2024. március 19., kedd

Gyorskeresés

Az ember, aki utoljára látta…

Írta: | Kulcsszavak: novella . derekas . mrderekas . lenin . irodalom . művészet

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

...
Részletek Szása Szaharov néprajzkutató úti-naplójából:

Július 28.

Napkeltekor ébredtem, itt kint a messzi Szibériában, távol Moszkvától és a civilizációtól. Elfogyasztottam szerény reggelimet és elpakoltam a hátizsákomba. Ebben volt minden vagyonom és ezek a benne rejlő dolgok voltak túlélésem zálogai. Az elmúlt este, távoli puskalövéseket hallottam és úgy döntöttem, hogy – mivel kíváncsi természetű vagyok – arra veszem utamat. Tisztában volta a benne rejlő veszéllyel, mégis kockáztattam, minden nap. Az idegenek élete itt, vajmi keveset ért, a könyörtelenség és vadság által nevelt, a végtelen pusztákon élő emberek szemében. Az időjárás szeszéjei és az éghajlati viszonyok nem kedveztek az empátiának és az emberségességnek. Minden egyes nap: küzdelem az életért a természettel szemben. Egyenlőtlen küzdelem gondolnánk, és mégis az ember győz. Általában. Mert az érzelgősség, az gyengeség, a gyengeség pedig errefelé egyenlő a halállal. Egyszerű emberek e vidék benépesítői. Városi szemmel még azt is mondhatnánk, hogy végtelenül önzőek és bárkit megölnek, ha az csak egy kicsit is előre viszi, nyikorgó kerekű életük szekerét. Vadságuk azonban nem ebben nyilvánul meg, hanem sokkal inkább abban, hogy rendkívül ritkán és csak nagy tépelődések után nyújtanak segítő kezet. Általában saját magukra vannak utalva s csatáikat is maguknak, gyakran egyedül kell megvívniuk. Más törvények és szabályok szerint élnek, más az értékrendszerük, így nem csoda, hogy ilyen szűken mérik a segítséget. Pláne, egy idegennek.

Emberi beszédre lettem figyelmes. Nagyon óvatosan osontam egyre közelebb a hangok vélt forrásához. Egy meredély pereméig csúsztam hason s lepillantva, tőlem balkézfelé alattam láttam meg a két alakot. A beszélgetésből sikerült kihámoznom, hogy apa és fia vannak vadászaton. A cserjésből, velük szemben, épp ekkor cammogott ki egy megtermett medve. Az apa ekképpen szólt fiához:
- Látod? Ez a medve. – mondta egészen halkan, hogy szinte alig értettem. Lassú mozdulattal vállához emelte puskáját, gondosan célzott, majd két, egymást követő gyors lövéssel leterítette a hatalmas nőstényt. Ismét fiához fordult:
- Na. Ezt a húsáért és a bundájáért vadásszuk.
A fiú apjára emelte tekintetét és kérdezett:
- Jó, ezt értem. És tegnap azt az izét, a ööö, gemono – gelono… Szóval azt a furcsa embert, azt miért lőtted le ?
- Ja! A geológust. Azt csak a cigarettájáért…
Na, nekem ennyi elég is volt. Azonnal visszahúzódtam és amilyen csöndben, és gyorsan csak tudtam, az ellenkező irányba vetettem magam. Bizisten, ha ezt a történetet egy moszkvai kávéházban hallom még röhögök is rajta egy jó ízűt, de itt és így, ez inkább halálosan tragikusnak, mintsem humorosnak tűnt. Nos ezek után stratégiát változtattam és a nyúlcipő-formációt használva mentettem a „cigarettámat”, lehetőleg minél távolabbra erről a környékről.

Július, 29.

Verejtékben fürödve ébredtem. Álmomban vadászok elől menekültem. Bahh. Kellett nekem a terepmunka. Ilyenkor eszembe jut kicsiny kuckóm a Központi Irattárban, és arra gondolok, milyen jó is lenne az íróasztalom felett görnyedni. De ekkor kelt fel a nap és a látvány feledtette velem lidérces álmomat és félelmeimet. Egész nap úton voltam.

Augusztus, 4.

Az éppen sarjadó hajnali fénysugarak világánál, távoli, hófehér füstkígyót pillantottam meg, amely szelíden – az enyhe légmozgást követve – kanyargott a kristálytiszta, kék ég felé. Csábító – gondoltam. Engedve a késztetésnek, arra felé vettem lépteim irányát. Nézelődtem. Itt-ott néhány kecskét láttam csak lézengeni. Szelídséget árasztott magából az egész környék. Magabiztosan lépdeltem a hatalmas fák takarásában megbúvó faházacska felé. Idősebb bácsika üldögélt a reggeli fény simogatásában, melengetve öreg csontjait. Hófehér haja lágyan ölelte körül pergamenszín, mély ráncokkal barázdált ábrázatát. A kölcsönös üdvözlés után, barátságosan invitált be egyszerű, ám mégis takaros hajlékába, amin őszintén elcsodálkoztam, ismerve a helyiek viselkedését.
Az öreg igencsak bőbeszédűnek bizonyult s rendesen megizzadtam, hogy jegyzetelésemmel követni tudjam pergő beszédét. Igaz néha elég messzire elkanyarodott szófüzéreivel az elkezdett történettől, de ez egy cseppet sem zavart, sőt kissé még örültem is neki, és olykor megmosolyogtatott. Egyetlen délután többet tudtam meg, mint az elmúlt másfél év bolyongásai alatt. Elmondta azt is, hogy évek óta nem járt erre senki. Estére aztán már inkább az öreg kérdezgetett engem s én a tőlem telhető legnagyobb pontossággal igyekeztem lefesteni korunk képét. Szóba kerültek művészek, feltalálók, politikusok és szellemi vezetőink is. Ekkor ért az elemi erejű meglepetés. Éppen, nagy lelkesedéssel ecseteltem neki társadalmunk fejlődését, alakulását, mikor izgatottan közbevágott:
- Várjunk csak! Nekem ismerős ez a név. Mondd csak még egyszer!
Elképedtem. Ááá. Ez biztos, hogy valami félreértés. Távol mindentől, hogyan ismerhetné ez az egyszerű ember, a legnagyobb egykori vezérünket?
- Vlagyimir Iljics Lenin – szóltam elbizonytalanodott hangon.
- Az az. Ő lesz az a fickó. Ez a Lenin nevű. Csak erre a nevére emlékszem, de ez biztos. Jó pár éve már annak, hogy erre járt. – majd hirtelen elhallgatott, ahogy megpróbálta felidézni a régi emléket.
A döbbenet egyszerűen letaglózott. Lehetséges lenne? Időm azonban nem volt tépelődni, mert az öreg ismét belekezdett a történetébe. Távolba révedő, homályos szemmel, kissé bizonytalan hangon szólalt meg:
- Emlékszem. Nehéz év volt az. Nagyon nehéz. Kőkemény tél jött, csak csikorgott a hideg. Az embernek még a csontja is vacogott. Éhezett minden és mindenki. Volt olyan madár, amelyik a fa ágán állva fagyott halálra. Aztán egyik nap, mikor már minden apróvad elpusztult, egyre közelebb kószáltak azok az átokverte a farkasok. Nem volt mese. Fel kellett készülni az éjszakára, ha reggelre még élő akartam lenni. Fejszét akasztottam a vállamra, úgy mentem ki a szín alá. Összeszedtem az összes deszkát s odahordtam a házhoz. Minden egyes fordulónál egyre közelebb köröztek azok a fattyú farkasok, s egyre dühödtebben morogtak, acsarogtak miközben hátukon hegyesen borzolódott a szőr. No ennek fele se tréfa – gondoltam – úgyhogy gyors ütemben elkezdtem bedeszkázni az ablakokat. Megizzadtam rendesen és mire végeztem már csak arasznyira állott a nap. Bementem, magamra zártam az ajtót és azonnal nekiláttam az ajtó eltorlaszolásának. Elétoltam a nagyszekrényt, ennek nekitámasztottam az ágyat és ekkor már folyamatosan énekelték a halál dalát a dögök. Vad kaffantásokkal, ugrásokkal jöttek egyre közelebb. Majréztam rendesen. Az ablakokat is betámogattam nagy nehezen, amivel csak tudtam. Épp végeztem a keserves munkával, mikor sunyi csendre lettem figyelmes, amit vérfagyasztó, idegtépő morgás követett. Aztán azt hittem, hogy becsinálok. Kopogtattak.
- Ember! Csak nem? – szakadt ki belőlem a kéretlen kérdés.
- De, bizony fiam. Kikiabáltam, hogy: Ki az? Erre bekiabált, hogy ő Lenin és hogy bejöhet-e? Most szólj hozzá. Ennyi fáradtság után, hogy én lebontsam a barikádot?
- Hát, mit mondott neki? – kérdeztem elfúló hangon.
- Én csak annyit, hogy: most mán eeemehet, a jó büdös francba!!!

Goór László

Hozzászólások

(#1) cinemazealot


cinemazealot
addikt

Ismét egy Derekas módjára csattanósra sikeredett lezárás. :) Most már csak arra vagyok kíváncsi, hogy ez a sztori vajon benne van Lenin életrajzában, vagy az igazából nem is Lenin volt?

(#2) MrDerekas válasza cinemazealot (#1) üzenetére


MrDerekas
addikt

:R
Ha esetleg tényleg ő volt Lenin, akkor sem került bele. Tuti :D Jöhetnék azzal, hogy sokéves irattári kutatás, moszkvai ösztöndíj meg minden van a történet mögött, de az az igazság, hogy hamisítatlan derekasféle agymenés az egész. Fikció ;) Ha mégis kiderülne, hogy igaz, akkor lehet bekerül a nevem valami történész cikk széljegyzetébe, a homályos jövőben :K :DDD

www.derekas.webnode.hu --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- https://logout.hu/bejegyzes/mrderekas/a_szkeptikus.html

(#3) cinemazealot válasza MrDerekas (#2) üzenetére


cinemazealot
addikt

Vagy lehet, hogy már a KGB utódszervezete is Téged keres, mert kitaláltál valami olyat, ami valójában igaz, csak a ruszkik azóta próbálják titokban tartani. ;)

Jut eszembe, a cím nem is igaz. Azt mondja, hogy "Az ember, aki utoljára látta…". De hiszen be volt barikádozva minden nyílászáró, akkor nem is láthatta! :D

(#4) MrDerekas válasza cinemazealot (#3) üzenetére


MrDerekas
addikt

Nos a fekete Volgák már köröznek egy ideje, de pszt ;) :DDD Mondjuk egyik következő sztorim, az lehet, hogy pont beletalálós. Legalábbis a megírását követő évben megtalált holt tengeri tekercsek magyarázata ezt sejteti...
A cím ettől még igaz, mivel a leírás addig tart, hogy Szása barátunk lemegy hídba :P Az öreg tuti kikukucskált valami kiesett csomó helyén át, hogy sikerül-e kommunát építeni a farkasokkal Lenin a pánk-nak :DDD

www.derekas.webnode.hu --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- https://logout.hu/bejegyzes/mrderekas/a_szkeptikus.html

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.