Július 23-27. Hétfő - Péntek
Ez a hét villám tempóban telt el, gyakorlatilag hétfő után szinte egyből péntek következett. Ennek mondjuk örülök, hétköznapok úgyis baromi unalmasak, úgyhogy a hétvégék között csak a túlélés a cél. Ezt most lehet szó szerint venni. Mint, múlt vasárnapi fejfájásomból már sejtettem, visszatért a hőség. Míg a lehűlés a helyieket, a felmelegedés engem viselt meg. Valahogy érzékenyen érintett, hogy gyakorlatilag 24 órán belül 20 fok környékéről 33 fokra emelkedett a hőmérséklet. Ez az abszolút értékeket jelenti, tehát, a különbség még nagyobb. Minél hidegebb van ugyanis, szerintem a relatív hőérzet és a valós hőmérséklet között annál kisebb a különbség. Tehát, amíg a valós 20 fokot lehet 24-25-nek érezni, addig a 33 fok úgy 42-nek hat. Azaz, hőérzetben egy nap alatt majd 20 fokos emelkedés nem gyenge. Ismét nem lehet aludni éjszaka, sőt, még a szobában megmaradni is komoly kihívást jelent, és napközben erős motiváció kell ahhoz, hogy elhagyjam az épületet, mivel az aszfalt szinte sütőként funkcionál, felerősítve az amúgy is durva napsütést.
Persze, a légkondik ész nélküli használata is megnehezíti a létezést. A boltokban szabályosan fázni belépés után, de az anatómián sem jobb a helyzet. A múlt heti meccs, az irodai hőmérséklet igények dolgozók vs. cytométer asszó eredménye az lett, hogy hívtak egy szerelőt a géphez. Az először is közölte, hogy nem szükséges a méréshez a szobát lehűteni, ez baromság ahogy van, másrészt, a gép mögé felhalmozott könyveket, és cikkeket nem ártana eltakarítani, mert ventillátorok arra fújnák ki a meleg levegőt a műszer belsejéből. Komoly szakértelem kellett ennek a két dolognak a megállapításához. Minden esetre, a csávó nagyon lelkiismeretesen végezte a munkáját, mintegy két órán keresztül itt volt, és zömében az idegileg kissé gyenge asszisztens csajon, meg annak főnökén végzett pszichoterápiát. A kezelés sajnos nem hozta meg a kívánt hatást, csütörtök reggel ismét 18 fok fogadott. Cseles népség, úgy látom, másként találtak megoldást a kérdésre, mint vártam. Eddig, ha be volt kapcsolva a gép, lehűtötték a szobát, egyébként pedig 25-27 fok környéki hőmérséklet volt. Most simán azt játszák, hogy a vezérlést beállítják úgy, hogy tartósan 20 fok legyen, függetlenül attól, mit mutat a klíma panelja. Tehát, hiába is próbálna meg valaki változtatni, nem lehet. Tom is fázott, megpróbálta, semmi eredmény, a gép egyszerűen figyelmen kívül hagyta. Úgy látszik, hülyeség ellen errefelé sincs orvosság. Mindegy, további lázadásnak nincs értelme, tüntetőleg behoztam egy pulóvert, és kész, jobb ötletem nincs. Érdekes látni, hogy mindenki bejön, 20 perc után gyakorlatilag didereg, köpenyt begombolják, kis plédet magukra terítik, és úgy tesznek, mintha minden rendben lenne, és tűrnek. Ritka birka egy népség.

Egyébként, mivel ismét megérkezett a nagyon durva hőség, ismét minden reggel bemondják, hogy mindenki spóroljon az árammal, és ne használja az extra klímákat, csak a központit, amit 28 fokra állítottak be. Ez ugye alapvetően jó, mert nyilván a klíma eszi a legtöbb áramot, de az intézkedés mégis eléggé hasztalan. Egyrészt, mivel szabály szerint a kísérlet elsőbbséget élvez, így amelyik helységben akár csak egy eszköz van, amit néha használnak, már nyomják is be a hűtést, és 25 fok körüli hőmérséklet van (persze, az irodát kivéve), másrészt, az el sem jut a tudatukig, hogy esetleg más módja is lenne a spórolásnak. Mondjuk, sok légkondicionáló éjjel is megy, ugyanolyan teljesítménnyel, mint nappal, pedig senki sincs az intézetben. A műszerek zöme szintén mindig be van kapcsolva, függetlenül attól, hogy szükség van-e rá, vagy sem. Jó, nyilván egy sejttenyésztőt nem lehet kilőni éjszakára, de mondjuk ha épp úgy alakul, hogy a sterilizáló gép nem végez estére, akkor simán megy másnap reggelig, vagy akár egész hétvégén át. Egyszer próbálkoztam egy olyan kérdéssel egyik péntek este hét óra tájban, hogy esetleg lekapcsolhatom-e az autoklávot, ami már két órája végzett, hogy ne működjön hétfőig. Tom megkérdezte, hogy én indítottam-e be. Mondtam, hogy nem, Midori volt az, de ő már egy órája hazament. Nem az én cuccaim vannak benne, ne foglalkozzak vele, volt a válasz. Ez aztán hozzáállás.
A másik vicces téma a világítás. A legtöbb helyiségben a redőny totál le van engedve, és egész nap ég a neon. Ha nincs senki a szobában, akkor is. Kivéve azokat a helységeket, amiknek az ajtajára ki van plakátolva, hogy „Takarékoskodj az árammal a földrengés által sújtott tartományokra való tekintettel!”. Ott mindig csak akkor ég a lámpa, ha van bent valaki, és ha végez, mindig lekapcsolja. De egy ajtóval arrébb ez már nem működik, egyszerűen azért, mert azon nincs ilyen figyelmeztetés. A folyosókon pedig a földrengés óta vagy nincs világítás, vagy csak minden második, harmadik neon ég. Ez alapvetően jó gondolat, hiszen így is látni egész normálisan, de furcsa ellentmondás ez a szobákhoz képest. Tehát, itt is érvényesül a látszat mindenek felett elv. Első pillantásra mindenki annyira, de annyira spórol, hogy az csak na, azt lehetne hinni, hogy nagyon környezettudatos emberek, de ha kicsit jobban körbenéz az ember, látszik, hogy itt is nagyon pazarló módon bánnak az energiával.

A hat munkanap közül kétségtelenül a péntek volt a legjobb. Persze, nem a munkaidő alatt, hanem este. Ekkor volt ugyanis az intézeti „Summer party”. Ez valami divat lehet errefelé, mondták a kollégák, hogy az elkövetkező egy hónapban szerte a városban lesznek ünnepségek, és szinte minden este tűzijáték. Megpróbáltam kiszedni belőlük a jókedv okát, de nem sikerült érdemi információt szereznem, ugyanis, senki sem tudta megmondani, hogy miért is mulatnak gyakorlatilag egy hónapon keresztül. Nem nemzeti ünnep, hanem inkább valami vallási dolog. A legjobb magyarázatot talán Hiro adta, aki szerint, ez olyan dolog, mint Amerikában a Haloween. A halottakra emlékeznek, akiknek a szelleme ilyentájt visszatér ebbe a világba. Persze, az intézeti buli inkább az élőknek szólt, csak az időzítés miatt esett pont erre az időszakra. Ezt a partit minden évben más szervezi, és máshol tartják. Most Hiro volt a főszervező, így nem meglepő módon, egy spanyol étterembe mentünk (nagy Barca drukker a csávó). Az intézet majdnem minden tagja ott volt, és hatalmas bulit csaptak. Volt kaja, bár szerintem, kicsit kevés, és alkohol is, az viszont minden mennyiségben. A dolog önköltséges volt, az előző napokban mindenkinek be kellett dobni némi pénzt a közösbe, a kutatóknak 5000 jent, az asszisztenseknek háromezret. Tehát, az elosztás nem volt egyenlő, hanem inkább fizetéssel arányos, és ez így van jól.

Showa Medical University - 1st Anatomy Department, 2012.

A buli nagyon jól sikerült, bár, eléggé rövid volt. Hattól fél kilencig tartott, ez idő alatt viszont mindenki önfeledten mulatott, és a társaság jelentős része matt részeg lett. Amikor a sörcsapolás túl lassú volt, megkérték a személyzetet, hogy töltsenek sört literes kancsókba, és utána mindenki abból öntött magának a poharába. Tisztes mennyiségű szesz fogyhatott, bár pontos részleteket nem tudok. Az biztos, hogy az indiai kollégámmal mi magasan kiemelkedtünk a mezőnyből, még épp csak mosolyogtunk, amikor valaki már gyakorlatilag csak csúszni tudott a WC irányába. Percre fél kilenckor a szórakozás véget ért, és a nagy többség lelépett haza. Tom, Hiro, Masashi, én, meg még két másik kolléga voltunk a kemény mag. Ahogy láttam senki nem akart még indulni, és, amikor Masashi feldobta a kérdést, hogy „Abszint?” akkor mindegyikünk rávágta, hogy mehetünk.

A kemény mag.

Beültünk egy kocsmába, de abszint helyett „csak” sör, meg Sangria érkezett. Pedig, szívesen megnéztem volna, mit csinálnak ezek egy kör hetven, nyolcvan fokos abszint után, ha a cirka 40 százalékos Unicum volt az „atomic strong”. Mindegy, lehet, hogy jobb is, hogy ez most kimaradt, öt eszméletlen japánnal annyira nem lett volna ideális a helyzet. Végül így is tisztességesen kiütötték magukat, Hiro aludt vagy egy órát a kocsmában, és komolyan kétségeim voltak afelől, hogy képes lesz egyedül cirka egy órát vonatozni hazáig, de mint utólag kiderült, megoldotta.
Én ismét nem bírtam magammal, és Jiyugaokától Hatanodaiig gyalog mentünk. Élveztem az éjszakai sétát, és talán Tom, és az asszisztens srác is, aki még errefelé lakik. Minden esetre, jót tett nekik a gyaloglás. Éjjel egykor még nekiálltam képeket szerkeszteni, és javítani, mert a lelkemre kötötték, hogy szombatra feltétlen vigyem nekik a fotókat, mert ők annyira kíváncsiak rá.

Több fotó most nincs, nem akarnék senkit se kellemetlen helyzetbe hozni (pl. smárolás egy műanyag disznóval, és hasonlók), ezek a képek megmaradnak nekem.

Hozzászólni itt lehet!