2022. január 28., péntek

Gyorskeresés

Halkirálynő

Írta: | Kulcsszavak: novella . horror . derekas . goór

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Öcsémnek:

Minden ember álma, hogy egyszer olyat cselekedjen, ami példa nélküli...

Szokványos napnak indult a mai, az ifjú halas számára. Szokásához híven, ma is korán kelt így még láthatta a gyönyörű napfelkeltét, amint annak vörös fénye, halvány rózsaszínre festette a tengerparti kisváros még álmos utcáit. Nem sietett, lassanként gyűrte maga alá a távolságot, mely boltjáig még hátravolt. A hátsó ajtón keresztül ment be üzletébe s nekiállt kávét főzni, hogy meg tudja kínálni a rövidesen érkező szállítót. Épp elkészült a friss feketével, mikor megállt hátul a kisteherautó. Georg -merthogy így hívták a halast-, már nyitotta is az ajtót az ifjú és mindig víg kedélyű, szállító srácnak. Bepakolták a szokásos hat ládát, aztán, tőlük teljesen szokatlanul, csendben megitták kávéjukat. Georg nem igazán értette beszállítója zavarát, de mivel látta mennyire idegesíti a beszéd a másikat, békén hagyta, s nem faggatta tovább. Pedig jobb lett volna. Bár lehet, hogy akkor sem tudott volna változtatni a később történteken...

Hogy mi is volt, ami zavarta a szállítót? Nos előző este egy jósnőnél járt, akitől csupán egy kis jövendő mondást kért. Kérését teljesítette is Neriah, a jósnő, csak éppen nem úgy sült el a dolog, mint azt Jones, a szállító szerette volna. Ugyanis amikor letelepedett Neriah -val szemben a kicsiny faasztalka másik felén, a szinte hatalmas, süppedős fotelban, abban a pillanatban síron túli, jeges fuvallat söpört végig a különféle kabalákkal és talizmánokkal ékített, általában melegséget sugárzó szobán. Jones kissé remegő hangon kérte ezek után a jósnőt, hogy pillantson a közeli jövőjébe, bár már inkább elszaladt volna páni félelmében. Neriah először semmibe révedő szemekkel emelte kezeit kristálygömbje fölé. Úgy látszott nem történik semmi, de aztán hirtelen, ponttá szűkült pupilláival szinte felöklelte a már szürkés-fekete színű, sűrűn gomolygó köddel megtelő gömböt. Arca elfehéredett, kezei görcsösen a levegőbe markoltak s szemei kifordultak, hogy csak a fehérjük látszott. Mielőtt feje hátrabicsaklott volna, egyetlen egy mondat hagyta el keskeny ívű száját:
-Egy közeli napon, olyan valamit adsz egy ismerősödnek, mely hamarosan kioltja életed!

Az ifjú Jones -nak ennyi több mint elég volt. Teljesen összezavarodva, magáról mit sem tudva szédelgett ki az apró jósdából. Az éjszaka is kész lidércnyomás volt számára. Éjfélig forgolódott álmatlanul, majd úgy döntött lesétál a partra, hogy kicsit kiszellőztesse fejét, rendszerezze gondolatait. Elsétált kedvenc helyére a kikötő déli kijáratának hullámtörőjéhez, de hiába. Nem jött el számára sem a megnyugvás, sem a megvilágosodás. Nem maradt más benne csak kétségbeesés és valami dermesztően baljós előérzet...

Így már nem csoda, hogy nem sok kedve volt másnap kora reggel beszélgetni az ifjú halassal, akit már szinte a barátjának érzett. Szerencsétlenül érezte magát, amiért visszafogott volt vele szemben, de a világért sem mondta volna el bánatát. Félt attól, ha kimondja; nem kerülheti el végzetét. Így hát hallgatott s szenvedett.
George egykedvűen megrántotta vállait s hátat fordított az induló furgonnak. Bement üzletébe s nekiállt napi teendőinek. A rákféléket jégre rakta, az élő halat átöntötte a nagy fémkádba, majd nekiállt felpucolni az étterem számára megrendelt halat. Rutinos kézmozdulatokkal, magabiztosan végezte munkáját. Már vagy húsz kiló hallal végzett, mikor hirtelen megvágta bal kézfejét. Szinte megdöbbent, hiszen ilyen balesetre már egy éve nem volt példa és nem értette, hogy történhetett, hogyan kalandozhattak el ennyire a gondolatai. -Fene egyen meg Jones.- szűrte fogai közt mintegy magának. Dühös volt a szállítóra, mert egyre azon járt az esze, hogy az vajon miért viselkedett olyan furcsán, és hogy most miatta bambult el, s emiatt megvágta magát. Gyilkos indulatok keltek életre benne félresöpörve józan tudatát elnyomva benne mindazt, ami emberré tette. Mindent...

Lassan eszmélt Georg. Hirtelen azt sem tudta, meddig tartott a tudatkiesése. Eltelhetett volna akár több óra is, de úgy érezte csak röpke, tűnő pillanatig tartott. Gyorsan tisztuló tekintetét a kezére emelte s mélázva nézte azt. Ahogy pillantása tovább siklott, meglátta, az éppen pucolt halat s kikerekedtek szemei a csodálkozástól. Ilyen halat még életében nem látott, pedig a boltot is már vagy öt éve üzemelteti s nap, mint nap vett a kezébe különbnél különb halakat. De ez? Ez valahogy más volt mindenben. Nem a külsőségekben, hanem inkább a belső felépítésében. Nem volt benne bonyolult bélrendszer, leválasztó szervek, sőt szív sem. Nem volt más benne csak egyetlen rövid szál bél, egy kicsiny gyomor s egy teljesen szokatlan, ismeretlen úszóhólyag. Ez a hólyag, tapintásra teljesen kemény, színe pedig, az alvadt véré. Olybá tűnt, mintha kitinből volna, mint a bogarak páncélja. Még a kés sem vitte. És volt még valami hátborzongatóan furcsa: Lelke, személyisége, mondhatni kisugárzása volt, még így holtában is. Georg úgy érezte, mintha holt király földi porhüvelye felett állna. És még valamit érzett. Valami távolit, valami idegent.
A múló pillanattal együtt tovatűnt a varázs is, és ez a hal sem volt már több az ebédre szánt halaknál. Végső útját is az étteremben fejezte be. Cseppet sem királyhoz méltón.

Nehéz gondolatokkal telve sétált késő délután Georg a kikötő mellett. Gondolkodott az éppen még el nem múlott nap eseményein. Sok mindent nem értett. Először is Jones reggeli viselkedését. Aztán a saját délelőtti balesetét és az ekkor kirobbanó gyilkos indulatait. Megrémült magától. Egész életében csendes, nyugodt, kiegyensúlyozott emberként élt, haragosa sem volt és ő sem tartott haragot soha. Csodálkozva nézett közben sérült, bekötözött kezére. Semmit sem érzett. Óvatosan elkezdte lehámozni a kötszert és figyelte a lassan előbukkanó sebet és... És nézett guvadó, beszűkült pupillájú szemeivel. És ismét megrémült. Tökéletesen ép volt kézfeje. Sérülésnek a leghalványabb jele nélkül. Fájdalom nélkül tudta mozgatni. Meglepő módon nem a csoda áhítatos melegségét érezte, hanem inkább az iszonyat nyúlós-hideg, visszataszító és riasztó érintését. Nehezen csitult szíve vad háborgása és el-elfeketedett előtte a világ a rátörő hányingertől. Megpróbált úrrá lenni testén, de elesettnek és kiszolgáltatottnak érezte magát. Érezte, hogy ki van szolgáltatva. Valami idegennek.

Lassan hanyatlott alá, a vérvörös fényben tündöklő nap a nyugati horizont alsó határán. -Mily szomorú- gondolta Jones, miközben szemeit meredten fúrta a vérszínű messzeségbe. Szeretett itt kint lenni egyedül, ücsörögni a napon felmelegedett hatalmas köveken és egyébként is kedvelte ezt a kikötő melletti helyet. Hosszan tűnődött a jósnőnél történteken. El sem tudta képzelni, mit is adhatna oda egy ismerősének, ami ráadásul egy olyan valami, mely az ő halálát "okozza". Semmit sem értett és a legszívesebben elfelejtette volna az egész történetet, csakhogy egy érzés nem hagyta. Egy baljós, halálszagú érzés.

Kusza gondolataiból, mint fuldokló a mély vízből, úgy tért vissza a valóságba, a hullámtörő kövei közé. A nap, már szárnyaszegett madárként alábukott a csendes kékségbe és átadta helyét a csillagok, eme kegyetlen leskelődők fénysziporkáinak. Kegyetlenek, mert reményt ébresztenek minden jóérzésű emberben és mégis, soha nem segítenek. Így volt ezzel most Jones is. Csak nézte-nézte a csillagokat, érezte csodálatosságukat, melyet az irdatlan távolság csak még szferikusabbá tett, s hiába várta a megnyugvást. Nem jött el számára. Sőt! Ebben a pillanatban egészen más közelített hozzá. Eljött érte a halál egy irgalmatlan csatlósa. Maga a megtestesült iszony.
Jones -ban felkúszott a rémület. Rettegett. Életében nem félt még ennyire, pedig nem is tudta még hogy mi vár rá. Vagy egyáltalán, hogy mi is az, ami most mászott ki a tengerből, az iszonyattól kitágult pupillájú szemei láttára. És nem tudott gondolkodni. Akarata meghalt, tudata megfagyott. Csak nézte, ahogy lassan, hátsó két lábára emelkedett a ... A valami.

Apránként kezdett visszatérni Jones holt agyába a tudat, de mozdulni továbbra sem volt képes. Tagjait megbéklyózta az elemi erejű félelem. Csupán csak tudatos szemlélője lett a hátborzongató és gyomorkavaró eseményeknek. Történések, amelyek elhozzák számára az irgalmatlan halált, s a jóslatnak a beteljesülést. Már tisztába került sorsával és szinte kristálytisztán látott mindent a mind erősebb homályban, s közben egyfolytában azon gondolkodott, hogy miért oly ismerős számára ez a soha nem látott, szinte nem is evilági lény. A szörnyeteg jéghideg tekintete, ahogy lassanként végigjárta egész testét, már éhségről és kegyetlenségről árulkodott. És volt benne még valami. Valami királyi fennsőbbrendűség és nemesi gőg. És gonoszság. Közelebb lépett és nyúlós, jéghideg nyálkával borított kezével megérintette áldozatát, aki ettől az érintéstől és a reátörő iszonytól a legszívesebben elhányta volna magát, már ha bármilyen cselekvésre is képes lett volna. De nem tehetett semmit és így csak tűrte a gonosz borzalmas érintését és taszító közelségét. A lény ekkor közel hajolt áldozata arcához s hideg tekintetét az övébe mélyesztette. És hirtelen, mindkettejükben egyszerre robbant a felismerés röpke életű, de elemi erejű szikrája. Felismerték egymást. És mégsem tudták megváltoztatni a történéseket. Talán nem is rajtuk múlott.

A lény, ez a tengerből kiemelkedett rettenet ekkor magához rántotta áldozatát s annak vállaiba mélyesztette borotvaéles fogait. Vér fröccsent a feltépett artériából, beszennyezve a hófehér homok szűziességét, s felszabadítva a szörny abszolút lényét. Hangosan szürcsölte szerencsétlen Jones friss, habzó vérét; élvezve, hogy áldozata még mindig él és nem tehet semmit, kitől már csak görcsös vonaglásra telt. Felemelte szörnyűséges fejét és mielőtt újra harapott, szeme egy csillanáson akadt meg. Egy talizmán lógott Jones nyakában s ezen csillant meg a jéghideg csillagfény, a kegyetlen csillagok fénye. A lény felrikoltott. Dühöt és saját hatalmát érezte. Lám, e satnya emberke egy ilyen apró tárggyal próbálta megvédeni magát tőle, a legnagyobb gyilkostól. Nem volt hatalma rajta. Ismét emelte rémisztő fejét és sötét fényű fogainak, éjszínű villanásával, egyetlen harapással szakította fel áldozatának nyakát, kitépve egy tenyérnyi darabot annak mellkasából is, és vele együtt a medált is lenyelve készült az újabb, kíméletlen harapásra. Megrészegült önnön hatalomérzetétől, a gyilkolás örömétől és szinte önkívületben marcangolta a már élettelen testet. És csak harapott. Újra és újra...

Csupán a csillagok nézték végig a féktelen zabálást. S nem szóltak semmit.

Két nappal később:

Karikás szemekkel, zilált hajjal és izzadtságszagúan támolygott kora hajnalban boltja felé Georg. Kis híján szó szerint belebotlott egy vak koldusba. Megállt előtte s csak nézett. Úgy érezte, ismeri ezt az embert, de meg nem tudta volna mondani honnét vagy mikorról. A koldus közben felpattant ültéből és vadul döfködni kezdte a levegőt, közvetlenül Georg nyaka előtt. Mielőtt megszólalhatott volna, vad rikácsolásba kezdett a vak koldus:
- Hát mégis élsz te átokfajzat? Azt hittem sikerült elpusztítanom téged, testem megcsonkításával. Hogy élhetted túl? Mikor kiűztelek testemből senki sem volt a közelben! El kellett volna pusztulnod! Ki kellett volna száradnod te SZÖRNYETEG!- e mondatok után már szinte fuldoklott az indulattól. Georg megpróbált közbe vágni:
- Ember! Hisz nem is ismerhet engem? !
A megcsonkított agg ekkor a földre rogyott. Teljesen kimerült rövidke kitörésében s halk hangon tovább beszélt:
- Nem versz át Te mocsok! Tudom, hogy te vagy az! Megismerem a szagodat bárkibe, is bújtál. Csak sajnálni tudom, kinek testét most használod, és még jobban sajnálom az ismerőseit. Szegény ördög nem tudja mit szabadított a világra azzal, hogy testét neked adta. Neki is a közeli ismerőseit, barátait ölöd meg először? HE!? Ne játszd meg magad! Tudom, hogy te vagy. Tudom. Ez a szag. A szagod elárul, bárhol is legyél és bármilyen testben. Sosem felejtem ezt a szagot. Légy átkozott HALKIRÁLYNŐ!!! Pusztulj a világból te démon és hagyd az embereket! -a következő pillanatban szemhéjai feltárultak és feketén villantak az önkezével kikapart szemgolyók helyének mélységei és elájult az öreg.

Georg egyszerűen nem értette az egészet. Tudata riadt kiskutyaként szűkölt és űzte lelkét a kétségbeesésbe. Rohanni kezdett és meg sem állt a boltjáig. Szinte önkívületben tépte fel az ajtót és neki szaladt a pultnak, de azt olyan erővel, hogy az ütéstől összerogyott. Észhez tért és ismét gondolkodni kezdett. Egyre az öreg szavai jártak fejében és elmerengett. Tényleg kezdett magában valami idegent érezni. Fizikailag és szellemileg egyaránt. Szellemileg idegen gondolatokat, akaratot és irányítást érzett. Testileg pedig - "csodálatos" gyógyulása óta- idegen érzetek keltek benne. Szinte teljesen átalakult a fiziológiája. Izmokat érzett testében olyan helyeken, ahol előtte még soha. Féregmozgásszerű érzések keltek életre mellkasában s a gerince mentén húzódó két, párhuzamos rost-izom is szinte önálló életet élt. Rendszeres tudatvesztések és félelmetes érzések tették lidércnyomássá az elmúlt két éjszakát. Semmit sem értett. Csupán egy dologban volt biztos: munkálkodik benne valami. Valami GONOSZ.

A szállító késve érkezett. A kocsiajtó csapódására riadt, rémálmokkal teli szendergéséből. Már épp az ajtó felé indult mikor az feltárult és belépett egy számára ismeretlen férfi:
- Üdv! Tom vagyok az új szállító, maga pedig, bizonyára Georg Enderson, ha nem tévedek.
- Nem-nem - habogott Georg- illetve, hogy nem téved és igen, én vagyok. Hogy-hogy maga szállít? Mi van Jones -al?
- Jézusom! Maga még nem is tudja? Hát tegnap este találták meg a szétmarcangolt testét, a déli hullámtörőnél. Valami vadállat széttépte. Szinte semmi sem maradt meg belőle és... Jaj ne haragudjon. Rosszul van? Csak nem rokona volt a szerencsétlen?
- Nem. A barátom volt.
- Elnézést kérek még egyszer és fogadja részvétem. Na én akkor megyek is. A ládákat beraktam hátra. Viszlát! -ezzel csendesen csukta maga mögött az ajtót és elhajtott kocsijával, magára hagyva a bénultan ácsorgó Georg -ot. Sírni, sikoltani tudott volna, de ehelyett, csak némán nézett maga elé és érezte a ...

...érezte, hogy érzékei kiteljesednek, kiélesednek, hogy teste már áralakult. Érezte, hogy a metamorfózis befejeződött. És érezte a sürgető hívást. Hívta a tenger. Engedett a hívásnak és elindult. Hátrahagyott mindent és lement a partra. Egyszer sem nézett hátra. Már nem volt miért. Más lett.
Még megállt a víz szélénél -talán így búcsúzott. Nem tudni. Hirtelen térdre rogyott s engedett teste kényszerének. Hányt. A már pikkelyes kézfejével kitörölte azúrkék szemeiből az erőlködéstől kicsordult könnyeit, aztán csak nézett dermedten maga elé a földre. Nézett és lelkén végigsöpört egy jeges fuvallat, ahogy megpillantotta saját hányadékában azt a valamit... Késő -gondolta- már nem tudok sírni. Azt hiszem a koldusnak volt igaza. - Felállt s lassan a szürkéskék vízbe ereszkedett. Soha többé nem került elő. Senki sem látta.

A szikrázó napsütésben megcsillant valami a vöröses hányástócsa közepében. Egy talizmán volt az. Valakinek a kedvenc talizmánja.

Ott lógott mindig Jones nyakában...

Goór László

Hozzászólások

(#1) MrDerekas


MrDerekas
addikt

Az előzmény:
Öcsém akkoriban egy étterem halas részlegében (is) dolgozott és mesélte, hogy nemrég egy különös hal akadt a kezébe. Napokig járt is a fejében a megmagyarázhatatlan belső felépítésű hal és megkérdezte, hogy nem tudnék-e egy történetet kerekíteni köré...
De ;)

www.derekas.webnode.hu --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- https://logout.hu/bejegyzes/mrderekas/a_szkeptikus.html

(#2) IO.sys válasza MrDerekas (#1) üzenetére


IO.sys
őstag

Nagyon jó történet, mem értem, miért nincs egyetlen hsz sem.

凸_(ツ)_/¯ // -Valamit kiírt a gép!... -Az a dolga...!

(#3) MrDerekas válasza IO.sys (#2) üzenetére


MrDerekas
addikt

:R
Én se értem :N Millió oka lehet. Jó idő, hosszú hétvége, tényleg jó a sztori, vagy nagyon nem, nem maradtak benne nyitott kérdések, rossz címválasztás, nem napi aktualitású a téma, stb... Nyár van még és kevesebben vagyunk aktívak a fórumon, ami nemcsak hogy nem baj, de egyenesen nagyon is jó :K

www.derekas.webnode.hu --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- https://logout.hu/bejegyzes/mrderekas/a_szkeptikus.html

(#4) cinemazealot


cinemazealot
addikt

Már szombat este belőttem magamnak ezt az oldalt, de csak ma reggel volt időm elolvasni... és hát...

Megijesztesz. :B Világ életemben képtelen voltam hosszabb írásokat elolvasni (igen, a kötelező olvasmányok voltak a mumusaim), és még ezek a novellák is megizzasztanának... ha nem lennének ennyire aprólékosan és átérezhetően leírva a részletek. Izgalmas sztori, nagyon tetszik. :K Az különösen mellbevágó, hogy mi volt az előzménye... Öcséd olvasta már? :))

(#2) IO.sys
Uborkaszezon van. Nagyon sz@r dolog úgy gép előtt dolgozni, hogy akármikor is pillantok rá a fórumra, hogy kicsit kiszellőztessem a fejem, semmi újdonság, csak néma csönd és hullaszag ... vagy inkább halszag? :D Ezek az írások tartják bennem a lelket.

SPOILER:
Különösnek tartom, hogy Jones hal(ál)a tulajdonképpen maga, Jones közreműködésével ért célba, elvégre ő volt az, aki odaszállította Georghoz. :)

[ Szerkesztve ]

(#5) MrDerekas válasza cinemazealot (#4) üzenetére


MrDerekas
addikt

Nem határidős, csak nyugodtan. Ja, és házi dolgozat sem lesz belőle ;)

:R Ismételten köszönöm a méltatást! Nagy öröm számomra, ha valakit csak kis időre is, de ki tudok rángatni a mai világ rohanó mókuskerekéből.Valójában pont ezért döntöttem a novella műfaj mellett. Röviden igyekszem egy egész történetet adni az olvasónak. Mert ahogy magam sem érek rá, úgy mástól sem várhatom, hogy órákat üljön a monitor, tablet előtt. Persze másabb lenne a felállás, ha bekerülhetnék az írott/nyomtatott irodalom piacára :) Az anyag, azaz a hosszabb írás is adott, illetve van is még ötlet, már csupán a pénz hiányzik hozzá. Mivel úgy érzem ez az állapot végleges, ezért itt-ott publikálok a weben, de igyekszem nem túl tolni, és nem akarok mindenkit elérni ezekkel a történetekkel. Legalább nekem is ajándék minden egyes olvasó :B

Öcsém olvasta. Tudni kell róla, hogy képtelen hosszabb ideig olvasni és hiába szereti a könyveket, jó párat be is szerzett, egyszerűen nincs rá "kitartása". Majd nyugdíjas korában, mire eltűnik az ifjonti hév, lesz ideje is az olvasásra :) Viszont ezt elolvasta, és valahogy úgy reagált, hogy: Uhhhh....

SPOILER:
:R A történet alapja adott volt ugye. Viszont mindenképp valami mellbeütős dolgot akartam kihozni belőle, hogy ne csak egy leírás legyen. Ezért került bele a jóslat is a történetbe, ami nem csak előrevetíti a végkifejletet, teszi nyomasztóvá a történést, de magyarázza is Jones hal(ál)át :)

www.derekas.webnode.hu --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- https://logout.hu/bejegyzes/mrderekas/a_szkeptikus.html

(#6) flymi


flymi
addikt

Ez az írásod kicsit "Lovecraft-osra" sikerült, de tetszik.

Mióta űzöd ezt a "hobbit"? Én jó 10 egynéhány évvel ezelőtt felhagytam az írással, vers és novella is volt vegyesen. Valahogy egyszer csak elhagyott az ihlet. Kisebb kihagyásokkal kábé 3-4 évig véstem papírra és emlékeim szerint nem publikáltam soha semmilyen formában és felületen.

[ Szerkesztve ]

/// "A félelmet lazán arcul csapom és fricskát nyomok az orrára" (T.B.A) ///

(#7) MrDerekas válasza flymi (#6) üzenetére


MrDerekas
addikt

Hogy mennyire űzöm, az jó kérdés. Még ált suli 4. osztályában kezdődött, mikor "ráébredtem" hogy mennyire lehet érzéseket átadni egy fogalmazással is. Majd 7. vagy 8. osztályban született az első novellám, nyelvtanórai unalom közben a füzet hátuljába. Azonnali értékelést is kaptam a nagy odafigyelésem miatt :DDD Szakközépben született pár további ötlet, majd 18 éves korom után tört rám az írás kényszere sok alkalommal. Igazából a novellák vonzottak a fentebb már taglalt okok miatt, de születtek versek is szép számmal. Indultam pár versenyen verssel és novellával, illetve kisregénnyel is, ahol eredménnyel, díjjal, vagy csak jó szóval gazdagodtam. Csak sajna évről-évre kellett szembesülnöm azzal, hogy ha nincs pénzed, akkor lehetőséged sincs. Hiába jó valaki abban, amit csinál, ha vannak mások akik nagyon sz... rosszak ugyanabban, de van pénzük vagy pártfogójuk, esetleg celeb, akkor annak egy nap alatt szerződése lehet a kiadónál. Ez van.
Talán ez miatt is picit megkeseredve, egyre több dologra rálátva laposodott el az aktivitásom, talán épp ez miatt sok egyéb dologgal foglaltam el magam. De az írás kényszere vagy szenvedélye ötökre megmarad :) Ezért is blogolok olykor, vagy fórumozok sokat, vagy segítek másoknak kisebb-nagyobb dolgokban, vagy írok verset rendelésre. Összegezve az írásról, tudom, hogy mit szeretnék, csak a helyem nem találtam még meg :B
A későbbiekben biztos jövök ide pár verssel is, hátha kedvet kap pár csendes tehetség is a közösségben, aztán igazi kincsekkel ajándékoznak meg bennünket, ahogy eddig is akadt pár valódi gyöngyszem a tagok tollaiból :R

Szerk: Neked pedig itt a lehetőség a publikálásra ;) :K

[ Szerkesztve ]

www.derekas.webnode.hu --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- https://logout.hu/bejegyzes/mrderekas/a_szkeptikus.html

(#8) flymi válasza MrDerekas (#7) üzenetére


flymi
addikt

Vers rendelésre? Nekem az biztos nem menne. Önmegerőszakolásnak tűnik.

Neked pedig itt a lehetőség a publikálásra -> Hát nem tudom, még nem szántam magam rá ilyesmire. Nekem a gimis évek voltak a legtermékenyebbek, illetve az azt követő 1-2 év.

ha nincs pénzed, akkor lehetőséged sincs. -> Ez kábé így igaz. Most azonban, hogy ennyire digitális világban élünk, egy könyv materializálása már-már feleslegesnek hat, pedig egész más a kezedben tartani a kész produktumot, mint végiggörgetni egy pár oldalt aztán bezárni. Igaz utóbbi több más szempont mellet költséghatékonyabb is.

[ Szerkesztve ]

/// "A félelmet lazán arcul csapom és fricskát nyomok az orrára" (T.B.A) ///

(#9) cinemazealot válasza flymi (#8) üzenetére


cinemazealot
addikt

"...egy könyv materializálása már-már feleslegesnek hat..."

Ne is mondd! Asszonykám készített egy mesekönyvet 28 teli-színes + 2 oldal színezhető A4-es oldallal (kisgyerekeknek), én meg megrendeltem a nyomdában vagy 100 példányt. Mondjuk nem kerítettünk neki nagy marketinget, így nem csoda, hogy még mindig itt pihen majdnem az egész stóc, de tény, hogy ha saját magad akarsz ebből megélni, akkor nagyon ügyesnek kell lenned... vagy nagyon jó kapcsolatokkal kell rendelkezned. :)

(#10) MrDerekas válasza flymi (#8) üzenetére


MrDerekas
addikt

Gondolkodtam is e-könyvben. Csak úgy gondolom, ha abból össze akarok szedni annyi bevételt, amivel szerződni tudok a kiadóval, akkor minimum két nyelven kellene digitálisan kiadnom. Ehhez pedig a nyelvtudásom kevés. (értsd: kb semmi :) ) Műfordító cimbire meg nem tettem még szert :K

Rendeléses vers írás. Ezt ne ipari méretben és kivitelezésben képzeld el. Egy vagy két alapos beszélgetés előzi meg, plusz a rendelő kér a "mű"be bizonyos dolgokat. A beleélés készsége kell csak hozzá és némi ihlet (ami azért folyamatosan jelen van bennem, csak energiám a kevesebb). Nem gondolom egy hű de mekkora dolognak, viszont igazi és egyedi ajándékot kap a vers címzettje. Kerekedtek már nagyon aranyos dolgok ilyesmiből :N

[ Szerkesztve ]

www.derekas.webnode.hu --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- https://logout.hu/bejegyzes/mrderekas/a_szkeptikus.html

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2022 PROHARDVER Informatikai Kft.