2024. március 29., péntek

Gyorskeresés

Házépítős blog - 2. rész - Építsünk?

Írta: | Kulcsszavak: blag . építkezés

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

...amelyben főhőseink elköteleződnek a házépítés mellett

Aki olvasta a prequelt, az tudja, hogy egyáltalán nem terveztünk házat építeni. Az emberek fejében az a premissza él, hogy a házépítés egy idegölő, hosszadalmas, és fájdalmas pénztemetés, tegyük hozzá, nem is ok nélkül.
Mi sem akartuk, de úgy alakult, hogy kipattant az ötlet, miszerint vizsgáljuk meg az építkezés lehetőségét is.
Oké, vizsgáljuk.

Nagyon rövid időn belül szembesülnöm kellett azzal, hogy Magyarország valóban a 10 millió szakértő országa, ugyanis kiderült, hogy a politika meg a futball mellett az építkezés az, amihez a tigrisek magyarok a legjobban értenek.
A megkérdezett (és meg-nem-kérdezett) ismerőseim mindegyike azonnal rávágta, hogy 20-30-50-100 millió alatt bele se kezdjünk, mert az alatt kutyaházat sem lehet építeni. Ezzel csak annyi problémám volt, hogy ezen ismerősök egyike sem építkezett vagy épített semmit az aktuális évezredben. Ezért szerencsére a véleményüket különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül ignorálhattam.

A munkahelyem egy korábbi projektje kapcsán ismertem meg azt az építészt, akitől végül megkérdeztem, hogy "Szerinted ennyiből kijön egy normális családi ház? Egy nagyobb szoba meg két kisebb, fürdő, konyha, nappali meg a többi sallang?"
A válasza tömör volt: persze, beszéljünk

Mielőtt továbbmegyek, el kell mondanom, hogy az építkezéssel kapcsolatban is születtek kritériumaink. Nem értek a házépítéshez, én ezt vállalom. Nem is akarok érteni hozzá, vannak erre mesteremberek.
Ettől függetlenül nem szeretem, ha átvernek, szóval nálam nem játszik az olyan, hogy "óóó elfogyott a cement, kéne még pár zsák", "kicsit több lett az anyagköltség, még 400.000 lenne a munkadíj", "a jövő hét után tudok talán jönni". Évezredek óta épít az emberiség házakat, azt hiszem mára eljutottunk odáig, hogy ki tudja egy hozzáértő számolni az anyagköltséget meg a ráfordítandó időt. Előre. Amiről aztán papírt írunk, ő meg kurvára tartja magát hozzá.
Mint írtam, nem a célhelységben dolgozom, tehát az sem fog menni, hogy 2-3 óránként kiugorjak a melósokra nézni, hogy a pénzemért csak a lapátot támasztják, vagy dolgoznak is... 2-3 naponta sem biztos, hogy ez megoldható, párom meg nem az a vitatkozós-leugatós fajta.
Tőlem is elvárják a fentiek betartását - a munkakörömre lefordítható változatban persze - azt hiszem nem nagy kérés ugyanezt az építőiparban sem elvárni.
Fent említett építész történetesen pont az a fajta, akitől el lehet várni a fentieket. Ez azonnal plusz pontokat jelentett.

Mivel nem áll a rendelkezésünkre sem EU-s forrás, sem államkassza, de még csak lottómilliomosok sem vagyunk ezért az építészünk javaslata a könnyűszerkezetes ház volt.

Ez volt az a pont ahol rajtam kívül kb mindenkinél kiment a biztosíték.
_________________________________________________________________________________________

DISCLAIMER

Ez egy már erősen előrehaladott állapotban lévő sztori, aminek részleteit hetente tervezem megjelentetni, de már nagyon rég nem itt tartunk, szóval nem tegnap találtam ki, hogy mennyiből mit csinálok, ezért köszönöm a jóakaratot, de nincs szükségem jótanácsra / lebeszélésre / rábeszélésre, stb.

Hozzászólások

(#1) 426os


426os
őstag

Kíváncsian várom a folytatást. Nem tudom, hogy előre meg van-e már írva, de személy szerint remélem, hogy lesz benne sok műszaki infó/megoldás is. Érdekel a téma :R

.

(#2) Jhonny06


Jhonny06
veterán

Az a baj, hogy a könnyűszerkezetes nálunk azt jelenti, hogy kisprórolják belőle az anyagot, nincs normális szigetelés, stb. Mert amúgy nem lenne vele semmi baj. Pl. MO-n olyan időjárási viszonyok sincsenek, hogy ne állná ki az idő próbáját egy ilyen ház.

Nálunk most Budakalászon tele van ilyekkel a környék. A vállalkozónak ugye baromira megéri, mert viszonylag olcsón felépíti és elég szép haszon van rajta. Az emberek meg megveszik, mert egy új építésű házról van szó és viszonylag "megfizethető" (ez itt 25-30 millát jelent :DDD ).

[ Szerkesztve ]

(#3) ncc1701


ncc1701
veterán

Semmi gond nincs a könnyűszerkezetessel, ha az rendesen meg van építve. Szigetelésen nem szabad spórolni, passzív házas ablakok, 15cm falvastagság, benne szálas szigetelés, erre rá 20-25cm grafitos szigetelés. Alapban is jó lenne 20-25cm, h ne lefele hűljön, födémre vagy 40cm szálas... Passzív házat megcélozva.

[ Szerkesztve ]

(#4) D1Rect


D1Rect
félisten

Mennyit saccoltak a tervre amit felvázoltál?

(#5) toeki


toeki
senior tag

Pont ahogyan eddig leirták: ha jól meg van épitve a könnyűszerkezetes ház és bele van téve a megfelelő mennyiségű és minőségű szigetelőanyag akkor nem fogod érezni a különbséget. Ha spórolsz az alapanyagokkal akkor viszont a rezsire rá fog menni a gatyád is :S (hacsak nem különösen szerencsés helyen laksz amit elkerül a téli hideg) - bár ha igy folytatjuk nem csak hó nem lesz a télen hanem hideg sem :D :D :D

Viszont egy minőségi anyagokból épitett könnyűszerkezetes szerintem árban ugyanott van mint a normál...

(#6) potyautas


potyautas
csendes tag
LOGOUT blog

Éppen kezdett felcsigázni a téma, és máris abbahagytad. Kifogyott a tinta? Aztán elolvastam a szürke betűs részt is. Tudomásul vettem, Viszont eszembe jutott, hogy már a múltkor is megbántottad az olvasót. A jótanács mellőzését az építkezésre értetted, de gondolom az írásodra is vonatkozik. Vedd úgy, hogy nem szóltam.

(#7) Lenry válasza potyautas (#6) üzenetére


Lenry
félisten

Csak az építkezésre vonatkozik, az írásra jöhetnek az észrevételek.
Szándékosan hagytam abba ott, ahol, olcsó írói fogásként. Jövő héten folytatás

[ Szerkesztve ]

Gvella Glan! | There are two types of people: Those who can extrapolate from incomplete data

(#8) Lenry válasza D1Rect (#4) üzenetére


Lenry
félisten

100nm körüli házat

Árat nem szándékozok írni, mert arra gyanítom megint csak az jönne, hogy
a, "téged átvernek, mert ennyiből egy fél sufnit se lehet felhúzni" vagy
b, "téged átvernek, mert a haverom unokaöccsének a szomszédja feleennyiért épített kétszer ekkorát"

[ Szerkesztve ]

Gvella Glan! | There are two types of people: Those who can extrapolate from incomplete data

(#9) Viszlát válasza Lenry (#7) üzenetére


Viszlát
addikt

Ez viszont így nagyon rövid, ráadásul önálló szerkezeti egységként sem állja meg a helyét feltételezhetően. Ráadásul heti egy írással ez így jövő karácsonyra fog véget érni. ;]

"How a government taxes its citizens is a direct declaration of a country's values."

(#10) D1Rect válasza Viszlát (#9) üzenetére


D1Rect
félisten

De így is gyorsabban meg lesz mint a ház. ;]

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.