06.02. Szombat
A már jól megszokott menetrend ismét, kilencre iroda, némi munka, némi olvasás (Éhezők viadala második kötet), ebéd, majd kettőkor távoztam. Igazából, még mindig nem tudom pontosan, hogy mi a kötelező munkaidő, kell-e egyáltalán mennem szombaton, vagy ha hét közben összeszedem a szükséges plusz órákat, akkor lecsúsztathatom-e. Nekik magától értetődő, hogy mindig bent vannak, kivéve vasárnap (bár ez sem mindenkire igaz), nekem meg senki nem mondott semmit, kezdetben nem kérdeztem, most meg már ésszel bánok az ilyen felvetésekkel, nehogy még a végén rám fogják, hogy egy lógós gyökér vagyok, aki arra játszik, hogy minél kevesebb időt kelljen bent töltenie (bár, közel állna a valósághoz). Úgyhogy, a Joe által említetteket veszem alapul, havi 27x8 óra. Aztán, majd ha valakinek valami nem tetszik, szól. Én meg majd stílus függvényében válaszolok, és indokolok. Próbálnék én megfelelni az elvárásoknak, de ha nem tudom, hogy pontosan mik azok, úgy kissé nehéz. De egyelőre még nem volt probléma abból, hogy szombaton „csak” 5-6 órát vagyok bent, úgyhogy amíg lehet, és nincs dolgom, ezt a taktikát fogom követni. Igazából mindig ég a pofám, hogy a többiek rohangásznak, mint pók a falon, én meg olvasok, írok pár protokollt, de alapjában véve egy napi munkámat max. 4 óra alatt simán le tudnám zavarni, és nem azért, mert annyira, de annyira kurva jó vagyok. Dolgoznék én intenzíven 8-9 órát is, de mit? Csak olvasni tudnék önállóan (nem könyvet, hanem valami tudományos szöveget), de egyrészt már attól kiakadok, ha meglátok egy kinyomtatott cikket, másrészt meg, egyelőre eleget tudok ahhoz, hogy végezzem a munkám. Nyilván, majd ha lesz eredmény, és cikket kell írnom, akkor megint olvasás következik, de addig minek? Úgyis elfelejtem. Valahogy nem vagyok egy hullámhosszon ezekkel a tagokkal. Nem rágják a számba, hogy mit csináljak, ami alapvetően jó. Viszont, nem adnak semmi támpontot se. Jól csinálom, amit csinálok? Vagy totál idióta vagyok, és csak pazarlom az időt, meg a pénzt? Passz. Megérzéseimre hagyatkozva, jó az irány, de azért néha legalább egy kis bólintás nem jönne rosszul. Elvégre, ők a tudósok, én maximum lelkes amatőrnek számítok. Szerintem, az intézetigazgató, és Tom se egészen ezt várta, de ez van, most engem kaptak, és, hogy őszinte legyek, én se arra számítottam, hogy itt fogok malmozni. Joe valószínűleg minden téren túltett rajtam tudományos munka témakörben, mint úgy általában otthon is, állandóan emlegetik, és dicsérik, ami azért nem gyenge, akit ezek az emberek elismernek, az tudhat valamit. Persze vannak nekem is jó pillanataim, és néha megvillanok, de alapvetően, én itt nem érzem elememben magam, korlátoz a közeg. Határozottan zavar, hogy nem tudom pontosan, mit várnak tőlem, és ez visszafog. Hiába vagyok kreatív, az itt nem előny, inkább hátrány, viszont képtelen vagyok olyan sablonosan gondolkodni, mint az itteniek. De azért még lehetne valami jót kihozni ebből, én partner lennék benne, nekem PhD kell, nekik meg eredmény az együttműködésből. Szerencsére, a hétvégék kárpótolnak sok mindenért, persze, azért tisztán látom, hogy ez így nem az igazi. Mindegy, whiskyvel elmegy.
Haneda távolból
Szóval, kettőkor leléptem, mondván, hogy ebből a hétből bőven elég volt ennyi, keresni kéne valami látványosságot. Az a baj a szombatokkal, hogy csak fél napom van mászkálni. Mivel, a környéket már elég jól felderítettem, sokat utazni meg nincs értelme, köztes megoldást választottam. Múlt hétvégén jót mentem a Tamagawa folyó partján Kawasakiig. Gondoltam, most befejezem a történetet, és elmegyek a torkolat végéig. Elvonatoztam Kamatáig, majd onnan gyalog lementem tengerpartig, érdekes volt.
Anamori Inari Shrine
Például, most először láttam helyi díszhal kereskedést. Ide be kellett mennem, nagyon kíváncsi voltam, és vagyok, hogy Takashi Amano (ADA –Aqua Design Amano, így talán többet mond) hazájában milyen is az akvarisztika. Ez gyanítom, egy kisebb bolt volt, viszont itt is akadtak igazi különlegességek. Cápák, ráják, és zömében számomra teljesen ismeretlen tengeri fajok. Otthon erősen az édesvízi akvarisztika dominál, a tengeri kevésbé népszerű. Itt viszont, pont fordítva van, az amazonasi, és ázsiai dzsungelből származó halak ritkák, viszont hihetetlen választék van tengeri fajokból. Próbáltam fényképezni, de sajnos a megvilágítás és a szűk tér nem segítettek sokat. Minden esetre érdekes volt látni egy ilyen kereskedést, az eladó sajnos csak japánul beszélt, próbáltunk kommunikálni, de nem nagyon sikerült. Pedig, lettek volna jócskán kérdéseim, kissé fanatikus vagyok ezen a téren, igaz, én a dél-amerikai jellegű akváriumokat szeretem.
A helyi kínálat. Volt egy méteres cápa is.
Illetve, majd ha hazamegyek, esélyes, hogy megpróbálok indítani egy kis 100 liter körüli növényes medencét is a most szünetelő 360-as, és a jelenlegi győri 200-as dél-amerikai mellé.
Jó 10 km gyaloglás után leérkeztem a partra. Illetve, csak a Haneda déli végéhez, az öbölhöz nem jutottam el. A reptér szigete nem meglepő módon le van zárva, illetve, sajnos nagyon párás volt a levegő, úgyhogy nem igazán strapáltam magam, hogy a helyhiány miatt a vízre épült kifutópálya közelébe kerüljek. Majd máskor.
A cseresznyefa termése. Elég fanyar.
Előjön a föld alól.
Hidak
Csövezzünk folyóparton!
Fotóztam egy kicsit, behúztam egy ládát, és buktam kettőt, majd elindultam valami átjárót keresni, hogy a folyó túlpartján mehessek vissza. A híd gyorsan meglett, szép darab volt, így már messziről látszott. Átkeléssel nem volt gond, utána viszont kicsit megkavarodtam a mindenfelé elágazó utak miatt. Végül aztán megtaláltam a helyes irányt, és elindultam az állomás felé. Mintha már említették volna a kollégák a múltkor, hogy errefelé nagyon sok templom, és emlékhely van. Nagyon szép épületeket, és parkot találtam.
Tippem sincs, hogy ez mi.
Cirka húsz méter magas.
Tiszta udvar
Villámhárító
Sajnos, felújítás alatt.
Igyekeztem jó képeket csinálni, de már erősen sötétedett, mire idáig eljutottam, úgyhogy, egy későbbi alkalommal még vissza kell térnem. Lassan, tényleg indítok egy listát, de komolyan. Eddig bárhol voltam, mindenhonnan úgy jöttem el, hogy ide még visszajövök valamikor. Remélem, tényleg úgy lesz.
Végül teljesen leszállt az este, úgyhogy belőttem az állomás feltételezett helyét, és elindultam arra. Innen már nem volt humorom hazasétálni, a majd 10 kilométernyi távolság nem volt annyira vonzó, végül 350 jenből hazavonatoztam. Útközben szereztem némi vacsorát, és sört, ami pont ideális kellék volt ahhoz, hogy kitaláljam, hogy merre menjek holnap…
mave13 oldala
