08.18-19. – Szombat-Vasárnap
Reggel, a szobában uralkodó kellemes harminchat fok miatt mára szokásosnál korábban felébredtem, egyszerűen még az ágyon feküdni is izzasztó volt. Kinyitottam minden létező teraszajtót a lakásban, bekapcsoltam a ventillátort, és elkezdtem készülődni. Gyors tusolás, teafőzés (hogy estére már iható hőmérsékletű legyen), egy pillantás a fórumra, csak, hogy megnézzem jöttek-e kommentek, szóval, szokásos reggeli rutin. Aztán ismét kinéztem az ablakon, és kissé felpörögtek az események. A nagy meleg nem volt véletlen, vihar készülődött. Délen már látszott is a kék csík, ami most helyenként egészen feketébe fordult, és nagyon gyorsan közeledett. Úgy voltam vele, hogy nem kéne megvárni, amíg ideér, úgyhogy villámgyorsan összepakoltam a hátizsákot, becsuktam minden ablakot, és már téptem is az iroda felé. Kilenc óra után 10 perccel indult a buli, hatalmas vihar keletkezett. Az eső nem cseppekben esett, hanem szinte folyt, és ezúttal a villámlás sem maradt el. Örültem, hogy sikerült még ezelőtt megérkeznem.
Aztán eszembe jutott, hogy Hiro ma azt tervezte, bringával jön. Őszintén reméltem, hogy volt annyi esze, hogy inkább vonatra vált. Húsz kilométerre lakik az egyetemtől, már mikor indulnia kellet láthatta, hogy gyanús az idő. Minden esetre, vártam, hogy megérkezzen. Ez végül fél tizenegy tájban sikerült neki, és nem volt őszinte a mosolya. Természetesen bringázott, és ebből kifolyólag megázott, de nagyon. Mondta, hogy látta, hogy kéklik az ég, de úgy volt vele, hogy ebből nem lesz eső, a meteorológia szerint csak délutántól lett volna esélye záporoknak. Annyira biztos volt a dolgában, hogy még esőkabátot sem tett. Naná, hogy útközben kapta el a vihar, ráadásul pont a közepe. És naná, hogy nem várt egy fél órát valami fedezékben, hanem tekert végig a szakadó esőben. Igazi japán hozzáállás, akármennyit is élt külföldön.
A munkaidő egyébként eseménytelenül telt, fél kettő körül le is zártam a dolgot, nem volt értelme tovább maradni. Délutánra szerencsére elállt az eső, és annyira nem szerencsére ismét kisütött a Nap. Ennek el lehet képzelni a következményét, iszonyú meleg, és pára. Ez persze nem volt akadály, három óra körül már indultam is gyalogolni. Ezúttal a Tama-folyó volt a cél, tűzijátékot akartam nézni. Pár napja szólt az egyik kolléga, hogy ez lesz a szombat esti programja, nekem is ajánlja, mert két helyszín is lesz, egy órát fog tartani a műsor, és ezalatt cirka 6000 rakétát fognak fellőni. Jól hangzott a dolog, ha már az otthonit úgyis kihagyom, legalább ezt meg akartam nézni. Persze, már rutinos játékosként először a neten ellenőriztem a helyszínt, a kilövési pontokat, a tereptárgyakat, és a tömeg lehetséges elhelyezkedését. Mert, nyilvánvaló volt, hogy rengetegen lesznek. Tavaly a földrengés miatt elmaradt az esemény, 2010-ben pedig 6-700 ezer látogató volt, az eddigi rekord pedig egy millió néző, úgyhogy sok jóra nem számítottam. Szépen elterveztem, hogy merre fogok menni, honnan közelítek, honnan jó a kilátás, majd elindultam.
Kis park, nem messze az egyetemtől.
Ha nem tudnám, mekkora, félnék tőle...
Kalandos túra volt a mai. Először is elsősegélyt nyújtottam. Egy hölgy kissé napszúrást kaphatott, és lefordult a bringáról menet közben. Ezt persze nem láttam, csak azt, hogy egy mellékutcába benézve két ember húz el egy harmadikat az útról, közben meg egy autós integet kifelé a kocsiból, hogy takarítsák már el, mert nem tud elmenni tőle. Érdekesnek találtam a szitut, meg mégis orvos lennék, vagy mi a fene, úgyhogy elindultam az esemény felé. Kissé voltak aggályaim, ugye semmit nem tudtam akkor még az előzményekről, hogy kit vonszolnak, miért, és hova. Aztán, itt nem vagyok orvos, csak egy külföldi, akit annyira nem szeretnek, illetve, még kikérdezni sem tudom a beteget. Végül persze, odamentem, elvégre, hiába minden hátrány, szükség esetén újraéleszteni én tudok, ők kevésbé, de erre szerencsére nem volt szükség. Mire odaértem, a páciens már valaki ölében feküdt, jég, hidegvíz, törölköző is előkerült. Kérdeztem angolul, hogy segíthetek-e, és mondtam, hogy orvos lennék. Érdekes mód, a medical doctort megértették, és örültek nekem. Gyors állapotfelmérés után már látszott, hogy semmi komoly beavatkozás nem kell. Jelbeszéddel elmutogattam, hogy mérek egy pulzust, és jó lenne, ha a beteg feje kissé mélyebbre kerülne. Miután a hölgy feje lejjebb került pár perc alatt jobban is lett, bár azért látszott, hogy ez nem egy egyszerű ájulás. A mentőket hívták, illetve, valaki a rendőröket is, biztos, ami biztos.
A zsaruk érkeztek előbb. Érdekes volt, két sarokkal odébb megállt a járőr, csodálkoztam, hogy miért ott. Két rendőr kiszállt, majd elkezdtek futni felénk, és utánuk jött az autó is. Ja, persze, a hatásos megérkezés. Ezután három említésre méltó dolgot sikerült elérniük. Az eddigi már-már idilli kép, hogy várunk csendben és nyugodtan a mentőre azonnal szertefoszlott, a három zsaru ott pörgött ezerrel körülöttünk. Persze, őket a beteg nem érdekelte, egy kérdés sem volt az állapotáról, ők intézkedtek. A hat emberből, akik jöttek segíteni négyet elzavartak. A hölgyet, aki a beteg feje mellett térdelt, és próbált beszélgetni vele, meg itatni elkezdték kérdésekkel bombázni, hogy mi is történt pontosan, és írják meg a jegyzőkönyvet, meg kié a bringa, és miért itt áll stb... Én épp pulzust mértem, de ez nem nagyon hatotta meg őket. Ugye, mivel errefelé a testi kontaktus annyira nem divat, az egyik intelligens járőr a lábát kezdte el betuszkolni a beteg, és közém, hogy eltávolítson. Először nem értettem, mit akar, amikor rájöttem abbahagytam a mérést, megfogtam a térdét, és közöltem, hogy „medical doctor”. Na, azt a fejet látni kellett volna, látszott, hogy most mélyen az önérzetébe gázoltam a biztos úrnak, de legalább szó nélkül arrébb ment, és békén hagyott. Barom. A másik jelentősebb dolog, hogy elkezdtek forgalmat irányítani (kis mellékutcában ez persze roppant fontos tevékenység), a harmadik pedig, hogy a kocsival sikeresen elállták a mentő útját. Szóval, hozták a nagy átlagot. Ezeknél sem kritérium az intelligenciateszt a felvételin. Miután a mentő megérkezett (jó 15 perc alatt), és a beteg már egész jól volt, szép csendben távoztam. Nem hiányzott, hogy valamelyik vadbarom nekiálljon még igazoltatni, meg cseszegetni. A helyiek is látták, hogy mennék, megköszönték a segítséget, kezet fogtunk, ők nagyon kedvesek voltak.
Azon kevés helyek egyike, ahol viszonylag jól látható az N700.
Végül sikerrel megérkeztem a tűzijáték helyszínére, többé-kevésbé végignéztem a műsort, majd nyolc óra körül távoztam. Nem volt rossz, de valahogy többet vártam volna. Nem volt semmi koreográfia, csak fellőttek ipari mennyiségű petárdát, és annyi. Se zene, se rendszer, szép volt, de üres. Ja, és persze rengeteg ember nézelődött mindenfelé. Mivel volt némi sejtésem arról, mi lesz itt, ha vége a műsornak, már jóval nyolc előtt elkezdtem távolodni, hogy minél kisebb tömegen kelljen átverekedni magam. Jó volt a megérzés, még így is sokszor futottam bele kisebb nagyobb tömörülésekbe főleg zebra, vagy gyalogos felüljáró környékén. Egyébként, nem volt veszélytelen a túra, mivel az agyament bringások a legnagyobb tömegben is ezerrel téptek az emberek között. Volt, akit el is csaptak, vagy sodortak, nagyon észnél kellett lenni, és folyamatosan lesni körbe. Ez persze nem volt mindig elég, mivel a bringák többségén nem volt lámpa, a folyóparton meg nincs közvilágítás.
Vajon rekordot döntött a nézőszám?
Hazafelé menet aztán már eloszlott a nép, és egész jól lehetett haladni. Megvolt az első igazoltatásom is, célzottan kiemeltek a gyalogosok közül, mint külföldit. Persze, a zsaruk csak japánul beszéltek, de miután megértették, hogy ezzel nálam nem sokra mennek, címszavakban sikerült némi angolt magukra erőltetni. Ha már egyszer szívatnak, dolgozzanak meg a pénzükért. Egyébként, jó fejek voltak, kérték a regisztrációs kártyámat, az egyik körmölt vagy másfél oldalt a füzetébe, a másik meg addig próbált beszélgetni. Honnan jöttem, hol dolgozok, mi a nevem, milyen idegen nyelveken beszélek, ilyesmi. Úgy tíz perc volt az egész, aztán, továbbengedtek. Azért örültem, hogy a bicskám még a tűzijáték előtt a hátizsákom mélyére vándorolt, már akkor éreztem, hogy túl sok a rendőr a környéken, nem kéne vele villogni.
Kezdődik a show. Igaz, még nem volt teljesen sötét.
Bummmm!
Tűzvirágcsokor.
Párosan még szebb.
Aztán, az Olympic szupermarket előtt nem messze az egyetemtől egy kedves hölgy biztosított arról, hogy annyira nem szeretnek engem errefelé, még ha a látszat mást is mutat. Bringáról, menet közben olyan precizitással köpött a lábam elé, hogy egy cowboy is megirigyelhette volna, aztán persze azonnal távozott. Nem ez volt az első eset, már egyszer történt hasonló, de akkor azt betudtam a véletlennek. Itt erről már szó sem lehetett. Nem mondom, hogy különösebben meghatna a dolog, inkább meglepő. Az itteni embereket úgy nagy átlagban azért intelligensebbnek gondoltam. Illetve, tisztult pár, eddig nem teljesen értett, inkább csak érzett dolog is. Mondjuk, hogy a vonton miért nem ül senki mellém, amíg van máshol is szabad hely, meg, az is, hogy szintén a vonaton, ha az ajtó környékén állok, miért torpan meg látványosan pár ember, és szintén nagyon feltűnő módon keres egy másik ajtót, lehetőleg másik vagonban. Hát, ilyen is előfordul Japánban, nem is annyira ritkán. Pedig, Tokióban rengeteg külföldi él, milyen lehet a hozzáállás kisebb városokban, vagy falvakban… Nem érdekel különösebben, végül is, mit várok egy embertől, csak az országról, és az itt élőkről alkotott illúzióm tűnik el szép lassan. Persze, hiba lenne általánosítani, de kevés vadbarom is hatásosan tud ország-imázst rombolni, mint az láttuk már nem egyszer a közelmúltban.
Monorail-sín a víz felett.
A távolban Shinagawa.
A vasárnap csak úgy elment, minden különösebb extra nélkül. A nap zömét a készülődés töltötte ki, most nem akartam semmi komolyabb programot. Kicsit azért elmentem Oimachiba és az öböl környékére ládázni, meg körbenézni ott is, de ez csak egy laza séta volt. Nézelődtem, keresgéltem, de igazából nem tudtam mit kezdeni magammal, inkább már a szerdára koncentráltam. Azért a napi kilométeradagot, meg elfogadható mennyiségű ládát begyűjtöttem, aztán hat körül visszakeveredtem a lakásba. Nem szeretek várakozni.
mave13 oldala
