Még az egész általános iskolában kezdődött . Volt egy srác aki jóval az átlagnál lejjebb teljesített . Ez abban mutatkozott meg hogy még ötödikben is dadogásról szólt az olvasása vagy énekórán nem tudta eltapsolni a ti-ti-tát. De mielőtt félreértés esik , sose volt bántva ezért . Igazából ő egészítette ki a csapatot . Utcabeliek voltunk össze jártunk sátrat építeni , bejárni a város melletti erdőket vagy az utca végén elő bácsinak borsót törni az orra alá.
A kis nyezege ,szemüveges srác aki csillogó fogszabályzójával sok viccet ismervén az esős napokon fakadásig hozta tudomasunkra hogy nincs miért szomorkodni.

Majd a tanév végén eltűnt . Gondoltuk elmentek nyaralni. Aztán hatodik osztály elkezdésekor tudomást szereztünk hogy bizony nem lesz tovább velünk ugyanis elköltöztek .
Furcs volt naponta az utcában a házuk előtt mindig elmenni és rájönni hogy az egyik legkedvesebb pajtásunk nincs velünk .
Ahogyan telt az idő , úgy kopót róla az emlék is.

De ezzel nincs vége , napjainkban avagy múlt héten unokatestvérem megkért hogy segítsek neki pár dolgot elvinni a céghez . Nagy szervezeti változások vannak náluk. Meg jött egy új CEO.
Parkolóhoz érve jöttek a kollégái hogy segítsenek , szemem sarkából ment be az épületbe egy elegánsan öltözött , átlagnál jóval magasabb sportos egyén , kérdeztem is a többiektől hogy ő nem is fog segíteni ?
Mire jót kacagtak hogy biztosan nem, hiszen ő itt a “nagy kutya” House.
Ezzel el is engedtem a dolgot.
Másnap én vittem dolgozni “uncsitesomat” és szóbakerült a főnöke, hogy mennyire egy Dr.House stílusa van , de nagyon nem vettem komolyan , hiszen mindig azt szidják az emberek ahol éppen ott dolgoznak az esetek nagy részében .
De furcsa fordulat a nevénél kezdődött, elég ritka név nem sűrűn hallani , magam is csak kétszer ha halottam életemben , eszembe is jutott a gyermekkori pajtás.
Céghez oda érkezve mellénk is be parkolt egy autó és mondta az uncsitesom na itt van House!
Átnézek az autóba és nem látom az arcvonásán hogy ő lett volna a volt utcabéli .

Elköszönünk egymástól , közben megszólal a telefon , milyen irónikus az én főnököm keres .
Mobilt letéve valaki bekopog az autóm ablakán , hát ez House! Vajon mit akarhat tőlem ?
Lehúzom az ablakot , felnézek rá és kérdem hogy mit tetszik ?
Mire ő elmosolyodik és a nevemen szólít , ... majd ezt mondja -hát nem ismersz meg? Nem én!
Erre jót kacag majd bemutatkozik és hozzá tesz egy szót amit csak mi tudhatunk gyerekként anno és vagy millió éve nem halottam “Lanti” .
Ez csak ő lehet! Nem akartam elhinni hogy a kis nyezege gyerekből mi lett.
Majd beinvitált hogy tartsak vele és beszéljük meg mi történt ennyi idő után velünk . Aminek eleget is tettem.
Folyamatosan mosolyog és csak mondja és mondja , nem akartam illetlen lenni és megszakítani . Nem is kellett kérdeznem , inkább ő volt az aki kérdésekkel bombázót mondanivalója után .
Beismerem utólag nagyon jó volt , nagyon sok régi emlék tört felszínre . Meg az hogy a történetem kezdetén írtam hogy tudását tekintve , most ő egy hatvan fős mérnöki csoport vezetője és igazgatója .
Külalakját tekintve pedig felismerhetetlenül megváltozott. Miért fontos ez? Nem fontos , csak megmutatkozik az idő múlása és hogyan megtud változni egy ember akiből nem néztünk volna ki hogy mire is lesz majd képes .
Ahogyan telt az idő megfogalmazódott bennem hogy nem értem hogy miért hívják a cégnél Housenak.
Hiszen nem ezt látom magam előtt . Egy felszabadult személy ül előttem akiből néha felszínre lép a gyerekkori éne akit én ismerek.

Amellett pedig nem mehetek el hogy meg ne említsem hogy a munkatársai hogyan néztek minket , az igazi emberi csodálkozó tekintet. Vajon ők most láthatják így először ? Talán én váltottam ki ? Nem tudom.

Történetem befejező szakahához érve fúra visszaolvasni a sorokat , de az egészben csak azt látom hogy visszakaptam egy régi barátot aki új . Akivel újra kezdjük a régen megszakított élményeket és újabbakal gazdagodjunk.