2019. március 22., péntek

Gyorskeresés

Tokió blog - Június 18-21.

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

06.18-21. Hétfő - Csütörtök
A hétfői nap meglehetősen érdekesen kezdődött. Volt szerencsém beszélgetni az egyik kutatóval, aki előző pénteken Fukushima környékén járt. Kaptam némi konkrét információt a jelenlegi helyzetről. Emberünk pár kollégájával, és diákokkal látogatott el egy nagyobb faluba, ami a lezárt területen belül fekszik. Kutatásokat végeznek azzal kapcsolatban, hogy a rizsre milyen hatással van a sugárzás. A falu különböző pontjain helyeztek el palántákat, és vizsgálják a növekedésüket, a termést, illetve, hogy raktároznak-e el sugárzó részecskéket, és ha igen, milyen mértékben.
Ahogy kivettem a szavaiból, a szitu tényleg Csernobilhoz hasonlít, bár annál sokkal enyhébb. Nem tudta pontosan megmondani, mekkora terület van lezárva, de feltehetőleg nem kicsi. Annyi biztos, hogy nem teljesen kör alakú a zóna, hanem elnyújtott, az erőműtől délre ugyanis sokkal komolyabb mértékű szennyezés történt. Azt mondta, hihetetlen élmény volt a látogatás. Péntek hajnalban indultak Tokiótól kissé északra levő városrészből, cirka 350 km volt az út. Megérkezéskor természetesen át kellett esniük egy szigorú biztonsági ellenőrzésen, és csak a megfelelő engedélyek birtokában léphettek be a lezárt területre. Rövid autózás után érkeztek meg a célhoz, ami egy falu volt az erőműtől nyugatra. Bár, itt feltehetőleg sokkal erősebb volt a földrengés, mint Tokióban, szinte semmi kár nem keletkezett az épületekben. Mivel, ez egy viszonylag magasabban fekvő település, a cunami sem ért el idáig. Félelmetes érzés lehetett egy teljesen kihalt szellemvárosban sétálni. Elmondása alapján az épületek, az utak, a táblák, közlekedési lámpák, szóval minden a helyén van, nem károsodott, csak épp teljesen elhagyatott az egész. Még állatok sincsenek, mindösszesen két macska, és egy tehén mutatkozott az ott töltött egy nap során. Két őr vigyáz mindenre, akik meghatározott időközönként váltják egymást. Nem lehet túl izgalmas meló egész nap egy totál kihalt poszton dekkolni, nehogy valakik esetleg fosztogatni próbáljanak, amire a japánokat ismerve szinte nulla az esély. Az aktuálisan szolgálatban levő tagon kívül mindösszesen egy ember él a falu környékén, egy öreg, aki nem volt hajlandó elhagyni az otthonát, és gyakorlatilag önellátó gazdálkodást folytat már több mint egy éve, és nagy ívben tesz a sugárzásra.
A kutatócsoport több helyen végzett méréseket, az épületen belül, ahol az őr posztol kb. 2 uS/óra a dózisteljesítmény. Nyílt téren, a talaj közelében pedig cirka 5 uS/óra, de vigyázni kell, mert vannak helyek, ahol a sugárzás sokkal magasabb is lehet, mint úgy általában. A Fukushima felé tartó országút, és környéke erősebben szennyezett, ott cirka 20-30 uS/órát mértek, és természetesen le van zárva mindenki elől. Hogy milyen hasadóanyagok szóródtak szét a környéken, és vannak jelen most is az nem teljesen tisztázott. A jód 131 már lebomlott, annak rövid a felezési ideje, úgyhogy főleg Cézium van a lezárt zónában, azonban független kutatók mondták, hogy plutóniumot is találtak elszórva, ami nagyobb probléma és a fűtőelemek direkt sérülésére utal. Persze, a kárelhárításért felelős TEPCO erről semmi információt nem ad ki, és nem erősít meg.
Próbáltam szerezni pár infót a kárelhárításról, és az erőműről is. Igazából, semmi érdemleges választ nem kaptam, senki nem tud semmit. Az őrök nem beszélnek, és csak a független kutatók osztanak meg egymással híreket, bárki, akinek valamilyen köze van a TEPCO-hoz, mélyen hallgat. Nem a TEPCO végez minden munkát, hanem kiadta őket független cégeknek, de valószínűleg komoly titoktartási szerződést kötöttek velük. Amióta itt vagyok, még senki nem említette, hogy hivatalos tájékoztatás történt volna bármilyen téren. Vannak dekontaminálási kísérletek, de az ismerősöm szerint ezek nem következetesek. Kis területeket tisztítanak csak meg, senki nem tudja, miért épp ott, és miért akkora részt. Feltételezik, hogy valakinek, valamiért fontosak azok a területek. Az erőműről, és a károkról pedig egyáltalán nincs hír. Kérdeztem, hogy lehet-e tudni valamit a sugárzás mértékéről az erőmű közelében, de azon kívül, hogy a szint veszélyes, és arrafelé a hivatásosokon kívül senki nem mehet, még független kutatók sem, nincs semmi konkrétum. Mint, ahogy arról sem, hogy jelenleg hol áll a romeltakarítás a reaktorblokkokban, vagy milyen súlyos a helyzet. Állítólag, a part erősen szennyezett, ahogy az óceán is, de oda szintén nem lehet lejutni. Viszont, vizsgálták a talajvíz készletet a város alatt, és azt nem érte el a szennyezés. A lezárt terület nagysága állandó, bár senki nem tudja, hogy a radioaktivitás a szél által terjed-e, és ha igen merre, bár nem hiszem, hogy ez komoly veszélyt jelentene. Kérdeztem, hogy van-e bármi becslés arra, hogy mikor lehet visszaköltözni, de a kolléga csak annyit mondott, hogy Csernobil környéke is még mindig le van zárva és a cézium felezési ideje 30 év körül van.
Jelenleg Japán kettő kivételével az összes atomerőművét leállította, és alternatív úton próbálják meg biztosítani az energiaellátást. Ez persze nem csak tiszta forrást jelent, hanem más típusú erőművek működnek nagyobb kapacitással (érdekes módon ezek ellen a Greenpace nem lázad), illetve, próbálnak tervet kidolgozni a jövőre nézve. A legkomolyabb elgondolás egy a szigeteket körbevevő ár-apály erőmű rendszerről szól, ami teljesen mértékben kiváltana minden mást. Persze, kivitelezése cirka technikai bravúr szintjén mozog. Viszont, mivel ez jelenleg nem áll rendelkezésre, valószínűleg a nyárra vissza kell kapcsolni pár blokkot. Itt minden háztartásban a klíma alapfelszerelésnek számít, sok kolléga szerint a nyár nem elviselhető nélküle. Használják is, méghozzá nagyon durván. Az intézetben 23-26 fok az állandó hőmérséklet majdnem minden helységben, de egészen szédítő belépni az áruházakba, vagy akár egy kisebb élelmiszerboltba is, mert szabályosan hideg van. Még a tetővel fedett, de egyébként oldalról nyílt bevásárló utcák is klímatizáltak úgy ahogy. Bár, kérték a lakosságot és az ipari létesítményeket, hogy csökkentsék a villamos energia felhasználást legalább 15%-al, úgy tűnik, ez nem lesz elég. Ahhoz, hogy a komolyabb áramkimaradásokat elkerüljék, a héten kérvényezték két atomreaktor beindítását. Egyelőre még megy a vita róla, de valószínűleg jóvá fogják hagyni, hiába félnek az emberek gyakorlatilag mindentől, aminek bármi köze van a hasadóanyagokhoz, más választásuk nagyon nincs.

Keddre is jutott egy érdekes program, méghozzá egy kötelező jellegű tanfolyam. Mivel, én is „használom” azt a durva állatházat, amit még régebben említettem, kötelező okításon kellett részt vennem, hogy innentől legálisan is beléphessek a területre. Eddig is be kellett járnom Tommal havi 2-3 alkalommal takarítani, de persze az senkit nem zavart, hogy nincs rá képesítésem. Viszont, most pótoltam ezt a hiányosságomat cirka 50 társammal együtt. Persze, nem volt mindenki újonc, mint kiderült, ez a fejtágító évente egyszer kötelező annak, aki be akar lépni az állatház területére. Képzelem, hogy élvezte a szitut az, aki már mondjuk tíz éve itt dolgozik.
Szokásos, profi szervezés, két hete már körbejárt a papír, hogy ez lesz, és mindenki iratkozzon fel, aki úgy érzi, hogy köze van a dologhoz. Tom persze engem is rögtön felírt a lapra, én meg néztem rá hülyén, hogy akkor ezt most hogy is gondolta. Kérdeztem, hogy esetleg angolul lesz-e tartva, mire röhögve közölte, hogy dehogy, japánul megy minden, de a teszt, amit a végén írnom kell, csak nekem le lesz fordítva angolra. Aha, szenzációs. Üljek végig egy japánul zajló tanfolyamot, majd angolul írjak tesztet belőle. Ez igen! Még jó, hogy nem szívatnak, vagy ilyesmi. Minden esetre, nem paráztam túl a dolgot, több okból is. Egyrészt, az egyetem után a nyelvvizsgán kívül nem hiszem, hogy bármilyen teszt meg tudná zavarni lelki békémet, másrészt meg, én úgyis csak takarítani kellettem idáig, arra meg jó voltam papír nélkül is, és gyanítom, kellek nekik ezután is. Szóval halál nyugalom, szokásos közöny. Az intézetből cirka heten voltunk, a teljes létszám 50 körül lehetett. Terembe belépéskor jelenléti ív aláírása, majd megkaptuk az előadás diáit, és egy negyven oldal körüli jegyzetet a hasznos dolgokról, persze, japánul. Gyorsan átfutottam a prezentációt, de a tizenhárom oldal mindegyiken nyolc diával meglehetősen lehangoló látvány volt. Persze, van, aki képes lenyomni száz diát 55 perc alatt, nem is egyszer volt ilyesmire példa otthon az előadásokon, de ezek itt nem olyan srácok. Biztos voltam benne, hogy ez nem egy gyorstalpaló lesz, és sajnos a megérzés bejött. Két és fél óra dögunalom következett. Kezdem érteni azokat a diákokat, akik nulla háttérrel, és készüléssel mennek be egy másfél órás neuroanat előadásra, és utána úgy másznak ki az előadóból, mint egy agymosott zombi. Előzetesen Tom mondta, hogy figyeljem a képeket, és majd az alapján válaszolok a kérdésekre. Nem tudom, hogy ő milyen előadást látott korábban, de legalább a kétharmadában rohadtul nem voltak képek. A hallgatóság is élvezte a dolgot, legalább ötven százalék mélyen aludt, éppen csak nem horkolt. Mivel, nappal ilyesmire nem vagyok képes, kitartóan bámultam a semmit, és eldöntöttem, hogy szereznem kell egy iPad-et, ilyen helyzetekben életet menthet. Legalább volt két rövidfilm, amik kissé megtörték a monotonitást. Az egyiken egy nő beszélt valamiről hatalmas életkedvvel, a másikon pedig komolyzenei aláfestéssel bemutatták, hogyan lehet legálisan patkányt kínozni változatos módszerekkel, és eszközökkel. Igazán felemelő volt. Végül rengeteg dia, és a két video után eljutottam oda, hogy ha a kérdések nem a kedvenc színemre, kajámra, hobbimra, stb. fognak vonatkozni, akkor ezt a történet viccesen fog végződni. Gondolkodtam rajta, hogy a japán előadás után magyar válaszokat fogok adni, csak a poén kedvéért, de úgy voltam vele, ha már voltak olyan jó arcok, hogy legalább a dogát lefordították, nem leszek gonosz. Meg, ki tudja, hogy értékelnének egy ilyen viccet errefelé. A tesztet meglepő módon komolyan vették, normális vizsgakérdések voltak, szinte tökéletes megfogalmazásban. Mivel, az előadás kivonatot lehetett használni, bőszen keresgéltem bármit, ami segíthet. Aztán rájöttem, hogy mégse annyira véres ez az egész, mert a válaszok a diákon voltak elrejtve egy-egy angol szó, vagy kifejezés formájában. Szóval, nem volt gond, kis fejtörés után simán átmentem.
A nap érdemi része ezután kicsit gyorsabban ért véget a szokásosnál, jött ugyanis egy kellemes tájfun. Viszont, ez most szezonnak megfelelően érkezett, várható még pár az elkövetkező három hónapban. Ez sem volt még olyan erős, mint szokott, és a központja innen nyugatra húzott el. Szerencsére, ezúttal is megúsztam a dolgot, sikerült még a vihar előtt hazaérnem, és a lakást sem vitte magával. Cirka hat óra hosszat tartott a buli, a zenét az orkán szolgáltatta erősen hardcore stílusban. Érdekes módon, dörgés, villámlás most sem volt, eső viszont rengeteg. Az özönvíz most nem írói túlzás, biztos, hogy sok tíz milliméter víz lehullott ebben a pár órában. A vihar úgy távozott, ahogy jött, hirtelen. Reggel kinézve az ablakon már ragyogó napsütéses idő volt. A lehullott levelek jelezték egyedül, hogy előző nap volt egy kis szellő, de semmi más nyom nem maradt.

Képek most nincsenek, aki esetleg kíváncsi pár fotóra a lezárt területekről használja a google-t, vagy klikkeljen IDE!

Ha valaki olvasni szeretne a történtekről, annak EZT az oldalt javaslom, szerintem mindig korrekt tájékoztatást nyújtottak, bár sajnos március óta nem igazán frissült.

Hozzászólni itt lehet!

  • Nem lehet hozzászólni
Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.