Y generáció

Kezembe akadt egy könyv a címe kilencvenizmus. S mivel a könyv foglal magában egyfajta társadalom szemléletet történelemmel fűszerezve gondolatokat ébresztett bennem.
Elkezdtem azon töprengeni, hogy vajon a mi generációnk hova született mit kapott a társadalomtól, s hogy hova tartunk.

Tudományosan a generációm csak y generációnak hívják, ahogy ezekről régebben cikkekben olvastam.
1988-ban születtem így én már készen kaptam a rendszerváltást, a szabadságot, nyugatot.
Bár én még gyerekként éltem meg a 90-es éveket, de mindig azt tartottam eddigi életemből a kedvenc évtizednek mivel akkor minden annyira harsány vadító és új volt. Színes és szagos.

Nekünk már tv játék volt a karácsonyi ajándék nem mese órát kaptunk, hanem külön tv csatornát bár még csak angolul.

A mi generációnk még csak ismerkedett a számítógéppel és az internettel a mai gyerekeknek ez már természetes, ahogy az okostelefon és a Facebook is.
Na de az ember hajlamos a múltat megszépíteni így én is akárki más is csak a jóra és a szépre emlékezni. De vajon ha a dolgok mögé nézünk, egy egy korszakba jobban belepillantunk vajon mit fogunk látni.
Éppen ezért gondolatban utazzunk el egy egy évtizedbe, vajon hogy élnék én vagy akár te az olvasó akkor és ott.

Ólomléptű idő.

Kezdem a 70-es évekkel. A nyugalom időszaka az idő, mint fogalom nem létezik mivel ólomléptekkel halad előre az óra és minden más körülöttünk.

Ha most lennék, a 70-es években 27 éves elmondhatnám, hogy túléltem egy 56-ot gyerekként tinédzserként megéltem a 60-as éveket, amikor az egész ország próbált talpra állni és újjá élni.
Nekem már a szüleimmel ellentétben van tv-m és nem csak utcánként 1, hanem lakásonként.

Hosszú hajam lehetne, hallgathatnék Lgt-t és nem csak sanzonokat és kuplékat és ideológiailag teljesen helyes zenéket. De választhatom azt is, hogy megpróbálkozok beleilleni abba a társadalmi modellbe ahova a legtöbb ilyen korú fiatal tartozott akkor. Vagyis dolgozom és veszek OTP hitelre egy lakást alacsony kamattal.

Munkahely:
Mindegy hol dolgoztam volna, hiszen akkor a legtöbb cég állami volt így fix kiszámítható bérem és életem lenne.
Kádár az én vezetőm biztosítja számomra a megélhetést, hiszen olcsók az alapélelmiszerek a tej és a kenyér és ráadásul szabott árakon kapom meg évekig. Mellette marad még pénzem mozira színházra vagy akár étteremre.

Szot üdülőben minimum két évente a cégem által eljuthatok. Minden összevetve kiszámítható az életem merő nyugalom és boldogság emellett még maszekolhatok vagy végezhetek valami svarc munkát, hogy összejöjjön 6 év alatt egy kombi Wartburg ára. Cserébe csak be kell illenem a társadalomba dolgoznom ne legyek KMK (közveszélyes munkakerülő) ne pocskondiázzam a szocializmust és Kádárt sem.
Ja és ha szerencsém van pár évente még elmehetek Jugoszláviába is vagy máshova ahova társas utazással elvisz a munkahelyem busszal.
Ugye milyen jól hangzik azóta megéltem volna egy rendszerváltást, egy taxissztrájkot és egy lehetséges nyugdíjazást átadva a helyemet a fiataloknak.

Puha diktatúra.

Úgy érzem ideje tovább utazni a 80-as évekbe.
Abba az évtizedbe mikor a híres szocializmus kezd felpuhulni és a 70-es években olyannyira ismert Tűrt Tilt, Támogat, rendszer a művészeti ágakból kezd kikopni.

Abba a korszakba mikor még akármikor nem utazhatunk külföldre, de már az Ecserin vehetünk magunknak Jeanst. Hallgathatunk Eddát vagy éppen Bikinit. Magnókazettán már vihetjük magunkkal a zenét bárhova és elindulnak a videókazetták.

Bár az igazi kánanán ebből a szempontból a 90-es évek, amikor igazán belekóstolhatunk abba, hogy milyen az, ha egy filmet bármikor lejátszhatunk.
Addig maradnak nekünk a másolt kazetták csempészett filmek alámondással és az Ndk pornófilmek.
Szóval a 80-as években mikor már érezzük a rendszer puhulását, de még mindig támogat minket a jó vezérünk és ezáltal még mindig azt érezhetjük mi kis emberek, ha dolgozunk bizony évek alatt, de teljesülhet minden álmunk.

Emellett üdülünk változatlanul a Balatonon Szot üdülőben, vagy ha szerencsésebbek vagyunk, akkor eljuthatunk munkatársakkal Németországba pontosabban Ndk-ba vagy éppen Olaszországba. De persze Cseszkót se hagyjuk ki.

Az én kilencvenizmusom.

De persze a folyamatos és kiszámítható jólétnek egyszer véget kellett érnie.
Hiszen semmi sem tart örökké.
És ebben a pillanatban eljutottunk az én történetemhez.

Túléltünk egy rendszerváltást. Akkor azt hitte mindenki, hogy mennyire jó lesz nekünk, ha az oroszok itt hagynak minket. Megkaptuk az évtizedek óta áhított szabadságot egy új rendszer egy igazságosabb rendszer ígéretét és a nyugat szelét is érezhetjük lassan.
S hogy mit kaptunk a vágyainkhoz képest?
Először egy halom új külföldi csatornát, új együtteseket, új irányzatokat, mozifilmeket.
Ugyan még mindig 5-6 év késéssel, de végre már nem csak a párttitkár által jóváhagyott mozifilmeket nézhettük meg a külföldi mozikból.

Mi kiskorúként már tv játékkal éltünk s sok ma huszon harminc éves fiatal számára örökérvényű emlék marad a bajszos kis vízszerelő, aki akár egy korszak ikonja lehetne a 90-es éveké a sokszínűsége miatt pont úgy, ahogy a Bud Spencer és Terence Hill filmek amiket vico kazettán kölcsönözhettünk. Aki szerencsésebb az persze láthatta Piedone kalandjait még eredetiben, moziban.
Én így éltem mag a 90-es éveket. Gyerekként gondtalanul.

Szüleim kilencvenizmusa.

Számomra és testvérem számára természetes volt az, hogy saját gyerekszobánk van nem úgy, mint a szüleinknek régebben. Saját tévénk is volt. A szüleink gyerekkorában egy utcában volt egy tv s nem pedig egy szobában. Mi már kazettán, cd-n bárhova mehettünk zenét hallgatva.
És hogy közben hogy éltek a szüleink?

Ők tele voltak valószínűleg kétségekkel mivel megtapasztalták, hogy a szocializmus eltörlése után a bérek változtak sokan meggazdagodtak mások kárára. Nagyon nagy volt a munkanélküliség és a kilátástalanság az évtized első felében. Hiába várta mindenki a nagy szabadságot, azt nem kapták meg.

Helyette a létbizonytalanság mellé eltörölték a szabott árakat szabad piac lett.
A hitelek még kecsegtetők voltak, de ki, mert belefogni úgy, hogy nem tudhatta, hogy másnap lesz e munkája. A szüleim, mint sok annyi más szülő éjt nappallá téve dolgozott, hogy megkaphassunk mindent hisz első a család.

De persze tele voltak félelemmel a Fekete március a taxis blokád vagy éppen Dél-szláv háború miatt.
Mozgalmas évtized volt tele ügyeskedőkkel feketézőkkel, maffia alakokkal és nagy leszámolásokkal. Fenyő,Prisztás,olajszőkítés és persze Tasnádi csak hogy a nagy neveket említsem. Dúlt a kapitalizmus a nyugat majmolása susogós nadrágban jártunk.

Persze akkor nem így hívták, hanem jogging ruha. Terjedtek a nyugati mintára épülő cégek és egy halom új kifejezést tanulunk meg.

Itt a világvége.

De ugye eljött az új évezred.
S hogy azóta az eltelt 16 évben mi történt velünk?
A kétezres év a világvégéről szólt pontosabban arról, hogy 2000-ben összeomlik minden számítógép az új évezred miatt.

A világvége elmaradt pedig közben 2012-ben is jósoltak egyet akkor éppen a maják naptárja miatt.

A kétezres évek egy új korszak volt egy kicsit az emberek visszalassultak belefásultak a 90-es évekbe. Éppen ezért ez egy csöndesebb szürkébb évtized lett volna, hogyha 2006-ban nem lettek volna a kormány elleni tüntetések és megmozdulások. Vagy éppen nem kezdtek volna a magyar fiatalok tömegesen kivándorolni a jobb élet reményében.
A 90-es évek után egy új jelenség alakul ki a terrorizmus. A világot megváltoztatja szeptember 11.

Lassan de biztosan a mindennapok része lesz a számítógép és az internet az évtized végére.
A generációm készen kapja az információkat.
S mivel mi sokkal több technikai újdonsághoz értünk és sokkal több impulzust élményt kapunk ezért mi köztünk és szüleink közt lesz egyfajta szakadék.

Hiszen hozzájuk képest mi annyira máshogy akarunk élni. A mi vérünkben valahogy az önmegvalósítás vére csobog. A mi generációnk egy átmeneti generáció.
Mivel őrizzük a szüleink tanítását nemi identitásunk nem kérdés.

Eljutottunk a jelenhez.

Ahogy a számítógépeket az emberi kíváncsiság vitte tovább és fejlesztette addig a 90-es években az internetet a pornó. Jelenleg a mai webet és ezzel a társadalmat egy nagy cég alakítja, ami nem más, mint a Facebook.

Az utolsó évtized elejére mindennapos lesz a Facebook és az e való kapcsolattartás.
Az első évek az okostelefonokról és a tabletokról szólnak. Hirtelen mindenki birtokolni akar egyet. Bár még csak 5 év telt el, de bizton állíthatjuk, hogy eseménydús 5 év volt.
Amiben kormányok diktatúrák buktak el a terrorizmus még nagyobb mértéket öltött.
S napjainkra eljutottunk a legújabb fejezetig, a migráns válságig.
S hogy kis hazánk mit tartogatott nekünk eddig erre az évtizedre.
További tömeges népvándorlás.

Egy 2008-as világméretű válságot, amit mindenki a saját bőrén érez még a mai nap is.
Kilátástalanság az itt maradottak számára.
Küzdés a napi megélhetésért egyéni harcok sok kétely az emberekben.

A mai fiatalság egy része egyre önzőbben hedonistán a mának élve nem foglalkozik családalaptással ezáltal csak egyre fogyunk.
Átalakultak a szokásaink ma a neten keresünk barátnőt és alkalmi partnert.

A mostani fiatalok között kezdenek elmosódni a határok a mai fiúk, elnőiesednek.
Mindent az élet minden területét beszövi a telekommunikáció és az internet.
Ma már telefonnal megkereshetünk egy címet, de akár pékséget vagy a legjobb éttermet a városban.

Most felnövekvő fiatalként szomorúan látom, ahogy az országom szétesik a jelenlegi kormány miatt. S azt is, hogy manapság csak tüntetésekkel lehet felhívni a problémákra a figyelmet.
A mi generációnkra még úttörőként hősként tekintek, mert a mai vérzivataros és nehéz időkben kitartunk élünk és boldogulunk itthon. Mert én a jövőm és a családom csak itt tudom elképzelni.