Ma a kevés szöveg, sok kép kombinációt választom, legközelebb sok szöveg lesz, kevés képpel.

04.30. Hétfő
Most irigykednem kéne, amiért mindenki a lábát lógatja otthon, mivel szabadnap van, de nem teszem. Itt is munkaszüneti nap van. Hogy miért? Most van a Golden week. Ez egy különleges hét Japánban, a leghosszabb munka nélkül töltött időszak az évben. Valójában, nem is egy ünnep, hanem azok sorozata, érdemes utánaolvasni wiki-n, én megtettem, de nem árulok el semmit, ne csak én művelődjek. A lényeg, hogy sem ma, sem csütörtöktől vasárnapig nincs meló. Szinte már zavarba ejtően sok szabadidő. Mit is lehet tenni ennyi sok szabadnappal? Mondjuk, ma rögtön aludtam tízig, valahogy nem akaródzott felkelni. A nap se sütött reggel a szemembe, úgyhogy félálomban éreztem, hogy ma sem lesz strandidő.

Borús volt az idő.

Felébredtem, kinéztem az ablakon, és valóban. Borongós, hűvös hétfőre ébredtem. Olyan „nem tudom” jellegű idő volt. Akár még napsütés is alakulhatott volna belőle, de egy napos eső se lett volna meglepő. Nem is nagyon tudtam dönteni a program felől, végül egy köztes megoldást választottam. Mivel a sarkam továbbra sem volt rendben, kemény túráról szó sem lehetett. Sky Tree kilőve.

Szép, eldugott hely a városban

Vízi versenypálya. Biztos szeretik a közelben lakók.

Viszont, mindig is szerettem volna megnézni milyen is a Haneda. Ez Tokió legnagyobb reptere, és egész Ázsia második, és a világ ötödik legforgalmasabb légikikötője. Ismét ajánlanám Wiki-t, bár angol leírást találtam csak róla. Az egész egy szigeten helyezkedik el a Tókió-öbölben. Számomra két nagy előnye van: az egyik, hogy viszonylag közel lakom hozzá, a másik pedig, hogy számos sziget veszi körül, ahonnan elég jó kilátás nyílik rá. Mindig is imádtam nézni otthon a gyárvárosi állomáson átszáguldó vonatokat, gondoltam, hogy ez is tetszeni fog. Elindultam ismét a már jól megszokott úton. Oimachi felé vettem az irányt, de nem mentem el most addig, hanem féltávon elkezdtem délebbre tartani. A reptérhez legközelebbi szigetet néztem ki célnak, és közben tervben volt útba ejteni néhány parkot.

Az elmaradhatatlan piknikezők.

Érdekes. Ha valaki alapvetően természetfotózásra van belőve, akkor a nagyvárosban is mindig próbálja azt a témát keresni, még ha ez itt nem is olyan egyszerű. Valahogy nem hoznak lázba az emberek, semmi kedvem nincs arcokat, meg szituációkat fényképezni. Ráadásul, annyira nem is merném közzé tenni az ilyen fényképeket, személyiségi jogok, meg egyéb baromságok miatt. Szerencsére, találtam két szép parkot is, de meséljenek inkább a fotók. Egyvalamit szeretnék csak megemlíteni, ami baromi érdekes volt. Találtam egy strandot. Jó, ez magában nem akkora szám, ami furcsa volt, hogy senki nem fürdött a medencékben, hanem horgászok ülték körbe.

És a négyes rajtkőnél levő horgász...

Először nem hittem a szememnek. Gyalogolok, nézelődök, nyugtázom, hogy strand, nézem a belépő árakat, és a szemem sarkából látom, hogy valaki olyan mozdulatot tesz a medence partján, mint amikor bedobják a horgot a vízbe. És valóban, legalább 8-9 horgász ülte körbe a mesterséges pocsolyát, és halászott. Azért ez otthon nem egy megszokott esemény.
Megkérdeztem kollégákat, hogy ezt most akkor hogy is van, és mondták, hogy igen, ez errefelé megszokott. Amikor nincs strandidény, feltöltik a medencéket, telepítenek bele halakat, és lehet pecázni. Nem tudom, hogy egy 20x25 méter körüli élettérben milyen, és mekkora hal fér el, de minden esetre meglepő látvány volt.

Betongyár.

Hűtőház, mint utólag megtudtam.

Laza 13 km után megérkeztem a szigetre, amit kinéztem magamnak. Elvileg a térkép jelzett egy kis zöld övezetet és szabad partot a reptér felőli oldalon. Voltak kétségeim, hogy őszinte legyek. Egy igazi iparnegyeden jöttem keresztül raktárakkal, hűtőházakkal, és a szigeten egy komplett szemétfeldolgozóval. Partnak nyoma sem volt, nemhogy zöld övezetnek.

Mesterséges természet.

Viszont, legnagyobb meglepetésemre, a gyárak után egyszer csak találtam egy nagy kaput, és mögötte egy komplett parkot. Persze, tele emberekkel, akik épp piknikeztek a parton, miközben a felszálló gépeket bámulták. Furcsa összkép nem? Ipertelep, park lazító emberekkel, tengerpart, és mindezek felett 50-100 méterre a 3 percenként elhúzó repülőgépekkel. Amiknek azért zárójelben megjegyezve van némi hangja. Ismét ajánlom a fotókat, azok jobban mesélnek nálam.

Furcsa kontraszt.

A part. Ezen a részen legalább nyugi volt.

Rákászok. Amolyan családi időtöltés.

Haneda Airport a távolból.

Felszállááás!!!

Az öböl egyik bejárata. Van forgalom rendesen.

A lényeg, hogy nagyon élvezetes 3 órát töltöttem el itt, és még vissza fogok jönni az tuti. Félelmetes érzés, amikor egy 747-es elhúz az ember feje felett. Kicsit más, mint amikor otthon a permetező gép teszi ugyan ezt. A reptér egyébként tényleg hatalmas. És hihetetlen forgalmat bonyolít le. 2-3 percenként szállnak fel a gépek két kifutóról, és kb. ugyanilyen időközönként landolnak. Logisztikai bravúr. Durva látvány, amikor egyszerre 4-5 fénypont is közelít a leszállópálya felé egymás mögött. Szinte látni a légifolyosó ívét, amiben haladnak a gépek a föld felé. Sajnos nem, vagy nehezen lefotózható, de szenzációs.

Csillagok az égen. Vagy mégsem? A légi folyosóban haladó gépek a Haneda felé.

A másik remek látványosságot az öböl szolgáltatja. Mivel ez a tokiói kikötő kijárata, ezért láttam hatalmas teherhajókat is. Kicsit sóvárogva néztem utánuk, érdekes lenne egyszer felkerülni egyre, és elhajózni mondjuk Kínába, vagy Panamába.

Hajózzunk el...

Már jócskán sötétedett mire körbenéztem mindent, és az eső lába is lógott, elindultam vissza. Mivel már 20 km körül jártam (kicsit alábecsültem a távolságot), nem akartam gyalogolni hazáig. Elvileg ugye a sarkamat pihentettem ma, így nem volt nagy séta betervezve. Gondoltam kipróbálom, milyen a monorailen utazni. Jelentem, drága, viszont érdekes.

Monorail. Érdekes egy járgány.

Az állomás, és a sín.

Belülről.

Ez a magasvasút, ami végigmegy az öböl mellett Hanedától egészen a Rainbow Bridge-ig. Fura érzés a magasban utazni, a kilátás pedig egész jó. Sajnos teljesen besötétedett, mire felszálltam, a vonatban pedig világos volt, így fotózásra esélyem se volt, de be fogom pótolni. Mászkáltam még egy kicsit Shinagawa-seaside állomáson, majd a „metróval” elmentem Oimachiba, és onnan Hatanodaiba. Nem volt rossz túra, jól döntöttem, hogy végül szandálban voltam, és nem cipőben.

További fotók ITT!

Hozzászólások itt!