11.05 – 11.11. Hétfő – Vasárnap

Az utóbbi hetek szerencsére villám tempóban mentek el, és ez a harminckettedik a sorban. Nehéz elhinni, de már csak húsz hetet leszek itt, aztán irány haza. Ez nagyjából egy szemeszter, meg a hozzá tartozó vizsgaidőszak, ami igazán nem sok, ezek a periódusok pillanatok alatt szoktak eltelni régebben, és remélem, ez most is így lesz. Tehát, az időm arra, hogy valami maradandót alkossak, amit esetleg fel lehetne használni a későbbiekben, vészesen fogy. Ez a húsz hét lényegében arra elég, hogy folytassam a jelenlegi munkát, és még pár eredménnyel megtoldjam az eddigi igen szerény listát, új dologba belekezdeni már gyakorlatilag értelmetlen. Jelenleg erős küzdelem folyik a sejtekkel, és úgy tűnik, ők állnak nyerésre. Hiába, ritka szituáció, amikor több millió önálló élőlény egyöntetűen azt teszi, amit akarsz tőlük, nem tudom, hogy ezt már valaha sikerült-e bárkinek is elérnie a történelem során. Viszont, felcsillant a remény arra, hogy megkapom az eredményét a cirka három hónapja várt mérésnek, amivel gyakorlatilag az egész kísérletsorozatot kezdeni kellett volna. Csak, mivel ezt a módszert a helyiek nem szándékoztak megtanítani, mert drága, bonyolult, időigényes és a srác, aki csinálja nem beszél angolul. Tom meg ilyesmire nem ér rá, így kénytelen voltam várni, amíg más elvégzi helyettem a munkát. Pedig, időm garantáltan lett volna mindenre, de ez van. A mérés egyébként egy RT-PCR lenne, akinek ez mond valamit, ami valóban nem egyszerű, de nem mondanám, hogy különösebben a varázslás kategóriájába tartozna. Mindegy, talán majd most, vagy esetleg a jövő héten kapok pár táblázatot. Ezzel okosabb leszek azt illetően, hogy érdemes-e ezekkel a sejtekkel olyan vizsgálatokat csinálni, amiket az utóbbi pár hónapban végeztem, vagy nem.
Utóbbi esetben szívás van, mert mint mondtam, új dolgok eltervezésére, a cuccok beszerzésére, a módszer megtanulására, majd belövésére már nincs idő. Vajon mi a jobb? Játszani a jelenlegi dolgokkal tovább, aztán majd lesz valami, de egyre valószínűbb, hogy nem, vagy hagyni az egészet, elkezdeni valami mást (amit még nem tudok, hogy mi lenne), és otthon folytatni abban a reményben, hogy esetleg valami pozitívat ki lehet belőle hámozni. Persze, ha, egyáltalán a helyiek engedik, hogy otthon folytassam ezt a projektet. Mert ugye, amikor korábban ezt kérdeztem, akkor konkrét választ nem kaptam, a mosolygással egybekötött hümmögés és bólogatás pedig általában nem szokott feltétlenül jót jelenteni. Most már tudom, hogy legtöbbször ez a parasztvakítás kategória, azaz „Persze, hát hogyne, misem természetesebb annál, teljesen magától értetődő, hogy talán nem feltétlenül valószínű.” Ja, és persze a kérdésre adott válasz idővel képes dinamikusan változni.

A héten azért tudtam kicsit játszani is, ugyanis kénytelen voltam a sejtjeimet elköltöztetni. Eddig egy viszonylag kicsi fém tárolóban laktak folyékony nitrogénbe hűtve. Mivel, azonban két kis edény nem volt elég a laborban dolgozóknak, Tom közbenjárására valamelyik főnök beszerzett egy nagyot. A nagy alatt úgy 1.2 méter sugarú, és legalább ilyen magas, duplafalú fém hordót értek. Ezt szépen feltöltötték nitrogénnel, és miután kellően lehűlt, mindenki átpakolhatja bele a maga fioláit, a két kisebb tartályt meg majd eltüntetik. A mikor, és a meddig nem volt megszabva, de úgy voltam vele, hogy jobb nem halogatni a dolgot, és túl lenni a dolgon amint lehet. Kissé kihullana a hajam, ha valami lelkes kolléga a tárolókkal együtt a sejteket is leselejtezné. Eddig még nem dolgoztam nitrogénnel, bár, már sokat hallottam róla. Jól lehet játszani vele, Szücsi barátom, meg Hiro ezt párszor demonstrálták is. Jó játék uborkát, salátát, tojást instant fagyasztani, meg sörre önteni, rakétát készíteni, ilyesmi, de azért -196 fok annyira nem játék. Persze, tudom, hogy simán ráfolyathatom a kezemre, akkor sem lesz semmi, vagy a tenyeremre is csepegtethetném, de azért ezt nem feltétlenül szeretném kipróbálni. Az egész költöztetésben a legtöbb időt az vette igénybe, hogy legalább egy textilkesztyűt szerezzek magamnak valahonnan. Nem a nitrogén ellen persze, csak az 1.20 magas tartályból a nyelével együtt kb. egy méteres rekeszt kiemelni annyira nem egyszerű, és mivel fémből van, meglehetősen hideg. Számomra rejtély, hogy egy 150 centis technikus csaj ezt a mutatványt hogy képes puszta kézzel megoldani. Lehet, hogy szereti a fájdalmat. Végül az egész műveletet 10 perc alatt lejátszottam, sejtek a régi tárolóból ki, az újba be, rekesz vissza a tartályba. Igazság szerint, az átpakolást száraz jégen kellett volna végezni, legalábbis múltkor Tom így csinálta, de mivel tippem sincs, hol találhatok ilyesmit, Tom meg szombaton nem elérhető, mint ahogy a technikusok sem, úgy döntöttem, keresgélés helyett inkább majd gyors leszek.
Miután a munka érdemi részét elvégeztem, jött a dokumentálás. Milyen sejteket helyeztem el hova, és mikor, milyen intézetből jöttem, ki vagyok én, ki a főnököm stb. Mondhatni a megszokott menet. Tom legalább a filet megmutatta, amibe ezeket a dolgokat rögzíteni kell, így csak az adatok begépelése volt a dolgom. Na igen, csak ugye a táblázatot alapvetően japánoknak írták, japánul. Tom ugyan pár dolgot átírt angolra, de volt, amit nem, és volt, amit sikerült olyan faszán lefordítania, hogy úgy sem értettem. Úgyhogy irány a net, google fordító, és hajrá. Na, persze ez nem is olyan egyszerű, mert a japánok japán Windowst használnak, és alapértelmezésben japán karaktereket pötyögnek be, ami nekem nem túlságosan használható, hogy őszinte legyek.

Mindig is érdekelt, hogy a helyiek hogyan tudják használni a számítógépet, és erről most gyakorlati tapasztalatot is szereztem. Mondhatni vicces a dolog, és baromi idegesítő, mivel, ugye az írásuk elég különböző a megszokottól. Szerencsére, vagy sajnos, nem használhatnak három külön billentyűzetet hiraganára, katakanára, meg kanijra, de a megoldás sem egyszerű, amit kitaláltak. Nekik minden probléma nélkül használható, olyan gyorsan tudnak gépelni, mint mi, sőt. Az itteni billentyűzet majdnem olyan, mint az otthoni, vagy a standard 101 gombos cucc. Itt azonban van rajta pár extra billentyű is, amiknek a funkciója a különböző karakterek közti váltás, meg persze a TAB, és a CAPS LOCK sem egészen azt jelenti, mint nálunk. A kiosztás alapvetően angol, azaz a megszokott betűk vannak a megszokott helyen, azonban minden gombon fel van tüntetve egy-egy hiragana karakter is. Mivel, jóval több hiragana van, mint latin betű, ezért a felső számsoron is ezek láthatók, tehát szöveg gépeléséhez ők négysornyi gombot használnak ki, teljesen. A rendszer úgy működik, hogy a szövegbevitel alapvetően hiragana, tehát, ez az alap. A funkciógombokkal tudnak ezen változtatni. Válthatnak katakanára, ez lényegében egyszerű, hiszen ugyan azok a szótagok, mint hiragana esetén, és ugyanannyi karakter is van a két készletben. A szoftver is segít nekik, sok szót automatikusan ír át, ha szükséges. Ha angolul akarnak írni, az se bonyolult, egy gombnyomás, és máris egy hagyományos billentyűzet lesz, amit akár mi is használhatunk, csak addig van gond, amíg nem tudja az ember, hogy melyik gombot is kell ehhez megnyomni. A latin betűk nekik is szükségesek, hiszen például a webcímek minden esetben romanji-val vannak írva. Ami bonyolultabb történet, az a kanji. Hiraganával írják le, majd vagy automatikusan, vagy gombnyomásra a beírt szöveget a gép átfordítja kanji karakterekké. Ugye, a kanji-k jelentését simán le lehet írni hiraganával, csak egyrészt nem szokás, másrészt meg így lehet rövidíteni. Vicces a dolog, néha ők is belekeverednek, hogy akkor most mit is akarnak írni, és mivel. Érdekes látni, hogy gépelés közben folyamatosan változik a szöveg. Beírnak néha hét-nyolc karaktert, ami eggyé ugrik össze, vagy leírnak egy szót, aminek a karakterei egyszer csak átalakulnak. Ja, és hogy teljes legyen az öröm, nem használnak se szóközt, se több írásjelet, mert a környezet meghatározza, vagy módosítja az adott kanji karakter jelentését, így nincs értelme "szavakra" tagolni a mondatokat.

Az olvasási rendszerük is rohadt bonyolult, és abszolúte nem egyértelmű. Általában, a japán könyveket a „végükről” kell elkezdeni, tehát pont fordítva kell velük haladni, mint otthon, itt az olvasó jobbra lapoz, mint az arabok. Ez már alapból szokatlan, a helyzetet bonyolítja, hogy ez nem minden esetben van így, pár könyv ugyanis normális (legalábbis számomra) használatú. A sorok elrendezése is más, az esetek zömében függőleges a sorirány, és a jobboldali lap szélétől kell haladni. Persze, ez se törvényszerű, lehet fordított is, és gyakran használnak vízszintes írást, pl. a számítógépen majdhogynem csak ilyen formában gépelnek.
Ha eddig nem lett volna bonyolult, a csavar a történetben most jön. Ugyanis, az emberek zöme nem olvassa el egy szöveg minden karakterét, hanem ugrál. A tartalom ugyanis sokszor akkor is megfejthető, ha csak a kanji karaktereket fogják fel tudatosan. Tehát, egy rutinos játékos csak a kanjikra utazik, és ezek alapján olvas, a hiragana és a katakana annyira nem fontos, az nem érdekli. További érdekesség, hogy sokan képesek több sort párhuzamosan olvasni, egyszerre akár hármat, négyet minden különösebb fennakadás nélkül. Ezekkel a módszerekkel egy igazi profi félelmetes gyorsasággal képes végezni egy könyvvel. Ez persze nem mindig működik, és nem mindenki képes rá.
Találkoztam már helyi újsággal is, maga az igazi őskáosz. Cikkenként, sőt hirdetésenként változik, hogy milyen rendszert használnak. Egy rovatban függőleges, a másikban vízszintes az irány, esetenként jobbról kell olvasni, néha balról. Ja, és persze nekik is van sokféle betűtípusuk, ami néha egészen elváltoztatja a karaktereket. Szóval, kissé elmebeteg a dolog, de - számomra felfoghatatlan módon – működik, minden esetre, én erősen megszenvedtem vele, mire sikerült mindent adminisztrálnom.

Sajnos a héten nem igazán akadt beszélgetőtársam, Hiro újra az Államokba látogatott egy konferenciára, ezúttal New Orleans helyett Boston volt az úti cél. Most is egy hétig maradt, de ezt nem élvezte annyira, mint a múltkori kiruccanást. Bár Sandy-t megúszta, az utóhatását nem, így Bostonban hideg volt, és havazott. Hiro nem nagyon szereti a hideget, különösen akkor, ha a kellemes 15-20 fokról érkezik meg, ennek megfelelően alaposan meg is fázott. Szombaton jött csak a héten, és nagyon szarul nézett ki, jet lag, láz, fejfájás, és egy hétfői határidővel beadandó beszámoló nem jó kombináció. De, azért kicsit volt ideje beszélgetni, mesélt az útjáról, ami végül pozitív volt, találkozott sok ismerősével, meg foglalkozott egy kicsit tudománnyal is. Ja, és hógolyózott. Meg, persze első helyről nézte végig az elnökválasztást. Nem élt elég ideig kint ahhoz, hogy zöld kártyát kapjon, de azért egy kicsit érdeklődik az USA politikai helyzete iránt. Ez errefelé ritkaság, ahogy nézem, az emberek zöme még saját országuk helyzetével sincs tisztában, nem hogy máséval. Hiro és Tom viszont kifejezetten örült Obama győzelmének, mert szerintük ő jobb alternatíva Japán számára. Nem igazán értettem a dolgot, de aztán kaptam magyarázatot is. Mostanában ugye Kína valahogy nem akar nyugton maradni, és szép csendben terjeszkedik. Tájfölddel van némi nézeteltérése ez ügyben, na meg persze Japánnal, mindkét esetben kis szigetekre pályázik, meg a hozzájuk tartozó területekre, amik halakban, meg földgázban meglehetősen gazdagok. Hiába ugrál mind a két ország, egyik sem tud sokat tenni, ha Kína akarná, könnyűszerrel elkenhetné Japán száját, ami azért lássuk be, eléggé nagy. Nem biztos, hogy nyerő taktika egy olyan országgal szemben szájkaratézni, aminek akkora hadserege van, ami még az USA számára is veszélyes lehet, nemhogy egy kis szigetcsoportra Kína szomszédságában. Japánnak véleményem szerint két dolog miatt van óriási szerencséje. Egyrészt, vállalataik egy jelentős része manapság Kína területén található gyárakkal termeltet az olcsó munkaerő miatt. Olyan cégek fektettek ott be, mint a Panasonic, vagy a Toyota, ami nem elhanyagolható. Kína akármennyire is utálja keleti szomszédját, azért jól jön neki, hogy sok-sok emberének ad munkát, és fizetést, és ez fordítva is igaz, a rabszolgaság az olcsó munkaerő jó dolog. Hiába veri szét néhány degenerált barom a saját munkahelyét, azt ők is könnyen beláthatják, hogyha a japán cégek kivonulnak, páran éhen fognak halni.
A másik jelentős tényező, pedig az USA. A második világháború végétől az USA ugyanis nem kis létszámú haderőt állomásoztat a szigeteken, főleg Okinaván, érdemes megnézni a google earth-ön, szépen látszik a hatalmas bázis. Hiro szerint, ha Japán komolyabb konfliktusba keveredne Kínával, az Obama vezette Államoktól nagyobb eséllyel kapna segítséget. Nem elhanyagolható a dolog, tekintve, hogy bár a japán haderő a konfliktus kirobbanása óta készültségben van, és ezerrel gyakorlatozik, nem hinném, hogy nagy kihívást jelentene Kína számára. Tehát, ez komoly érv a japánoknak Obama mellett, bár, nekem azért vannak kétségeim. A U.S. Army a civil lakosság körében nem örvend valami nagy népszerűségnek, és erre nem segít rá, hogy időnként derék amerikai katonák japán lányokat erőszakolnak meg itt-ott, lehetőség szerint többen is egyszerre. Tokióban meg Okinaván azért is tüntettek az utóbbi hetekben, hogy az amerikaiak menjenek a búsba a hadseregükkel együtt, semmi keresnivalójuk Japánban, a háború már régen véget ért. Szélsőségesebb csoportok az összes nem japánt is országhatáron kívülre tennék, de ezek a hangok szerencsére eléggé komolytalanok. Tehát, érdekes a helyzet, kívülről nézve egyrészt az USA védje meg Japánt, ha esetleg úgy alakulna, másrészt meg takarodjon az országból, lehetőleg tegnapi határidővel. A kettő valahogy nem tűnik összeegyeztethetőnek. A másik lényeges dolog szerintem, hogy az Államok nagyon alapos indok nélkül kizárt, hogy nekiállna Kínát molesztálni, márpedig, kétlem, hogy Japán esetleges vergődése a nagy, gonosz Kína ellen elegendő indok lenne. És akkor még az esetleges gazdasági érdekekről, meg ilyesmikről nem is beszéltünk. Mondjuk, ki gyártana olcsón az Apple-nek, ha valamelyik kínai beszállító esetleg a két ország közti konfliktus miatt besértődne…

A hétvégén hála az égnek ismét szakadt az eső, csak szombaton tudtam elmenni Ueno felé. Van pár kép, megkezdődött a lombhullatás, kezdenek színesedni a fák. Legközelebb több fotó lesz, ígérem.

Most az autómániásoknak van csak pár különlegesség ITT.

Hozzászólni itt lehet!