2024. április 20., szombat

Gyorskeresés

Az egykori király (HD6870)-Második rész

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Viszonylag sokat vacilláltam hogy , az ötezres széria legyen, vagy a hatos.Mivel az ötös talán erősebb kicsit (legalábbis shaderben), viszont a hatezres valamennyivel lassabb, de újabb, több mindent támogat, és várhatóan a játékok is tovább fogják támogatni.
E, kis ízelítő után rátérnék magára a beszerzési folyamatra :D .Legelőször apródon, néztem utána mint mindig.Beállítottam a megyémet, és nézegettem.Nem voltam elragadtatva.Most már csak 1 darab van, de szerintem akkor sem volt több három hirdetésnél.

A csúf külső alatt ott ketyeg a bika belső.(milyen költői vagyok)

Először meglepődtem hogy csak 10.000FT-ba fáj, majd megláttam hogy "hibás". Egyből rányomtam, és olvastam hogy, 10 perc 3D után lefagy.Jött belém a gondolat.Tán túlmelegszik?Hirdetésben szerepelt hogy 2D-ben semmi hiba, és magán a kártyán sincsenek sérülések.Legkézenfekvőbb az volt hogy túlmelegszik.Mivel ha nem csíkoz, nem egyből fagy le 3D-nél, hanem csak idővel, kézenfekvő volt ez a gondolat.Rá is írtam a tulajára, hogy nem-e lehet az a hiba a túlmelegedés.Azt válaszolta hogy ő nem ilyen vállalkozó szellemű hogy megcsinálja.Rákérdeztem hogy 8k-ért adná-e , és mondta hogy igen.Kártyáért el is mentem,(nagyon okosan telefonra lementettem a google maps térképét, az útvonallal együtt :DD ) de volt legalább egy óra odatalálni.

Előző képen látszik hogy nem az igazi referenciahűtéses, mivel az így néz ki.(És ez szép :) )

Meg is érkeztem, egy kis PC boltba.Már elő volt készítve a kártya.Akkor még nem tudtam ,de a kártya 25cm!Meg is lepődtem, de egyben örültem is, hogy valami kézzelfoghatót is kapok :C . Kevésbé örültem volna egy 650 Ti méretű kártyának :DDD .Nem azt mondom hogy a méret a lényeg (bárhogy is értsd :) ), de jó ha van benne kraft.Vissza a sztorihoz, az eladó betette a gépbe a kártyát és mutatta hogy 2d-ben szépen ad képet (3D-t nem mutatott mivel nem volt fent driver, lel). És ami feltűnt ,hogy eme "királyi" kártyát betette egy 450W-os codegen tápos gépbe.Kis off, sosem értettem , hogy miért raknak kiskereskedők codegen tápot gépekbe.Aki kicsit is ért hozzá az tudja hogy gagyi(nekem is volt 300w-os codegenem),aki nem annak meg valószínüleg nem fogja sokáig bírni.Bár gondolom típustól, terheléstől is függ.Amikor 300w-os codegánnyal ment a gépem, akkor ez volt benne:asrock p4i65g, celeron d 2,4ghz, ati radeon 9600pro(majd nvidia 6200) 1280mb ram, meg két winyó.Na és ezt nem bírta, folyamatosan újraindult stb.Havernak is codegene van, (előre összeállított gépet vett kiskerből), és múltkor néztem a 12V-os ág, alapjáraton 11,6V-ot ad le.Off vége, vissza a sztorihoz megint :K .

400w-os FSP HEXA eddig viszi, remélem így is marad.

Vásárlás megvolt irány haza.Szerencsére kb 10 percet kellett várnom a vonatra.Amint hazaértem egyből szétkaptam a hűtést.Nálam, alap hűtéssel egy percet sem ment :)) .

Meztelenül a kártya.Telót azért raktam oda hogy kb legyen viszonyítási alap hogy mekkora.

Gyorsan kitérnék arra hogy, amit nézegettem 6870-ek pcb-jére nem hasonlít.Legtöbbnek bal oldalon van a feszültségszabályzó áramköre.Bár mondta az eladó hogy ez egyfajta "Built by Ati" kártya, és valami munkaállomáson dolgozott, vagy valami ilyesmi.(vagy iroda, nem emlékszem :P )

Amikor a bordát megláttam meglepődtem a nagyságán, és azon hogy 5 hőcsöves.Bár maga a felület nem nagy, azért nem rossz.Inkább kattintható képeket rakok, mert nem akarom szétfloodolni képekkel a bejegyzést :D .
Borda,borda allja,"a lélek".Amint látszik a gpu-t letisztítottam, viszont csak ezüst pasztám volt, ezért első körben nem raktam rá.(Ezüstöt nem szeretem mert ha valamit összekenek akkor baj van.)Aztán jött egy kis gányolás.Ez lett az első verziós hűtés.Lényege a 8cm-es asus venti, ami maxon 4500-at pörög, és a kicsi pedig a vrm-re.És most kicsit kitérnék a házamra.(panel, de a gépházra gondolok) Név szerint sharkoon vs3-v.Eleje szép zöld, ezért esett rá a választás.(meg mert olcsó :DD ) A kártya a 25 centijével hosszabb volt mint a gépház fele.A pci-e tápcsati alig ért oda.És mivel a winyó nem vízszintesen, hanem függőlegesen van, ezért az is nagyon közel van hozzá.Pontosabban ennyire.Meg itt még egy kép a kártyáról, leendő otthonában.(tápcsatikat bedugtam, de a kép készítésekor még nem).Gépet indít, gép van, ember örül.Kártyát felismerte a gép, mivel fent volt az APU drivere.Ezt letöröltem, majd leszedtem egy 6870-es drivert.Miközben drivert töröltem egyszer fekete lett a képernyő.Talán azért töröltem a drivert, talán mert túlmelegedett.(de inkább az első). Aztán a driver fel is ment.Leszedtem a Heaven-t, meg a furmarkot.Először heavent toltam, ott egyből felment 70c°-ra.Itt kicsit elkeseredtem hogy, ennyi lett volna a pénz?Nyomtam rá egy kis furmarkot is, de 3mp alatt 90+c°.Nem volt választás muszáj volt pasztázni.Kapott egy kis polírt is.Aztán felment a paszta.

Odatettem a 14-est mivel úgyis ott lesz, csak a ház oldalán.

Ezután jött a megnyugvás.60c° körül volt a kártya maxon.Bár ez a hűtés eléggé hangos volt, de első verziónak jó volt.Itt könyveltem el hogy cikk lesz belőle.Jó kártya, ennyiért meg főleg.
Következő részben játék, és benchmarktesztek lesznek.Nem tudom hogy mikor, mivel még csinálom őket :)) .Addig itt két kép a további hűtés verziókról:

2db 8cm-es Coolermaster venti, az egyik 2000rpm, a másik 2500, plusz a kicsi a vrm-re. Az alsónál valamennyivel rosszabb volt.Bár ez elég halk.

Aztán itt az a verzió amit most is használok.Haver adakozott egy VTX3D-s ventit."Szerencsére" a venticsati pont hogy nem ér oda az alaplapi pinekhez.Most vrm hűtésnek az alap amd ventijét használom, mivel halkabb mint a kicsi.

Hozzászólások

(#1) Stonerice


Stonerice
őstag

Te aztán megfogtad az Isten lábát :DD :R

Pénz beszél, kutya utal! Aktuális főkomponenseim: 5600X / Msi B450 Gaming Plus Max / 16GB 3733 cl16 / Sapphire Nitro Rx480

(#2) M0ng00se válasza Stonerice (#1) üzenetére


M0ng00se
őstag
LOGOUT blog

Kockázatos volt, de talán most az egyszer bejött :))

V6

(#3) Ed3r_X_


Ed3r_X_
nagyúr

:) olvastam a gány topikban, szerencséd volt :D

Mondjuk gyárilag túlmelegszik, hát ezért én a gyártónál kirúgtam volna valakit. :B

“Songbird, Songbird, see him fly, drop the children from the sky. When the young ones misbehave, escorts children to their grave. Never back-talk, never lie, or he'll drop you from the sky!”

(#4) M0ng00se válasza Ed3r_X_ (#3) üzenetére


M0ng00se
őstag
LOGOUT blog

Amikor megvettem akkor gagyi volt rajta a paszta.Szerintem csak azért melegedett túl.

V6

(#5) Ed3r_X_ válasza M0ng00se (#4) üzenetére


Ed3r_X_
nagyúr

Úgy már elnézi az ember, bár erre gondolni is kellett volna a gyártónak. :)

“Songbird, Songbird, see him fly, drop the children from the sky. When the young ones misbehave, escorts children to their grave. Never back-talk, never lie, or he'll drop you from the sky!”

(#6) mghltm


mghltm
addikt

a 6870 hawk jobb vrm-es ehhez hasonloan

still 4 sale https://hardverapro.hu/aprok/hirdeto/mghltm/index.html || http://www.youtube.com/watch?v=85VErvTqgWc

(#7) Lewzke válasza Ed3r_X_ (#5) üzenetére


Lewzke
őstag

a legtöbb kártyára gyárilag már szar pasztát raknak és van amikor túl sokat. ASUS 9600GT-m gpu-jára annyit raktak, hogy 5 kártyára elég lett volna az a mennyiség. fogtam magam kicseréltem Deepcool Z3-ra ami átlagos pasztának mondható. idle-ben 5, terhelve 6-8 fokkal hűvösebb a kártya.

[ Szerkesztve ]

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.