak a felforgatott lakás, utcára néző szobáinak, pasztellszínűre festett falaira. Nagy volt a nyüzsgés a ház körül. A nyombiztosító helyszínelők, épp csak megkezdték munkájukat mikor egy koromfekete, civil autó állt meg a ház előtt. Az egyik tizedes azonnal az autó felé indult, de mikor látta a jó negyven év körüli férfit, amint kiszállt a kocsijából, biccentett és visszatért az egyik szemtanúhoz. A férfi becsapta a kocsi ajtaját, nyújtózott egyet és a legközelebbi tányérsapkáshoz fordult:
- Üdvözlöm őrmester! Ne kíméljen! Mi a mai menü? Ismét gyilkosság?
- Örülök, hogy látom felügyelő úr, már vártam. A program ma elég diétás: szimpla betörésnek tűnik a dolog. Bár egy kicsit kényes az ügy ugyanis az áldozat Ted Clooney, a visszavonult szenátor. Eddig úgy néz ki, hogy két betörő volt a házban és meglepte őket a hazaérkező, ex- szenátor. Egyikük menekülés közben fellökte Mr. Cloony-t és mikor elesett, csúnyán beverte a fejét. Arra felé menjen - kezével, mutatta az irányt - ott lesz, a mentőautónál. Sajna annyira fel volt dúlva, hogy nem tudtam kikérdezni.
- Semmi gond. Majd én kézbe veszem ezt a részét a melónak. Maguk kérdezzenek ki mindenkit, aki a környéken lakik.
Határozott léptekkel haladt keresztül, a nyüzsgő, dolgukat végző rendőrök kavalkádján. Kezét nyújtva lépett a szenátorhoz:
- Jó estét szenátor úr! Mr. Landau vagyok, én vezetem a nyomozást. El tudná mondani mi történt?
- Mondja! Maga vak? Láthatja, hogy kiraboltak. A szentségit. A riasztót kinyiffantották. Az a dög meg éppen ma kóborolt el itthonról. Istenemre esküszöm, ha előkerül a saját két kezemmel, nyúzom meg a

KUTYÁMAT!!

Goór László

Hozzászólások

(#1) cinemazealot


cinemazealot
(PH! addikt)
LOGOUT blog (1)

Így sajnálom, hogy a reménytelen, de bizakodó szerelmek sosem teljesülnek be... legalábbis az ilyen sztorikban. :)

(#2) MrDerekas válasza cinemazealot (#1) üzenetére


MrDerekas
(PH! addikt)
LOGOUT blog

:) Anno az első menyasszonyom megjegyezte, hogy "nem igaz, hogy nem tudsz szerelmes történetet is írni". Nos megírtam és odatettem elé. Elolvasta. Érdekes volt közben az arcát nézni, amint végigmegy a történeten. Végül letette a füzetet, rám nézett egy érdekes tekintettel és annyit mondott: Anyád :DDD Két napig szüneteltette velem a kommunikációt :D

www.derekas.webnode.hu

(#3) cinemazealot válasza MrDerekas (#2) üzenetére


cinemazealot
(PH! addikt)
LOGOUT blog (1)

:DDD

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.