2024. március 29., péntek

Gyorskeresés

Nem mindennapi hw-s probléma (szerintem) :)

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

A napokban egy nem mindennapi hibajelenség történt a gépemmel, aminek a "kivizsgálását" szeretném megosztani és szeretném, ha tudnátok tippeket adni :)

A probléma úgy kezdődött, hogy pár nappal ezelőtt egy elég tisztességes vihar vonult át a városon (kecskeméten), és közben elszállt a net. Ekkor gondoltam, hogy: "semmi gond, volt már ilyen, biztos a szolgáltatónál elszállt valami". Hazaértem kedden a munkából, benyomtam a gépet: gép megy, net nem. Reseteltem párszor a modemet, de semmi. Kapcsolat felépült, telefonvonal van, de a "link led" nem világít. Először arra gondoltam, hogy az a központtal való kapcsolatot jelzi biztos vissza, nem foglalkoztam vele, úgy voltam vele, hogy biztos tudnak a hibáról, csak még nem javították ki.
Szerdán reggel kapcsolnám be a gépet, 1pillanatra felpörögnek a ventik, aztán gép kikapcs (gondolom a chieftec táp rövidzárvédelme lelőtte a rendszert), táp kikapcs-bekapcs és a gép már indul, de net továbbra sincs. Itt már egyre gyanúsabb volt a dolog, lelőttem a gépet és úgy gondoltam, hogy majd meló után többet foglalkozok vele. Úgy is lett. Meló után kapcsolnám be, megint 1 másodpercre pörögtek fel a ventik. Na, innen jön a dolog java: :) (Közben utánanéztem, hogy a "márkás" scientific atlanta modemen a link led a modem-gép kapcsolatot jelzi :( )

A konfig nagy vonalakban az adatlapomon levő:
MB: Asus M2N
CPU: AMD 3800+ X2
VGA: NV 9600GT
RAM: 2x1024MByte GoodRam
+1 250GB-s Samu és egy Pioneer író
táp pedig egy 350W-os Chieftec

Első körben szétkaptam a gépet, oldalára fektettem és áttakarítottam, mert kontakthibára gyanakodtam. Nem nagyon volt mozgatva a gép ősz óta, max a por szállt bele: de az sem volt még annyira vészes. Így oldalára fektetve rákötöttem mindent és pöccre indult: net is ment. Megörültem, hogy csak kontaktos volt, rátettem óvatosan az oldallapot, felállítottam a gépet, tettem volna vissza a helyére és lelőtte magát. Itt kezdett kicsit elkapni az ideg. Szétkaptam, hogy akkor elkezdem egyesével próbálgatni, hogy "mi a fene lehet benne zárlatos függőlegesben?" leszedtem az előlapi panel összes csatlakozóját az alaplapi kapcsoló kivételével, végigpróbáltam az összes komponenst, amit csak lehet: VGA-RAM-optikai meghajtók, minden. Jónak bizonyult az összes: maradt az alaplap és a táp. Tápot leteszteltem úgy, hogy lehúztam mindent az alaplapról és az alaplapi csatlakozón a zöld vezetéket rövidre kötöttem egy szomszédos feketével. Először azt hittem, hogy az a rossz, mert nem hallottam a hangját, aztán jobban megnézve csak pörgött a venti. (Megörültem, hogy azért csak chieftec, meg hát még nem is 12centis venti van benne és 2évesen is olyan néma, hogy az hihetetlen :) de a tápot ismerős boltjában is gyors leteszteltük egy komplett rendszerrel: 100%-osan jó.)

Itt kezdtem el másik oldalról vizsgálni: na, megnézem akkor az alaplapi UTP-csatlakozó környékét. Összeraktam a komplett rendszert, bele a tápot. Adtam feszt a tápnak, mire a sata csatik melletti visszajelző világított, ahogy mindig (eddig is tudtam, hogy az a kör elvileg nem lehet hibás az alaplapon), de az UTP csati zöld visszajelző ledje nem. És így bekapcsolásra sem reagált. Na, mondom itt lesz a hiba. Kicsit megmozgattam benne finoman a kábelt és felvillant a led 1 pillanatra (persze mindezt vízszintesben), mozgattam még picit és már folyamatosan világított (időnként a sárga led is felvillant, ami elvileg jelzi, hogy külső eszközzel van-e kapcsolat). Olyan állapotban, hogy a zöld világított, boot-oltam és használtam kb fél órát a gépet. Semmi gond nem volt. Vízszintesből függőlegesbe állítva a gépet, már azonnal fellépett a zárlat és sksh (se kép-se hang).

Kb így jutottam el odáig, hogy nagy nehezen, pár óra szívással rájöttem, hogy vagy az UTP csatival lett valami gebasz (ami alatt a 2db USB tökéletesen megy), vagy pedig az alaplapi ethernet vezérlő makkant meg. (habár ha ez döglött volna, az szerintem más jelenségeket is produkált volna). Kb 99% szerintem, hogy a csatinál van valami szakadás/zárlat. Az az érdekes, hogy nem is lett azon a környéken semmi sem mozgatva hónapok óta. UTP kábel kb október óta be volt kötve és pár hete volt 1 egércsere. Ennyire gyakran vannak használva a csatlakozók. És ilyenkor sem kalapáccsal dugom be a vezetékeket :)

Megjegyzéseket várnék, hogy szerintetek mennyire helytálló a feltételezésem? Sógorommal egyeztettem pár soron tegnap (kb több ezer gépet összerakott már az évek során) és ő sem találkozott még ilyen hibajelenséggel. Meg boltos ismerős is csak nézett, mert ő sem látott még ilyet. :) Végtére nem vagyok nagy hw-guru. Az az évek során összerakott pár tucat gép nem sok. (és 5-10évvel ezelőtt sokkal aktívabban csináltam, de akkor is meglepő ez a jelenség)

part2: tegnap beszereztem egy Gigabyte GA-M61PME-S2 lapot, amire átépítettem a rendszert és pöccre megy. "Kicsit" megnyugodtam, a szervízben a halott Asus M2N-t átvették bevizsgálásra, elvileg 2héten belül kicserélik. Közben több helyről hallottam, hogy az helyi netszolgáltatónál (akinél én is vagyok) az elmúlt 1 hétben több helyen is döglött az alaplapi hálókártya. :(

Hozzászólások

(#1) mephi666


mephi666
nagyúr

nem vagyok egy nagy író, tekintsetek el légy szíves a fogalmazási nehézségek miatt :) (kis alkohollal a szervezetben talán jobban ment volna)

közben a helyi kábelnetes topikban mondták, hogy másnak is történt ilyen: 2 gép volt a háznál és az egyiken elment a net->integrált hálókártya döglött ott is...

"Kis lépés az emberiségnek... hosszú lépést a férfiaknak..." ++++++++++++++ BattleTag: mephiHUN#2258 ++++++++ A kígyó veszélyes állat mert harap, de a takarítónő még veszélyesebb, mert ő Maris

(#2) God Vazzeg válasza mephi666 (#1) üzenetére


God Vazzeg
veterán

Én tegnap csináltam egy hasonlót, de ott a gép jó maradt, az alaplapi hálókártya megmakkant. Elvileg jónak kellett volna lennie, de hiába dugtam bele a kábelt, nem érzékelte. Kapott a gép egy pci-os hálókártyát és jó lett. Egyébként itt kiment még a modem és a router is. Szintén Kecskemét :U

Próbáld meg letiltani biosban, és egy pci-os hálókarival megoldani, ha így is lelövi magát a gép, akkor az alaplap is kapott, csere :(

(#3) mephi666 válasza God Vazzeg (#2) üzenetére


mephi666
nagyúr

kapott szerintem ott valamit az alaplap is, mert függőbe állítva valami zárlat lehet és be sem kapcsol a gép... bios-ig sem jutok el :S mindegy, amúgy sem árt egy am2+-os alaplap... veszek egyet, ezt meg vagy beszámítják, vagy pedig csere után elpasszolom... nem lehet h valami túlfesz jön "drága" fájbernetéktől időnként? elég gyakori mostanság ez az eset... szereznem kell utp-s túlfeszvédőt is... eddig bíztam a chieftec tápban, de az UTP felőli oldal nincs vele védve...

"Kis lépés az emberiségnek... hosszú lépést a férfiaknak..." ++++++++++++++ BattleTag: mephiHUN#2258 ++++++++ A kígyó veszélyes állat mert harap, de a takarítónő még veszélyesebb, mert ő Maris

(#4) hackeeeee válasza mephi666 (#3) üzenetére


hackeeeee
Jómunkásember

Lehet, hogy sajna az alaplapi hálókari lesz a ludas. Vagyis sztem. Kipróbáltad úgy, hogy függőlegesbe nem dugod be a kábelt a hálókártyába, hogy úgy elindul-e? Haveréknál is most lett villámkár, szomszédjukba becsapott a villám, tesója gépe az szétégett, neki a Chieftec táp alatt nem lett gond, viszont a hangkarija bal oldala megkukult...

Szal max én ezt mondom, hogy próba úgy elindítani a gépet felállítva, hogy nincs bedugva az UTP. :) Ha már volt ilyen, és nem jó, akkor gondolkodom máson. :D

Véleményem szubjektív...

(#5) mephi666 válasza hackeeeee (#4) üzenetére


mephi666
nagyúr

hát minden állásban próbáltam... alaplap fesz alatt volt és vízszintben finoman mozgattam az utp csatiban a kábelt, akkor zöldülgetett a led... de függőben sokkal nehezebb volt megtalálni azt a pontot... mintha valami szakadás lenne benne vagy nem tudom... és függőben jóeséllyel zárlatos lesz, vízszintben meg holdállás kérdése :) ha nincs benne a kábel, akkor is 99%, hogy nem megy... :(

csak azt nem értem, hogy mi mehet szét így az utp csatiban egyik pillanatról másikra? túlfesztől elpattan 1 láb? érdekes... nem volt rángatva meg semmi... ablak felé néz a ház hátulja és elég szűk ott a hely... senki nem mászkál soha arra, hogy kiszakíthatta volna...

"Kis lépés az emberiségnek... hosszú lépést a férfiaknak..." ++++++++++++++ BattleTag: mephiHUN#2258 ++++++++ A kígyó veszélyes állat mert harap, de a takarítónő még veszélyesebb, mert ő Maris

(#6) hackeeeee válasza mephi666 (#5) üzenetére


hackeeeee
Jómunkásember

Nem kizárt, hogy a túlfesz miatt valamelyik láb megadta magát, mivel ugye írod, hogy ha mozgatod, akkor néha eltalálsz 1 olyan pontot, hogy jó. Esetleg másik kábel? Bár ez már kicsit abszurd lenne. :D Mondjuk sztem még az sem kizárt, hogy a modemen keresztül kapott túlfeszt a hálókari, és attól nyekkent meg.

Amúgy ténylegesen, nincs valami felesleges hálókártyád? Max. beledobni, ha van szabad helyed, és megnézni, próbát megér...

Véleményem szubjektív...

(#7) mephi666 válasza hackeeeee (#6) üzenetére


mephi666
nagyúr

nincs sajnos... porosodott 1 pci-os évekig, mert 2-vel ezelőtti alaplapomon nem volt még integrált lan, de eladtam pár hónapja fillérekért...

úgy néztem, hogy usb-re kötöttem a modemet, akkor megvolt a link, csak win7 64bit-es driver nem volt még hozzá :) meg ha megtaláltam 1 bizonyos pontot, akkor volt az integrált lannal is kapcsolat... de ez hosszútávon nem megoldás :(

"Kis lépés az emberiségnek... hosszú lépést a férfiaknak..." ++++++++++++++ BattleTag: mephiHUN#2258 ++++++++ A kígyó veszélyes állat mert harap, de a takarítónő még veszélyesebb, mert ő Maris

(#8) hackeeeee válasza mephi666 (#7) üzenetére


hackeeeee
Jómunkásember

Hát nem is. Akkor max, vegyél egy LAN karit, nem egy eget verő összeg, és próbáld ki. Bár max először másik kábel, de sztem nem a kábel sara. De ez még relatív ingyen van, feltéve ha van kábeled. :)

Véleményem szubjektív...

(#9) God Vazzeg válasza mephi666 (#3) üzenetére


God Vazzeg
veterán

Ez egy T-s adsl volt :U

(#10) mephi666 válasza hackeeeee (#8) üzenetére


mephi666
nagyúr

csak az a legnagyobb baj, hogy állítva valami zárlat van az usb-nél mindig és akár letiltom-akár nem->nem fog beindulni, mert a táp rövidzár miatt nem engedi :)

arra leszek kíváncsi, ha esetleg visszaküldik tesztelésre és azt mondják, hogy utp oldalról jött túlfesz intézte el, arra elvileg nem megy a gari :S a helyi kábelszolgáltató meg tuti nem vállalná a felelősséget...

#9: fibernet (már többen mondták, hogy az elmúlt 1hétben szállt el így alaplapi lanjuk, mint nekem)

[ Szerkesztve ]

"Kis lépés az emberiségnek... hosszú lépést a férfiaknak..." ++++++++++++++ BattleTag: mephiHUN#2258 ++++++++ A kígyó veszélyes állat mert harap, de a takarítónő még veszélyesebb, mert ő Maris

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.