Őszintén megmondom, eddig sose éreztem különösebb késztetést, hogy blogbejegyzést írjak, de valahogy ez most csak kikívánkozott belőlem.
Szóval véget ért mára a gyakorlat, indulok haza a 16 órási busszal. Teljesen átlagos útnak ígérkezett: a sofőr később érkezett, és később is indult el, de ami a legfontosabb az az, hogy újra egy öreg Ikarus gördült be a kocsiállásra. Tudniillik, ezen a vonalon ezt a járatot a Hajdú Volán (az új csilivili nevével: ÉMKK) 3 autóbusza szokta vinni (mikor egyik, mikor másik): a szóban forgó csuklós Ikarus (talán 280-as), egy másik hasonló Ikarus, és egy piros MAN (talán SÜ313-as). A két Ikarus között annyi a különbség, hogy bejegyzésem alanya picit jobban zörög, és barna bőr üléssekkel van ellátva. (Lehet, hogy furán hangzik, de mivel én szökőévente egyszer ülök csuklós buszon, ez a pár hetes gyakorlat ezekkel a buszokkal pont jó)
No elindultunk, és mivel otthon maradt a fülesem, ezért a fél órás utat igyekeztem egy kis szundival kitölteni (ki az, aki az Ikarus monoton hangjára amúgy is álmosan nem aludna el?). A szunyókálás a végcélom és a gyakszi helyem közötti település előtt egy picivel maradt abba, ugyanis eddigre úgy felforrósodott a busz, hogy ébren elviselni sem volt könnyű. (A buszon az ablakok nagy része nem nyitható, és nem volt függöny. Mi (nem) kell még?)
Bambulok a tájra és a házakra, amikor megérkezünk az út felénél lévő településhez, és begurul a busz a buszmegállóba, hogy kitegye a leszállókat. A bambulást azonban még a megállóban megszakította egy szörnyen erős csikorgó hang. Sofőr leállítja a buszt, hangosan konstatálja, hogy már (megint?) mi a fene baja van, felveszi a munkáskesztyűket, majd az utastér folyosóján lévő egyik szerelőajtót felnyitja. Nézi, nézi, hogy mi lehet a gond, de nem látja. Kérdezem tőle, hogy mi a helyzet, a válasza valami olyasmi volt, hogy ékszíj-gyanús, de jóknak tűnnek. (Próbáltam úgy tenni, mint ha infós létemre érteném amit mond xD ) Lehet, hogy csúnya dolog, de valahol mélyen reméltem hogy megnézhetem azt, hogy mi is történik lerobbanáskor. (3 éve buszozom rendszeresen, ez volt az első lerobbanásom.) Megint ráindít, a csikorgás a szerelőajtó felől jött, de most az előbbinél még erősebben. Busz leállít, telefon elő, hívja a diszpécsert, hogy "lerobbantam". A diszpécser mondott pár esetleges hibaforrást, a sofőrtől a "kitalálunk valamit" szavakkal búcsúzott.
Sofőr tájékoztatja a buszon tartózkodó 3 utast (köztük engem), hogy hát akkor most lerobbantunk (na bmeg, ez meglepett), szálljunk le, mert hogy ott jobb az idő (na ebben igaza is volt). Szerelő újból felveszi a kesztyűket, majd valamit piszkál a busz oldalán lévő szerelőajtón. Próbálja többször is beindítani, majd kb. 10 perc után megunja, beül, beindítja, majd üresben tövig nyomta a gázt. A sikítóhang pedig eltűnt. Sofőr leszáll, mondta, hogy nemsoká majd jön valamilyen busz, felszállt, intett egyet, majd ment dolgára, otthagyva minket.
Innen már nem történt túl sok minden. Többi utassal beszéltem pár szót, hogy merre mennek, meg hogy akkor mi is történt. 10 perc múlva a másik sofőr másik busszal megérkezett, kiszólt, hogy szálljunk fel, mi felszállunk, majd mint ha mi sem történt volna, mentünk tovább.
Mentségére legyen szólva a Volánnak (ki a franc adta ezt az új hülye ÉMKK nevet), ez volt az első alkalom, hogy lerobbantunk. Meg hát az öreg Ikarus sem bírhatja örökké (mondjuk, azokat anno úgy összerakták, hogy kb. 80 év múlva is mennének).
És persze ez a blogbejegyzés sem lenne teljes fotó nélkül. Ezen a képen a lerobbant buszunk oldala szerepel, és az én fotóművész Xperia SP-mel készítettem (bocsi a minőségért, a legtöbb ember nem tudja értékelni az SP zajdús művész fotóit). Íme a kép: