2019. május 27., hétfő

Gyorskeresés

Invázió egy novellában

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Sziasztok!

Pár nappal ezelőtt egy facebook csoportban, egész pontosan kettőben megjelent egy érdekes koncepció. Egy mi történne ha kezdetű esemény. Annyira "megérintett" a dolog, hogy beindult tőle a fantáziám. És lett belőle egy pár perces novella.Ezt most megosztanám veletek.

Így indult a történet, hogy te ebben az esetben mit tennél:

"Oké, tegyük fel, hogy nagyon hétköznap délután van, épp hazafelé robogsz, a szokásos napi rutin nagy részét magad mögött tudva. Kényelmes tempó, szerencsére dugó sincs, kicsit letekered az ablakot, hogy a menetszél kisimítsa a napközben felszedett, persze csak átmeneti ráncaidat. Semmi különös, csak még egy nap a Paradicsomban, ugye. Vezetés közben félig-meddig hallgatod a rádióban a két, műsorvezetőnek nevezett retardált altesti poénjait és gügye röhögését, néha bevágnak valami zenére emlékeztető zajt, de sebaj, úgysem arra figyelsz, mert a gondolataidat épp az köti le, hogy…

(család, munka, pénzügyek, csekkek, mi legyen a vacsora, vajon mindenki úgy érzi magát, mint én, ha igen akkor miért, mégis inni kéne valamit, mi van Anyával/Apával, holnap ezt meg azt kellene elintézni, most épp megcsal, vagy tényleg túlórázik, jövőre le kellene cserélni ezt a hulladék verdát stb.)

És aztán meglátod. Ott van az égen, nem annyira magasan, és épp úgy bukkan elő, mint egy Spielberg-filmben, már-már nevetségesen teátrális módon tolja szét maga előtt a felhőket, hangtalan módon lebeg a maga teljes életnagyságában. Legtagadhatatlan, egyértelmű. És világszerte ez megy most - bemondták a rádióban, minden bizonnyal félretolva a két retardáltat egy jó darabig.

Most már nagyon, de nagyon nem vagyunk egyedül.

Rendben, akkor most mit fogsz csinálni? Gondold végig. Hogyan változna meg a világ és Te, miként dolgoznád fel a történteket, milyen lenne az életed Azután?"

És megszületett az első sci-fi novellám:

Chapter I - Pilot

"Az első reakció valószínűleg a pánik lenne, még ha tudtam is, hogy ez egyszer be fog következni. Második reakció kurva gyorsan hazamenni azokhoz, akik számítanak nekem, hiszen sokszor a fejükbe vertem, hogy hol találkozunk, ha ilyen történik. Vezetés haza, pánikban, kikerülve a facebook-os élő közvetítős embereket, és a balfasz karambolosokat, akik űrhajó nézés közben, vagy éppen hazamenekülés közben ütköztek össze. Otthon már vár az asszony idegben, a két kiskutyával, és már bepakolt utazótáskával. Szerencsére a kocsi múlt héten volt vizsgán, és mindent kicseréltettem, ami mozgott-lötyögött, vagy éppen a biztonságomat veszélyezteti. Így már lehet menekülni a hegyekbe, apósom kis tó melletti házába, ahol pecázni szoktunk. Három óra az út odáig, és tele minden menekülő vagy ideges emberekkel. Még szerencse, hogy taxis is voltam, ezért ki tudok kerülni minden dugó csomópontot, és ismerem az egérutakat. Sikerül is szépen, mindjárt kint vagyunk a városból. Asszony ideges, kutyusok csendben vannak. De úgy viselkednek, mint akiket orvoshoz viszünk. Csendes rémület. Most láttam 4 katonai teherautót, ők pont ellenkezőleg mentek mint én. Dudálva, sietve. Amit még láttam a szemem sarkából, hogy a katonák arca nem volt mosolygós. Nagyon nem. Kint vagyunk. Autók sehol. Hol vannak az emberek? Érzem, hogy még mindig jön a szívemből az adrenalin, még mindig pánik hangulat van. Nem is pánik ez....inkább halálfélelem. Az ismeretlentől. Hogy most mi lesz, kik ezek, honnan jöttek, mi a faszt akarnak..... és kurvára remélem, hogy nem ellenségesek, hiszen az űrhajó baromi fejlettnek néz ki, és iszonyú nagy. Két perc múlva elérjük az erdőt, onnan már csak két óra az út. Eddig csak kettő autó és egy Harley jött szembe, de nagyon siettek ők is. Sípolás. Megint sípolás. Mi a jó büdös franc ez? A kocsi. Egész pontosan a műszerfal. Valami elment. Sőt, nemhogy valami elment, hanem konkrétan leáll a kocsi, és csak gurulunk. Nem tudom újraindítani, hiába próbálom. Hogy rohadjon meg a.... mutatja az asszony, hogy nincs térerő a telefonon sem, az is bedöglött. Nézem az enyém, azon sem. Kurva élet. Megállt a kocsi.

Bár még világos van, fél óra múlva lemegy a nap. Száz méterre van a erdő széle, a biztonságot adó lombkoronák. Azt mindenképp el kell érni. A házig meg csak lesz valami.... Az erdő felől csend van, pár madárcsicsergés csak.... de a város felől, mintha ünnep vagy szilveszter lenne, mintha.... mintha petárdák zaja, pukkanása hallatszana. Voltam katona, pontosan tudom, hogy ez nem petárda hangja. Voltam katona, és pontosan tudom, hogy ha ilyen távolságból ez petárdának hallatszik, akkor az ott valami elbaszott nagy fegyver...tank vagy valami hasonló. Izzadok igen durván. Beértünk az erdőbe. Intek az asszonynak, hogy üljünk le kicsit, mert már nem bírom. Kibaszott cigi. Megnyugtatom a feleségem, hogy elszívok egy szálat, és már itt sem vagyunk, és minden rendben lesz. Úristen, mennyire jól esik az első slukk.....fhuu... iszonyat jó. Miközben hangosan, sercegve szívom a cigit, azon elmélkedek, hogy basszus, milyen jó, hogy az összes ufós filmet megnéztem. Hátha még valamelyikből jól jön a tudás. Úgyis mindig az emberek nyernek...nem? Jó volt amikor nem..... De akkor is mindig felülkeredünk felettük! Minden kibebaszott hollywoodi filmben ez van. És nem fogjuk feladni. Égető érzés az ujjamon. A cigi utolsó két slukkja simán ráégett. Basszus, de forró. Megyünk tovább. Érdekes módon a kutyák eddig meg sem nyikkantak. Mondjuk, ennek tök örülök. Már jó sötét van, az erdőben meg főleg, még szerencse, hogy telehold van, és látunk valamelyest. Na, itt a kanyar után van az a hat kivágott 3 méteres fatörzs, ami már évek óta itt van, szinte útjelzőnek, és utána már csak a házhoz vezető út.... mindjárt a kanyar, szokás szerint magamban számolom a fatörzseket, ahogy szoktam: négy -öt-hat...hét...nyolc??? Mindketten a levegőt is visszatartva megálltunk, a legkisebb pisszenés nélkül. A lábunk mint az ólom. Na, most nagyon nem jókor nyomja a szívem az adrenalint, mert momentán úgy érzem, hogy minden erőm elszáll tőle. A tőlünk kb 15 méterre lévő hetedik és nyolcadik 3 méteres "fa" rönk, egyszer csak elindul felénk. És hiába vagyok képzett katona, tökéletes karate tudással, ha ezek itt idegenek, nekünk annyi. Biztos valami agyszipkázásra is képesek. Még a félhomályban is tisztán látszódik, hogy közelednek lassan. Mi meg, mint akik szoborbajnokságon vannak. Kuss és mozdulatlanság. Az idő lelassult, legalábbis úgy éreztük. Rengeteg gondolat suhant át az agyamon.....Három méteres embervastag valamik??? Mi a franc ez??? Csinálni kell valamit baromi gyorsan! Nagyon gyorsan! Hallom, hogy az asszony halkan sír.... egy izzadság csepp esett a szemebe a homlokomról....meg fogunk halni......hacsak, hacsak .... hirtelen eszembe jutott valami! Már csak öt méter. Nincs mit veszteni.... minden erőmet összeszedve, szólásra nyitottam a szám..... és kimondtam azt a szót....."

Chapter II - Klón

"Szó. Szavak. A szavaknak erejük van, tartja a mondás. Az én szavamnak nemhogy ereje nem volt, de mint később megtudtam, a lehető leggázabb, leg közhelyesebb szót mondtam ki, amit ember csak kimondhat egy ilyen helyzetben. Mármint, ha épp 2 három méteres ufó előtt áll az ember, a félhomályban, egy erdőben, összeszarva magát épp. Idő. Percek, másodpercek. Mint ahogy sok tudós is érzi, az idő szubjektív. Csak a fejünkben létezik. Mindig azt hittem, ha eljön a vég, (bár reméltem, hogy sosem jön el) na szóval, ha eljön, és lepereg életem filmje abban az utolsó pár másodpercben a fejemben….akkor valami spéci válogatott pornó és akciófilmet fogok látni gyorsítva. Pfu. Ezt baromira benéztem. Egy emlékem jött elő, mikor is egy diszkóban iszonyúan bebaszva állok, üveg sör a kezemben, amit épp nyújtok át a haveromnak. A haver is nyúl érte, én már elengedtem, ő még nem fogta meg, és a sör leesett…. én csak néztem utána, ahogy közeledik a föld felé, és arra gondoltam: basszus, durva lassan esik le öcsém! ….és csak esett , esett, lassítva, sok másodpercig. Akkor és most is ugyanígy éreztem. Három másodpercig álltak előttünk ketten. Én kb 5 percnek éreztem. És az igazsághoz hozzá tartozik az is, hogy nem szartam össze magam a félelemtől. Nem. Össze hugyoztam magam bazdmeg. Szégyen ide, szégyen oda, ember legyen a talpán, aki hasonló helyzetben, mittudomén mondjuk köp egyet, azt annyi. A kutyák miatt eszméltem magamhoz, tudniillik épp elkezdték csóválni a farkukat, és azok a sípcsontomhoz verődtek. Most mi van?? A kutyáink ismerik ezeket az izéket? A hatodik másodpercben szemből is jött egy impulzus, egy inger, egy üzenet, vagy hogy is fogalmazzak. Szavak formájában. Emberi szavak. Ráadásul az anyanyelvemen. És ez még hagyján. Az após hangján beszéltek….
- Te Frank. Biztos, hogy ezt a szót akartad most mondani itt nekem? Szerintem kurva gáz.
Azt a rohadtkurvaeget…..úristen, ez tényleg az após. – Ne haragudj John bácsi. Valami kurva nagy baj van a városban! Bevezényelték a hadsereget, és lövések is voltak. Jobbnak láttam, ha nagyon gyorsan elpucolunk onnan. És egyébként is mi a frász van rajtatok? Széthugyoztam magam a félelemtől.
- Ja, ez? Medve álca. Három napja ólálkodik itt a ház körül, de nem tudjuk elkapni. Műanyag, moha és rongyokból van, kicsit lefestve. Teljesen olyan, mint egy igazi fa mi? - Kérdezte örvendezve az após.
- Olyan John bácsi, olyan. Teljesen. Be is szart mindenki. Ki van a másikban? – Kérdeztem.
- Az unokaöcséd, Will. Úgy döntött, hogy kihagy egy fél évet a műszakin. Addig itt lesz nálam.
John Bácsi a vállán lévő távcsöves Remington 700 BDL-re paskolt, ami tudtommal legalább 20 éve nála volt, de szerintem már 30-nál is öregebb lehet. Igaz, patika állapotban.
- Amúgy meg egyet se félj fiam, amíg ez nálam van. Háromszáz méterről is ellövöm a legyet vele egy róka hátán.
Nagyon nem nyugtatott meg azért. Már nyugdíjas, és két éve szemüveget is kellene hordania. Közben már majdnem a háznál voltunk. Viszont az megnyugtatott kicsit, hogy teljesen csend volt a környéken. Se lövések, se repülök, se semmi. Mintha egy sima kirándulás volna csak. A kutyák közben előrefutottak halkan csaholva, és már bent voltak a régi kutyák kis házaiban. Okos kis dögök. Megérkeztünk a házhoz, ami teljesen sötét volt. Még szerencse, hogy az apósnál voltak zseblámpák is, tiszta kommandós az öreg, beszarás.
- Csá Will. - Paskoltam a hátára Willnek, mikor kibújt a „farönkből”.
- Helló Frank. Rég láttalak.
- Ja, jó rég, vagy 2 éve. Neked is van valami fegyvered? – Kérdeztem kicsit aggódva, hiszen két fegyver, az két fegyver. Dupla esély…. bármire.
- Van ám öcsém, na, mi ez? Megismered? – Kérdezte vigyorogva, és előhúzott egy stukkert. Még szép, hogy tudtam, hogy milyen fegyver. Az egyik legjobb katona voltam és vagyok ma is. De hagytam, hadd higgye azt, hogy baszottul nem értek hozzá. Csak néztem kerek szemekkel.
- Glock 17! Érted? Egy kibaszott glock 17. – Ó, gondoltam magamban, most akkor szarjak be vagy mi?
- Jóvan, hagyjuk, látom nem vágod, hogy mi ez. – Mondta Will szinte megsértve. – Na, jó. Megmondom. Cs 1.6. Hm? Így sem? Durva jó fegyver, ott tanultam meg lőni. Nagyon pro vagyok benne!

Mi? Hogy mi van? Will valami videójátékban tanult meg lőni, és most itt éles fegyverrel szaladgál? Hát ez kurva jó. Kezd elegem lenni, de nagyon. A házat teleraktuk gyertyákkal (beszarás, hogy itt még az is van), és az asszony elment fürödni. Mi hárman férfiak leültünk a nappaliban a kandalló elé, amiben nem volt tűz. Csak néztük. Após hozott dupla whiskyt mindenkinek. Will felém fordult, mint aki kérdezni akar valamit.
- Te Frank. Miért mondtad azt, amit mondtál…tudod, amikor odamentünk hozzátok a fa álcában.
Na, most segíts meg istenem, mondtam magamban. Mit is mondtam akkor? Mi volt az a szó? Nem emlékszem, ha fejbe lőnek, akkor sem. Biztos a pánik az oka, meg az adrenalin.
- Nem tom Will – Próbáltam lazának tűnni. – Miért, mit mondtam na?
- Hát – És már kuncogott is. – Azt mondtad, hogy „Béke”.
Úhhh. Ez tényleg gáz. Nagyon égő, nagyon ciki. Übergáz.
- De Will. Miért? Mit mondtam volna? Azt hogy „shazam bazdmeg”, vagy mit? Azt hittem, hogy rögtön meghalunk a félelemtől baszki. Abban a helyzetben te mit mondtál volna? Na ugye, semmit. Inkább igyunk még.
Jólesett a whisky, amit após hozott megint. És okosan mindjárt triplát. Mintha az egész egy rossz álom lenne csak, most ezt éreztem. De, de….vissza kellett jöjjek a realitások talajára, így én kezdtem bele:
- John bácsi, mikor döglött be itt az aggregátor?
- Hogy mikor is? – Gondokozott John. - Nézzük csak, nézzük csak….amikor átmentünk a hat fához a medve miatt, még hallottam, hogy berregett. Hát, úgy kb kicsivel a naplemente előtt.
- Ahha – Mondtam. – Tudtam. Sejtettem. Akkor döglött be a kocsink is, és telefonok is.
- Na, mi még meg sem néztük a telefonjainkat, azokat itt hagytuk a vadászat miatt ugye… - mondta após, és odalépett a kandalló párkányához. Mindkét mobilt megfogdozta, megnyomkodta.
- Van bennük szufla, be is lehet kapcsolni őket, de nincs térerő. Hm,hm. – Állapította meg csendesen, és hümmögetett. – Mit láttál a városban? – Kérdezte meg végre.
- Nem fogjátok elhinni…. ha nem láttam volna, én sem hiszem el. De majd megkérdezheted a lányod is ha akarod, John bácsi.
- Nyugi, nyugi, hiszek neked. Szóval mit? – És a szemeiben rég nem látott csillogást láttam. Hú, kicsit ijesztő az öreg néha.
- Hát – kezdtem bele kicsit félve, na most fognak hülyének nézni rögtön – egy elég nagy ufót láttam a város felett. Legalább 4 focipálya nagyságú volt.
- És mit csinált? – Kérdezték egyszerre mindketten.
- Semmit. Konkrétan semmit nem csinált. Lebegett. Mi meg elkezdtünk menekülni. A katonaságot látszólag oda szólították, és később nagyobb fegyverek hangját, lövéseit is lehetett hallani. Utána értük el az erdőt, onnantól meg tudjátok.
Érdekes módon mindketten hallgattak, emésztették amiket mondtam. Újabb whisky, megint tripla. De most már cigiztünk is közben. Az asszony közben adott enni a kutyáknak kint.
- A légierős haveroktól hallottam érdekes üldözős történeteket. És biztos vagyok benne, hogy igazak voltak. Mind egytől egyik régi haver, Igazi katonák. Sosem hazudnának. – Fejtette ki véleményét az öreg. – Ezek szerint eljöttek. Tényleg. Na lesz itt akkor nemulass azt hiszem.
Úh. Szóval az öreg elhiszi a storymat. Kicsit megint megnyugodtam attól, amit mondott, ahogy mondta. Vagy a whiskytől? Pfh, a jó ég tudja. De egy biztos. Holnapra minden kiderül. Legalábbis remélem. Megbeszéltük, hogy kora reggel, ahogy felkel a nap, megjavítjuk az aggregátort, és megpróbáljuk beüzemelni a tv-t vagy a rádiót. Csak lesz valami hír, vagy adás, vagy bármi. Mert azért ez így elég ijesztő, amit átéltünk, amit láttunk. Meg a sok kurva film…hogy rohadjanak meg, na. Uhh….csuklottam egyet, na ez már azért a whisky, gondoltam magamban.
- Srácok, én kimegyek slaggolni, jó? Tele a csomag. – Mutattam lefelé.
- Csak óvatosan kint – Mondta Will. – Tudod, sötét van, és sok a ragadozó. – És kacsintott.
Baromi vicces. Főleg most. Mióta lett ez a kölyök ilyen idióta? Úristen. Biztos a főiskola. Ezeket gondoltam, miközben a ház mögé sétáltam az ecetfához, amit még én ültettem 4 éve. Mindig ide jövök ki, ha épp sürgős dolgom van. De úgy látszik, hogy bírja a kicsike a gyűrődést, viccelődtem magamban. Már majdnem nekiálltam, mikor a bokor finoman zörögni kezdett. Na, az anyád. Hülye mosómedve vagy bármi vagy, morogtam magamban, most nem ijesztetek meg! Tudjátok kivel szórakozzatok jó!? Azért a biztonság és a nyugalom kedvéért jó 25-30 méterrel beljebb mentem kicsit a ház mögé. Itt nyíltabb volt a terep, és így a hold szépen megvilágított mindent. Miközben végeztem a dolgom, és figyelmesebben nézelődtem, megfigyeltem, hogy egy kis koncentrálás után, tényleg tök jól lehet látni a holdfénynél. Mindent jól…. a baglyot a fán 15 méterre, a tőlem balra lévő bokor kerek terméseit, a bokor alatt lévő cipőket, a …. nanana, vissza csak egy kicsit! Mi a franc? Cipő? Cipők! Merthogy kettő is volt belőlük! Gyorsan eltettem a félszeműt (kezdtem józanodni), és lassan, óvatosan a bokorhoz léptem. Csend volt, csak egy kis szellő zizegtette a leveleit. Letérdeltem. A francnak félek már, hisz erős felnőtt férfi vagyok nem?, lettem hirtelen dühös magamra. Biztos csak két rohadt szar cipő, na. És ezzel a lendülettel megfogtam a cipőket, és nagyot rántottam rajtuk. Nem nagyon mozdultak. Valami, vagy valamik voltak bennük. Kitapogattam félszegen…… lábak, bassza meg. Lábak voltak bennünk. Ilyen is csak velem esik meg megint. Hullát találok hugyozás közben az após házánál? Nem hiszem el. Jó, ha már így történt, megnézem ki ez, aztán húzás be a házba szólni a többieknek. A biztonság kedvéért elővettem az öngyújtómat is, nem bízok azért mindent a holdfényre. Odakúsztam guggolva a fejéhez. Enyhe szaga már volt, ez tuti itt van pár napja. Fogtam az öngyújtót, katt, láng…. és kidülledtek a szemeim. Na, most lettem falfehér. Na, most józanodtam ki! Will volt az, az unokaöcsém! És halott volt! Durván halott. De akkor ki van bent a házban?? Ki a fasszal ittunk eddig együtt?? Valami rettenetes erőt és dühöt érezem most magamban, felálltam immár teljesen józanul, és ökölbeszorított kézzel visszaindultam a házba…."

Chapter III - Konfrontáció

"Szívem szerint ajtóstul rontottam volna a házba. Azonnal berohanni, nekifutásból páros lábbal mellbe rúgni Will-t, aki úgy repülne és esne a falnak, mint egy rongybaba. Vagy, csak csendben a háta mögé kerülni, és a tengerészeknél tanult fejtekeréses mozdulattal kitörni a nyakát. Nagy kedvem lett volna ehhez, de nem tettem. Mert mi van ha tévedek? Ezért inkább az eszemre hallgattam. Ezalatt a pár perc alatt, míg kint voltam a kertben, és hullára találtam vizelés közben, el is felejtettem, hogy mekkora cigifüstöt is csináltunk a szobában. Rendesen köd volt. Szerencsére a feleségem már jó egy órája felment aludni, valószínű, hogy köhögő rohama lenne itt lent. Will (ha Will az) még ugyanott ült a kandallóval szembeni fotelben, após guggolt, és a tegnapi parazsat piszkálta. Ma még nem mertünk begyújtani, mert a tovaszálló füst azért elég feltűnő lett volna. Nem tudtam mit csináljak, de egy valamiben biztos voltam. Baszottul hosszú volt a nap… magamban számolni kezdtem, hogy mit éltem át, csak a mai napon:

1: Ufót láttunk a város felett
2: Valószínűleg megtámadták az emberiséget
3: Egész délután menekültünk
4: Este az erdőben a vélt találkozásnál, lábon kihordtam egy szívrohamot
5: Még ugyanazon este, hugyozás közben egy hullát találok a hátsó kertben, aki úgy néz ki, mint Will

Will rám nézett, és megkérdezte. – Te Frank, hánytál, vagy mi van, tiszta fehér vagy. Minden oké? – Mily őszinte aggódás, na, várjál csak, gondoltam magamban, most megkapod. – Á, csak sok volt a whisky. Meg egy hullát találtam, míg dobtam egy sárgát. Pont úgy nézett ki, mint te, képzeld. – És mosolyogtam. Na, most mit fogsz tenni te klón, bazdmeg. Semmit nem tett. Mosolygott ő is. Majd szép lassan az asztal felé nyúlt, ahol a Glock 17-ese feküdt. Úh, ezt lehet elkúrtam a hülye ötletemmel? Basszameg. Már pislogtam jobbra balra, hogy merrefelé ugorjak el a lövés elől, de nem az történt, amit vártam. Ugyanis Will keze, nem állt meg a Glocknál, hanem tovább ment felette. A whiskys poharán állt meg. Na, ez a klón vérprofi…. ha klón. John bácsi is megszólalt. – Srácok, sok volt ez mára mindenkinek. Éjfél is elmúlt. Reggel kipihenten felkelünk, megbütyküljök az aggregátort, majd hírek után nézünk. Bármilyen veszély is van, egy valamit nagyon megtanultam az évek alatt: a fáradt katona félig hulla már! Egyelőre úgy néz ki, hogy itt biztonságban vagyunk. Gyerünk, ágyba mindenki! - Most éreztem azt, hogy valamit gyorsan tennem kell! Valahogy jelezni kell az apósnak. De hogyan? Hogy jelezzek, hogy Will ne vegye észre? Megvan! Rájöttem! Régen, mikor még kocsma túrákat szerveztünk apóssal, volt, hogy szénné vertünk pár lúzert pókerben, a kocsmákban. Az egyik ilyen jelzésem, ami az jelentette, hogy: figyelem, fontos! , na ez a mozdulat pedig: bal kézzel bal fülcimpa érintés, és utána bal kézzel orrcsúcsvakarás. Jó tudom, gáz kicsit. De hát részegen jókat mulattunk ezeken anno. És most milyen jó szolgálatot tett, hiszen legnagyobb örömömre, mikor megtettem a mozdulatokat, John bácsi viselkedése szemmel láthatóan, legalábbis nekem, megváltozott. – Will fiam, menj fel előre, mindjárt megyek én is! Frank-el minden ablakot itt lent megnézünk, bezárunk. – Will rám nézett, majd elfordult és felment. – Baj van Frank? Mi ez a régi jelzés, már azt hittem, hogy rosszul látok. Mi az, ami nem várhat reggelig, baszott fáradt vagyok. Te nem? – Kérdezte, nyugalmat és udvariasságot erőltetve magára. Nyilván ha nem muszáj, nem akart megbántani. – John Bácsi. – Kezdtem. – Tudod, hogy jó katona voltam. Ugye tudod? – Persze, miért? – Kérdezett vissza az öreg. – És azt is tudod ugye, - folytattam – hogy sok esetben sokkal előbb megéreztem a bajt, mint a többiek. Sokszor az én éleslátásom, húzta ki a bajból a többieket. Két év után Irakban, úgy hívtak a többiek: mázlis. És most, nagyon rossz előérzetem van John bácsi, nagyon rossz! Jól tudom, ugye, hogy fent minden vendégszoba ajtaján, kívülről is van retesz, nemcsak belül ugye? – Jól tudod, jól. – Válaszolt az öreg kíváncsi szemekkel. – Akkor most szépen kérlek, hallgass rám! A mi szobánkat a feleségemmel, majd Will ajtaját is reteszeld el kívülről, ha lefeküdtünk! Van egy jó tervem, de segítened kell benne John bácsi! Ugye megteszed nekem? – Kérleltem aggódva, szinte már könyörögve. – Hm. - Hümmögött az öreg. – Úgy látom, hogy ebből nem lehet baj, és bízok is benned…..hm…. szóval miért ne? Jó, megteszem. De, reggel elmondod, hogy mi ez, jó? – Nézett rám kicsit szigorúbban, mint eddig. – Persze, persze. Le fog esni az állad John bácsi. Ígérem. – És felmentem én is a szobámba.

Reggel mikor felkeltem, már javában fent volt a nap. Szerencsére ez nem azt jelentette, hogy már benne lennénk a délelőttben, és elaludtam minden idők legnagyobb ufo invázióját, hanem azt, hogy a nap kel korán. Egész pontosan 5:12-kor. Ránéztem az órámra, negyed 8. A retesz az ajtómon már ki volt nyitva kívülről, és hallottam, hogy lent már Will-ék bütykölik az aggregátort. Nem baj, hogy kinyitotta após az ajtót, hiszen csak annyit akartam, hogy Will ne tudjon megszökni éjjel, vagy átjönni hozzánk…. valamiért. Mondjuk ölni, ha klón. Az asszonyt megkértem, hogy készítsen reggelit nekünk és a kutyáknak is, valamint megnyugattam, hogy minden rendben lesz, senkinek nem lesz baja. Nehezére esett neki is elhinni, amit tegnap óta történt velünk, és éjjel velem. Mire leértem a többiekhez, örömmel közölték velem, hogy kész, megjavították. Csak kisebb elektromos gondja volt, kiégett valami. - Hát - kezdtem én is az örömhírt. - nekem is lenne egy fontos mondandóm! - Néztek, hallgattak kicsit, koszos olajos arccal mindketten, hogy oké, mondjam csak, figyelnek. Én meg úgy döntöttem, hogy nem húzom tovább az időt, most már úgyis mindegy minden. Belevágtam a képükbe. - Tegnap este megtaláltam Will-t a kertben, halottként. John bácsi, szerintem aki itt áll mellettünk egy klón, akinek köze lehet a tegnapi ufo invázióhoz. - Rég láttam ennyire elnyúlt arcokat és kidülledt szemeket, mint most. Aztán kb egyszerre jöttek a reakciók mindkettőtől. Após eszeveszett röhögőgörcsöt kapott, begörnyedve és csapkodva a térdét, Will pedig valami ilyesmiket mondhatott, hogy: “én nem vagyok normális, és hogy ő nagyon is él, és hogy ő márpedig ő, és hogy ha nem hiszünk neki, kapjuk be…...és megint, hogy nem vagyok normális”. Alighogy lenyugodtak a kedélyek, természetesen mindketten látni akarták az állítólagos Will hullát. - Gyertek csak, gyertek, megmutatom! - Csalogattam őket magam mögött. Nagyon nem kellett őket csalogatni, mindketten szinte a sarkamra léptek. Hogy is volt, merre is mentem? Tépelődtem magamban…. aha! Ecetfa, majd onnan hátrébb jócskán a bokor tövében. Meg is lett a bokor hamar, diadalittasan mutattam nekik, hogy na ott, az alatt hever Will hullája! Előre engedtem őket, mert ki akartam élvezni a látvány előre. Szinte láttam lelki szemeim előtt, hogy após lefogja a megbukott klón Will-t, és leüti. Ehelyett a bokor alsó ágai széthúzása és össze vissza tördelése után, mindketten felálltak rátapadt levelekkel a térdeiken, és após megkérdezte: - Frank, mennyi whiskyt is ittál az este? 9-et? Itt kurvára nincs senki basszus! - Ezt nem akartam elhinni! Képzelődtem csupán? Mekkora égés ez már megint basszameg. Hát, akkor nincs más hátra, mint a töredelmes bocsánatkérés mindkettőjüktől, a valós ufo problémára koncentrálás, és a család védelme. Ezeket gondoltam, és éppen szólásra nyitottam a szám, mikor enyhén jobbra néztem, a kert jobb vége felé. Aztakurvaélet! A kert jobb hátsó végében lévő bokor alól kilógott két cipő, úgy mint tegnap este! Elbasztam a bokrot, rossz bokorhoz vezettem őket! Na de most kapsz Will, megvagy! - Ott van John bácsi, kibaszottul ott van! - Üvöltve mutattam előre, miközben már rohantam is oda. Mire oda értem és húzkodtam kifelé a lábainál fogva a hullát, már após is mellettem térdelt, és ő is teljes erővel segített húzni, cibálni. Mikor a teljes test kint volt a napvilágnál, láttam, hogy após elsápad. Láttam, hogy ő is felismerte Will-t a halottban. De hol van Will? Túl nagy lett a csend hirtelen. Térdelve hátranéztünk. Will nem jött el a bokorig. A kert közepén állt, és minket nézett. Tekintete komor volt, arca szürke...
"

Chapter IV - Legenda vagyok

"Will szemmel láthatólag nagyon nem érezte jól magát. A komfortzónája valahol most a hegy másik oldalán tartózkodhatott. Ha klón és csak játszik velünk, akkor valami félelmetesen jól be lett tanítva, programozva. Oscar díjas minimum. Úgy viselkedett, mint egy normális ember, mint akit mi is ismerünk régről. De persze a tökéletes megtévesztéshez pont ez kell. – Srácok. – Kezdte el-el csukló hangon. – Srácok, most ez tényleg az, aminek látszik? Mármint, hogy nem csak egy hulla, ami magában is elég borzasztó persze…. hanem még úgy is néz ki, mint én? – Lassan mindketten felálltunk. Nem fenyegetőn, de magabiztosan, erőt sugallva. Rendesen maga alatt volt Will, úgy érzékeltem. És most tényleg nem tudtam hová tenni az érzéseimet. Pedig az eszemre is kell hallgassak, nemcsak a szívemre. – Figyeljetek ide. - Magyarázkodott tovább. – Will vagyok, a rokonotok. Ember vagyok! Ismertek, tudjátok, ki vagyok nem? – Szinte már kiabált Will. – Ne hülyéskedjetek már velem, jó? Ugyanúgy én sem tudom, hogy ez itt ki, és hogy miért hasonlít rám. Fogalmam nincs róla! – Hát, ha akartuk sem tudtuk volna bizonyítani az ellenkezőjét, így úgy döntöttünk, hogy egyelőre ennyiben maradunk. Hogy ő az igazi Will. Aztán majd csak lesz valami, és mindig szemmel fogjuk tartani. – Ja, – mondta Will miközben előttünk lépkedett befelé a házba. – és nem fogom sem megvágni , sem felvágni magamat sehol, hogy lássátok a véremet, meg ilyenek. – Hát ez bolond, gondoltam. Bár, az igazat megvallva, egész jó ötlet, mosolyogtam magamban.
A tv-n és rádión próbáltunk később keresgetni valami adás féleséget. Szinte mind hallgatott. Az egyik országos zenei rádió csatornán aztán végre fogtunk valamit. De még így is nehéz volt összerakni, hogy mit akarnak a másik oldalon mondani, valószínűleg nem működött minden adó torony. Szaggatottan, sercegve jöttek a szavak: “....yelem, figyelem!.... nem próba!.....denki menjen bizt….lyre….. kijárási tilalom van érv…...senki ne hőskö…... oda ér a katonaság minde…. ” Inkább éreztük, kitaláltuk, hogy mit is mondhattak, mint értettük. Amint véget ért, kezdődött az egész szöveg elölről. Aha. Szóval előre felvett szöveg. Szóval kijárási tilalom van és mindenki húzza meg magát otthon, vagy ahol épp van. Ezek szerint tényleg komoly a helyzet. Háborús. Az én terepem, bár nem idegen fajokkal szoktam csatába bocsátkozni, ráadásul ismeretlen terepen, kurvára nem ismert fegyverekkel. Közösen elterveztük, hogy holnap kora reggel após terepjárójával óvatosan lemegyünk a városba, asszonyt és a kutyákat hátrahagyva, megvizsgálni az ufó incidenst, hogy mennyire vagyunk veszélyben. A fegyverarzenált sem árt kicsit feljavítani, mert amink van, az édeskevés, bármihez. Élelem van bőven itt fent, hónapokra. A nap hátralevő részében semmi említésre méltó nem történt. Mármint nem találkoztunk kis szürkékkel, se nagy szürkékkel, úgy egyáltalán minden látszólag a megszokott rutin szerint folyt az élet az erdőben. Semmilyen televízió adást nem tudtunk befogni, se egyéb rádióadást. A zenei csatornán ugyanazt ismételgették egész nap, unalmas robot hangon. Azért kibaszottul kíváncsi lennék, hogy mi történt. Megtámadtak minket? De hol vannak a vadászgépek, és a nagyobb légelhárító lövegek? Meg egyáltalán bármi más harci hangok, amit egy háborús városban vagy országban lehet hallani ilyen esetben. Persze nem ufó invázió esetében, hanem háborús esetben. Délután apósom nagy nehezen előbányászta a padlástérből, a már évek óta nem használt Jason Rotary Power 410X csillagászati távcsövét. Igen poros volt, látszott rajta, hogy nem mai darab. Gyerekoromban nagyon szerettem volna egy ilyent. Mindhárman felmásztunk a tetőre, kisértve a leesést, de muszáj volt valamit látni a városból, az ufóból, vagy bármiből. Szóval feküdtünk a tetőn, és azt próbáltuk épp, hogy a lábai nélkül hogyan fogjuk kényelmesen, hogy közben le ne essen a kezünkből. És mi sem. – John bácsi – kezdtem neki. – Milyen messze lehet ellátni ezzel? – Jó időben szabad szemmel….úgy…..kb 20-25 mérföldre simán. – Felelte. – Ezzel pedig még úgy a duplája szerintem. – Hm, hümmögtem, az egész jó. Eltelt vagy két perc is, míg após nézte a távcsövön a szabad szemmel szinte nem is látható várost. Nem bírtam tovább. – Mit látsz John bácsi? Van valami mozgás? – Kérdeztem nagyon türelmetlenül. – Hát…. nézd meg te is fiam magad. – És átadta. Nem az a látvány fogadott, amit vártam. Ufó sehol nem lebegett. A város pedig mintha ködbe burkolózott volna. Rengeteg helyen pedig füstoszlop emelkedett a magasba. Több száz helyen. És semmilyen mozgás nem volt tapasztalható. Semmi. Se emberi, se más. – Nem számít, hogy mit láttunk, holnap reggel mindenképp lemegyünk, és körbenézünk. – Mondta após. Másnap kora reggel már autóban zötykölödtünk és Will-t nézegettem. Valami logikai csapdával kellene megfogni. Amire nem számít, amire nem számíthat! Ezen töprengtem, miközben a bal kézfejemet vakargattam. Mostanában egyre többet viszket, pedig nem is csípte meg semmi, mégis néha mintha….nem is tudom, valami pír van rajta, vagy mi. – Te Will. – Álltam neki valaminek, amiből még én sem tudtam, hogy mi lesz. A terepjáró közben igen nagyokat dobott rajtunk, és figyeltem, hogy Will bal kézzel kapaszkodik. – Te bal kezes vagy nem? – Kérdeztem óvatosan, bár tudtam, hogy átlátszó a szándékom. - Igen, az. Miért? – Kérdezte. – Hát csak úgy eszembe jutott, hogy minap a Glock-al jobb kézzel hadonásztál. – Frank bátyus, figyu, - állt neki magyarázkodni.- már mondtam, hogy nem az vagyok, akinek gondolsz! Ember vagyok! Amúgy meg bal kézzel is írok, de jobb kézzel lövök, és ütök baseball-ban is. Kétbalkezes érted? – És vigyorgott. John bácsi is megszólalt elölről. – Na, ezt én is tudom tanúsítani. Kétballkezes a gyerek tényleg! – És ő is vigyorgott. Hát basszus, akkor ez sem bizonyíték semmire, a fenébe. Pedig már azt hittem, hogy sikerül kiugrasztani a nyulat a bokorból.

A város. Borzalmas állapotok fogadtak minket, ahogy közeledtünk. Egyszerűen nem akartam hinni a szememnek. Mintha egy rég elhagyott metropolisz határán lettünk volna. Mindent benőtt a fű, a gaz, a bokrok és fák. A beton töredezett, ablakok mindenhol betörve. Madarakat láttunk párat, ahogy a városból szálltak kifelé. Ahogy beértünk beljebb, ugyanaz fogadott minket itt is. A távcsövön tegnap látott több száz füstcsíknak sem volt semmi nyoma. Halott minden. És nemcsak halott. Régi. Valahogy azt éreztem, hogy itt sok sok éve nem járt ember. Pedig ezt az eszem határozottan elutasította. Hiszen pár napja, még itt éltünk mi is békében. Ilyen egyszerűen nem létezhet, ilyen nincs, csak maximum a filmekben. Egy szó jutott eszembe, kihalás. Nem értettük, hogy mi történhetett. Kábán, értetlenül és szótlanul mentünk még beljebb a városba. Az egyik tér szélén megálltunk, mert egy katonai teherszállítót fedeztünk fel, félig a járdán állt, és rajta rengeteg kézifegyvert. Még mindig siri csend honolt, csak a szél zizegtette a nővények leveleit. – Fedezzetek. – Mondtam apósnak, ahogy kikászálodtam a kocsiból. – Körülnézek a teherautónál. – Rendben. – Bólintott az öreg, és szorosabbra fogta a távcsőves puskáját. Húsz méter választott el csak a fegyverektől, de már a fele távnál, láttam, hogy rozsdás mind valószínűleg. Dühösen megfordultam, hogy jelezzek hátra, hogy szerintem nincs értelme átkutatni ezt a rozsdalhalmazt. Jeleztem is volna, ha lett volna kinek. Ugyanis a terepjárón, ahonnan 1 perce szálltam le, nem volt senki. Tágra nyílt pupillával, remegve az idegtől gyorsan körbe fordultam, keresve a többieket, hátha csak elbújtak valami elől a kocsi mögé, vagy bármi más tereptárgy mögé. De nem. Sehová nem bújtak és sehol nem voltak. Egyedül maradtam. Sőt, a távcsöves puska ott volt az ülésen, csakhogy John bácsi nélkül. Nem értettem ezt az egészet, bele is fájdult egy pillanatra a fejem az események megértésébe, felfogásába. Most mi történik velem? Ezek a hülye ufók vagy valakik szórakoznak velem vagy mi? De még mielőtt teljesen begolyóztam volna, megszólalt bennem a katona. Fogtam a puskát, és elindultam a legmagasabb épület felé, amit láttam…"

Ti írtatok hasonló sci-fi beűtésű novellát? És ha igen, megosztjátok most itt nekem? Nagyon örülnék neki!

Facebook Hihetetlen Magazin, Facebook Földönkívüliek.

A formázásért/külalakért bocsánat, a Logout átformázta.

Hozzászólások

(#1) Hannibhál


Hannibhál
(őstag)
LOGOUT blog

Gratulálok, nagyon ütős kis novella volt :)
Még-még-még, ennyi nem elég ;)

trust me, i'm finally an engineer:)

(#2) abridabri


abridabri
(PH! addikt)

Ez nagyon jo lett :Y Remelem lesz folytatas :K

(#3) Meggyi001


Meggyi001
(PH! kedvence)
LOGOUT blog

Nagyon szépen köszönöm a dicséretet :R , természetesen lesz még folytatás a napokban. Egy kicsi affinitást midig is éreztem a sci-fi íráshoz. Nektek nem volt semmi még?

[ Szerkesztve ]

»» Xiaomi • Redmi Note 5 4/64 «« »» Huawei P20 Pro «« »» LG G2­ «« Életünk olyan, amilyenné gondolataink teszik ( ͡° ͜ʖ ͡°)

(#4) Victoryus


Victoryus
(PH! addikt)
LOGOUT blog

Eddig jó :) Jó kis parazita idegenek... Igazából semmi esélyünk nem lenne ellenük se.
Gondolkodtam már sci-fi témán, de elég drámai lenne:
- az idegenek le se szállnának, kilőnének pár emp bombát, szinte, mindent megbénítva. Pár járműve/rakétája azért még maradna a seregnek, de az űrbe nem igazán tudnák kilőni
- utána idegméreg, vagy mutáns földi vírusok a nagyobb településekre. Nyilván elég fejlettek, szóval meg tudják oldani, hogy a légkörbe juttatva előbb-utóbb mindenhová elérjen
1 hét és kész is. Szétszórtan egy-egy bunkerben még maradna pár túlélő, de amint kinti levegőt lélegeznek, nekik is annyi.
b verzió: egy jó nagy meteorittal elpusztítanák az élővilágot, csak akkor ki kéne nekik várni amíg a légkör helyreáll, tehát inkább az 'a'
c verzió: ha nagyon lusta lények jönnének, és kellene nekik rabszolga, akkor pár ezer embert elvinnének. De ha már idáig eljönnek, akkor elég fejlettek ahhoz, hogy ne kelljen nekik rabszolga... Bár lehetnek ragadozók is, tehát nem rabszolga hanem kaja...
d verzió: az idegenek olyanok, mint a G'oauldok, kellenek nekik alattvalók, mert szeretnek istent játszani. A technológiánkat ők is lerombolnák, de ott még maradna valamennyi esély.
e verzió: ráérős idegenek: beépülnek a kormányokba, cégekbe, és terraformálást végeznek különféle káros anyagok kibocsátással>>klímaváltozás>>szárazság>>éhhalál. A 'helyi' fajokat sterilizálják. Plusz kavarnak még egy-két komolyabb konfliktust, háborúkat. Szépen kivárják a végét, és megöröklik a városokat, infrastruktúrát.

[ Szerkesztve ]

(#5) Meggyi001 válasza Victoryus (#4) üzenetére


Meggyi001
(PH! kedvence)
LOGOUT blog

Igen, nekem is ez a véleményem, ha ők úgy akarnák semmi esélyünk nem lenne. Baromi gyors és kegyetlen lenne az egész. Mert ha van elég erőforrás és technológia például egy féreglyuk használatához, akkor ott komoly tömegpusztító fegyverek is lehetnek. Még a békés fajok is rendelkezhetnek komoly fegyverekkel, önvédelmi célból

A d verzió is egész logikus emberi fejjel persze. Mert ha nincs kin uralkodni, akkor semmi értelme az egész bolygó elfoglalosdinak ugye :)

»» Xiaomi • Redmi Note 5 4/64 «« »» Huawei P20 Pro «« »» LG G2­ «« Életünk olyan, amilyenné gondolataink teszik ( ͡° ͜ʖ ͡°)

(#6) Meggyi001


Meggyi001
(PH! kedvence)
LOGOUT blog

Harmadik fejezet kész, lesz 4 és 5 is.

»» Xiaomi • Redmi Note 5 4/64 «« »» Huawei P20 Pro «« »» LG G2­ «« Életünk olyan, amilyenné gondolataink teszik ( ͡° ͜ʖ ͡°)

(#7) Victoryus válasza Meggyi001 (#6) üzenetére


Victoryus
(PH! addikt)
LOGOUT blog

Pont a legjobb résznél megint szünet :)

(#8) Meggyi001 válasza Victoryus (#7) üzenetére


Meggyi001
(PH! kedvence)
LOGOUT blog

Hát ez a sorozatoknál is így van :), majd jön a folytatás :)

»» Xiaomi • Redmi Note 5 4/64 «« »» Huawei P20 Pro «« »» LG G2­ «« Életünk olyan, amilyenné gondolataink teszik ( ͡° ͜ʖ ͡°)

(#9) Meggyi001


Meggyi001
(PH! kedvence)
LOGOUT blog

Negyedik fejezet kint.

»» Xiaomi • Redmi Note 5 4/64 «« »» Huawei P20 Pro «« »» LG G2­ «« Életünk olyan, amilyenné gondolataink teszik ( ͡° ͜ʖ ͡°)

(#10) Victoryus válasza Meggyi001 (#9) üzenetére


Victoryus
(PH! addikt)
LOGOUT blog

Időtorzító mező? Lassan csak a főszereplő marad.

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.