2019. augusztus 18., vasárnap

Gyorskeresés

Lehet(ne) itten jótékonykodni kéremszépen, de kinek? UPDATE

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Mint említettem a korábbi bejegyzésemben, keresztanyám elhunyt.
Maradt utána egy bútorozott lakás, 75-ben amikor költöztek akkor vették őket. Még mindig jó állapotban voltak annak ellenére hogy milyen régiek, nem antik bútorokról van szó.
A lakás megy eladásra és úgy gondoltuk hátráltató tényező ha vannak benne bútorok, ruhák, edények.
Ha lett volna idő akkor meg lehetett volna hirdetni ingyen elvihetőre de 2-3 hét volt csak a lomtalanításig.
Ennyi idő meg nem elég mert biztos jött volna jelentkező érte aztán vagy elviszi vagy nem és hívhatunk konténert.
Kidobni sajnáltuk őket ezért felvettük a kapcsolatot a különféle szervezetekkel, baptisták (nekik keresztanyám már többször adott ruhákat), máltaiak és a menhely alapítvány (ismerős mondta hogy ők bútorokat is el szoktak vinni mert van amikor lakhatóra rendeznek be egy lakást), vöröskereszt, na őket alapból elvetettem. Egyedül az volt a feltétel hogy a szállításban , cipelésben nem tudunk segíteni és a határidő a lomtalanítás napja.
A máltai konkrétan megírta hogy nem kell neki a cucc, vagy vigyük el ide oda. A másik azt írta hogy max. 1-2 zsák ruha kell neki, a többi nem is válaszolt.
Nyilván az 1%-os adó adományokat könnyebb a megfelelő helyre (zsebbe...) juttatni mint egy szekrényt de ahhoz képest hogy mekkora sírást rendeznek adózás előtt meglepett hogy ennyire nem foglalkoznak vele.

Lomtalanításkor szépen levonszoltunk mindent és a barnák elvitték tűzifának.

Idáig sem jótékonykodtam és ezután sem fogok. :((

Update:
Gondolkoztam rajta hogy engedem a komentelést de arra jutottam hogy azzal lett volna tele hogy miért nem kérdezted meg ezeket vagy azokat. Meg az ilyenkor szokásos utólagos "okoskodás" amire most nem igazán van szükségem.
De az egyik kolléga jelezte hogy jó lenne az ilyen témáról beszélni, szóval hogy Őt idézzem kulturáltan és ésszel

Hozzászólások

(#1) Met


Met
(veterán)

Mehet

"If in doubt, flat out!" Colin McRae

(#2) bitpork válasza Met (#1) üzenetére


bitpork
(veterán)
LOGOUT blog

Hasonló tapasztalatunk volt, de mi elvittük amit bírtunk, illetve faluhelyen azért nagyjából tudtuk kinek lehet odaadni aki megköszönte és használta a hagyatékot.
Ruhát ilyesmit már nem nagyon lehet adományozni, olyan mennyiségű a külföldi levedlett turis.
Ami a vicc, hogy hirdetik magukat hagyatékot felvásárló emberek akik viszont meglehetősen ... pimaszok.

#eci ~~~ secundarium verecundiam ~ Az megvan, hogy Mária országa vagyunk, csak így körülnézve nem világos, hogy Geronazzo vagy Schmidt.

(#3) Met válasza bitpork (#2) üzenetére


Met
(veterán)

Igen, ennek a hagyatékfelvásárlós dolognak utána olvastam. Rokon fel is hívott egyik este hogy vannak ilyen "cégek", elmagyaráztam neki hogy is működik ez és csodálkozott, nem is gondolta volna hogy így csinálják.

"If in doubt, flat out!" Colin McRae

(#4) dabadab


dabadab
(félisten)

Az van, hogy a bútoroknak tényleg nincs értékük a használtpiacon, a negyvenéves, szocialista ipar által gyártott daraboknak meg főleg nem - és ezt pont meg is értem. Ezek nem olyan cuccok, amik nap mint nap kellenek, ha meg azonnal nem lehet felhasználni, akkor tárolni kell őket, meg szállítani, ami elég komoly költség.

DRM is theft

(#5) Met válasza dabadab (#4) üzenetére


Met
(veterán)

De ezek a segélyszervezetek azt hirdetik magukról hogy segítenek a rászorulóknak, nem továbbértékesítik.
Nem hiszem el hogy nem tudtak volna találni egy rászoruló családot, egy menhelyet.

"If in doubt, flat out!" Colin McRae

(#6) bitpork válasza Met (#5) üzenetére


bitpork
(veterán)
LOGOUT blog

Szerintem dabadab arra gondolt hogy az öreg bútort kevés helyen fogadják be szimplán generációs különbségek miatt. Ha pl valaki 2x évesen rászoruló, akkor nem biztos hogy látta-ismeri-felismeri a segítség értékét: szimplán másban élt és mást látott eddig ami meg azon kívül van az inkább "szemét" mint adomány.

#eci ~~~ secundarium verecundiam ~ Az megvan, hogy Mária országa vagyunk, csak így körülnézve nem világos, hogy Geronazzo vagy Schmidt.

(#7) Lauda


Lauda
(félisten)

vöröskereszt, na őket alapból elvetettem.

Miert nem probaltad meg?

(#8) Met válasza bitpork (#6) üzenetére


Met
(veterán)

De most ha valaki rászoruló, az nem örülne hogy kap egy jó bútort amibe tudja tenni a dolgait az esetleges dobozok, zsákok vagy korhadt szekrény helyett?
Nővérem férjével vonszoltuk le és az mondta hogy amikor kiköltöztek Érdre a faházba (nyaralónak használták) örültek volna egy ilyen szekrénynek hogy egyáltalán tudjanak mibe pakolni.
Azóta már van téglaházuk és szekrényeik:)

Lauda Rossz tapasztalatok...

[ Szerkesztve ]

"If in doubt, flat out!" Colin McRae

(#9) bitpork válasza Met (#8) üzenetére


bitpork
(veterán)
LOGOUT blog

Hány éves?
Ne abból indulj ki h mi 40-esek mit gondolunk. A normák is változnak ám, nem csak mi öregszünk :K

#eci ~~~ secundarium verecundiam ~ Az megvan, hogy Mária országa vagyunk, csak így körülnézve nem világos, hogy Geronazzo vagy Schmidt.

(#10) Met válasza bitpork (#9) üzenetére


Met
(veterán)

Nagyjából egy idős a nővéremmel, mi meg 75-ösök vagyunk (ikrek).
Én úgy gondolom hogy akiket egy segélyszervezet nyilvántart mint rászoruló családot az örül ha kap, akkor is ha nem "divatos" a bútor.
Ha másért nem hogy legyen honnan indulniuk, vagy rosszabb esetben a következő télen tüzelőnek :D

"If in doubt, flat out!" Colin McRae

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.