06.11-16. Hétfő – Szombat
Ez a hét igazából nem is nagyon érdemli meg, hogy írjak róla. Alig történt említésre méltó dolog, és pillanatok alatt eljött a szombat este. Igazából, nem is bánom, a munka része a történetnek nagyon hidegen hagy. Minden nap fő célja a túlélés. Este fél hét a célidő, illetve, délután kettő szombaton, utána szabad vagyok. Kutatás halad, néha megszívom, de ez benne van. A kudarcot nem viselem jól, ezt már Tom is kezdi észrevenni. Vicces, ahogy próbál nyugtatni, ha valami nem jön össze úgy, ahogy elterveztem. Igazából, felesleges, engem ilyenkor egy dolog képes lehűteni, mégpedig a siker. Mostanában hullámhegyek, és völgyek követik egymást, vannak egészen elviselhető napok, és van, amikor üvölteni tudnék, de azt hiszem, ez mindenhol így működik. Jellemzően úgy szerdáig sikerül viszonylagos jókedvvel dolgoznom, a csütörtök már szenvedős, a péntek, és a szombat meg túlélésre megy.
Mint legutóbb említettem vasárnap, elvileg kezdetét vette az esős évszak. Szerintem, valaki nagyon benézett valamit, ezen a héten két nap volt eső, hétfőn, és szombaton. Egyébként pedig zömében meleg, napsütéses idő volt. Igaz, amikor esett, akkor nagyon, és kitartóan tette, de egyébként, az időzítésen kívül semmi problémám nem volt a dologgal. A hőmérséklet napról napra emelkedik, most már 25-30 fok körül van nappal, és ehhez elég magas páratartalom társul. Kezd olyan dzsungel jelleget ölteni a környezet, meleg, párás és fülledt. Nem szeretem, pedig jobb, ha hozzászokom, állítólag, a következő két hónapban ez lesz a jellemző, leszámítva azt az aprócska, ám de fontos tényezőt, hogy a hőmérséklet tovább fog kúszni 35-40 fok környékére. Fantasztikus lesz. Klímát még egyszer sem kellett bekapcsolni, szeretném, ha ez így is maradna, de azért mindennek van határa, még az én tűrőképességemnek is. Viszont, legalább földrengés nem volt semmi komoly, úgyhogy aludni tudtam normálisan, ha nem is túl sokat. Mindig megfogadom, hogy lefekszem hajnali egy előtt, de valahogy sose sikerül, olyan gyorsan két óra lesz mindig, hogy észre sem veszem. Napi hat-hét óra körüli alvás pedig már kezd kissé kevés lenni. Persze, semmi látványos, csak nehezebb tartósan koncentrálni, és 5 cent whiskytől is képes vagyok másnapos lenni, ami eléggé lehangoló.
Szerdán volt a születésnapom, amit egy almás-rácsossal ünnepeltem, mint tora, illetve már fél hatkor leléptem az irodából. Elmentem egy körre a környéken, 15 kilométernyi bármiféle agytevékenység nélkül eltöltött idő jó volt. Soha ennyien nem kívántak még boldog szülinapot, ezt ez úton is köszönöm, igazán jól esett. Sajnos, ért egy kellemetlen meglepetés is, a lakásért felelős iroda megküldte a kéthavi vízdíjat. Kissé több lett, mint amire számítottam, két hónapért négyezer jent gomboltak le rólam. Ez azért kicsit fájt, két köbméternyi vízfogyasztás után (ha jól vettem ki) számított víz, és csatornadíj átszámolva 12000 forint… Meg is kérdeztem Tomot, hogy ez most mi, és miért ennyi, biztos valami tévedés lesz. Mondta, hogy nem, ez teljesen normális, ő is ennyit szokott fizetni. Persze, sejtettem, hogy a válasz valami hasonló lesz, de azért akkor is. Ez durva.
Péntekig ennyi történt, a szombat sem volt sokkal izgalmasabb. Mint említettem, ez volt a második esős nap a héten, nagyon boldog voltam. Mindegy, azért két órakor szokás szerint leléptem bárhol, csak ne itt jeligével, szereztem kaját, és visszamásztam a lakásba. Gondolkodtam erősen, hogy mi legyen. Múlt héten azt választottam, hogy maradok, most viszont mehetnékem volt, és végül úgy döntöttem, hogy nem érdekel, ha rommá ázok is, nekem gyalogolnom kell.
Nyár van, nyár!
Úgyhogy, esernyő, rövidnadrág, bakancs, és start. Semmi különösebb célom nem volt, úgyhogy úgy döntöttem, ládázok egyet. Vonatozni nem volt kedvem, és olyan környék, ahol több láda van nem messze egymástól az Jiyugaoka. Úgyhogy, végül ismét ott kötöttem ki. Szerencsémre, az eső tartott egy óra szünetet, pont annyit, hogy úgy tűnjön vége. Mindössze pár képet sikerült csinálnom, az a vízpermet szerű csapadék, ami ilyenkor hullik, mindenhová beférkőzik, úgyhogy inkább nem kockáztattam. Ha esetleg az objektív bepárásodik, a fene megette az egész gépet, annyit meg pár fotó nem ér. Igazi őszi idő volt, a hőmérsékletet leszámítva. Az embereket ez nem nagyon hatotta meg, nem voltak kevesebben a szokottnál, azaz, a népszerű helyeken, mint a negyed központja, vagy az állomás környéke iszonyat tömeg volt. Gondosan elkerültem ezeket a területeket, már előbbre is írtam, hogy ezt a városrészt nem az én pénztárcámnak találták ki.
Na, ki járt itt előttem?
A legtöbb dobozt kerestem már korábban, persze eredménytelenül, de úgy látszik, ez a környék nekem nem hoz szerencsét. Egy rejtés lett meg, egyet sejtek, hogy hol van, de nem tudtam odajutni, három eltűnt, kettőnél durva tömeg volt (pl. állmás főbejárata), háromnál meg tippem se. Idegesítő, amikor elvileg a nulla ponton állok, és tőlem 5 méter sugarú körben semmi, ami alkalmas lenne bármi elrejtésére. Ráadásul az egyik helyen még a pofámat is majdnem kidekorálták, persze, nem a helyi közösség tagjai. Szinte biztos voltam benne, hogy a doboz egy kis, téglákon álló bódé alá van becsúsztatva egy park szélén. Környéken senki, egyik oldalról takar egy kerítés, a másikról egy épület, harmadikon meg ott a bódé. Lehajoltam, benéztem a téglák közötti résen, és meglepetésemben azonnal sikerült lefejelnem a mellettem levő falat. A várt doboz helyett ugyanis egy macska nézet vissza a lyukból. Mint kiderült, ő lakik ott, és szerencsémre valószínűleg épp aludt. Mind a kettőnk nagyon meglepődött, amikor összenéztünk, szegény nem számított ilyen ébresztőre, és én sem ilyen kincsre. Miután a bódé alól még percek után is hangos morgás és fújás szűrődött ki mindenféle közelítési kísérletre, erről a ládáról végül lemondtam. Túl jó volt a védelmi rendszere. Nagyon régen olvastam valahol, hogy Tibetben használnak (vagy már csak használtak) macskákat őrző-védő feladatra. Értékes tárgyakat védtek, általában ketten. Amikor a tolvaj bement a kincsért, az egyik előjött, mintegy elterelés gyanánt. Gondolom, ez senkit nem riasztana el, bármelyik házban lehet macska, kit érdekel, főleg, ha épp betörne az ember valahová. A meglepetés azonban ilyenkor hátulról érkezett, ugyanis amíg az első cica magára vonta a betörő figyelmét, a másik mögé került, és lesből megtámadta. Hatásos módszer lehetett, két, idegbeteg, tomboló macska nem játék, komoly sérüléseket tudnak okozni. Szerencsére most ez a helyzet nem állt fenn, de biztos, ami biztos, nem kockáztattam egy ellen se. Egyrészt, a kezemre még szükségem van, a pofám se lenne rossz, ha megmaradna jelenlegi formájában, másrészt ki tudja, hogy milyen kellemes nyavalyákat terjeszt egy kóbor dög. Még jó, hogy először belestem, és nem egyből a körbetapogatással kezdtem. Na, az lett volna az igazi meglepetés, azt hiszem, mindketten szarul jártunk volna, nekem bőr nem maradt volna a kezemen, a cicusnak meg a nyaka tört volna el egy kicsit, ha elkapom.
Szomorú idő volt.
Kétórányi mászkálás, és kudarc után az eső ismét rákezdett, úgyhogy hazafelé vettem az irányt. Gondolkodtam a vonaton, de egyrészt három kilométer semmi, másrészt meg, mi a francot csináltam volna a lakásban. Úgyhogy, maradt a séta, legalább kicsit bejárattam, és teszteltem a bakancsomat. Jó cucc, nem hiába, Merrell még mindig tud valamit. GoreTex-nek hála nem ázott be, pedig kapott vizet rendesen. Remélem, még sokáig megtartja jó szokását.
Legközelebb több kép lesz. Pár még található ITT!
mave13 oldala
