2024. március 29., péntek

Gyorskeresés

A Windows Phone és a Metro UI a jövő, vagy mégse?

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Régóta tervezek már írni egy bejegyzést a Windows Phone rendszerről, hisz majdnem pontosan egy éve én is belekóstoltam ebbe a világba egy Samsung Omnia 7 formájában. Elhatároztam, hogy teszek egy próbát, kipróbálom a Speedshopban, és ha tetszik, már veszem is meg. Be kell valljam, lenyűgözőnek találtam a felületet, ahogy a homescreen szinte életre kelt, úgy éreztem, hogy a kezdőképernyő szinte visít azért, hogy kapcsolatba lépjen velem, illetve hogy ugyanerre késztessen engem is. Egy iPhone 3G utódjának szántam, és amint elhagytam a bemutató üzletet, illetve ránéztem az iOS springboard-jára, úgy éreztem, éveket mentem vissza az időben a puritán ikonos felülettel. Pár napba se telt, és a T-mobile-nál be is szereztem egy ilyen darabot, majd elkezdem ismerkedni a rendszerrel. Meg kell valljam, az animációk, a rendszer gyorsasága, a böngésző sebessége elsőosztályú, ebben a tekintetben teljesen hozza az iOS szintjét. Na de utána jött a fekete leves. Mivel párhuzamosan használtam az iPhone-nal, ami mellesleg borzasztó lassú volt mellette, mégis valahogy úgy éreztem, hogy az iOS felülete sokkal természetesebb, egyértelműbb, átláthatóbb. Mindent sokkal hamarabb elértem rajta, annak ellenére, hogy semmi nem üvöltött a kijelzőn, hogy érints meg, itt vagyok, csúszok, folyok, animálódok. Sokáig gondolkoztam azon, hogy mi állhat ennek a hátterében. Szimplán egy mélyen elfojtott, legyőzhetetlen Apple fanatizmus? Aztán megpróbáltam érvek formájában összeszedni, hogy miért nem tudtam megbarátkozni a felülettel:

Lássuk a két homescreent:

Ami elsőre szembetűnő, hogy WP-on nagyobb síkidomok, négyzetek vagy téglalapok, úgynevezett csempék találhatók, amikből legfeljebb 8 fér el az adott képernyőn. A legnagyobb probléma, hogy a gyári alkalmazások egyszínűek, így vizuálisan első ránézésre borzasztó nehéz például az üzeneteket a hívástól megkülönböztetni. Hiába a telefon és az üzenet rajz, sajnos ezek grafikailag borzasztóan egyszerűek, így abszolút nem figyelemfelkeltőek. A vizualitás nagyon fontos, és lételeme az egyszerű kezelhetőségnek, legalábbis nálam. Ráadásul a csempék nincsenek is elég jól elhatárolva egymástól, gyakorlatilag összeérnek. Bár iOS-en is nagyon hasonló az sms és a telefon, a felületből adódóan jól elhatárolhatók, én pl. a hasonló színű ikonokat sose teszem egymás mellé, és tudom, hogy melyik ikon a képernyőn melyik részén van. Ezt az érzetet a Metro UI teljesen megöli. És ami a legnagyobb problémám az egész koncepcióban, szintén a pozicionálásra vonatkozólag az a menürendszer vertikális navigálása. A főképernyőre 8 csempe tehető ki, ami borzasztóan gyorsan betelik, lévén, hogy gyakorlatilag bármi kitehető: barát, weboldal, akármi. Ha ez betelik, onnantól indul a rémálom. Az ember kénytelen függőlegesen görgetni, így teljesen elveszíti azt a tulajdonságát a csempe, hogy vizuálisan a képernyő adott területére behatárolható legyen. Ennek eredményeképp folyamatosan "szkennelni" kell a tartalmat az embernek, hogy megtalálja, amit keres. Ráadásul folyamatosan mozognak is ilyenkor a tile-ok, hisz nem szakaszos a görgetés, hanem kinetikus, ami bár látványos, de szintén akadályozza az ember figyelmét. Pl. iOS-en, ha betelik a képernyő, akkor oldalirányba egy új képernyő nyílik, így minden ikon megtartja azt a tulajdonságát, hogy a júzer be tudja határolni, a képernyőn hol kell keresnie. Alul-felül, melyik oldalon, és ehhez meg se kell érinteni a képernyőt. Ezek az ösztönös tájékozódások nálam létfontosságúak, és úgy gondolom, iOS-en ez nagyon tudatosan van így megoldva. Sajnos a listanézet dettó, és ugye ezt a problémát az is tetőzi, hogy listanézetnél már alfabetikus elrendezés van, egy sorban egy app-pel, nem pedig mondjuk 4-gyel, legtöbbjük azonos színnel és kisebb ikonrajzzal, mint iOS-en. Az ember görget, görget, és név alapján kell tennie, hiába szeretné, hogy ott legyen a szeme előtt, hogy vizuálisan megtalálhassa a legfontosabbakat görgetés és az app nevének végiggondolása nélkül. Persze ott lehet a szeme előtt csempe formájában, ha be tudja sűríteni egy barátnő, egy email, egy üzenet, egy naptár, egy telefon meg mondjuk egy kedvenc oldal mellé hetediknek, hisz a naptár kapásból két csempét lefoglal.

Íme egy videó a felületről, az első egy perc jól illusztrálja a problémámat. Megfigyelhető, hogy a videó készítője milyen sokat görget, és lényegében semmi hasznos nem történt.

Vagy az első 15 mp ebből a videóból. A júzer feloldja a képernyőzárat, és kapásból alig lehet átlátni, hogy melyik tile épp mi, az értesítések pedig fehér színűek, akárcsak a megkülönböztető rajzok. WTF? A kreszben talán véletlenül vannak piros meg zöld lámpák? Egy gyalogos arra figyel, hogy mit mutat a lámpa, (sétáló, álló ember) vagy arra, hogy milyen színre vált? Hát persze, hogy utóbbira. [link] Piros, vagy zöld, persze, hogy ez számít. Volt, hogy 1 teljes napig nem vettem észre, hogy érkezett egy értesítés, annyira nem volt figyelemfelkeltő az aprócska fehér rajz a csempe közepén. Ráadásul, volt, hogy már pont lecsúszott az a csempe a főképernyőről, amire érkezett.
Sokan kritizálják az ikonos felületet, hogy nem informatív, csak egy statikus, konvencionális rajz. Ez igaz is, de pont a lebutított, viszont változatlan léte teszi jól beazonosíthatóvá a júzer számára. Nem vibrál, de jól elhatárolódik a többitől, és meghatározott helyet foglal el a kijelzőn. Eközben a hatalmas méretű csempe milyen valós információt is hordoz magában? Animálódik, úszik, de lényegében fölöslegesen hívja fel a figyelmet, mint egy banner, hisz az egyedüli fontos információ az értesítés, ami viszont nem tud "kiemelkedni" a felületből, sokkal inkább csendben meghúzódik.

Egyébként a rendszer optimalizáltsága, gyorsasága, rugalmassága nagyon jó volt. A nem másokat lekopírozó, majmoló, hanem egyediségre törekvő felület pedig mindenképp dicséretes.

Viszont a felhasználói felület úgy érzem, hogy illúziókat kerget. Az egyedi, dinamikus(an változó) felület egy utópisztikus vágyálmot próbál az ikonokat megunó emberek életébe vinni. És sajnos, azon túl, hogy a 8 csempéből álló futurisztikus felület nevetségesen elavulttá teszi az ikonokat első látásra, a további használhatóság és ténylegesen fontos tartalmak tekintetében gyászosan elbukik vele szemben, hisz akkor is lekötik a figyelmünket, ha csupán egy adott alkalmazást szeretnénk megtalálni, és egyáltalán nem vágyunk interaktív, animálódó felületre, melyek abszolút nem hordoznak magukban hasznos információt.
Senkit nem szeretnék megbántani ezzel a bejegyzéssel, hisz ettől még ez egy minőségi, felsőkategóriás rendszer, stabil, gyors működéssel. A rendszer globalitását, hiányosságait szándékosan nem is említettem (meg nem is igazán vagyok már velük napra kész), hisz elsősorban a teljes koncepciót vizsgáltam, nem pedig azt, hogy most mennyire van, vagy nincs lemaradva az iOS-től. (Az iOS-ből is a 3.1.3-as verziót használtam iOS 4 helyett, hisz a felhasználóbarát működést mindig is fontosabbnak tartottam a feature-öknél.) Viszont az volt a tapasztalatom a rendszerrel kapcsolatban (amíg használtam), hogy első benyomásra forradalmi újítást akart elhitetni a "tömény tartalommal" amit azonnal a néző arcába vetít csempék formájában, viszont a (véleményem szerint) következetlen felépítéssel a mindennapos használatkor ennek a júzer már inkább csak a hátrányát látja, hisz a legvalósabb, legaktuálisabb információt egy megfelelő értesítési rendszer tökéletesen el tudja látni, ikonok kiiktatása nélkül is, így egyszerre marad egyszerű és gyorsan átláthatóvá a rendszer, és ugyanakkor az értesítések is eléggé ki tudnak emelkedni egy statikusabb felületből.

Hozzászólások

(#1) kolosanyi


kolosanyi
veterán

Érdekes és elgondolkodtató iromány, de kérlek engedd meg, hogy pár ellenérvet felhozzak, amiért én úgy gondolom, hogy ez pedig igenis egy nagyon jól használható felület.
Abból indulok ki, amit te is írtál, hogy vertikális görgetés, vagy horizontális lapozás a jobb. Mindkettőt huzamosabb ideig volt alkalmam megtapasztalni (ilyen szempontból jó az Android, mert ott azt állítasz be, amit csak akarsz), így nekem is van némi rálátásom.

Én azt figyeltem meg, hogy ha viszonylag kevés telepített alkalmazásod van, akkor baromi jó és átlátható lesz a rendszer, ha csak ikonok vannak és oldalra kell vízszintesen lapozni. Ez nálam max 5 képernyőig kényelmes, az is úgy, hogy a harmadik (a középső) az alapértelmezett, onnan pedig jobbra is és balra is kettőt-kettőt kell csak lapozni, ha el akarok érni valamit a "túloldalon". Ha ezek közül már valamelyik nem adott, akkor a vízszintes elrendezés azért nem jön be, mert egyszerűen sokat, jóval többet kell lapozgatni, mint ellenkező esetben. Továbbá ott van az, hogy szerintem igenis az alfabetikus rendszerezési mód a legcélravezetőbb, mert tudod, hogy mondjuk az alkalmazás, amit indítani akarsz, az "G"-vel kezdődik, akkor a saját listádon mondjuk a "G" előtt csak "D" volt az utolsó kezdőbetű, így az lesz a következő. Fix helye van, kötött a sorrend, így mindig tudod, hogy hol jársz, van mihez viszonyítani. Egy szabadon variálható lista csak akkor jobb, ha kevés elemből áll.

Továbbá figyeld meg, hogy ha megfogod a telefont, a hüvelykujjad természetes mozgástartománya inkább függőleges irányban lesz kényelmesebb, nem vízszintesen, persze ezt megfelelően kis kijelzővel ellensúlyozni lehet (iPhone), de egy nagyobb darabnál bizony érződik a hatás.

A grafikának a kritikája viszont jogos, szerintem is jobb, ha színekkel is elkülönülnek a dolgok. Elvégre is ez a legfigyelemfelkeltőbb. Igazából nem a csempék színének kéne elkülönülnie, hanem a rajtuk levő kis ikonoknak, így mindjárt teljesen más lenne a kép. Ugyanígy a csempéken az értesítések színei is lehetnének különbözőek, prioritásnak megfelelően például. (Üzenetek, határidők, fontosabb dolgok kiemelve, a többinek megint más szín.) Ezt kiegészíteném azzal, hogy a legfontosabb értesítéseknek bizony a lock screenen van a helyük, hisz az a legelső, amivel érintkezel a kijelző bekapcsolását követően. (Ilyen szempontból a WP sincs bajban, üzeneteket, elmulasztott hívásokat stb kiteszi a képernyőzárra).

Egyébként én pont most rendeztem át kicsit a telefonomat, visszatértem az ICS-hez (egy ideig mindenféle Ginger alapú ROM-ok voltak fent, mert meguntam az ICS-t, tudom furcsa lehet, mivel ez a legújabb rendszer... :D ). Felraktam egy ADW launcerht és az imént leírtaknak megfelelően rendeztem el mindent. Nem szentírás ez sem, ez csak az én személyes tapasztalatom, nekem így kényelmes, így vált be. Tiszteletben tartom, hogy nem mindenki számára logikus és átlátható, nem tetszik mindenkinek, de nem is vagyunk egyformák. :)

(#2) manchester85 válasza kolosanyi (#1) üzenetére


manchester85
addikt

"Továbbá ott van az, hogy szerintem igenis az alfabetikus rendszerezési mód a legcélravezetőbb, mert tudod, hogy mondjuk az alkalmazás, amit indítani akarsz, az "G"-vel kezdődik, akkor a saját listádon mondjuk a "G" előtt csak "D" volt az utolsó kezdőbetű, így az lesz a következő. Fix helye van, kötött a sorrend, így mindig tudod, hogy hol jársz, van mihez viszonyítani."

De én gyakran nem gondolkozom az alkalmazás nevén. Attól, hogy tudom, hogy a facebook-ot akarom megnyitni, nem gondolom végig ABC szerint, hogy hol kell keresnem, és nem is akarom végiggondolni. Ott figyel a legfelső sorban az ikonok között a legelső oldalon, tehát azonnal elérem, és a kék rajzra asszociálok, ami sokkal kényelmesebb.

"Fix helye van, kötött a sorrend, így mindig tudod, hogy hol jársz, van mihez viszonyítani. Egy szabadon variálható lista csak akkor jobb, ha kevés elemből áll."

De a képernyőn nincs fix helye, csak a sorrendben. Az, hogy görgetéssel kikeresem, az egy sokkal hosszadalmasabb és fárasztóbb folyamat, mint szemmel bekoordinálni, hogy hol van a képernyőn. És iOS-en minden képernyőváltással újabb 16 app jön (közben megmarad a legalsó 4) de ez nem változtatja meg az alkalmazások helyét a képernyőn. Ami alul van, ugyanúgy alul marad, ami felül, ugyanúgy felül, ami közepén, az is. Tehát, ha tudom, hogy mi melyik oldalon van (ez fontossági elven működik nyilván) akkor már elég gyorsan megvan a progi. Vertikális görgetéskor WP-n viszont ami alul volt, az felül lesz, ügyelni kell, hogy ne görgesd túl, mert akkor vissza kell görgetni. Tény, hogy minél több kezdőképernyő van, annál bonyolultabb a helyzet, de ha tudod, hogy melyik oldalon van, akkor annyi érintés, ahány oldalt váltasz, és onnantól már csak szemmel átfutod őket. Mivel statikusak, sokkal könnyebben feldolgozza az agyad is, mi micsoda. Ha úsznának, folynának, "live"-ok lennének, folyton bezavarodnál.

Na mind1, azért örülök, hogy részben egyetértünk, ezek a dolgok engem anno nagyon felidegesítettek, azért is írtam róla bejegyzést, hogy össze tudjam esetlegesen hasonlítani mások véleményével.

A droidos részhez nem tudok hozzászólni, az a világ nekem még ismeretlen terület. :D Majd egyszer, talán... :U

[ Szerkesztve ]

i6 Silver

(#3) kolosanyi válasza manchester85 (#2) üzenetére


kolosanyi
veterán

Igazándiból gondolom ez is fejlődni fog, szerintem az ilyen visszajelzéseknek biztos hasznát veszi a Microsoft is, így tényleg oda lehet figyelni a felhasználói igényekre, és ennek megfelelően tervezni. Viszont az iOS átgondoltságát mi sem mutatja be jobban, mint az, hogy gyakorlatilag az ötödik főverziónál járunk és "semmi változás", tehát az új funkciókkal történő kibővítés elegendő volt, nem volt szükség a változtatásra.

A droidnak meg ha objektíven nézem, akkor az a hatalmas előnye, amit a többi rendszer biztos, hogy nem fog ilyen formában megvalósítani, hogy olyanná formálhatod, amilyenné akarod. A 4.0-val már az alap felület is teljesen igényes, egységes, jól használható lett (ez szubjektív vélemény, de sokan gondolják így), de ha az nem jön be, akkor kb 10 perc alatt úgy át lehet szabni, hogy rá se ismernél. És még csak különösebb hozzáértés se kell, mert mindenféle gányolás nélkül, a Play Storeból beszerezhető elemekkel is el lehet az ilyeneket végezni. És akkor ott van még az a része is, hogy mélyebben belenyúlva a rendszerbe bizony tényleg lehet alkotni. Szerintem érdemes belekukkantani a témázgatós topikba, hát ott aztán van egy-két nagyon elborult fórumtárs (jó értelemben véve), aki nagyon durvákat alkot. :) Persze a legtöbb ember nem csinál ilyet a telefonjával, csak ki akarja venni a dobozból és használni akarja, végülis azt is megteheti vele, szóval összességében szerintem jó rendszer az Android, de vannak hibái. Például az még viccnek is rossz, hogy a normális GPU rendereléshez a negyedik verzióig kellett várni (ICS, most a gyári 4.0.3 fut a Nexusomon és tényleg smooth). A többi ismert dolgot nem is említve, de hát ez egyéni preferencia kérdése. Mondtam már, de szerintem ma, 2012-ben nincs használhatatlan rendszer. Mindegyikkel el lehet lenni, én pl egy Symbiannal is ellennék, ha most adnának egy új Belles modellt (hm, azért a 808 kamerája impozáns). Viszont mindegyiknek vannak hibái, az, hogy ki melyik hibát milyen mértékben képes tolerálni, az csak az adott személytől függ.

(#4) gzbotii


gzbotii
veterán

Ket eszrevetel: Mango elott valoban hosszabb az animacio. A masik, hogy azt ketlem, hogy hamarabb elernel mindet. Peldanak oka: Messages Hub (msn, fb chat, sms).

Es a masik dolog, kinek a pap kinek a paplan. En tovabbra is WP-re eskuszom :B

"A droidos részhez nem tudok hozzászólni, az a világ nekem még ismeretlen terület. Majd egyszer, talán... "

tapasztalatnak nem art, ha volt az embernek, de hosszu tavra en se terveznek vele ;)

[ Szerkesztve ]

When every logical course of action is exhausted, the only option that remains is inaction.

(#5) ßrainiac


ßrainiac
addikt

A jövő lehet, de a jelen biztosan nem.

Egészen egyszerű dolgokat (melyek az Android után természetesnek tűntek) itt lehetetlen volt megcsinálni, pl. ph-n linket beszúrni, képet feltölteni, stb.

IE-ben folyamatosan kilogoltat a forum, hiába pipáltam be akármit (ugyanez a másik jóféle böngészőben, talán UG browser, nem emlékszem.. de az egy fokkal jobb). Kitaláltam a stratégiát, vágólapra helyezem az e-mail címem, hogy hamarabb menjen a belog, de screen lock után elfelejti (!) amit oda raktam. :W

Oké, begépelem újra.. "Sikeres belépés.." üzenet, majd megint a belépés mint opció, frissítgetem az oldalt majd megint be vagyok lépve :U

A marketplace - mondjon bárki bármit - tele van low rating-es, használhatatlan appokkal, melyek Androidon jól el vannak dugva, helyette a valóban jó cuccok kapnak featured tag-et. Igényesek, és nem úgy néznek ki, mint egy kezdő programozó nulla design tehetséggel.

A rendszer WP 7.8 egyébként és nem okádom magam el tőle most hogy használtam egy ideig (mint ahogy azelőtt gondoltam volna), de sajnos beta-feelingje van. Az, hogy nem lehet több képet csatolni egyszerre, mert nincs multiselect a galériában, egy kicsit múlt századi nekem már.

Volt körülbelül 10 Android telefonom, tisztában vagyok vele, hogy ez nem véletlen, de ez nem a rendszer hibája, hanem a gyártóké, akik kibocsátják az Android telefonok ily "színes" skáláját, nyilvánvalóan anyagi megfontolásokból. Jó a változatosság, ne legyen minden embernek ugyanolyan telefonja (ld. iPhone), viszont nem kellene feltétlenül akkora sz*rkupacokat gyártani, amiket az ember 1-2 hét után elad, mert nem bírja elviselni már.

Igény kérdése is a dolog, mert egyszerűbb, lassabb Androiddal is el lehet lenni egyébként, ahogy Windows Phone-nal is (szemet hunyva a rengeteg hiányosság fölött) - nekem ez pontosan 2 hétig ment és felfrissülés volt Android után, de most visszatérek a Nexus sorozathoz, ugyanis ez az amit teljes biztonsággal lehet Androidnak hívni. A Google kezei közül származó darabok valóban referenciák, viszont sajnos kevesen követik ezt a gyártók közül, az emberek pedig ilyen készülékek miatt skatulyázzák be a rendszert magát.

Értem a WP előnyeit, viszont nehezen tudnám elképzelni, hogy egy Nexus felhasználó - aki megtapasztalta milyen a jól működő okostelefon -, áttérjen WP-re és az eddigi számos lehetőség közül mindössze néhánnyal éljen, melyeket a WP zárt rendszere olyan büszkén rendelkezésre bocsát.

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.