Vannak olyan helyzetek, amikor az embernek összeszorul a torka, és kicsordul a szeméből pár könnycsepp. Bevallom őszintén, elég érzékeny ember vagyok, az erőteljes érzelmek sosem álltak távol tőlem, mégis viszonylag kevés alkalommal fordul elő az, hogy elmorzsoljak egy-egy könnycseppet. A kevés alkalmak egyike a Hozier - Take Me To Church című számának meghallgatása.
Az említett dal sokáig elég népszerű volt, holott nagyon sok ember nem igazán tudott/tud róla, hogy pontosan miről is szól a dal. A téma egyébként nem különösen elvont, ellenben a legtöbb számára érthető: a homofóbia, vagy általánosítva csak: a gyűlölet.
Naponta elgondolkodom azon, hogy mennyivel szebb lehetne a világunk akkor, ha nem gyűlölködnénk és nem bántanánk saját embertársainkat. Gondoljunk csak bele: bizalommal és barátsággal tudnánk fordulni embertársainkhoz akkor is, ha a vallása vagy bőrszíne nem egyezik a miénkkel, ha szexuális irányultságát tekintve kisebbséghez tartozik, vagy ha véleménye és/vagy értékrendje különbözik a miénkkel.
Mert az nem probléma, ha valami más véleményen van, mint mi, illetve ha az értékrendjét tekintve különbözik tőlünk. A világ egyik legszebb jelensége az emberi sokszínűség: minden ember más álláspontot képvisel, mást gondol és hisz a világról, embertársairól és magáról.
A kérdés az, hogy akar-e ártani ezzel az embertársainak? Korlátozni akarja-e őket a jogaikban és lehetőségeikben csak azért, mert ő a kérdéskörről máshogyan vélekedik? Üldözni akarja-e a véleménye és értékrendje alapján az embertársait és törekszik-e a szellemi vagy akár testi megsemmisítésükre?
Az utolsó kérdés elég durva, nem? Több mint hatvan éve annak, hogy a nácizmus eltűnt a Föld színéről, minek itt a népet fizikai megsemmisítéssel riogatni?
Bárcsak így lenne. Félek, sőt rettegek attól, hogy az újkori nácizmus az elmaradottabb országokban (és bocsánat, ide sorolom most Magyarországot is) talajra talál, a történelem pedig megismétli önmagát. Hogy van-e ennek realitása? Tudunk olyan mozgalmakról és pártokról, melyek akár burkoltan, akár nyíltan is ilyen nézeteket vallanak. Van félnivalónk az ilyen mozgalmaktól? Van. Köszönjük meg a magyar politikai elitnek, hogy kell ma erről beszélnünk...
De ne higgyük azt, hogy a düh és gyűlölet csak szélsőségesen jelentkezhet. Amikor egy roma fiatalt a származása miatt elvből elutasítanak egy állásinterjún vagy amikor egy meleg srácot kiröhögnek és lelkileg megnyomorítanak, az ugyanúgy gyűlölet, még akkor is, hogy ha fizikailag nem feltétlenül körvonalazódik.
Amikor pl. az LMBTQ csoportok elleni gyűlöletről beszélünk, a konzervatív (nem szélső)jobboldali emberek (most és a továbbiakban is: tisztelet a kivételeknek!) előszeretettel határolódnak el a gyűlölködéstől. Ha viszont állást kell foglalniuk a témában, akkor kibukik a szög a zsákból: "a négy fal között eltűröm" vagy a "nekem mindegy, csak ne vonulgassanak" mondatok/mondatrészletek gyakoriak a konzervatív körökben. Ne higgyük, hogy ez azonban nem burkolt gyűlölet.
Mert mi más lenne az, amikor tudatosan igyekeznek egyes kisebbségekhez tartozó emberek életét szabályozni és megmondani nekik, hogy mi az amit csinálhatnak, és mi az, amit csak a "normálisok" tehetnek meg. Két leszbikus nő nem sétálhat az utcán, és nem mutathatják ki az érzéseiket, mert az nem helyes. Két meleg férfi nem kötheti össze életét (polgári alapon), mert az nem normális.
A legszánalmasabb az egészben nem az, hogy burkolt gyűlölködés zajlik, hanem az, hogy mindezt különféle ürügyek mögé bújtatják: rossz hatással van a gyerekekre, évszázadok óta így működik és ez nem természetes, biológiailag nincs rendben. Nagyon kevés ember van közöttük, akik azt mondják: igen, utálom őket (példában a melegeket, de írhatnék ide bármilyen kisebbséget). Az legalább egy karakán kiállás lenne...
Nem a konzervativizmust és a konzervatívokat bántanám én: hiszem, hogy a világról és embertársairól mindenki azt gondol, amit akar (igen, a nácik is). De ne tegyünk a hagyományos értékek tisztelete és védelmezése (saját embertársaink tisztelete mellett) illetve a gyűlölködés közé egyenlőségjelet, mert nem, a kettő nem egyenlő.
Végül a tanácsom: ne akarjuk más életét állandóan befolyásolni. Hagyjuk, hogy - míg másoknak nem árt vele - tegye azt, amit jónak lát. Ha pl. egy férfi hosszú hajú parókában flangál egy áruházban, nem kell hogy egyetértsünk vele. De szeressük és tiszteljük, mint Embertársunk!
(Csak zárójelben) Nagyon érdekesnek tartom az állatokat a fentiek kapcsán. Ha odamész (teszem fel) a kutyádhoz, és bevallod neki, hogy pl. meleg vagy, ő ugyanolyan imádattal fog rád nézni utána is. Ha viszont bántod, lehetsz te akárki: utálni fog. Mert a kutya egy egyszerű élőlény, az egyszerűsége pedig ebből a szempontból nagyon szép: az embert nem a tulajdonságai alapján fogadja el, hanem a hozzá (és "szerettei") felé irányuló viselkedése és érzései alapján.
