2019. július 16., kedd

Gyorskeresés

Ami fontos

Írta: | Kulcsszavak: busz . leszállás . érettségi

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Ma 11:50-kor ülök a buszmegállóban a nehéznek nem igazán mondható történelem érettségi után. 5 perc múlva befut a buszom, ami egy elég leamortizált Ikarusz volt. Szépen megvettem a jegyemet ahogyan azt illik, és elballagtam a busz végébe. Körülbelül 2 percig álltunk, mivel a busz ajtaja nem akart bezáródni. A buszsofőr ezt megelégelve leszállt és a kívül lévő kapcsolóval bezárta az ajtót, majd a busz legvégén lévő ajtón felszállt, és visszament a helyére. Ez a procedúra legalább még 4-szer ismétlődött meg. Megjegyzem ez az a fajta Ikarusz volt, melynek a második ajtaja nem középen, hanem teljesen a busz legvégében van.

Egy negyed órával később, mikor már a város és a falum közötti úton haladtunk a buszt meg kellett állítani, mivel az ajtó már megint nem funkcionált tökéletesen. Körülbelül 10 percig tartott, mire sikerült újra bezárni az ajtókat. Az első ajtó most már tökéletesen működött, viszont a hátsó bedöglött. Ja, és a busz most már elindulni sem akart, de azért idővel meggondolta magát. Mikor már le kellett szállnom, át kellett verekednem magam az egész buszon, hogy időben le tudjak szállni.

De legyünk pozitívak. Legalább az új pénztárgép, és a ledes kijelző azért már fel volt szerelve, hála annak a több millió forintos támogatásnak köszönhetően. :)

Hozzászólások

(#1) matej013


matej013
(lelkes újonc)

A sörben kevés a vitamin. Ezért kell sokat inni belőle.

(#2) petipetya


petipetya
(PH! nagyúr)
LOGOUT blog

:C

(#3) Syl


Syl
(PH! nagyúr)

Akkor ezek szerint a sudo apt-get install tortenelemerettsegi sikeresen lefutott :D

Words cannot express how much i don't care

(#4) matej013 válasza Syl (#3) üzenetére


matej013
(lelkes újonc)

Na látod, az meg pont fent volt. Ki érti ezt. :F

A sörben kevés a vitamin. Ezért kell sokat inni belőle.

(#5) kmisi99


kmisi99
(PH! kedvence)

Ilyen ajtós történet fordult már elő velem modernebb VOLVO buszon is ami max 10 éves lehet ott is minden megállóba el kellett játszani a történetet.

Dell Precision M4600

(#6) halkow válasza matej013 (#1) üzenetére


halkow
(őstag)

micsoda nyugta :)
van rajta minden

Alcatel onetouch idol2s the king

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.