Dühös vagyok. Meg ideges. Meg tehetetlenül fortyogok. Meg el vagyok keseredve.
Sírnék, ha sírhatnék, de nem lehet. Pedig lehet, hogy jól esne. Mivel lehet még levezetni ezeket?
Tenni nem tudok a kiváltó okok ellen, magamba fojtani pedig (már) nem akarom.
KRESZ vizsgám előtt megemlítette az oktatóm, hogy rendkívül ideges vagyok, és már előre látja hogy nem fog menni a koncentrálás.
Anyu mindíg azt mondja, fussam ki a dühöm. Én mindíg azt mondom, az állatok megnyugtatnak.
Így aztán irány a falu széle, és adj neki, futottam teljes erőmből, németjuhászom utánam.
A futás alatt csak a vizsgára gondoltam, meg hogy jól megbuktat a vizsgáztató. Ezzel a művellettel jól felhergeltem magam. Amikor már úgy éreztem hogy beszakad a tüdőm, megálltam. Rendesen kifárdtam.
Aztán elkeztem a kutyával foglalkozni, labdát dobáltam neki, stb.. kikapcsolt ez az egész.
Én azt mondom, bár most nem tudod, vagy nem lehet, de fusd ki magadból a dühödet, azzal senkit nem bántasz meg. Elvégre is, gondolni kéne arra hogy mik lesznek a szavaink/tetteink következményei, nem?