2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

15000 forintos videókártyák kompániája

Írta: | Kulcsszavak: hd 6850 . hd 7850 . gtx 560 ti . gtx 650 . gt 730 . xeon 4ghz

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Előzőleg már megénekeltem 3 generációnyi Nvidia kártya teljesítményét.Úgy adódott, hogy két generációnyi AMD kártyát is tudtam tesztelni a konfigomban. Az egyik kártya, az egyik legelső cikkemben szereplő HD6850, a másik pedig egy hűthetetlen HD7850.

Néhány szó az új szereplőkről.

Amint már említettem, a HD6850-ről volt már cikkem. A kártya élete az egyik barátomnál folytatódott, ő használta mostanáig, ugyanis megválik tőle. Erről nem tudtam, viszont még pont időben tudtam lecsapni rá, egy-két teszt erejéig. A régi bejegyzésben is megírtam , hogy nem egy átlagos kártya, ugyanis kapott egy elég jó VRM-et, aminek az elrendezése a HD6870-ére hajaz. A másik turpisság az órajel. Ez a kártya, a referencia a HD 6850 775Mhz-es órajelével ellentétben, 900Mhz-n ketyeg ami a HD6870 referencia órajele. Ameddig a shader és többi részegység mennyiségére, nem nagyon figyeltem én is abban a tudatban léteztem, hogy ez bizony egy 6870. Viszont amikor kiírtam az erről szóló mini-cikket kiokosítottak a fiúk, hogy ez egy 6870 órajelein üzemelő 6850. Nagy eséllyel a biosában van átírva a név, és az órajelek.

A másik kártya, a Sapphire gyártotta HD7850-nek kevésbé kalandos az élete. Egyik osztálytársam vette 2015 elején, amikor páran gépet újítottunk az osztályban. Rám bízta a feladatot , hogy keressek egy jó vasat és erre a kártyára esett a választás. Fontos volt , hogy 2GB-s legyen mert az már elkélt akkoriban , ráadásul ebben a kártyában azért a mai napig van kraft. Másrészről a DX12-t is fontosnak tartottam, ámbátor a nagy híresztelésekkel ellentétben szerintem annyira nem nagy durranás (persze ezen a téren kevés tapasztalatom van) .Egyébiránt ekkoriban én is erősen gondolkodtam egy ilyen kártyán (akkor 35ezer forint körül ment) , viszont inkább az egzotikus felállást választottam, 2 db HD6850 személyében. A hűthetetlen HD7850 beszélő név, mára már nem igaz.A probléma ott kezdődött, hogy osztálytársam nevelőapja valamit szerelt a gépben, de ötletem sincs hogy mit, de legalább sikerült letörnie az egyik lapátot a ventiről. Így eléggé rezgett és búgott, ráadásul valamennyivel rosszabbul is hűlt. Ránézésre láttam hogy ide pont jó lenne két darab 8 cm-es venti, és voila már meg is mókoltam. A rosszabbik hír, hogy az egyik venti nem indult , mivel a helyi pc boltban odaadták az ipari hulladék szintű ventiket. Ekkor tél volt, igazából elégséges volt a hűtés ami körülbelül 80c°-t jelentett. A másik tényező a gépház volt. A dobozba pont befért egy mini-atx-es lap. Így a két ventivel a kártya körülbelül 2,3 slotnyi helyet foglalt el, ami azt jelentette, hogy körülbelül 1-2 cm hely volt a ventilátornak levegő után kutatnia. Ezután jött, egy két venticsere, 105C° játékközbeni hő, amit sikerült "leküzdeni" 90 c° köré. A kártya kapta az ívet hőmérsékletben és a mai napig megy. Itt tenném hozzá, hogy én mindig húztam a kártyáimat, és a legtöbbjük gallyra ment, viszont figyeltem a hőfokokra, és a nyakamat tenném rá ,hogy egyik sem ment 80-80c° fölé. Az enyéim elhullottak, a 90c° fölött főzőcskéző kártya pedig vígan él.

A konfiguráció.

Minden maradt a régiben, tehát
ASUS P5KR alaplap
Intel Xeon E5450 @ 4,2Ghz processzor
4GB DDR2 RAM @ 933Mhz
XFX 550W tápegység

A tesztekről.

A tesztekben lévő kártyáknak a 3/5-öde az előző cikkemből ismerhetitek. A tesztek nagy része megmararadt, viszont 2 darabbal kiegészítettem. A legújabb játék a tesztben a 2016-os DOOM lett, benchmarkból pedig a STALKER Call of Pripyatot néztem meg.A programok és játékok a legtöbb esetben 1366*768-ban futottak (vagy 1360*768-ban, bocsi nem vettem észre azt a hatost :DDD ), kivéve a Superposition benchmarkot, és a CS:GO-t.Szintetikus tesztetekből, a Unigine Heaven, Valley és Superpositiont használtam, és a STALKER Call of Pripyat benchmarkját. Játékokból, a CS:GO, DiRT Rally, GTA 5, Fallout 4, Witcher 3, és a DOOM futott le.
Az Nvidia kártyákhoz a 381.89-es driver volt telepítve, a HD 6850-hez a 15.7.1-es Catalyst, HD7850-hez pedig a 17.5.1-es verzió.

A kártyákról.

Gigabyte GT 730

ASUS GTX 650

Gigabyte GTX 560 Ti

HD 6850

(pcb)

HD7850 mókolt ventikkel

És a tesztek.

Unigine Benchmarkok

Heaven beállítás:itt
Valley beállítás: itt
Superposition beállítás: "low 720p"

Az 560Ti befogta a HD6850-et. Ha jól tudom anno ez a két kártya, egymás ellenfele volt, így látszik a különbség. A 7850 viszi a mezőnyt, de Valleyben még megfogja az 560Ti.

STALKER Call of Pripyat

1366*768, Ultra beállítás

Nvidiánál alakult a papírforma, AMD-nél viszont cpu limit lépett fel. Sajnos a 4 henger, hiába tekert 4,2-n nem volt elég neki. Teszt közben a HD7850 80-90%-os kihasználtságot mutatott, az 560Ti nem tudom mennyit, mert ez alatt nem volt hajlandó működni az Afterburner. Véleményem szerint, az 560 Ti 384 magjának egyszerűbb megadni az utasításokat, mint a 7850, 1024 feldolgozójának. Bár játék közben nem hiszem , hogy mérvadó lenne ez az eltérés.

Counter Strike: Global Offensive

Ulletical FPS benchmark pálálya alapján
Beállítások: Felbontás : 1280*1024 , Árnyék: Nagyon alacsony , Modell/textúra : Magas , Effektek: Alacsony , Shader: Alacsony , 4X MSAA , FXAA,Textúraszűrés:Anisotropic :16X , Elmosódás : kikapcsolva

Érdekes a helyzet a híresen CPU limites CS:GO-ban. A 6850-et szinte a GTX 560 Ti szintjére emelte, és a legtöbb shader processzorral rendelkező 7850 tudod győzedelmeskedni. Meg kell említenem most is, hogy ez a benchmark map nem egy 100%-os pontosságú teszt.

DiRT Rally

Beállítások : itt

Itt kisebb anomália alakult ki az AMD kártyáknál. Ugyanis olyan helyzet állt elő, hogy sem a videókártya sem a processzor nem ment maximumon. CPU 60-70% körül a videókártya pedig 70-100% körül. Sok elmélet nem jut eszembe, lehet itt beleszólt a PCI-E vezérlő is, a maga 1.1-es verziójával.

GTA 5

Beállítások: FXAA , 2X MSAA , Reflections : High , Reflection MSAA 2X , Shadows: NVIDIA PCSS , Anisotropic :16X - Minden más Normal vagy kikapcsolva

Itt körülbelül várhatóak voltak az értékek, ámbár én picit többet vártam a 6850-től. A 7850-re jellemző volt, hogy nem teljesen futotta ki magát, főleg az utolsó részben, ott a végén már elfogyott a proci, és nagy eséllyel a 6850 alól is.

Fallout 4

Beállítások:itt , és itt.

A hétezres radeontól többet vártam. A teszt közben szépen ki volt hajtva, de amikor a városba beértem, ott már lejjebb esett a kihasználtság.

Witcher 3

Beállítások : MINDEN alacsony, vagy kikapcsolva

A köztudottan Nvidiát kedvelő programban felemásan viselkedtek a radeonok. A kisebb eléggé gyászos eredményeket ért el, amit lehet hogy a drivernek köszönhet, vagy elfogyott a proci vagy simán ennyit megy a kártya. Az a baj, itt is ki kellett kapcsolnom az afterburnert mert szimplán elfogyott a ram, ezért nem tudom mennyire volt kihajtva. Viszont a 7850 tesztje közben hagytam futni, és ott látszódott, hogy ugyan a városban lejjebb esik, a program képes volt, mind a cpu-t mind a videókártyát maximumon használni.

DOOM

Beállítások : "Alacsony" beállítások használata, Anizotróp szűrés 16X, FXAA, film grain 0, FOV 90, mindkét esetben OpenGL.

A mérés kicsit csalóka volt. Egyrészt fogyott a ramom, úgyhogy msi, és explorer.exe is ki volt lőve :DDD . Másrészről pedig, winyóügyileg is kifogytam, ezért a "torrentes" winyóra pakoltam a játékot ami az IDE-s winyóm után a második leglassabb. Ezért a játékra jellemző volt a shuttering, viszont ha egy részt jól betöltött memóriába, akkor szépen futott, lásd 7850. A GTX 560 Ti, is képes magasabb fps-re, mert ha visszatöltöttem ugyan azt a checkpointot azért, 10 fpssel megdobott pluszban.A régi 6850 elvérzik, merem feltételezni nem kedvez az engine a régi architektúrának. Az újabb kártyákon jobban futott, egyébként az a 30 fps sem olyan vészes. A 7850-nel pedig már elszaladt a ló, viszont a teszt elején még nyöszörgött, de ez lehetett akár cpu limit is.

Elérkeztünk a konklúzióhoz. Nekem sok HD6850 kártyám volt, szeretem őket, viszont manapság kezd elfogyni a teljesítménye. Architektúrálisan sem virít. Az öccse a HD7850 már jobban duruzsol, nem csak a plusz feldolgozó egységek miatt, hanem a GCN architektúra miatt. Korosodik ez a kártya is, viszont egyrészt ebben, még benne van a tuning potenciál, és az esetleges DX12 ígérte teljesítménynövekedés. A továbbiakban szerintem FullHD-re már kevés lesz, viszont valami peckesebb proci mellett egy mesés HD felbontásban jó lesz. Fogyasztásügyileg sem kell félni, 130W-os TDP nem vészes, ez a kari egy darab 6 pines csatlakozót kér(a tesztben szereplő 6870-nek hazudott 6850 kettőt, de gondolom csak a látszat miatt :D ). Az AMD-k mellett elég jól teljesít a nagy öreg GTX 560 Ti, igaz, nem kis tuningot kapott az alap órajeléhez képest.

Áruk a használt piacon 15000 Forint körül mozog. A 7850-é egy picit felette, de lehet jó ajánlatokat találni rá. A 6850 is tartotta az árát, de szerintem egy picivel 15E. alatt már megéri. A sweetspot véleményem szerint a 7850 lenne, ami viszonylag alacsony fogyasztás mellett tud elég meggyőző teljesítményt.Ezt a videókártya-swinger-klub köszönöm Chriswello-nak (GTX 650), és DeepDog-nak(HD 6850).

Köszönöm ,hogy végigolvastad!

Mong00se

Hozzászólások

(#1) Redneck


Redneck
veterán

Jó kis iromány de vannak benne pontatlanságok!

"Itt tenném hozzá, hogy én mindig húztam a kártyáimat, és a legtöbbjük gallyra ment, viszont figyeltem a hőfokokra, és a nyakamat tenném rá ,hogy egyik sem ment 80-80c° fölé. Az enyéim elhullottak, a 90c° fölött főzőcskéző kártya pedig vígan él."
Mák, de az a hűtő mókolás nem gyenge. :W Nem feltétlenül a magas hőmérséklet nyírta ki őket, a forrasztások nem szeretik a nagy hőingadozásokat, a VRAM-ot pedig hamar le lehet nullázni túl magas órajekkel.
Tuningolni csak ésszel szabad, és a hőmérsékletekre ügyelve.

"Teszt közben a HD7850 80-90%-os kihasználtságot mutatott, az 560Ti nem tudom mennyit, mert ez alatt nem volt hajlandó működni az Afterburner. Véleményem szerint, az 560 Ti 384 magjának egyszerűbb megadni az utasításokat, mint a 7850, 1024 feldolgozójának. Bár játék közben nem hiszem , hogy mérvadó lenne ez az eltérés."
Teljesen más architektúra, így a következtetés nem állja meg a helyét.

Dirt Rallynál vegyes limit lépett fel.

"Ezért a játékra jellemző volt a shuttering"
Stuttering lesz az. :K

A GPU órajelek nem voltak tiszták, ha mértél volna egyet gyári órajelen és húzva is, reálisabb képet kapunk. Minimum, átlagos és maximális fps grafikon jobb lenne, jobban szemléltetné a különbségeket.
Az 560 Ti pedig lenyomta a 6850-et mint a bélyeget! :K

[ Szerkesztve ]

Play Hard GO pr0! - A bugfix, a hiba véglegesítése a programban. http://steamcommunity.com/id/redneck026/

(#2) pet007


pet007
aktív tag

4gb rambol nem futottal ki sehol? Nehez elhinni, hogy mindenhol eleg volt.

(#3) M0ng00se válasza pet007 (#2) üzenetére


M0ng00se
őstag
LOGOUT blog

Witcher 3, és a GTA5 volt hajlamos kilépni ha elfogyott a ram.

V6

(#4) Redneck válasza M0ng00se (#3) üzenetére


Redneck
veterán

Az is okozhat akadást, legalábbis a GTA V-nél mindenképp. Még 8GB-ot is lazán bepuszil nagyobb részletességnél, 12GB lapozófájlal együtt.

Play Hard GO pr0! - A bugfix, a hiba véglegesítése a programban. http://steamcommunity.com/id/redneck026/

(#5) Raymond


Raymond
félisten

"a "torrentes" winyóra pakoltam a játékot ami az IDE-s winyóm után a második leglassabb"

Szviit dzsiizusz! :)

Privat velemeny - keretik nem megkovezni...

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.