2019. június 18., kedd

Gyorskeresés

Tokió blog - Október 22-28.

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

10.22-28. Hétfő – Vasárnap

Próbálom összekaparni az elmúlt hét eseményeit, de ez most nem megy könnyen. Már megint nem jegyzeteltem rendesen, és valahogy elég nehéz visszaemlékezni a teljesen összefolyó napokra. Legszívesebben ezt a hetet kihagynám, ahogy van, szinte semmi nem történt, és szerencsére megfelelő gyorsasággal el is ment. Most nem mentem kirándulni, csak a városban nézelődtem. Szombaton jó idő volt, tehát elmentem a már-már szokásosnak mondható körömre, azaz gyalog Akihabara felé, majd vonattal vissza. Megint más utat választottam, így sikerült új részeket is felfedeznem, mint pl. a kikötő. Mivel a héten debütált a Windows 8, Akihabarában vetettem egy hosszabb pillantást a rendszerre, meg az új laptopokra. Sajnos a Windows RT még nem elérhető, a Win8-cal szerelt táblák ára pedig csillagászati. Sony, Fujitsu, Panasonic termékeket találtam, általában 13 coll körüli képátlóval, és Core i5, vagy i7 rendszerrel. Az áruk 100-170 ezer jenig terjedt. Ilyenem nem lesz, ez már most teljesen biztos. Lehetne, ha eladnám a Mac-et, de ez jelenleg teljességgel kizárt, meg vagyok vele elégedve. Visszatérve a Windows-ra, alapvetően tetszik, nem rossz rendszer, de olyan eszközön, ahol nincs érintőképernyő, hanyagolnám. Nem kapott el a vágy, hogy instant frissítsem a jelenlegi rendszeremet erre, maradok a hetesnél. Megszokott, stabil, viszonylag gyors, és van start menü. Az új felület érintőképernyő nélkül szerintem felesleges, mögötte meg alapjában egy kissé butított kinézetű Windows 7 lakik.


A Szivárvány másik oldalról.


Az öböl vége.

Vasárnap nem volt valami fényes idő, természetesen, hiszen szabadnap volt, így végül elmentem Shinjuku felé csak úgy, unaloműzés gyanánt. A városban egyébként Halloween láz tombol. Bár, a japánoknak ez az amerikai ünnep semmit nem jelent, még csak annyit se, mint nekünk, hiszen itt nincs Minden Szentek, hatalmas felhajtást csinálnak. Minden, magára valamit is adó üzlet kirakata dekorációt vált, az ablakokban, ajtók előtt megjelennek a műanyag töklámpások, boszorkányok, pókok, meg amit el lehet képzelni, és a város egyes kerületeiben érdekes alakok cirkálnak. Furcsa látvány a halloween szerelésbe öltözött mangafigura. Lehet kapni eredeti tököt is, amiből a kreatívabban faraghatnak maguknak lámpást, de az árak kissé rémisztőek. A legkisebb tök úgy háromezer, a nagyobbak pedig hétezer jen körüli összegbe kerülnek. Azt, hogy halloween partik vannak-e, nem tudom, gyanítom, igen, de biztos vagyok benne, hogy elsősorban hétvégén. Mert ugye elseje hétköznapra esik, és akkor dolgozni kell, vad tombolás annyira nem fér bele a programba. Meg, különben is, azt hiszem, itt a halloween egy időszak, és nem egy nap, tehát a mostanában levő bulik végeredményben halloween partiknak is tekinthetőek. Esélyes, hogy a karácsony is valami hasonló lesz errefelé, tehát dekoráció, vásárlási láz, és buli.


Gonosz atomenergia.


Egy érdekes épület.


Harajuku - főutca.


Nem tudom, ezek a figurák honnan jöttek.

Azért volt pár dolog, amit érdekesnek találtam. Szeretek Hiroval beszélgetni, mindig tud valami meglepőt mondani, olyat, amit Japánnal kapcsolatban nagyon nem így gondolna az ember. Szombaton például a munkarendről, dolgozókról, meg azok kilátásairól volt szó.
Nekem mindig az a kép élt Japánnal kapcsolatban, hogy itt kifejezetten alacsony a munkanélküliek száma, egyes területeken a munkanélküliség fogalma gyakorlatilag nem ismert. Azóta persze már tudom, hogy ennek az oka, hogy mindenkinek adnak valami munkát, még ha nem is kap érte szinte semmit, illetve, mindenkit állásba vesznek, és tartanak, még ha nem is csinál lényegében semmit, csak malmozik egész nap. Ezt nevezik rejtett munkanélküliségnek. Tehát, az illetőnek van munkahelye, kap némi pénzt is, de lényegében semmi értelmes dolgot nem csinál. Szerintem, tipikusan ilyenek a forgalomirányítók, vagy az építkezésen őrködők. Itt, ha mondjuk, egy utca szét van bombázva, mert valamit felújítanak, akkor minden saroknál, és kereszteződésnél van egy lezárást jelző tábla, egy térkép a kikerülés lehetőségével, egy úttorlasz, hogy a parasztnak még véletlenül se jusson eszébe próbálkozni, és ha ezek nem lennének elegek, mindenhol dekkol egy vörös LED izzók által fényesen kivilágított ember is. Neki az a dolga, hogy a hülye autósnak élőszóban is elmagyarázza, hogy az út lezárva, nem lehet átmenni, de erre, és erre kerülhet. Mindezt teszi persze sűrű bocsánatkérések közepette. Hatalmas élmény lehet egyenruhában állni a napon órák hosszat harminc-negyven fokban. A másik kedvencem az a meló, ami annyiból áll, hogy az utcán parkoló teherautót kell őrizni, meg a forgalmat terelni, hogy szerencsétlen autós képes legyen észrevenni, és egy kis segítséggel kikerülni egy pár tonnás teherkocsit. Ez egyébként nem is mindig lóg rá az úttestre, ami gyakran egyirányú tehát szembejövő forgalomtól sem kell tartani. Vagy, azok a tagok, akik a hotelek, meg irodák garázskijáróinál állnak, és ha autó készül kijönni, kedvesen megállítják az embereket, majd irányítják az épp kijáró kocsit, nehogy balesetveszélyesen forduljon ki a forgalmas útra. Ilyen dolgozóból jellemzően legalább három van kapunként, mert kettő kell a gyalogosok megfékezéséhez, egy meg a sofőr irányításához. Ja, és ettől függetlenül a gyalogosokat persze villogó fények, és iszonyatosan zavaró hangok is figyelmeztetik a lesből támadó autókra. Szóval, néha komolyan ki lehetne írni versenyt arra, hogy kié a legértelmetlenebb munka a környéken. Az is jellemző, hogy egy olyan állásra, amit otthon egy ember végez, itt legalább hármat fölvesznek. Mert, mi van, ha az egyik épp beteg, vagy ha több munka adódik aktuálisan, stb. Így lehet az, hogy az egyetemen posztoló portások, és őrök számát jó hét hónap után nem tudom még csak megbecsülni sem. Legalább hatan vannak a főbejáratra, lényegében minden nap más (legalább kettő egyszerre), illetve a személyzeti parkolóhoz vezető kapunál is minimum hárman őrködnek felváltva.
Olyan, hogy japán ember ne akarjon dolgozni, elvétve fordul elő. Az már gyakrabban, hogy nem tud, mert nincs hol, vagy mondjuk, nem tud a képesítésének megfelelő helyen elhelyezkedni. Ekkor sincs azonban probléma, mert itt az egyes munkahelyeket nem kötik annyira szigorúan végzettséghez. Fontosabb, hogy valakinek egyetemi diplomája legyen, mint az, hogy azt miből is szerezte. Ha nem tud képzettségének megfelelő helyen elhelyezkedni, megpályázik mást, ahol diploma a feltétel, és szépen átképzik. Így lehet például gyógyszerészként valaki szövettantanár. Ezzel persze nincs semmi gond, az anatómia, vagy a szövettan nem varázslás, a megfelelő képzést megkapta, jók az eredményei, emellett meg kutathat is. Kicsit érdekes lehet bölcsész, vagy orvosi diplomával mondjuk építőiparban dolgozni, de úgy tűnik, a rendszer működik.
Otthon, amikor Japánról kerestem infót, meg kérdezősködtem, azt hallottam, hogy itt az embereknek nagyon stabil állása van. Tehát, ha egyszer valakit fölvettek egy munkahelyre, onnantól nincs miért aggódnia, nem fogják kirúgni. Gyakori eset volt korábban, hogy valaki az első munkahelyéről megy nyugdíjba. Hiro fölvilágosított, hogy ez mostanában már nem egészen helytálló, az országban zajló változások ezt is erősen megbolygatták. A legjobb helyzetben az idősebbek vannak, mert ők még a régi rendszerben, az úgy nevezett gazdasági buborék növekedésének idejében kezdtek melózni. Tehát, olyan szerződéseket kötöttek a munkáltatókkal, amiket ma már elképzelni sem lehet, nemhogy megvalósítani. Baromi jól keresnek, mert akkoriban fix fizetésre vették fel őket, illetve, ahogy lépdeltek előre a ranglétrán, ez az összeg szépen növekedett is. Tudom, az, hogy valaki jól keres, erősen relatív dolog, de Hiro mondta, hogy amikor ő gyerek volt, és még tartott a gazdasági fellendülés, nem volt ritka, hogy egy cég minden alkalmazottja taxival járt dolgozni minden nap. A vállalatok direkt fizettek havonta taxipénzt a dolgozóiknak, kvázi prémiumként. Na, ezt jelenti jó kereset. Tudni kell, hogy Japánban lényegében nincs infláció, tehát, ha a jólét idején valaki kapott mondjuk 800 000 jent havonta, az még ma is rohadt soknak számít. Illetve, ezeket az embereket nem lehet kirúgni. Tehát, ha úgy dönt, hogy csak hobbiból jár be dolgozni, és nem csinál semmit, akkor is biztos az állása. Jelenleg ők azok a 60-70 éves faszik, akik 30 év körüli feleséggel, meg olyan fényképezőgépekkel rohangálnak szerte a világban, hogy sok profi is megirigyelné a felszerelésüket. Jelzem, Tokióban nincsenek kevesen, és ha nem herdálják el a vagyonukat, akkor ugye a gyerekeik öröklik azt, így ennek a korszaknak a hatása még sokáig érezhető lesz az országban.
A gazdasági fellendülés azonban már véget ért, a lufi kipukkadt, és Japán ma már csak egy, a gazdasági top10-ben szereplő országok között, a vezető helye már régen a kínaiaké. Ezt, mellesleg erősen fájlalják, bárkit szívesebben látnának az élen, csak Kínát nem. A mai fiataloknak az előbb vázolt lehetőség már nem létezik. Az ilyen fokú luxus a múlté, mint ahogy a felbonthatatlan szerződések is. A biztos munkahely már errefelé is komoly érték, és egyre ritkábban lehet ilyen állást találni. Ha például az itteni Anatómiai Intézet dolgozóit vesszük, meglepően kevésnek van biztos helye. Korábban azt hittem, hogy csak úgy, mint otthon a dolgozók zöme az egyetemmel áll szerződésben, és csak pár ember kapja a fizetést valamilyen pályázati forrásból, de ez nagyon nem így van. Jelenleg kb. két plusz két fő rendelkezik egyetemi szerződéssel, a többiek pedig mind a jelenlegi professzor alkalmazza. Ez azt jelenti, hogy nagyjából négy rangidős kutató, öt post doctor, hét asszisztens munkahelye függ a proftól. Persze, mindenki rendes állásban van, tehát kap megfelelő mennyiségű pénzt (minimum évi 4 millió jen körül, ami helyi viszonylatban elég rossznak számít), meg fizetik utánuk az adót, stb. A dolognak annyi a szépséghibája, hogy a profnak két év múlva lejár a mandátuma, mert eléri a nyugdíjkorhatárt, ami után már nem lehet intézetigazgató, adódik tehát a kérdés, hogy mi lesz az alkalmazottaival. Akik az egyetemmel állnak szerződésben, értelem szerűen jobb helyzetben vannak. Vezetéstől függetlenül nekik, úgy ahogy biztos helyük van, a kérdés, hogy akarnak-e maradni. Azok, akik pályázati forrásból kapnak pénzt, egyértelműen lapátra kerülnek, mivel ha a prof elveszti státuszát, azzal elveszti a támogatásokat is, nem mellesleg az egyetemi körön belüli támogatókkal együtt. Tehát, az egyetemi vezetés számára megszűnik létezni, és ahogy látom, a mostani prof nem feltétlenül népszerű a többi intézetvezető körében. Még valamikor pár hónapja találkoztam egy másik intézet igazgatójával, és valahogy szóba jött, hogy igazából PhD-t szeretnék írni a kutatásokból. Vigyorogva mondta, hogy akkor nagyon igyekezzek, mert a főnökömnek még van két éve, és utána eltűnik, amit sokan már nagyon-nagyon várnak. Akkor nem egészen értettem miről van szó, most már úgy nagyjából látom a lényeget.
Tehát, itt két év múlva tizenpár ember számára nagyon forró lesz a talaj, nem lesz főnök, se szerződés, se pénz. Már most tudják, bár nem foglalkoznak vele, hogy nemsokára új munkahelyet kell találniuk, ami nem könnyű feladat, lehet, hogy több órát kell majd vonatozniuk, vagy elköltözni az ország másik felébe, ha épp úgy alakul. Persze, ha rendes a jelenlegi főnök, akkor mielőtt távozik, gondoskodik róluk, és beszervezi őket más helyekre a kapcsolatain keresztül, de minél több emberről van szó, ez annál bizonytalanabb. Illetve, még egy lehetőség van, ha ügyes a főnök, akar még kutatni, és ehhez tud szponzorokat is találni, akkor alapíthat önálló laboratóriumot, ahova átveheti a dolgozóit. Mintegy kollektív elvándorlás lehet, de erre alapozni eléggé bizonytalan, legalábbis szerintem.
Van még egy lehetőség, amit kihagytam. Miért ne maradhatnának itt az emberek a következő rendszerben? Hiszen ismerik a labort, jól képzett szakemberek, akik valamilyen szinten csapatot alkotnak, és tudnak együtt dolgozni, ismerik a tananyagot, és aktívan részt vesznek az oktatásban is. Miért érné meg őket elküldeni? A válasz egyszerű. Egyrészt, az új főnöknek nem lesz még grantje, hacsak nem hoz magával valami épp folyamatban levő pályázatot, tehát nem biztos, hogy foglalkoztatni tud ennyi embert. A másik pedig, hogy új prof, új vezetést jelent, és a régi alkalmazottakra úgy tekinthet (és általában tekint is), mint potenciális veszélyforrásra. Hiszen, a régi emberek a régi vezetőhöz hűek, és vagy elfogadják az új főnököt, vagy nem, ami konfliktushelyzetet teremthet. Tehát, egyszerűbb tőlük megszabadulni, és saját, vagy ha az nem elérhető, új emberekkel feltölteni a létszámot. Az, hogy ők itt nem ismernek semmit, nem tudnak oktatni, kit érdekel? Hűségesek, és ez a lényeg.
Ez viszont már nem csak azokat érinti, akik anyagilag is kötődnek a régi főnökhöz, hanem azokat is, akik állandó státusszal bírnak. Mert, ha az új vezető valamiért nem bírja a pofájukat, csúnyán kibabrálhat velük, kiközösítettekké válhatnak az új dolgozók által, lényegében a saját szemétdombjukon. Ezt pedig errefelé igen komolyan kell venni. Mindez azt jelenti, hogy bár be kell járniuk dolgozni az egyetem szabályinak megfelelően, kapnak fizetést is (többet, mint a kollégáik pályázati forrásokból), de ennyi. Nem vesznek részt az oktatásban, nem tudnak kutatni, hiszen ehhez semmi támogatást nem kapnak, a laboreszközöket nem használhatják, nem tudnak részt venni az intézet mindennapi életében, és a többi kolléga levegőnek nézi őket. Senki nem köszön nekik, nem szól hozzájuk, mintha nem is léteznének, és ezt a közösség sebészileg megtervezett precizitással képes végrehajtani. Nem bántják őket nyilvánosan, de azért apró gesztusokkal éreztetik velük, hogy ők itt többé nem kívánatos személyek, akkor is, ha korábban esetleg jó kapcsolatban álltak egymással, hiszen egyetemi státuszt foglalnak, amire pedig nyilván az új tagok is pályáznának. Megtarthatják az asztalukat, meg a széküket az irodában, kilenctől ötig bent kell lenniük minden nap, és pont. Még intézeti köpenyt sem kapnak. Könnyen belátható, hogy elég kevés ember választja ezt a lehetőséget. Persze, ha szerencséjük van, és sikerül jó benyomást tenni az új vezéregérre, akkor tagjai lehetnek a csapatának, és folytathatják eddigi kutatásaikat, természetesen szigorúan csak saját pályázati pénzből, mint önálló kutatók. Ennek ellenére, ha jót akarnak maguknak, akkor a főnököt is illik belevenniük a szerzők közé, mivel az ő kegyelméből tudnak érdemi munkát végezni, és publikálni. Szép, új világ igaz? Minden esetre, nem szívesen lennék itt két év múlva, de már fél évvel a váltás előtt sem. Lesz majd spekuláció, találgatás, hogy ki lesz az új vezető, ki megy, ki marad, a szokásos körök. Fél füllel azt hallottam innen, onnan, hogy az egyetemi vezetés orvosi diplomával rendelkező embert szeretne vezető pozícióba helyezni, tehát nem jön szóba, hogy a jelenlegi dolgozók közül válasszanak valakit. A bizonytalan helyzetben levő alkalmazottak majd el fognak kezdeni új lehetőségek, és állás után nézni, ami persze a munkájuk, és az egymáshoz való viszonyuk rovására megy majd, hiszen innentől ellenfelekké válnak. A jelenlegi proftól meg mindenki igyekszik minél jobban eltávolodni a saját, jól felfogott érdekében, hogy ne kompromittálódjon emiatt az utóddal. Gusztustalan dolgok ezek.


Happy Halloween! - Vagy, valami olyasmi.

További pár kép ITT!

Hozzászólni itt lehet!

  • Nem lehet hozzászólni
Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.