Előzetes információk:
Pár évvel ezelőtt édesapámék mesélték, hogy fiatal házasokként voltak nyaralni Visegrádon. Ekkor elhatározás született, nézzük meg magunknak. Elterveztük, hogy míg húgaim táborban vannak, addig megcsináljuk az első, úgymond gyerek-mentes nyaralásunkat, szüleimmel, bátyámmal és feleségemmel, természetesen velem az élen.
Egy autóval mentünk és a környék, valamint a körülötte lévő lehetőségek ihletet adtak: Ide vissza fogunk jönni, motorokkal! Nos, arról a kalandról szól a két évvel ezelőtti történetem, melyet megosztottam itt veletek is. Az esetleges érdeklődés fenntartása érdekében annyit elárulok előzetesen, hogy abban a történetben szerepelt ugyan egy tréler, de ebben kettő is lesz…
Ez rutinná nőtte ki magát, az elgondolás szerint ide minden évben megrendezzük a motoros nyaralást, ami a tavalyi évben sem volt másként és az ideiben sem lett volna. Azonban, ha minden terv szerint alakul, nem született volna meg ez a történetem, írott formában.
Az idei év alapból másként alakult volna, mert a három motor öt fővel helyett lett volna plusz egy autó is, tekintve, hogy márciusban megszületett a kisfiam. A plusz autó a gyermeket, feleségemet és a cuccokat hozza és fordultával el is távozott volna.
Minden le volt szervezve, már csak szállásadónkat kellett tájékoztatni a plusz egy gyerekágy igényéről, ahol jött az első igazi feketeleves. A telefonálás során derült ki, hogy adminisztrációs problémák okán, az egy évvel korában tett foglalásunknak nyoma veszett és a megszokott lakásunk kiadásra került az érintett időpontban.
Mi ragaszkodtunk a szálláshoz, így a komplett nyaralás el lett csúsztatva két teljes hónappal. Megjegyzendő, hogy szállásadónk kárpótolt a kellemetlenségekért.
A második pofon akkor érkezett, amikor az új időpont előtt egy aktív két hetes felhőszakadás volt kilátásban, a teljes nyaralási időt érintve. Nem volt mit tenni, át kellett szervezni a dolgokat. Így lett a harmadik csalási motoros nyaralásból autós élmény. Aki itt, ezen a ponton úgy gondolja, véget is értek a megpróbáltatások, annak jelzem óvatosan, ennyi nem elég ahhoz, hogy cikket kanyarítsak a történetből!
Az átszervezés odáig jutott, hogy akkor így, az öt felnőtt és egy pici mind befér csomagokkal együtt édesapám terepjárójába, így végülis probléma nélkül el tudunk menni.
Persze ennyire egyszerűen nem mehet az élet. Indulás előtt két nappal (fontos tényező: Augusztus 19, péntek) délután a terepjáró generátora feladta a szolgálatot, így ismét egy rendeset lekeverve nekünk. Viszont itt nem volt mit tenni, sehol nem találni ilyenkor szakít főleg ilyen rövid határidőre, tehát tervet kellett módosítani.
Ekkor jött képbe a két autó ötlete, egyik bátyám Ignis-e, másik az én, fél éve a családi állapot változása végetti vásárlásom eredményeként és máig siratott sportautóm helyére érkezett Sedan-om, egy legjobban felszerelt CL7-es személyében.
Tehát eddig a pontig három derekas pofon és még csak el sem indultunk…
Végül elérkezett a várva várt, eső áztatta nap és megindultunk. A leúton nem volt probléma, a járműveket leparkoltuk, a szállást elfoglaltuk, az élet ment tovább.
Az első teljes napon nem volt probléma, felgyalogoltunk a várhoz, eltekeregtük a napot. Ám a következő nem volt ilyen szerencsés. Pont a nevem napjára virradtunk, az idő kivételesen szépnek igékezett, menjünk hát a Skanzen felé, megnézzük, mit lehet ott látni. Visegrádról Szentendre irányába, szerpentineken át. Éppen csak elkezdtünk felmenni a hegyen, amikor szeretett CL7-esem kidobta a töltéshibát. Félre állni nem tudtam, de nem is lett volna jelentőssége. Körülbelül egy kilométert tettem meg, ezalatt bejelzett az összes erre képes műszer hibára, majd kikapcsolt a műszerfal és leállt a motor.
Gyors telefon át a másik kocsinak. Visszafordultak. Feleségem a gyerekkel átültek, megfordítottuk a elhalt autót és félre toltuk, amennyire az út engedte. Elakadás-jelző háromszög kikerült, gépháztetőt felnyitottuk és áramtalanítottuk az autót az akkumulátor leválasztásával. Nos, ha hiszitek, ha nem, a generátor… Csak itt nem egyszerűen megadta magát, hanem zárlatra ment és felgyulladt.
Óvatosan, egyedüli bent ülőként legurultam a géppel a hegyről, szerencsére minden arra járó kultúráltan tudta kezelni a helyzetet. A hegy aljánál már vontatókötéllel vártak, amit a szállásadónk addigra biztosított számunkra, majd pedig egyenesen egy helyi szervizbe vontattak. Ott azonban nem foglalkoztak autó-villamossággal, aki pedig igen, az szabadságon volt. Így jobb opció nem merült fel, hívtunk autómentőt…
Egyetlen ismerőst tudtam azonnalra mozgósítani, bár nem volt olcsó. Már csak azért sem, mert hiába ismerős / kolléga, a benzin neki is benzin, ilyen céges árak mellett pláne, egy kamionnal számolva meg főleg…
Bátyám vállalta, hogy elmegy a kamionnal, ami körülbelül két óra alatt ott is volt. Mivel az időjárás kedvezni látszott a továbbiakban, a terv úgy szólt, hogy visszajön motorral. Ez így is történt, bár gondolhatjátok, a Skanzen látogatás elmaradt. Remek napokat zártunk és még nem ért véget a nyaralás…
Másnap, szerda. Alapvetően bátyám külön utakon tervezett járni, meglátogatva egy ismerősét. A nap sütött, motorral elindult. Mi a megmaradt autóba préselődve pedig felkerestük édesanyám által látni óhajtott helyszínt, ahol az egyik Magyar sorozatot forgatják. Éppen csak leértünk és szálltunk ki a kocsiból, amikor csörgött a telefonom: Bátyám…
Nehezen beszélt, annyit hamar ki tudtam venni a szavaiból, hogy baleset érte. Nem tudta pontosan, hol van, csak annyit, hogy melyik úton indult és hová. Higgyétek el, ilyen helyzetben a legoptimálisabb megoldás, mint nézni egy GPS koordinátát nem feltétlenül jut eszébe az embernek. Úgy saccoltam, 45-55 percre lehetek tőle, így édesapámmal visszaültünk a kocsiba és indulás. A többiek nézelődjenek (utóbb kiderült hiába, forgatási nap volt és le volt zárva az egész), azt mondták, busszal visszamennek a szállásra.
Megközelítőleg 48 perc autózás után rá is találtunk tesómra. Az adrenalin dolgozott benne, de azt mondta, minden oké, nem esett baja. A motor már nem mondhatta ezt el magáról, az egy hónapja vásárolt CBR rommátört. Utóbb kiderült, műszaki hiba okozta a gondot, egy kilazult csavar került az első tárcsafékhez és leblokkolta a kereket. Mindezt közel ötvenes tempónál, majd a gép átcsúszott a szembe sávba, neki az útpadkának és a többit el tudjátok képzelni, szaltózott.
Talán szerencse ebben a helyzetben, hogy nem jött senki szemből és egy teremtett lélek sem gyalogolt arra, aki megsérülhetett volna az esetben.
Hívtunk motormentőt. Amíg vártunk, a semmiből jött egy dörrenés és alászállott a mennyei ménkű… Rommá áztunk. Bátyám szintén új motoros felszerelése több helyen megsemmisült, de valljuk be, erre való.
A motort elvitték, mi vissza a szállásra, aznapi programok is törölve. Az volt a terv, hogy bátyám eszik pár falatot és elvisszük az ügyeletre, egy kivizsgálás nem árt. Talán először szerencsének vélt dolog történt, az egyik szállóvendég mentős volt, így betelefonált a központba, név szerint kereste az illetékeseket és előkészítette a terepet. Megtudtuk, mire figyeljünk feltétlenül, mi legyen nálunk, hová menjünk helyileg és miket mondjunk. Így indultunk el az ügyeletes kórházba, Visegrádról a XIII. Kerületbe…
A helyszínre értünk, Róbert Károly körút. Csak bátyámat engedték be, holott maszk és minden szükséges dolog volt mindenkinél. Pár perc elteltével ki is jött, ugyanis kiderült, a szó nem ér semmit, a törvényt senki nem akarja betartani és a magyar egészségügy blöff alapon szedi a TB-t, nem azért, hogy ellátást kapj!
Nemes egyszerűséggel közölték, nem érdekli őket, ki küldött, mi célból, mint ahogyan az sem, hogy a baleset feltalálási helye szerinti ügyeletes kórházba jöttünk, átirányítottak a lakhelyünk szerinti kórházba. Belváros, másfél óra, tesóm pedig egyre rosszabbul lett, már ami a kialakuló kézfájdalomból és az addigra méretesre dagadt csuklójából eredt.
Ismét pár óra és jó pár vizsgálat elteltével kiengedték, szerencsére néhány komolyabb zúzódással megúszta az esetet.
Másnap indultunk haza. Megkértem egy barátomat, a banda egyik feléért ugorjon el értünk, szolgálatait meghálálom…
Aki kitartóan olvasta ezt a történetet, az biztos olyanokon gondolkodik, mint “mekkora balszerencsés ez a család”, vagy “ismét egy jól elcseszett nyaralás”, stb. Valóban, meg lehet innen is közelíteni a dolgokat. De van egy másik nézet.
Ha nem szaródik el az idő és mindahányan motorral jövünk, vajon bekövetkezett volna ez a motorbaleset? Ha igen és mindenki mögötte megy, estünk volna mindannyian?
Ha nem otthon áll le a terepjáró, akkor a nyaraláson teszi ezt és maradunk autó nélkül több, mint száz kilométerre otthontól?
Ha nem áll meg a Honda is és nem jön el motorral a bátyám, akkor majd munkába menet érte volna ugyan ez a baleset? Autópályán?
Egy szó, mint száz, ugyan szenvedtünk jelentős anyagi károkat egy olyan alkalmon, ahol az embernek szórakoznia kellett volna, de… Mindannyian élünk!
Szeretném ezt a történetet tanulságként felajánlani. Azoknak, akik úgy gondolják, az életük egy folyamatos szívásszéria, tűnődjenek el rajta: Biztos, hogy annak a bizonyos érmének nincs másik oldala?
