Fura, de az a nap is eljött. Lassan lezárom az itteni gépem, leadom a céges belépőkártyám, örökre hátrahagyom az értékesítő osztályt.
Anno, mikor idejöttem, többen is mondták, nyugdíjas meló ez, jó sokáig elleszel itt. Jah, másfél évig, mert az anyacég úgy döntött, átszervez, megszűntet, így mi is megtudtuk, merre van az ajtó. Karácsony előtt, mert az ugye úgy az igazi. Merry Christmas! Nah ja.
De fel a fejjel! mondta párom, illetve utalt rá, hogy egy fizetésből nem fogjuk tudni fenntartani magunkat meg az albérletet. 2013, szép remények ide!
Csodák igen is vannak, 30 elküldött jelentkezésből 3-ra válaszoltak is, ebből 2 olyan volt, amiben a telefonkönyvemre több szerep hárult volna, mint a tudásomra. A 3. viszont jó lett, a 3. kör után jelezték, velem - is - képzelik el a jövőt. És jön velem másik két kollégám is. Kicsi csapat útra kel.
Így már csak 3 nap, és itt végleg végzek. Amin jót nevettem, az az, hogy eddig minden munkahelyemen másfél évet töltöttem el, nem többet. Szinte mindig napra pontosan annyi. Fura.
(nem én voltam, becsszó 
