06.09. Szombat
Tudom, tudom, nem számoltam el magam, és nem is voltam részeg az elmúlt öt napban. Viszont, semmi sem történt, amiért érdemes lett volna bármit is írni. A tízedik, jubileumi hét jelentős része unalommal telt. Még csak földrengés sem volt. Most, hétfőn nem is tudom felidézni az eltelt napokat külön-külön, hiába próbálkozok. Úgy tűnik, eljutottam arra a pontra, ahol a monotonitás következik, és innentől a napok többsége észrevétlenül fog eltűnni a múlt néha whiskygőzös ködében. Na, jó, azért annyira nem magas az alkoholkoncentráció, de jelen van. Legalább kissé tompítja az agyat. Ennyi kell, hogy ne osszak ki senkit, és ne kattanjak be az unalmasabb órákban. Meló akad, de csak egyféle, és ezt valahogy kevésnek érzem. Na jó, persze trükközök amennyit tudok, és amikor senki nem figyel, olvasok. Bár kicsit előre ugrás az időben, de végeztem a második kötettel is az Éhezők viadalából. Gyanítom, 1-2 héten belül a harmadik is meglesz, hacsak nem történik valami drasztikus változás.
Nos, múltkor azzal fejeztem be az írást, hogy remélhetőleg az esős évszak idén elmarad. Jelentem, hogy szombaton hivatalosan is kezdetét vette ez az időszak.
De, igazából, miről is van szó? Amikor ideérkeztem, semmit sem tudtam róla, mindenki mondta, hogy majd jön, és nem fogom szeretni, Joe is utálta. Kérdezték, hogy nálunk otthon miért nincs ilyen, és hogy lehet, hogy ennyire nem tudok róla semmit. Hallani hallottam már róla, ha más nem a híradások kapcsán. Áradás itt, esőzés ott stb. Hogy nálunk miért nincs ilyen? Mert egyrészt kissé északabbra vagyunk (Hokkaido szigetén sincs, pedig az is Japán), másrészt pedig se tenger, se óceán nincs a közelünkben, sajnos.
Tom már eléggé kiművelt ezen a téren. Itt ez az időszak úgy egy, másfél hónapig tart, és gyakorlatilag esős időt jelent. Tom szerint, a hideg, és a meleg légáramlatok találkozásánál alakul ki, az generál esőfelhőket. Délről indul, és fokozatosan terjed észak felé, majd ugyanebben az irányban szűnik meg. Tehát, mondjuk Oszaka, és a déli szigetek környékén már legalább három hete tart ez az időszak, viszont, jóval korábban is fog véget érni, legalábbis így kéne lennie.
Az esős időt én először úgy értelmeztem, hogy másfél hónapig esik folyamatosan. De, ez nem teljesen igaz. Tom szerint úgy heti négy nap esős, a többi pedig felhős. Néha süt a Nap is, de utána mindig zuhé következik. Tehát, nem olyan rossz az arány, ha így vesszük. Ha mondjuk, úgy időzítene, hogy hétköznap esik, de hétvégén elfogadható időjárás van, abszolút nem is érdekelne az egész. Persze ez is csak hiú ábránd. Viszont, az igazán kellemetlen része a dolognak még annyira nem érezhető. Már kezdenek megjelenni a szúnyogok, de még nem olyan vészes a helyzet. Bár, ezek a dögök vérre szomjaznak, jobban, mint az otthoniak. Másrészt, átlag 30 fok körüli nappali hőmérséklet a jellemző cirka 80-100%-os páratartalom mellett. Tehát, mintha otthon valaki bemenne egy fóliasátorba a nyár közepén. Hiro megnyugtatott, hogy annyira nem szar a helyzet, éjszaka azért lehűl a levegő, úgy 26 fokig. Imádni fogom ezt az időszakot. Nekem már a 25 fok is elég otthon, nem hogy 30-35, és még ki tudja mennyi. Joe is szenvedett, mondta, hogy durva, de majd átélve lesz az igazi. Egyelőre viszont kellemes 15-20 fok van, úgyhogy nem olyan vészes a szitu.
Ennek megfelelően szombaton igazi őszi időre keltem. Kinéztem a teraszajtón, de láttam egyből, hogy itt bizony nem sok jóra lehet számítani. Szürkeség, kb. 15 fok, és eső. Ja, ami még fontos, hogy az eső ilyenkor általában nem cseppekben esik, hanem szitál. Ami nagyszerű, mert egyrészt, olyan alattomos a dolog, észre sem veszi az ember, és bőrig ázik, másrészt meg amint támad egy kis szél, nyugodtan lehet kukázni az esernyőt. A szél belekap, tekeri, csavarja, kifordítja, elviszi, másrészt meg, ez a finom vízpermet ilyenkor hajlamos vízszintesen esni. Ami csodálatos, ez ellen nem sok minden véd.
Bemásztam dolgozni, persze esernyő nélkül, hogy legalább egy kicsit felébredjek. Semmi érdemleges nem történt, miután szerdán és pénteken is valami okból kifolyólag kukázhattam két sejttenyészetet, azaz cirka két napi munkát, így már meglehetősen rezignált állapotban voltam. Hiába, ha épp nem én szopatom magamat, akkor majd valami más megteszi helyettem. Hiroval beszélgettünk elég sokat, mindketten elkezdtünk veszettül túracuccokat keresgélni. Természetesen közös célból. Mutatott pár helyet a városban ahol érdemes körülnézni, mert „jó áron” lehet beszerezni bakancsot, hátizsákot, ilyesmit. Mint kiderült, itt a jó ár kicsit mást jelent, mint otthon. Mondtam neki, hogy Kandába ma elmegyek, megnézem mi a választék. Vigyorogva kinézett az ablakon, és csak annyit kérdezett: Biztos? Na ja. Igaza volt. Ilyen időben a francnak van kedve mászkálni. Biztos, ami hátha, fél három körül leléptem, legalább az esélyt megadom a lehetőségnek, de végül az egészből nem lett semmi. Valahogy nem akaródzott kilépni a lakásból, nemhogy elmenni a város másik felére. Végül, elkullogtam egy közeli élelmiszerboltba, vettem vacsorát, és ezzel lezártnak tekintettem a mai túrát.
Aztán mégse unatkoztam, indiai fogász „barátom” megjelent, hogy mivel én ugye anatómus lennék, beszélgethetnék vele egy kicsit a szájüreg körüli izmokról, erekről, idegekről. Persze, csak ha ráérek. Mivel, időm éppenséggel volt, tartottam egy kis korrepetálást. Otthonról áthúztam pár képet, nyomtam pár vázlatos rajzot, és annyi. Emberünk elismerte, hogy ehhez tényleg értek, köszönte szépen, és este fél tíz körül távozott. Közben kiokosodtam egy kicsit az indiai fogorvosképzésből, ami egyébként, szinte ugyan olyan, mint nálunk, otthon. Viszont, azt hiszem, kissé alábecsültem a csávót. Én azt feltételeztem, ugyanolyan kis gyökér poszt doc, mint én. De nem, a srácnak van egy fogorvosi rendelője Bombay mellett valahol, illetve, felesége, és egy négy éves kislánya. Laza. És mindezt simán ott hagyta, hogy tanulhasson a fogászati implantátumokról egy olyan országban, ahol még a diplomáját sem ismerik el, azaz, csak figyelhet, de nem érhet beteghez, nem gyakorolhat semmit. De, mondta, hogy ő itt nagyon jól érzi magát, és neki ennyi is elég egyelőre, de már keresi az újabb pályázati lehetőséget, lehetőleg ezúttal Európába.
Kérdeztem, hogy és melyik országban gondolkodik. Mondta, hogy most ami a legjobbnak néz ki, az Szarajevó, Bosznia, és jó lenne, ha tudnék neki mondani pár szót róla. Konkrétan első körben két szót kapott tőlem a hellyel kapcsolatban: „Oda ne!” Kissé meglepődött, láthatta a pofámon, hogy ezt mély meggyőződéssel mondom, és nem ilyen válaszra számított. Azt hitte, hogy Európa, és húú, meg háá. Jó, mondjuk közölte, hogy amikor kicsi volt, azt hallotta, hogy Magyarország nagyon gazdag része Európának… Mondtam neki, hogy vagy kurva régen volt gyerek, vagy valaki nagyon csúnyán félretájékoztatta.
Ezután röviden vázoltam, hogy mi a szitu tőlünk délre, már amennyit tudok róla. Mondtam, hogy a magyarokat annyira nem szeretik arrafelé, de nem azért nem javaslom. Vannak Európának sokkal békésebb, és nyitottabb területei is, mint például Németország, Svédország, ilyesmi. Őszintén megmondom, Magyarországot nem mertem ajánlani. Mivel indiai a srác, első tippre simán romának lehetne nézni, elég nagy a hasonlóság külsőleg. Ami annyira nem életbiztosítás mostanság, különösen, hogy emberünk ritka naiv típus, és mindenkiben megbízik, aki szembe jön vele az utcán. Lehet, hogy gyorsan kiábrándulna.
Miután Szarajevóról gyorsan lebeszéltem, mondta, hogy igazából németektől is kapott bíztató választ. Próbáltam minden erőmmel azt sugallni, hogy fogadja el. Sok kolléga, és pár barát ment ki dolgozni oda, és eddig mindenkitől pozitív visszajelzéseket hallottam. Kedvesek, barátságosak, és bár soha nem lesz egy magyar közülük való, és ezt azért mindig lehet érezni (vagy csak bebeszéli magának az ember), nagyon pozitívak a tapasztalatok. Lehet menni szakorvosként, de akár frissen végzett orvosként, simán bevesznek minden kezdőt a rezidensképzésükbe. Annyira nincs is messze, és a havi 2500 eurós kezdő fizetés is csábító. Profin felszerelt kórházak, nincs ügyelet látástól vakulásig, tök jó munkakörülmények, kedvezményes kajalehetőség, szóval nagyon jó hely, tényleg. Nem igazán összehasonlítható az itthoni állapotokkal. Nem részletezem, mert mostanság én sem látok bele a sűrűjébe, de senki ne akarjon beteg lenni, vagy esetleg kórházba kerülni otthon. Hibába próbálják eltussolni minden eszközzel, nagy a baj, és egyre nagyobb lesz. És nem a röhejes fizetések miatt mondom ezt, mert az csak egy dolog, azt a betegek nem éreznék meg, mert egy ápoló, vagy orvos nem a pénzért dolgozik.
Ez most eléggé OFF blog lett, képek sincsenek.
mave13 oldala
