05.19. Szombat.
Szokásos körök, melóhelyen reggel kilenctől, bár végre nem unatkoztam, tíztől egyig masszívan dolgoztam a sejtjeimmel. Fél három körül leléptem, szereztem kaját, és négy körül járt már az idő, mire odáig jutottam, hogy el kéne menni valamerre. Igen ám, de három óra múlva sötétedik, és ez eléggé behatárolja a lehetőségeket.

Csendélet

Mivel, sütött a nap, vonat nem játszott, sem zárt hely felkeresése. Gyalogolni akartam, úgyhogy úgy döntöttem, célba veszem Shinjukut, hátha találok valami értelmes mókát. Innen jó 9 km gyalog, amit sikerült 14-re nyújtanom. Közbejött pár nem tervezett akadály, meg, úgy voltam vele, hogy a megszokott út már nem elég, keresek valami mást. Hát találtam, nem kicsi kevergést szűk kis utcákban, lakóházak között. Végül, fél hétre sikerült is célba érnem. De, nem bántam, egyrészt, különösebb célom úgy sem volt, másrészt, azért találtam pár érdekes dolgot, volt mit fotózni.

Lakótelep

Sétány

Hallottam, hogy Shinjukuban van egy épület, ahol ingyen fel lehet menni a 45. emeletre. Ha jól tippelek az olyan 130 m körüli magasság, tehát érdemesnek tűnt tenni egy próbát. Meg is találtam a házikót, nem volt nehéz, akarva sem lehetett volna eltéveszteni, ez Shinjuku legmagasabb épülete. Ilyen későn, szombat este azért voltak kétségeim a feljutást illetően.

A célobjektum

Nem kicsi.

Nem is indult jól a dolog. Nem találtam a bejáratot. Körbejártam a területet, találtam 4 batár kaput, mindegyikre az volt kiírva, hogy bocs, de ez nem az igazi, menj tovább. Aztán az utolsónál meglett a dolog nyitja. Az épület főbejárata nem a talajszinten volt, hanem egyel lejjebb. Persze, ez az ajtó is zárva volt. Azonban, észrevettem, hogy egy kisebb csorda tini tart az épület felé. Ezek tudnak valamit. Kizárt, hogy itt dolgozzanak, és nagyon masszívan húznak egy irányba. Nem vagyok az a birka típus, de érdemesnek tűnt követni őket. Nem is csalódtam, egyenesen az északi obszervatórium bejáratához vezettek. Belestem, látszólag nyitva volt, viszont komoly biztonsági ellenőrzésre kellett készülni, táskaátvizsgálással egybekötve.

Biztonsági ellenőrzés.

Rögtön sarkon fordultam, kerestem egy csendes zugot, és kis svájcibicskám átvándorolt a cipőmbe. Mivel, fémdetektort, vagy kaput nem láttam, úgy gondoltam, nem annyira rizikós megpróbálni a bejutást. Szerencsére, az őr ránézett a nyitott táskámra, amit magabiztosan leraktam elé, és már intet is, hogy tovább. Hiába, van már rutinom ilyesmiben. Nekem ne mondja senki, hogy nem lehet kiskést bevinni pár otthoni rendezvényre. Egy hétig kés nélkül? Nélkülözhetetlen eszköz, sajnálom, ez van. Másrészt, egy sátorkapmó is ugyanolyan veszélyes fegyver tud lenni szakavatott kézben, mint egy bicska, vagy egy féltégla is simán felér egy kalapács hatékonyságával, ha a szükség úgy hozza.

Az alagsor legalább ilyenkor üres.

Irány a lift. Soha nem voltam még ilyen magas épületben, kíváncsian vártam az élményt. Az út egy percig tartott fölfelé, rendesen lehetett érezni a gyorsulást, lassulást, a fülem is bedugult párszor, mire felértünk. Ajtó kinyílik, nép kitódul, és mindenki egyből letámadja az ablakokat. Szerencsére, nekem is sikerült odaférnem egy kis helyre. Félelmetes.

Nézelődők

Hihetetlen ez a város felülről is. Novemberben a 23. emeleten volt a szobám, de ehhez képest az semmi. Lenéztem, persze, rögtön fordult velem a világ egyet. A hideg kirázott a látványtól. Van egy kis tériszonyom, de nem nagyon szoktam vele foglalkozni, csak meghatározott szitukban okoz gondot, akkor is leszuggerálom, hogy csak az agyam játéka, és általában nincs gond. De most ösztönösen hátrébbléptem egyet. Aztán persze, megszoktam gyorsan, és utána már nem volt gond, de a meglepetés ereje nem volt gyenge. Kíváncsi vagyok, milyen lesz a Tokyo Tower, vagy a SkyTree. Körbejártam mindent, igyekeztem jó fotókat lőni. Mivel, kint már erősen sötétedett, bent meg világítottak a szuvenír boltok lámpái, akadtak gondok a fényképezéssel.

Panoráma

Minden más aprónak tűnik.

Sajnos, épp meccs volt.

Nagyjából megoldottam a feladatot. Azon röhögtem, hogy sokan odajöttek millás gépekkel, és próbáltak értékelhető képeket készíteni, szánalmas eredménnyel. Nem voltak előnyben hozzám képest semmivel sem. Jó órát töltöttem fent, és eldöntöttem, hogy ide is vissza fogok jönni. Lassan listát kell készítenem… Végül visszatértem a földszintre, és távoztam. Benéztem még a Bic Camerába, ez kihagyhatatlan program, ha erre járok, majd elvonatkoztam haza. Sajnos, a gyaloglással akadtak gondok, sikerült szétcsapnom a bal térdemet. Nem tudom, mi lőtte, de fájós volt a végére. Esélyes, hogy az olcsó szandált nem tizen pár kilométeres gyaloglásra tervezték. Lehet, veszek egy futócipőt. A tempóm úgyis beillik laza kocogásnak.

További képek ITT!

Hozzászülni itt lehet!