Sötét este volt. Ez nem meglepő, hiszen minden este sötét. De a mai különösen az volt. Mintha csak ezzel akarta volna jelezni az ég, hogy nem mindennapi dolgok vannak készülőben.

Az utca még vizes volt a nemrég elállt esőtől, amikor az egyik ház előtt megállt néhány fekete Wartburg, az oldalukon In-Kább Szekuriti felirattal. Egyenruhások ugrottak ki belőlük, majd berohantak az egyik lépcsőházba. Tudták hova kell menniük, és tudták, mi a dolguk. Tapasztaltak voltak, a legrégebbi smasszer már legalább két hete dolgozott a cégnek.

Felrohantak a csekélyke 37 emeleten, és alig pihegve, hörögve, köpködve megálltak egy ajtó előtt. Hiába, a jó kondi elengedhetetlen ehhez a munkához.Kibiztosították a rendszeresített vizipisztolyaikat, majd a parancsnok jelzésére az egyikük berúgta az ajtót. Beözönlöttek a lakásba, tettre készen reszketve.De nem találtak semmit, talán mert sötét volt. Ez kicsit összekutyulta az előre lebeszélt menetet. Tanakodni kezdtek, aztán fél óra után meglett a megoldás. Felkapcsolták a villanyt. És ekkor meglátták a lányt.

Ott ült egy asztalnál, előtte valami ősöreg számítógép. De vajon miért ül valaki egy kikapcsolt PC előtt?

-Ne mozduljon! Kezeket a fejére! -ideges kiáltással hívták fel a figyelmét, hogy vége a szörfölésnek. A lány lassan felkelt és a szekusok felé fordult. Szép teremtés volt, bájos lófeje, tömpe orra bármely merevrészeg férfi fejét elcsavarta volna. Feszülő fekete bőrruhát viselt, amelyben bármelyik fétispornóban főszerepet kaphatott volna. A ruha jól kiemelte alakját, amit leginkább a deszka kifejezés ír le.
A lány a vizipisztolyos férfiak felé lépett...

Lent az utcán az In-Kább Szekuritis autók mellett egy újabb fékezett. Három öltönyös férfi ugrott ki belőle. Nem néztek körül, egyenesen a parancsnokhoz siettek

-Azt mondtuk, várjanak meg minket! A saját érdekükben.

-Ugyanmár, ez csak egy kislány. Már hozzák lefelé. -a parancsnoknak nem tetszett, hogy utasítgatják. Nem ezért végezte el az egy hetes intenzív tanfolyamot a munkaügyi központban. De nem volt mit tenni, a parancs fentről jött. Az emeletről szóltak le neki az irodában.

A három öltönyös figura elindult a bejárat felé. Egyforma ruhájukban úgy néztek ki, mintha adóellenőrök lettek volna. De nem azok voltak. Bárcsak azok lettek volna.

-Téved parancsnok. Az emberei helyett holnap kereshet másikakat. -ezzel beléptek az épületbe.

A kis lakásban pattanásig feszült a feszültség. Hiszen ez volt a dolga. Az egyik szekus bilincset vett elő, és a lány felé indult. Arcán kéjes vigyor ült, mert végig arra gondolt, hogy mit tudna művelni a bőrruhás macával meg a bilinccsel...

Ám ekkor elszabadult a pokol. A lány megfordult és teljes erőből megtekerte a férfi orrát. Szerencsétlen felüvöltött a fájdalomtól. A lány felugrott a levegőbe és.... ottmaradt! Ezen mindenki elcsodálkozott. Vékonyka volt, de azért nem ennyire. Míg a megoldáson törték egymás fejét, a lány kiosztott a levegőből három fejberúgást, két fülcimpatépést és a Fedél Nélkül múlt heti számát. Ez utóbbi olyan hatásosnak bizonyult, hogy több erőszakra nem is volt szükség. A szekusok az asztal köré ültek, és olvasni kezdték a sportrovatot.

A lány mobilt húzott elő valahonnan a bőrruhájából és tárcsázott. Rövid csengés után valaki fel is vette.

-Morfium, azt hiszem, baj van. Bemértek. Kell egy menekülési út.

-Rendben. Menj a Weszt és a Lék sarkára, ott egy telefonfülke. Remélem van nálad apró.

-Vannak ügynökök is?

-Persze. Mindig vannak. Szóval lassan indulhatnál is, mielőtt odaérnek és rádsóznak valami vacakot drága pénzen.

A lány bontotta a vonalat. Köszönés nélkül. Mert manapság már nem divat elköszönni a beszélgetés végén. Rohanni kezdett, de ekkor ért oda a három öltönyös ügynök. Kezükben porszívó és egy marék TV Shop-os törzsvásárlói kártya.

Őrült hajsza vette kezdetét. A lány futott elől, az ügynökök utána. Néha kicsit cseréltek, de ilyenkor az öltönyösök mindig rájöttek, hogy a lány nem kergeti őket, másfelé szalad. Szóval nem erőltették tovább a helycserét.

Felrohantak egy tűzlétrán a tetőre. A lány gyorsan tudott futni. Átugrott a szomszéd ház tetejére, majd a következőére. De nem tudta lerázni az ügynököket, akik folyamatosan hajigálták utána a TV Shop kártyákat. Szerencsére rosszul céloztak, így nem találhatták el.

Futás közben a lány észrevett egy lehetőséget. Ha az előtte levő ház ablakán beveti magát, talán megszabadulhat tőlük. Végülis mi baja eshet. Legfeljebb melléugrik és halálra zúzza magát, vagy az üvegszilánkok vágják meg végzetesen. Muszáj kockáztatnia.

A tető széléhez érve gondolkodás nélkül célba vette az ablakot és elrugaszkodott. Ami csúnya hiba volt, tekintve, hogy az pont a lépcsőházba vezetett. Áttörte az üveget, de már észbekapott, már le is gurult két emeletnyi lépcsőn. Hátára fordult, ruhájából előkapott egy aranyos kis lila elefántos vizipisztolyt, mereven célozva a lépcső tetejét. Ha az ügynökök megjelennek, vége van, ezt tudta, de akkor is lelocsol legalább egyet.

Már vagy 10 perce feküdt ott, de nem jött senki. A házinénit leszámítva, de őt az első vízsugár leterítette.Ideje volt indulni.

-Gyerünk, TIR-Niki, kelj fel! -mondogatta magának, mert így hívták.De a felkelés nem ment olyan könnyen. Arra gondolt, hogy talán megsebesült, vagy ami még rosszabb, a rossz keringése miatt elzsibbadt a lába. Vagy netán a derékpanaszai újultak ki? De szerencséjére egyik sem következett be. Rájött miért nem tud felkelni. Lehengergette magáról a házinéni ájult testét, felugrott, majd biztos ami biztos alapon párat még belerúgott. Végülis lehet, hogy a néni is ügynök. Manapság már nem tudhatja az ember.

Megint futott. De most nem üldözték az ügynökök. Sem szórólap-osztogatók, de még egy kutya sem. Leírhatatlan könnyebbség volt ez. Szinte már üdítő. Két óra alatt el is ért a Weszt és a Lék sarkára, ahol megpillantotta a menekülést jelentő telefonfülkét.

Hirtelen fura hangot hallott az út túloldaláról. Egy zöld IFA farolt meg, orrával a telefonfülkét célozva. Egy ügynök ült benne. TIR-Niki rohanni kezdett a fülke felé, futás közben keresgélve apró után. Mi van, ha nem hozott magával? De szerencsére talált. Még jobban begyorsított. Az IFA is meglódult, 17 perc alatt szinte áthasította a húszméteres távot közte és a telefonfülke között.

TIR-Niki minden erejét beleadta. Előbb kell odaérnie. Minden izma együtt hajtott. Most bánta igazán, hogy az iskolában felmentést kért torna alól, hogy az AVON katalógust olvashassa.

Odaért a fülkéhez, ami ekkor csengeni kezdett. Felkapta a kagylót.

-Jó napot kívánok. R-beszélgetésre keresik önt. Amennyiben fogadni kívánja a hívást, dobjon be minimum negyed dollárt.

TIR-Niki a markában lévő érmét a készülékbe dobta. Ebben a pillanatban az IFA belevágódott a fülkébe. Fékezés nélkül. Az ügynökök nem szoktak finomkodni. A sofőr kikászálódott a felismerhetetlenségig összetőrt teherautóból és a romokhoz ment. De nem találta. Nem voltak romok. A fülke ép és sértetlen volt. Visszanézett az IFA roncsára, majd megint a telefonfülkére. Arcára kiült a döbbenet. Az egyik szemöldöke felszaladt a feje tetejére, de visszarángatta a szeme fölé. Ekkor ért oda két társa.

-Átjutott. De nem baj. Tudjuk, kit keres. A neve Deo.

-Keressetek rá a guglin. Tudni akarom, ki ez.