05.06. Vasárnap
Eljött az utolsó szabadnap is, sajnos, véget ér a Golden Week. Mit is lehetne csinálni? Elvileg ma volt a magyar majális Odaibában, de nem jutottam el rá. Egyrészt kedvem se nagyon volt idegenekkel bájcsevegni, hogy milyen szuper is itt, és hű, másrészt, mivel előző este sikerült hajnali háromkor lefeküdnöm, így majdnem dél volt, mire felébredtem. Az előző napi majd 30 km megtette a hatását. Mivel, a party tizenegykor kezdődött, és délben volt a kajaosztás, nem volt pofám egyre odaszédelegni, hogy egy tányér gulyást tarháljak. Meg, akkor onnan nincs gyors lepattanás, és ma nem vágytam társaságra. Tegnap úgyis összefutottam sorstársaimmal. Az indiai, és a madagaszkári csávó együtt indultak felfedező útra, és pont összetalálkoztunk az állomáson Kamakura felé menet. Vicces társaság, a túlélési ösztön minden jele nélkül. A következő beszélgetés zajlott le, egyszerűség kedvéért magyarul próbálom leírni:
Indiai doki vett észre, és odajött hozzám széles vigyorral.
- Hello, mi újság, rég láttalak.
- Szia, igen, valóban már régen találkoztunk. Merre mentek?
- Mi Odaibába, olvastuk, hogy érdemes megnézni. Te?
- Kamakurába. Igen, Odaiba szép hely, jó időtök lesz, szerencsétek van. Mit néztek meg?
- Vagy egy térképünk, azt követjük. (Egy darab A4-es turista kalauz, pár sorral, meg egy kis
térképrészlettel.)
- Aha, értem. Hát, menjetek át a Rainbow Bridgen, azt érdemes megjárni.
- Igen, a papír is írja, az lesz az utolsó pont.
- Pontonként fogtok haladni?
- Igen, általában így megyünk.
- És merre voltatok eddig? Minden héten mentek valamerre?
- Nagyjából, voltunk Oimachiban, Shinagawában, és Ikebukoróban.
- Odaibába hogy fogtok kijutni? Rinkai-line?
- Hát, azt nem tudjuk, egyelőre Oimachiba megyünk, és majd megkérdezünk valakit.
- Meg tudjátok kérdezni japánul? Wow!
- Azt nem, de majd valahogy megoldjuk.
- Hmm. Megmutassam, hol az állomás? Mert nem olyan egyszerű, ez inkább metró, nem vonat.
- Az nagyon jó lenne. Esetleg azt is tudod, hol kell leszállnunk?
- Persze, itt a térkép, Tokió-teleport a cél. Azt hiszem, a harmadik megálló a Shin-Kiba felé tartó vonalon.
- Nem a negyedik? Itt azt mutatja.
- Aha, a végállomástól számítva valóban a negyedik, de te most a vonal másik felén vagy, Oimachiban…
- Ja, tényleg.
- És hogy jöttök vissza Tamachiból?
- Honnan?
- Hát, Tamachi. Ahol a híd másik vége van. Arról van térképetek? Tudjátok, merre van az állomás?
- Az nincs. De majd megkérdezzük.
- Ja, jó. Itt a vonat, ami nektek kell, de nem megyek be veletek a peronra, mert nekem ez nem jó, nem -
tudnék kijönni.
- Itt is jó a PASMO? Nem kell jegyet venni?
- A PASMO mindenhova jó itt a környéken, nem kell jegy. Na, jó szórakozást, sziasztok.
- Kösz a segítséget, szép napot neked is. Esetleg vasárnap mehetnénk valahova együtt.
- Aha, hát majd még meggondolom. Na, csá…
Nem tudom, hogy visszataláltak-e a túra végén. Elvileg az állomás nincs olyan közel a híd kijáratához, mivel nem lehet rajta teljesen végig menni. Mindegy, nekik is kell egy kis kihívás. Minden esetre bátrak. Normális térkép, vagy legalább egy GPS nélkül, tuti nem akarnék mászkálni. Mondjuk, eltévedni nem nagyon lehet, ha talál az ember egy metró, vagy vonat állomást már nyert, feltéve, ha megtalálja a kitapétázott térképeket minden állomáson, és legalább alap szinten képes használni őket. Na, ahogy észrevettem, náluk egyik sem állt fenn. Nem fogok velük túrázni menni. Tudom, gonosz vagyok, de nem leszek útikalauz. Jobb szeretek egyedül menni. Ha mégis nagyon vállalkozó kedvűek lennének majd pár 10 kilométer gyaloglás után meg fogják gondolni magukat, ez tuti.

Tükröződjünk!

Visszakanyarodva a vasárnaphoz. Szerencsére, elkerültem a srácokat, mivel egy óra után indultam el, ők már addigra messze jártak, ha túlélték a tegnapot, és ma is mentek valahova. Úgy terveztem, hogy elnézek Chiyodába, ha már múltkor nem jött össze az eső miatt. Most szépen süt a nap, egész melegnek néz ki az idő. Első pont ismét Gotanda.

Zöld sziget az aszfalt mellett.

Kontraszt

Kiléptem az ajtón, kicsit körbenéztem, és már mentem is vissza az esernyőért, mint a múltkor. Kint ragyogó napsütés, de olyan fura. Az, az igazi vihar érlelő idő. Éget a nap, nyomott a levegő, magas páratartalom, szélcsend, és bár még semmi nem látszott, tuti biztos voltam benne, hogy vihar készül. Most eljutottam Gotandába, majd utána észrevettem, hogy kezd feltámadni a szél. Na, kezdődik, gondoltam. Innentől figyelni kell, a meglepetés gyorsan érkezik.

Valami jön...

Még fél órát mentem, és feltűnt egy szürke csík az égen, ami gyorsan közeledett nyugat felől. Ilyen sebességgel fél óra, és itt van. Néztem a térképet, Chiyoda még 3 km légvonalban, Akihabara még 6. Az előző talán járható, utóbbi semmi esetre sem. Végül 1,5 km-t sikerült megtennem, elfotóztam az időt. Szerencsére megtaláltam a Tokyo tower-t. Mire a vihar elért már tudtam, hogy nem lesz gond.

Vajon, mikor csap bele a villám?

Egyszer csak elállt a szél, majd megfordult, és elkezdett a viharfelhő felől fújni egyre erősebben. Még pár perc. Gyorsan betéptem a torony alatti plázába. Sokan még kényelmesen sétáltak velem szembe a járdán. Na, fogtok ti mindjárt futni, gondoltam. Durva felhőszakadás volt. Igaz, csak a vihar széle súrolta a területet, de akkor is. Másnap hallottam, hogy Tokiótól nyugatra szupercella alakult ki, és egész korrekt tornádó pusztított. Egy utcát lenullázott, és kb. 100 ember megsérült. Ilyen vihar extrém ritka errefelé. Érdekes, mert nem volt se dörgés, se villámlás. Teljes csendben érkezett, és távozott. Pár villámot láttam, de egyik sem volt lecsapó. Főnököm mondta, hogy errefelé ritka a dörgés, villámlás, csak tájfun esetén jellemző, nyáron, vagy koraősszel. Néztem, otthon is szép idő volt a hétvégén.

Vihar után szökőkút.

Az eső után ismét jó idő lett, de várható volt még vihar, a meleg, és a fülledtség nem csökkent. Végül elértem Chiyodába. Nem mondom, hogy nem érte meg, de mást vártam. Szép, meg minden, viszont a park legnagyobb része le van zárva, és rengeteg rendőr, és biztonsági őr mindenhol. Látszik, hogy ez a hely fontos nekik, nyilván, hiszen itt lakik a császár.

Ez még nem Chiyoda, de már majdnem.

Tokyo city

Chiyoda bejárható része...

Ez a kapu csupán évente egyszer nyílik.

Évente egyszer kinyitják, de akkor úgyis brutálisan nagy lesz a tömeg, nem hiszem, hogy eljövök megnézni. Bár, ki tudja. Ha nagyon unatkozom esetleg. Wiki-t elolvastam, érdemes ennek is utána lesni, de nem kell semmi extrát várni. Újra jött egy viharfelhő, vicces volt a biztos fedezékből nézni a rohanó embereket, akik esélytelenül küzdöttek az esernyőjükkel. Viharos szél, és esernyő még mindig nem jó kombináció. Zömük a metró aluljáróban talált menedéket. Lementem én is a harmadik zivatar alatt, ha már egyszer olyan népszerű. Azt hittem, csak egy kis állomás, és annyi. Kiderült, hogy egy egész földalatti alagútrendszerbe értem, aminek a két végpontja kb. 500 méterre van egymástól. Nem semmi. Kb. 4 vonal közelíthető meg a föld alatt, meg a vasútállomás. Elismerésem.

Palace Hotel, és a szökőkutak

Torony-daru

Végszóra az utolsó zápor után kisütött a nap, így a naplementében fotóztam még egy kicsit, majd elgyalogoltam Tokió állomáshoz, másodszorra meg is lett a nekem kellő vonat (kb. 5 emelet, és brutálisan sok vágány van itt), és visszautaztam Hatanodaiba.

Ennyi maradt a múltból

Ide is majd még visszajövök, van még olyan része a parknak, amit nem sikerült felfedeznem. Nem, nem a lezárt részeire gondolok. Viszont, az nem holnap lesz. Szünetnek vége, újra vár a meló. Hiába, mindenhol utálok dolgozni, otthon is, itt is. Nem nekem való ez, de muszáj. Lehet, hogy csak a hétvégén fogok újra írni, az előző hetekből kiindulva, nem sok érdekességre számítok. Bár, ki tudja.

További képek ITT!

Hozzászólni itt lehet!