2024. március 29., péntek

Gyorskeresés

Hurrá, költözünk! Avagy számítógépház vásárlásom története

Írta: | Kulcsszavak: Silverstone . Raven . vízhűtés . RV01 . water cooling . water

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

ELŐSZÓ

Öt évig használni egy számítástechnikai eszközt – a jelenlegi fejlődés mellett – úgy gondolom nem kis dolog. Ezúton állítok emléket szeretett számítógépházam előtt, amelyben több konfigom lakott az elmúlt években. Egyben méltó utódját is be szeretném mutatni az általam támasztott elvárások tükrében.

ELŐZMÉNYEK

Idén július magasságában arra az elhatározásra jutottam, hogy lecserélem a meglévő, és jól szuperáló Gigabyte GTX 460 OC 1GB videokártyámat.

A hardveraprót bújva úgy döntöttem, hogy maradok a jól bevált Fermi vonalon, és egy MSI GTX 480 Twin FrozR II. lesz a méltó utód. A 460 eladásával, mindössze 12.000 magyar forint ráfordításával sikerült megvalósítani a tranzakciót.

Ezidőtájt már megközelítőleg 5 éve egy Thermaltake Soprano VB1000BWS tulajdonosa voltam, teljes megelégedéssel. A gépházban a gyári ventilátorok helyett 2 darab Coolink Swif2 120p teljesített szolgálatot, melyeket egy Gigabyte potméterrel 1000 rpm-re szabályoztam, így teljes csendben tették a dolgukat.

Csillogóan fekete és íves – akár egy zongora

Sajnos a megelégedésemet csalódás kellett, hogy kövesse, miután beépítettem az új szerzeményemet. A GTX 480 a maga 265 mm hosszúságával teljesen végigért a ház belsejében, sőt a HDD tartó kerettől mindegy 2 mm híján be sem fért. Akárhogy igazgattam, csak feszült, és nem akart a helyére kerülni.

Természetesen nem törődtem bele, hogy nem tudom a kártyát kipróbálni. Felmérve a helyzetet egy megoldás maradt: kicsit meghajlítom a VGA útjában lévő HDD keretet. Persze Thermaltake-ék nem sajnálták ki az anyagot a házikóból (2006-ban 22.000 forintot kóstált), ezért jó fél óra szenvedésbe került, mire 3 millimétert hajlítottam a kereten.

A VGA becsúszott a helyére, majd minden kábel, valamint az oldallap a helyére került. Bekapcsolást követően már indítottam is a Crysis 2-t, hogy megnézzem, mennyire melegszik az egyik legjobb nem referencia hűtéssel szerelt Fermi. 25 fokos szobában a kártya pillanatok alatt a 80 fokot nyaldosta, miközben 100%-on pörögtek a ventilátorai. A gépház oldallapját levettem, így pár fokot javultak a hőfokok. Sajnos a VGA teljesen átforrósította a házat, minden oldala bőven kéz meleg volt. Mindez a CPU hőmérsékletére is negatív hatással volt, a korábbi 55-60 fokok helyett, már a 70 fok közelében volt az i7 870.

A 2 darab 120-as ventilátoron kívül 1 darab 9 cm-es van az oldallapon, további rendszerventilátorok beépítésére a ház nem kínál több lehetőséget. Sajnos meg kellett, hogy állapítsam, kinőttem a kis Sopranot.

Ekkor született az elhatározás, új házat veszek!

AKKOR LÁSSUK!

Elvárásaim a következők voltak:

- fekete külső-belső
- kényelmesen elfér benne a GTX 480
- ismét több évig kiszolgálja a konfigjaimat
- ha már moduláris tápot használok, akkor megfelelő kábelmanagement-tel rendelkezzen
- ablakos oldallappal legyen szerelve
- megfelelő szellőzésű legyen, esetlegesen tovább bővíthetően
- könnyen szerelhető legyen, kényelmesen elférjen benne minden
- alsó tápos elrendezésű legyen
- lehetőleg 30.000 forintból megússzam

A Milyen házat vegyek? topikot olvasgatva kezdtek körvonalazódni a lehetséges alternatívák.

- Cooler Master CM690II Advanced Window

Az első szériás CM 690 (Pure Black window) formavilága már korábban is tetszett. Ez kicsit kiforrottabb, néhány újítást eszközöltek a tervezők. Számomra mégsem teljesen megfelelő, mivel a lakás, ahol lakótársaimmal együtt lakom elég poros. A TT házat is elég gyakran kellett takarítani, mivel a csillogó előlap, valamint a teteje előszeretettel gyűjtötte a port. Már majdnem megfelelő lenne, de mégsem. Az elején lévő rács helyett valami más megoldásra való törekvés további gondolkodásra késztetett.

A következő versenyző – habár nem ablakos, de legalább ajtós :D – a Sopranora emlékeztet:

- Fractal Design Define R3 Black Pearl

Elég jókat olvastam a Skandináv cég termékeiről, viszont a benne lévő ventilátorok hangjával többen nem voltak kibékülve. Sajnos testközelből szemügyre venni nem volt lehetőségem, úgyhogy a véleményekre hagyatkoztam. Amennyiben a ventilátorokat cserélnem kell, könnyen további súlyos ezreseket kell költenem az akkor még 23.000 forintos házra. Ahogy kalkuláltam, 4 db minőségi ventilátorral már jócskán 30.000 forint fölött voltam.

Másik szempont, ami kicsit elbátortalanított, hogy - habár elvileg beférne egy nagyobb VGA is a házba - örültem volna ha a középső HDD keret szekció kivehető lenne. (Olcsóbb, illetve hasonló kategóriájú házaknál ez megoldott, nem értem itt miért nem)

Ha már költenem kell(ene) rá, úgy gondoltam szemügyre veszem a nagy tesót is:

- Fractal Design Define XL

Recon666 fórumtárs keze munkáját olvasva egyre inkább a 35.000 forintos kategória felé tendáltam. Ez szinte minden elvárásomat kimeríti: nagyon jól szellőzik, halk ventilátorok, nem gyűjti a port, korrekt belső elrendezés, kivehető HDD keret a VGA magasságában, porszűrők, miegymás.

Ha már ennyit szánok egy házra, egyik kedvencem után kezdtem keresgélni:

- Corsair Obsidian 800D

Persze tudtam, hogy ez nem 35.000 forintos kategória, gondoltam utána nézek az aprókban. Elkeseredve konstatáltam, hogy 50.000 forint volt még a legolcsóbb is a használtban. Ennyit már nem igazán szeretnék egy számítógépházért kiadni még akkor sem, ha az elkövetkezendő 5 évben kiszolgál.

Ez a ház számomra az etalon! Teljes mértékben kielégíti minden igényemet, amit egy háztól elvárok. A GTX480 topikjában próbáltam utánajárni, mennyire szellős egy felső kategóriás VGA számára ez a monstrum. Többen tapasztalatból azt nyilatkozták, hogy jó, jó ház, viszont ez inkább vízhűtéssel az igazi, egyébként (megfelelő számú ventilátor hiányában) megreked benne a meleg. Kicsit csalódtam, hogy egy ilyen árfekvésű ház léghűtéshez nem teljesen megfelelő választás lenne számomra. Kacérkodtam kicsit a vízhűtés gondolatával, de végül elegendő pénzmag hiányában letettem róla... no meg a 800D-ről is.

Az aprót böngészve ekkor találkoztam először a Silverstone cég Midi-Full PC házaival. Korábban csak a HTPC házairól láttam képeket, leírásokat és őszintén szólva, az árai sem voltak meggyőzőek.

Az apróban láttam egy-egy FT01-et, valamint TJ07-et.

Teljesen véletlenül találtam egy hirdetést, melyben egy Silverstone Raven RV01 házat árult az egyik fórumtárs. Végigolvasva a bejegyzést, egyre szimpatikusabb lett a termék.

Már elsőre is nagyon megtetszett, nem is értettem, hogy lehet az, hogy ezzel a házzal még sohasem találkoztam. Végigolvastam pár tesztet és tapasztalatot, és már tárcsáztam is a fórumtárs elérhetőségét.

Szerencsémre lakóhelyünk között mindössze 30 km van, így mertem vállalni a távolságot, hogy személyes megtekintéssel egybekötve bonyolítsuk le az üzletet. A ház gyors bemutatását követően már 100%-ig biztos voltam benne, hogy ha én terveznék magamnak egy házat, az sem lenne tökéletesebb.

Kis alkuval 30.000 forintért megkaptam a terméket, sőt az eladó még felszerelte a gyári tartozékokon kívül mindegyik hot-swap HDD fiókot kivezetéssel, valamint egy kivezetett BIOS reset kapcsolóval. Ki gondolná, hogy a gyártó külön helyet alakított ki ezen kütyü számára. A vételár az akkori új árhoz képest jutányosnak mondható, mivel a legolcsóbb helyen is 53.000 forintot kóstált. Természetesen az általam megvásárolt termék teljesen újszerű állapotban volt, még egy évet sem szolgált előző (és egyetlen) gazdájánál.

Lássuk, miket is tud az új szerzeményem:

Első ránézésre kicsit szokatlan az elrendezése, mivel az alaplap 90 fokkal elforgatva szerelhető bele. Lentről felfelé haladva:

A tápegység legalul foglal helyet, saját „szintet” kisajátítva. Vele azonos szinten jókora üres hely a felesleges kábeleknek, illetve a kisebb vízhűtés-komponenseknek.
A tápegység alatt kihúzható porszűrő, a mellette lévő „üres hely” alatt kipattintható filter található.

Mint említettem az alaplap 90 fokkal elforgatva szerelhető be. A szellőzés kialakítása a megszokott „ház elejéből beszív, hátul kifúj” helyett lentről beszívó, és felül kifújó.
Az alulról beszívott levegőt a két említett filter szűri a betolakodó porcicáktól.

A tápegység kis bakokon ül, így nem teljesen közvetlenül a ház alól szívja a levegőt. Természetesen elfordítva is behelyezhető a tápegység, viszont úgy gondoltam, hogy a szellőzést ezzel az elrendezéssel felborítanám. A tápegységet egy acélrács választja el az alaplap szintjétől. Az acélrács alulról két darab 18 cm-es (18 dBA) ventilátorral szerelt, amely teljes csendben teszi a dolgát, továbbá elegendő mennyiségű friss levegőt szív a ház alsó részéből, és továbbít fel az alaplap/VGA/CPU, illetve a merevlemezek irányába.

A ház tetejében egy darab 12 cm-es ventilátor foglal helyet, melyet időközben egy Noiseblocker XL1 (1000 rpm@13dBA) légkavaróra cseréltem.

A Raven szellőzési megoldása

Az alaplap elhelyezésére szolgáló hely ideálisan nagy, habár ez elvárható egy Full Tower-től. Korábban megszenvedtem egy-egy procihűtő cserét, mivel mire kioperáltam a kis Sopranoból rendszerint összekarcoltam a kezemet pár helyen. Itt szó sincs erről, szinte pillanatok alatt kényelmesen be tudtam szerelni a konfigurációm lelkét. A csaknem 27 cm-es VGA-t szintén kényelmesen be tudtam helyezni, semmi nem állt az útjában, valamint a pár centiméterrel alatta lévő 18 cm-es légkavaró a hűtését is elősegíti.

A merevlemezek elhelyezésére szolgáló keretek hátsó kivezetéséhez szűkmarkúan egyetlen kábelt mellékel a gyártó, viszont ahogy fent említettem az előző tulaj az összes kerethez megvásárolta a kivezetést. A 3,5”-os winchester behelyezésével, valamint a kábelek alaplapra történő bedugásával már használható is az eszköz. A 2,5”-os meghajtóval viszont nem jártam ilyen sikerrel. Az OCZ Vertex 2-höz kapott 3,5” átalakító nem volt kompatibilis a fiókok hátulján rögzített kábelekkel, pontosabban azok helyével. Kb. 2-3 mm híján nem illeszkedtek. Egy fél órát próbáltam variálni az átalakítót, míg meguntam, és szimplán csak rádugtam az SSD-t a keret mélyén lévő csatlakozóra. Szerencsére teljesen stabilan tartja… 
Utána olvasva kiderült, hogy nem mindegyik átalakító megfelelő a keretekhez, viszont kb. 1000 forintért vásárolható például Scythe átalakító, ami már megfelelő elrendezésű.

Az 5 darab 5,25” hely számomra még sok is, mivel csak egyetlen DVD-írót használok. A meghajtók egyébiránt a HDD keretek fölött látható billenő patentokkal rögzíthetőek.

A kábelmenagementre szintén nem lehet panasz, az alaplapi tálcán több helyen kialakításra kerültek a fölösleges vezetékek elrejtésére szolgáló nyílások, valamint három darab kábelrögzítő.

/Az alábbi képeket már én készítettem, sajnos csak a telefonom állt rendelkezésemre. A minőségükért ezúton is elnézést kérek!/

A képen látszik, hogy a HDD-fiókok mindegyike el van látva a szükséges csatlakozókkal, és kábelekkel.

Habár én összesen két HDD-t használok, meghagytam az összes kivezetést, mivel sohasem lehet tudni, mikor lesz rájuk szükségem. Természetesen a kivezetések pillanatok alatt eltávolíthatóak.

Egyedüli negatívum számomra, hogy a ház kábelei (ventilátorok, HDD tápkábelek) nincsenek harisnyázva, így „gyönyörű” sárga-piros színekben pompázik a gép hátsó szekciója.

Bekapcsolást követően a gép előlapján található gigantikus mérető kék LED világítani kezdett, közepén egy piros pöttyel, ami a HDD-hez történő hozzáférést jelzi vissza. Az összképpel teljesen elégedett voltam.

Természetesen, ami leginkább érdekelt, hogy hogyan alakulnak a hőfokok. Csalódnom nem kellett, mivel a processzor hőfoka 50-55 fok körül maximalizálódott terhelés (játék) közben, míg a VGA 80%-os ventilátor használat mellett 70 fok körül állt be.

VÉGEZETÜL

Összességében az mondhatom, hogy megérte a váltás, mivel a jövőben bármilyen cserét könnyebben tudok megejteni a házon belül, valamint a házban lévő komponensek hőmérsékletét is sikerült normalizálni.

Azt hiszem az összes általam támasztott követelményt lényegre törően körülírtam, a továbbiakban a költözés során készített képeket láthatjátok:

Méretbeli különbségek 1.

Méretbeli különbségek 2.

Üresen

Minden a helyén

Elölről – hátulról

Alulról – felülről

A napokban CPU hűtést cseréltem, melynek kapcsán a CM 212+ bordát egy Prolimatech Armageddonra váltottam. A Sopranoból megmaradt két darab Swif2 120p-t rászerelve további 5 fok hűtési teljesítményjavulást sikerült a processzoron eszközölni. Képek:

Remélem, hogy a cikkem esetegesen segítségül is szolgál majd azoknak, akik hozzám hasonlóan megfelelő „gamer” házat keresnek maguknak.

Köszönöm, hogy vettétek a fáradtságot, és elolvastátok első írásomat! Az esetleges hibákkal, javaslatokkal kapcsolatosan várom konstuktív kritikátokat!

:R

UPDATE: A cikkben szereplő saját képeimet, eredeti méretükben ITT meg lehet tekinteni.

UPDATE (2012. december 9.):

Elegendő szabadidő hiányában sajnos a mai napig nem sikerült a vízhűtés beszerzésének és beszerelésének történetét külön írásba foglalni, ezért inkább itt szeretném megosztani a házzal kapcsolatos fejleményeket. :)

Nos 2012. májusában ismét eltökéltem magam a vízhűtés kipróbálására. Úgy gondoltam, hogy a fejlesztésre szánt pénzt inkább a hűtés korszerűsítésére fordítom.

A Vízhűtés topik-ban kapott segítség, valamint Tody56 fórumtárs tanácsai alapján beszereztem az alábbi eszközöket:

- T56 V3 HF acetal CPU blokk
- EK FC 480 GTX full cover VGA blokk
- Laing DDC 1T AGB Pro szivattyú és tartály
- Swiftech MCR120QP-RES 120 mm single radiátor
- Airplex EVO 360 tripla radiátor

Az eredmény az elképzeléseimet is felülmúlta. A VGA hőmérséklete közel felére (!) csökkent mind terhelt, mind "idle" állapotban. (load 80-> 40 fok, idle 50-> 35 fok)

A proci hőmérsékletével eddig sem volt bajom, most még elégedettebb lehetek, ugyanis 40 fok fölé játékokban sem igazán megy, max nyári melegben, mikor a szobahőmérséklet is 35 fok körüli. :)

Most pedig beszéljenek a képek: LINK

Hozzászólások

(#1) Recon666


Recon666
Közösségépítő

Grat hozzá, szép, minőségi ház. :R

(#2) darál0w


darál0w
Jómunkásember

ez akár címlapra is mehetett volna :)

Aki viszkető seggel fekszik, az büdös ujjal ébred... :]

(#3) Madn!ght válasza Recon666 (#1) üzenetére


Madn!ght
addikt

Köszönöm szépen! Nem bántam meg, hogy megvettem. Remélem a következő 5 évre a ház-kérdés le van tudva. :)

darál0w: Köszi! :R :R

₪ Herbalife Nutrition ₪ (rendelésben tudok segíteni) - FB: fit2gether

(#4) Dany007


Dany007
veterán

Uh vettél egy Reaven-t? :o Eszméletlen!
Számomra a legjobban tetsző sz.gép ház amit valaha láttam!
Amúgy mennyi volt? Amikor én rávoltam kattanva akkor még olyan 50k körül volt...
Nagyon brutál ház. Eszméletlen jólnéz ki, és mindemellett elegáns is.

(#5) albert8


albert8
addikt

Egyiik legszebb ház
grat :R

Flickr----https://www.flickr.com/photos/113522384@N02/? -----------------------------------Krumplistészta----https://krumplisteszta.wordpress.com/

(#6) Madn!ght válasza Dany007 (#4) üzenetére


Madn!ght
addikt

35.000 forintért volt feltéve az apróra, viszont sikerült lealkudni 30.000-re. :) A ház alig egy éves, a dobozán még rajta volt a 67.000 forintos vételár címkéje. :) Azt mondanom se kell, hogy az előző tulaj nagyon vigyázott rá, gyakorlatilag újszerű, karcmentes állapotban került hozzám. :K

₪ Herbalife Nutrition ₪ (rendelésben tudok segíteni) - FB: fit2gether

(#7) albert8 válasza Madn!ght (#6) üzenetére


albert8
addikt

JAh és majd szólj, ha eladó :D
am nagyobb képet nem tudsz linkelni?

Flickr----https://www.flickr.com/photos/113522384@N02/? -----------------------------------Krumplistészta----https://krumplisteszta.wordpress.com/

(#8) beefjeez


beefjeez
senior tag

rosszul döntöttél, ezt kellett volna venned: Fractal Design Define XL ;] beleszerettem :DDD valaki tudna még hasonló letisztult házakat? ez gyönyörű :D

(#9) Madn!ght válasza albert8 (#7) üzenetére


Madn!ght
addikt

Nem tervezem, hogy lecserélem. :P

A képeket pedig pótolom. :)

beefjeez: Ne hidd, nagyon sokat nézegettem az XL-t. :) Egy kicsit változtatni szerettem volna a Soprano megjelenéséhez képest, illetve kedvezőbb is jutottam a Ravenhez. No meg a fránya ablak hiánya. :DDD

[ Szerkesztve ]

₪ Herbalife Nutrition ₪ (rendelésben tudok segíteni) - FB: fit2gether

(#10) Madn!ght válasza albert8 (#7) üzenetére


Madn!ght
addikt

A képeket feltöltöttem egy albumba, melyet EZEN a linken megtekinthettek.

₪ Herbalife Nutrition ₪ (rendelésben tudok segíteni) - FB: fit2gether

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.