Azt bizton állíthatom, hogy a magyarok a demostderögtöndeazonnal mentalitással rendelkeznek. Punktum. A vásárlók olyan 50%a ilyen. Velük azt hiszem eléggé nehéz egyezkedni, mert nekik csak az kell, amit ők mondanak. Ha én javasolok valamit, az nem jó, mert nem úgy van, és biztosan csak őt akarom - akarjuk átejteni. Azt persze nehezen hiszik el, hogy ez azért nem így van. Sőt.

Előző munkahelyemen nem volt nehéz a helyzet, annyit fizettek, amennyit fogyasztottak. Illetve nem mindig. Mert ugye nem mindegy, hogy milyen számlázási módot választ. Értelem szerűen az, amiben volt, biztosan hogy nem volt jó. Ok, akkor javaslom a másikat. Nah meg én mit képzelek magamról, mert az a szomszédasszony Marikának sem jött be, és csúnyán sokat fizetett elszámoláskor. Mert a Marika xre számolt havonta, de közben y volt a fogyasztása. Arról persze megfeledkezett, hogy Marika nagyobb lakásban lakott, és hogy a télre a fia is odaköltözött a barátnőjével, és akkor ugye változnak a szokások. Nem kicsit, pont y-x közötti értékkel. Tessék számolni, gondolkodni, nem nehéz, bár megterhelő. Az biztos.

Most jobb a helyzet, de azt nem mondom, hogy mindenki másként gondolkodik. A magyarok nincsenek ahhoz hozzászokva, hogy beszélgessenek a telefonba. Infót akar, megkapja, kész. Közben meg lehet, hogy mi tudunk olyat, amit ő nem. De őt ez ugyebár nem érdekli. Mert ne én mondjam meg, hogy ő mit akar, ő azt nagyon de nagyon jól tudja - elméletben. Gyakorlatban mikor nagynehezen ki tudom fejteni véleményemet és tapasztalataimat a termékről, akkor persze jön a "hát azt én nem tudtam". Erre ugyebár nem válaszolok, ugye.... hangosan. max magamban.