Újabb sötét szoba. Úgy látszik, ez valami divat itt. Mindig csak sötét szobák. Szegényes berendezés, és iszonyatos rendetlenség. Mindenütt másolt CD-k hevertek, rajtuk az utóbbi évek sikerjátékai. Mondhatni, egy ASVA-ügynök sírva rebegne hálaimát egy ilyen fogásért.

A számítógép előtt egy férfi aludt a klaviatúrára dőlve, mellette egy csomag papírzsebkendő. A monitoron olyan képek villództak, amilyeneket egyetlen történetben sem szabad részletezni. Még a tévében is csak este 11 után merik mutatni. A férfi arcán bárgyú mosoly tanúskodott arról, hogy barátnő nélkül is lehet szexuális életet élni. Sőt, a zsebkendő olcsóbb is, mint a virág és az étterem.

A monitor hirtelen elsőtétült és egy felirat jelent meg rajta: "Ébresztő, Deo!" Deo -mert ő volt az- felkapta a fejét. Nem tudni, hogy ébredt fel erre, hiszen a ciripelős monitorok már rég kihaltak. De a lényeg hogy felébredt, és bután bámulta a monitort. Tisztán emlékezett rá, hogy nem így hagyta.

Ekkor újabb felirat úszott be látványos effektek közben a képbe. "A Rombux rabja vagy. Kövesd a lila disznót!" Deo nem értette bből semmit. Ami nem csoda, nem volt egy lángész. Megpróbálta kikapcsolna a gépet, de nem sikerült. Hiába nyomkodott bármilyen gombot, a felirat nem tűnt el. Így hát kihúzta a kábelt a konnektorból. De fura mód ez sem hatott. Érezte, valami nem stimmel. Felkapta a gépet, és teljes erejéből a földhöz vágta. De biztosra akart menni. Meg is taposta, de a felirat ott maradt. Nem értette, hogyan lehetséges ez.

Aztán Deo hirtelen megvilágosodott. Na nem annyira, nem jött rá az élet értelmére, meg ilyenek. Csak eszébe jutott, miért nem tűnik el a felirat. Az ő gépe egy Mekk. Vagyis a monitor maga a számítógép. Az, amit az előbb oly lelkiismeretesen összetört, a szomszéd mozgássérült kisfiú PC-je, amit meg kellett volna javítania. Volt egy sejtése, hogy a kissrác nem fog örülni neki. Nem baj, majd azrt mondja, hogy táphiba volt.

Meg sem lepődött már, mikor a monitoron megint megjelent egy szöveg. "Kopp-kopp, Deo"

Ebben a pillanatban.... nem, nem kopogtak. Az túl egyértelmű lett volna. A csengő szólalt meg. Deo összerezzent, majd miután elmúlt a pánikrohama, kivette a mindig magánál tartott szájpecket és ajtót nyitott. Egy lila öltönyös alak állt előtte, kezében egy félig elfogyasztott hamburger. Deo ismerte, tudta, miért van itt.

-Sikerült megszerezni?
-Persze, mindjárt hozom. -visszament a szobába, és kutatni kezdett a tengernyi lemez között. Félórányi keresés után megtalálta, amit keresett. Egy CD volt, papírtokban, rajta a felirat: "Win7 Crack". Visszament a kuncsafthoz, és átnyújtotta neki.

-Vigyázz vele, lebukhatsz.
-Tudom, nem lesz gond. -a férfi Deo arcát fürkészte. Deo nem volt különösebben jóképű, sőt egyenesen csúnyácskának is mondható.
-Te, jól vagy? Elég sápadtnak látszol, és mintha a pattanásaid is előjöttek volna.

Deo zavarban volt. -Volt már veled olyan, hogy nem tudtad, ébren vagy-e vagy álmodsz?
-Ó, öreg, ne tolj annyi bélyeget, mert teljesen leépülsz. Gyere velem inkább, koccoljunk le a talponállóba, meghívlak egy fröccsre.
-Nem, kösz, holnap meló van. -Deo már épp csukta volna be az ajtót, mikor a lila öltönyös, valószínűleg a hamburgertől, elböfögte magát. Deo arra gondolt, hogy micsoda kulturálatlan disznó tesz ilyet. Várjunk csak?! Egy disznó. És még lila is!
-Tudod mit? Mégiscsak jövök.

A talponállót azért hívták így, mert nem volt benne szék. De még csak egy hokedli sem. Mindenkinek állni a kellett. Füstös hel volt, tele mackónadrágos öregekkel és tisztességben lerészegedett alkoholistállal. A háttérben diszkréten bömbölt a mulatós zene. Ma még nem volt verekedés sem, így a földet csak csikkek és ájult emberek borították, az üvegcserepek hiányoztak.

Deo az egyi ksarokban állt. Csendesen iszogatta kisföccsét, a lába kényszeresen dobolt a Bangó Margit nóta ütemére. Hiába, mindig tudott bulizni. Csak akkor hagyta abba ezt a féktelen tombolást, mikor odalépett hozzá egy nő. Fekete, feszülős bőrruhát hordott. Igen, TIR-Niki volt az. Deo egyből észrevette, hogy a lány nem illik bele a kocsma tájképébe.

-Heló Deo. TIR-Niki vagyok.

Deo meglepődött. -TIR-Niki? Az a TIR-Niki, aki a megjelenésük napján tör fel a legújabb játékok másolásvédelmét? Fura, azt hittem, fiú vagy.

TIR-Niki elpirult. - Nemrég volt a műtétem... De ez most nem számít. Azért jöttem, hogy szóljak, veszélyben vagy. Már keresnek. Ne kérdezd, kik. De jönni fognak érted.

-Te lány, nem vagy te egy kicsit paranoid? -Deo felnevetett. -Ki akarna engem elkapni? És egyáltalán honnan ismersz?

TIR-Niki sejtelmesen elmosolyodott. -Sokat tudok rólad. Tudom, mivel foglalkozol. Tudom, mit csinálsz a számítógéped előtt.

-Az csak azért van, mert régen voltam nővel, és hát az embernek vannak szükségletei. -Deo magában égre-földre esküdözött, hogy ha hazaér, kidobja a webkameráját.

TIR-Niki együttérzően kinevette, majd komolyra fordította a szót. -Tudom, hogy kérdések vannak a fejedben. Például, hogy ha elolvad a hó, hova tűnik a fehér. De ezzel most ne törődj. Sokkal fontosabb, hogy mi is az a Rombux. Tudom, hogy kit keresel, én is őt kerestem. De nem találtam. Nagyon jól el tud ám bújni. Például lehetne ott abban a szekrényben is. Nem, gyere vissza. Nincs ott, csak példaként hoztam fel.

-Morfiumról beszélsz? Te hogy találtad meg?

-Ne mtaláltam meg. Ő talált meg engem. Annyira kerestem, hogy a végén magamat is elveszítettem. Csak bolyongtam abban a nagy pincében, nem találtam a kiutat. Ekkor talált rám, és azt mondta, nem is őt kerestem, hanem a választ. Téged is meg fog találni. Ha akarod.

Ezzel TIR-Niki faképnél hagyta Deo-t. A fiú ezen annyira meglepődött, hogy ijedtében egy hörpintésre megitta a maradék kisfröccsét.

A következő, amire emlékezett, hogy az ágyában van, és az ébresztőóra veszettül zajong. Lecsapta egy marhalábszárcsonttal, ettől csend lett. Mivel így már az időt sem mutatta, kénytelen volt a karóráján megnézni, hány az óra. 9:30 volt. Deo felsikoltott. Neki 8-ra munkában kellett volna lennie. Már megint elkésik. Kapkodva felöltözött. A múlt heti zoknija még egész használhatónak tűnt, felvette, nem törődve a megmozdítása nyomán feltörő zöldes felhővel. Gyűrött nadrágot és átizzadt, foltos fehér inget kapott fel, majd rohanva indult a munkahelyére.

A főnöke már várta. Nem tűnt jókedvűnek, és a kezében tartott tűzoltószekerce is rossz hangulatát támasztotta alá.

-Mr. Enderszon. Maga megint elkésett! Mikorra is kellett volna beérnie?

-8-ra. És most 10 óra van, főnök. Csak két órát késtem.

-Igen, 8-ra. Hétfőn. De ma szerda van. Rossz a hozzállása, Mr. Enderszon. A cégünk azért a világ vezetőmosógép-programozó cége, mert az alkalmazottaink bejárnak dolgozni. Ne forduljon elő többet.

-Nem fog, uram. -Deo megfogadta, hogy többet nem iszik abból a kisfröccsből, és örült, hogy nem került sor a szekerce használatára. Már így is hasogatott a feje. Megbánást színlelve kullogott a helyére, ami egy paravándzsungel közepén álló asztal volt egy számítógéppel.

3 óra múlva, mikor végzett az interneten a pletykaoldalak olvasgatásával és már majdnem nekiállt dolgozni, egy futár lépett hozzá, átnyújtott neki egy csomagot. Deo aláírta az elismervényt, majd a borravalóért a markát tartó futártól elköszönt egy levélnehezékkel. Visszaült az asztalához és kibontotta a csomagot. Egy mobiltelefon volt benne. Vajon ki küld neki mobilt? Ráadásul ilyen vacakot? Hiszen még csak nem is érintőkijelzős. 3G sincs benne. Sejtette, hogy a GPS sem szériatartozék.

De nem tudott tovább merengeni. A telefon ebben a pillanatban megcsörrent. Deo kicsit meglepődött, de nem nagyon. Azt is csak kevesen látták, hogy székestől hanyattesett. Mikor összeszedte magát, meg azokat a tárgyakat, amiket estében rúgott le az asztaláról, felvette a telefont.

-Igen, ki az?

-Heló Deo. Tudod ki vagyok?

-Anya? Nem, várj. A nagybácsim? Nem, mégsem. Talán az a kedves srác a csetről?

A vonalban egy lemondó "ezdehülye" hallatszott. -Nem, én Morfium vagyok. Régóta keresel, de mégis én találtalak meg. Ez is bizonyítja, hogy ász vagyok. De ezt majd később. Most nincs időnk. Mutatni akarok neked valamit. Remélem meg fogod érteni. Jönnek érted, menekülnöd kell.

-Kik jönnek? -Deo megszeppent, kicsit el is pityeregte magát.

-Nézd meg magad. Állj fel, és nézz a lift felé. -Deo így is tett. A liftnél meglátta a három öltönyös ügynököt, de ő még nem tudta, hogy ügynökök.

-Kik ezek? Adóvégrehajtók? Dehát alig késtem fél évet a befizetéssel!

-Nem behajtók. Csúnya gonosz emberek. Fuss, most azonnal! -Deo nem teketóriázott, rohanni kezdett. De két lépés után elbotlott a saját lábában. Feltápászkodott, és mostmár óvatosabban rohant tovább. A telefonból hallotta Morfium utasításait.

-A folyosó végén van egy ajtó. A lépcsőházba vezet. Menj le a földszintre, ott várunk. -Deo megtalálta az ajtót, kinyitotta, és tényleg a lépcsőhát volt az. Nem is tudta, hogy itt van lépcsőház. Már majdnem elindult lefelé, mikor lenézett a korláton keresztül. Eszébe jutott, hogy a negyedik emeleten dolgozik. A gondolatba annyira beleszédült, hogy a telefont is kiejtette a kezéből, ami lassítva hullott le, egészen a földszintig.

-Nem nagy kár érte, úgyis vacak volt. De ez neke mnem megy. Négy egész emeletet kellene lépcsőznöm. Erre képtelen vagyok. Nincs meg a kondim. -Deo magába roskadt. Szinte nem is érzékelte, ahogy az odaérő ügynökök felrángatják a csecsemőpózból, kitépik az ujját a szájából és lecipelik az autójukhoz.

Odalent TIR-Niki figyelte, ahogy a félájult férfit berakják a Wartburg hátsó ülésére és elszáguldanak vele. Most nem tehetett semmit. Így hát felült robogójára, fejébe nyonta bilisisakját és elindult a közeli plázába, hogy csalódottságát néhány új bőrnyakörv vásárlásával csillapítsa.

Deo-t az autóval egy elhagyott raktárépületbe vitték, ahol bezárták egy irodába. Nem volt más bent, csak egy asztal és két szék. Leültették az egyikre. Két ügynök maradt vele az irodában. Az egyiknél vastag irathalom volt. Leült Deo-val szemben. Kimérten kinyitotta a paksamétát, láthatóvá téve tartalmát. Tele volt üres lapokkal. Az ügynök beszélni kezdett.

-A nevem Kiss ügynök Mint az iratokból látja, régóta figyeljük magát. Maga kettős életet él. Az egyikben Mr. Enderszon, mosógép programozó, aki visszahúzódó, kispolgári életet él. Rendesen fizeti a kommunális adót és elkergeti a hajléktalanokat. A másik életében viszont egy közismert hekker, aki Deo álnéven tevékenykedik. Az egyik életének vége.

Deo idegesen körbepillantott. -De melyiknek van vége? Bár utálom a munkám, de valamiből élni kell. Próbáltam színészkedni, de eltanácsoltak. Viszont a hekkerkedést szeretem, a múltkor már majdnem be tudtam törni a saját gépembe, csak elfelejtettem a jelszót.

-Nos, ez önön múlik. Mi csak annyit kérünk, hogy segítsen elfogni Morfiumot, a közismert szoftverkalózt. Ő most a legkeresettebb bűnöző.

Deo elgondolkodott az ajánlaton, és pár óra alatt döntött is. -Nos, jó ajánlatnak tűnik, de én mégis ezt válaszolom. -ezzel felmutatta mutatóujját. De megérezte, hogy ez nem elég hatásos, így felmutatta a másik mutatóujját is. Vérlázító viselkedése azonban nem hatott Kiss ügynökre. Így hát Deo taktikát váltott, eljátszotta a jogszakértőt.

-Hiába akarnak megfélemlíteni. Ezt megtámadhatom a bíróságon, mivel a vallomásom erőszakkal csikarták ki. És most telefonálnék, hiszen jogom van ehhez. -Deo nem tudta, kihaz fordulhatna segítségért, ezért úgy döntött, ha megkapja a telefont, a lelkisegély szlgálatot hívja fel.

Kiss ügynök gunyorosan elmosolyodott. - Mondja Mr. Enderszon, miért akarna telefonálni, ha nem tud beszélni?

Deo majdnem felnyerített. Mit képzel ez az idióta, már miért ne tudna beszélni? Mindjárt be is bizonyítja neki, mikor jól beolvas. Ám valami fura történt. Tényleg nem tudott beszélni. Pont most kapott szájzárat. Akárhogy erőlködött, egy szót nem bírt kinyögni. A két ügynök csak erre várt. Felkapták Deo-t és az asztalra fektették. A fiú ijedtségét csak fokozta, mikor Kiss ügynök gumikesztyűt húzott, és elővett valamit, ami határozottan úgy nézett ki, mint egy végbélkúp. Akárhogy kapálózott, nem tudta megakadályozni, hogy az ügynök kaján vigyor keretében, a száját nyalogatva a kúpoknál alkalmazott szokványos eljárás keretében felhasználja az eszközt. Deo utolsó gondolata az ájulás előtt az volt, hogy vajon miért kapott ilyen kezelést, mikor tudomása szerint semmi baja a bélrendszerének.

A saját ágyában tért magához. Ijeden tapogatta az alfelét, de nem érzett semmi eltérést a megszokott állapotokhoz képest. Szóval csak álom volt? Kimerülten hanyatlott vissza a párnájára, de ekkor megcsörrent a telefon. Deo kezdett tartani ettől az eszköztől, mert mindig mikor megcsörrent, bajba került. Tutira van valami gáz a telefonokkal. De azért felvette. Morfium volt az.

-Nagyon drága percdíjakkal hívlak, szóval rövid leszek. Ők értek oda előbb, de nem tudják, ki is vagy. Ha tudnák, már nem élnél. Valószínűleg levágnák a fejed, ledarálnának és eladnának macskaeledelnek. De szerencsére nem tudják, hogy te vagy a Kiválasztott. Én tudom, mert én választottalak ki. Egész életemben téged kerestelek. Tdom, hogy ez úgy hangzik, mint egy szerelmi vallomás, de nem az. Később megérted. De nem most. És az igazat megvallva talán később sem. De ha akarsz még találkozni velem, Akkor menj az Edem utcai hídhoz, oda, ahol a kisebbségiek árulját az elemeket egy százasért.

-Indulok. -Deo eltökélt volt, valóban elindult. Pedig esett is az eső, és nemsokára kezdődött a kedvenc szappanoperája is. De félretette ezen aggályait, mert érezte, hogy ebből jó buli lesz.

A híd alá húzódott az eső elől, és hogy ne lógjon ki a környezetből, elkezdte fennhangon árulni a nála lévó Black&Decker készletet. Másnap este, mikor már épp arra készült, hogy hagyja a csudába az egészet, egy kombi Lada fékezett előtte. Egy férfi vezette, mellette egy baromi ronda szőke nő ült. A nyíló hátsó ajtóban pedig feltűnt TIR-Niki, aki felszólította, hogy szálljon be. Deo így is tett, a kocsi pedig elindult. A csúnya lány, akit nem Bettinek hívtak, hátrafordult és egy vizipisztolyt fogott Deo-ra.

-Ha hülyéskedtek itt, inkább hazamegyek. Minek a fegyver?

-Védjük magunkat tőled. Na nem azért, mert erősnek tűnsz, hanem mert bepoloskáztak. Told le a nadrágod és térdelj fel az ülésre. -Deo nem mert ellenkezni. Egy töltött vizipisztoly mindig meggyőző. Letolta a nadrágját és örült, hogy a héten tiszta alsót vett fel. Illetve tiszta volt, mikor felvette. Mostanra már azért látszott rajta, hogy nem mindig végzi el alaposan a papírmunkát.

TIR-Niki egy fura szerkezetet vett elő. Deo látott már ilyesmit bizonyos felnőttfilmekben, de ez nem vigasztalta meg. Nyüszíteni kezdett, ezért a lány bíztatólag orrbavágta. Mikor látta, hogy a fiú lenyugodva törölgeti véres orrát, a szerkezetet a célra illesztette és megnyomott egy gombot. Egy kis kampó vágódott ki, egyenesen Deo szebbik felébe, aki erre megfeledkezve az orráról sikoltozni kezdett. De TIR-Niki nem tágított. Illetve igen, de nem úgy. Ide-oda forgatta a célszerszámot, miközben Deo arra gondolt, hogy ez még mindig jobb, mintha mondjuk börtönbe került volna, és ott a cellatársa akar pirospacsit játszani.

TIR-Niki kis idő múltán diadalittasan felkiáltott és kihúzta a szerkezetet Deo alfeléből. A kampón néhány darabka nem részletezendő emésztési végterméken kívül ott lógott a végbélkúp. Deo meglepetten felkiáltott.

-Szóval mégsem álmodtam?

-Nem álmodtad. Miért, ilyen beteges álmaid vannak? Na mindegy. Ez egy nyomkövető. Most már, hogy kiszedtük, elvihetünk Morfiumhoz. -TIR-Niki a lehúzott ablakon kihajította a nyomkövetőt, ami pár pittyegést követően egy detonáció és a vele járó gombafelhő kíséretében átadta magát és a környező épületeket az enyészetnek.

A Lada egy lepusztult épület előtt állt meg. Az utasok kiszálltak és besétáltak az épületbe, ami nem volt sötét. Félhomályos volt. Ez is üdítő változatosságnak hatott. TIR-Niki egy ajtóhoz kísérte Deo-t, de mielőtt beengedte volna, ellátta pár jótanáccsal.

-Először is ne hazudj neki. Ő mindent tud. Legalábbis ezt mondja. De lehet hogy nem. És másodszor, akármi lesz, ne nevesd ki.

Deo nem igazán értette, de nem szólt egy szót sem, csak benyitott az ajtón. Bent egy férfi fogadta. Kizárásos alapon ő lehet Morfium, gondolta Deo. És igaza volt. Morfium fekete volt, de ebben a történetben nincsenek rasszista felhangok. Magas volt, legalább 160 centi. És mikor az arcára nézett, Deo megértette TIR-Niki második tanácsát. Morfium arca ugyanis úgy nézett ki, mintha megsorozták volna söréttel. Deonak az volt az első gondolata, hogy biztosan elsőrangú sajtreszelő lehetne, ha nem lenne hekker. Ettől mejdnem elkapta a röhögőgörcs, de megemberekte magát.

Morfium napszemüveget viselt, mint mindenki. Ezt az író ezek után nem is hangsúlyozza. Itt mindenki napszemüveget hord, még a legsötétebb éjszakában is. Nem tudni, mit láttak egyáltalán a világból, de tekintetbe véve, hogy egyikük sem ment neki semminek, feltételezhető, hogy működik a dolog.

Morfium széles vigyorral és baráti hátbaveregetéssel üdvözölte Deo-t. Majd miután a fiú ismét kapott levegőt, hellyel kínálta egy zsámolyon.

-Végre itt vagy. Én vagyok Morfium, de gondolom erre már rájöttél. Gondolom most úgy érzed magad, mint aki túl sok vicces cigit szívott és egy ismeretlen helyen ébred.

-Valami olyasmi. -Deo elképzelte példát, és bár nem teljesen fedte a jelen helyzetet, nem akadékoskodott.

-Na akkor lépjünk is tovább.Bár azt hiszed, most ébren vagy, de valójában álmodsz. Tudod, hogy valami nem stimmel. Mindig is érezted. Igaz?

Deo őszintén válaszolt. -Igen, mindig nyomasztott valami. Sosem értettem például, hogy semmimondó emberek hogy lehetnek hírességek. Vagy hogy miért van pixelhiba az égen.

-És pont ezért jöttél el hozzám. Mert nem hagynyugodni a kérdés. Hát most felteheted.

És Deo fel is tette. -Tényleg megölték Oszamát?

-Nem ezt, te nagyonostoba! A másik kérdést.

-Jajj, bocsi. -Deo elpirul zavarában. Keresgélni kezdett a jegyzetei között -Mi az a Rombux?

Morfium éppen erre várt. Nagyon készült már a válasszal. -A Rombux mindenhol ott van. Még most is, itt. Azt eszed, azt szagolod, azt látod. Ott van, mikor perverz álmaid vannak és akkor is, amikor sírva ébredsz fel. Ez az a világ, amellyel elfedik az igazságot. Azt, hogy rabszolga vagy.

-Most szívatsz, ugye? -Deo nem tudott uralkodni magán, felnevetett. Ebben a pillanatban Morfium kikapta maga alól a hokedlit és hozzávágta. Tényleg nem szerette ha kinevetik.Deo abbahagyta a nevetést, összeszedte kitörött fogait és illemtudóan visszaadta a hokedlit Morfiumnak, aki ismét leült.

-Nem szívatlak, ez komoly. Ha akarod, meg is mutatom neked. -a zsebéből elővett valamit, amit meg is mutatott a fiúnak. Két pirula volt. Az egyik kék, belevésve egy X. A másik piros volt, és nem volt rajta jel. -Ez az utolsó esélyed. Választanod kell. Ha a kéket veszed be, durvár felpörögsz, egész éjjel bulizol és maradsz az álomvilágodban. De ha a pirosat, akkor megmutatom neked a valóságot.

Deo gondosan mérlegelt, majd a kék pirula után nyúlt. Ebben a pillanatban lett egy nagy pofonnak kis gazdája. Morfium így adta tudtára, hogy gondolja át mégegyszer. Deo füle teljesen lezsibbadt a férfi meggyőző érveitől, így mégis inkább a piros pirulát vette el. Gyorsan le akarta nyelni, de megakadt a torkán. Fulfokolni kezdett. Minő véletlen, az asztalon állt egy pohár poshadt víz. Gyorsan ivott belőle, aztán elrohant a sarokba a szemeteshez hányni. Mikor visszaült, Morfium még mindig röhögött.

-Jól választottál. Gyere velem.

Átmentek egy másik szobába. Deo álla leesett. Annyi számítógép volt ott, mint egy egyetemi számítógépteremben. A gépek körül emberek forgolódtak, de Morfium tuskó módon be sem mutatta Deo-nak őket. Csak leültette egy fogorvosi székbe. Drótokat kötöttek a testére, és egyet belenyomtak az orrába is, amitől tüsszögni kezdett.

-Kapcsoljátok rá. -mondta Morfium az embereknek. Deo csak ült a székben és várt, hátha történik valami. Bár kezdett gyanakodni, hogy újdonsült barátai nm élnek éppen józan életet, ha ilyen kényszerképzeteik vannak. Kár értük. Észrevett a mellette álló asztalon egy tál mogyorót. Belenyúlt, hogy vegyen belőle. De ekkor hihetetlen dolog történt. A mogyoró elkezdett felmászni a karján.

-Hé, mi ez? Ez romlott? Szedjétek le, nagyon sós! -Deo pánikba esett kapálózni kezdett. De nem tudta lerázni a pici mogyorószemet. Az csak kúszott a szája felé.

-Gyorsan, mindjárt elkapja! Siessetek! -ösztökélte Morfium gyorsabb munkára társait egy korbáccsal.

-Mindjárt megvan! -válaszolta valaki, aki nem mutatkozott be. A mogyoró ebben a pillanatban elérte Deo száját és leszaladt a torkán. A fiú az iszonyatos sós íztől üvölteni kezdett, és mielőtt összevizelte magát és elájult, annyit hallott: "Megvan!"