2024. április 20., szombat

Gyorskeresés

Állatvédelem kínai módra

Írta: | Kulcsszavak: panda . állatvédelem . kína

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

A lenti hír számomra azért is különösen izgalmas, mert a múlt héten volt szerencsém meghallgatni Tóth Lászlónak, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság tájegység-vezetőjének színvonalas előadását.

A téma egyébként a hevesi puszta tájvédelme volt, ami jelen esetben az ott megjelent egyik prezentáció miatt érdekes. A szóban forgó dián Tóth László mentorának intelmeit olvashatta a hallgatóság, ezen az alábbi bölcselet volt látható: bakancs, ceruza, papír.

„Ennyire van szüksége egy természetvédőnek” – kaptuk meg a magyarázatot.

A dolog nyilván néhány évtizedre nyúlik vissza, de azért messze nem az őskorról beszélünk. Az egész sztori a The Telegraph frissen megjelent híre révén kerül igazán különös megvilágításba, mely bejegyzés arról szól, hogy kínai kutatók arcfelismerő technológiát hoztak létre az egyes pandák azonosítása végett. A természetvédők számára készült alkalmazás mögött dolgozó adatbázist több mint 120 000 képpel és 10 000 videóval töltötték fel, ez segít abban, hogy az eljárás a lehető legjobb hatékonysággal működjön.

Remélhetőleg a módszer be fog vállni, hiszen a feltételezések szerint Kína három központi tartományában alig 1 900 óriáspanda él szabadon. A várakozások szerint az arcfelismerő révén könnyebben nyomon követhetőek lesznek az állatok (ez főleg a hegyvidéki területen jelent komoly kihívást), továbbá az elhullott példányok, a nemek aránya, az egyes egyedek életkorának megállapításában is hasznos lehet.

Bakancs, ceruza, papír – nos, néhány évtized alatt ide jutottunk, avagy juthatnánk…

Forrás: The Telegraph

  • Nem lehet hozzászólni
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.