Kezd vaporware-esedni a helyzet
Ahogy azt az egyik korábbi bejegyzés alatt írta egy kolléga, egy családi ház sosincs kész. Bár ő sokkal átvittebb értelemben gondolhatta a dolgot, de a miénk valóban nincs még kész. Se papíron, sem a valóságban.
Kívül a lábazat úgy állt, ahogy a kőműves 1989-ben elsimogatta, de a szerződés meg a vonatkozó szabványok szerint az is szigetelendő, szóval felhívtam a vállalkozót. Aztán megint és megint és megint és megint, és egyszercsak fel is vette.
- Figy'mán, lábazatszigetelés.
- Tudod, hogy azt beszéltük meg, hogy a lábazatszínezés az már a ti dolgotok.
- Szigetelés, nem színezés.
- Jaaaa. Tényleg. Persze, megyünk és csináljuk.
Mielőtt továbblépnék a sztoriban, jöjjön egy kis magyarázat.
Az alap igen magas, valami 80 centi. A klíma kondenzvízkifolyó csövét ezért (vagy nem ezért, nem tudom) úgy oldották meg, hogy levezették a falban, bevésték a terasz betonja alá, és egy kis kifolyón kilóg az alap oldalából. A biztonság kedvéért beledugtam egy vastagabb villanyvezetéket, hogy bármilyen kőműves Actimelt reggeliző melósok is jönnek alapot szigetelni, vegyék észre, hogy ott egy cső.
Hazaértem a nagy napon, és...
Na vajon mi hiányzik erről a képről? 
Hívom a vállalkozót, semmi, úgyhogy írtam neki.
És akkor ne akard megverni. Nagyon.
A következő héten, amikor vitték el az építési törmeléket, akkor kibontották, remélem át is folyik, azóta még nem klímáztam.
Áh igen, a hulladék!
Az udvar mostmár uszkve másfél éve hasonlít a negyvenes évek közepi Sztálingrádra, szóval örültem volna, ha kicsit rendeződik a helyzet. Saccra három nagy konténernyi hulladék maradt az udvaron, miután egy csomót én már eltakarítottam. Némi győzködés árán végre sikerült egy időpontot egyeztetni a vállalkozóval, megadtam neki a helyi markolós srác számát, "felhívod a Pistit, kijön, egy pillanat alatt megpakolja a konténereket némi pénzmagért cserébe és már készen is vagytok".
Ez persze a valóságban úgy nézett ki, hogy megjött egy konténer meg három segédmunkás, akiknek az a lapátjuk volt, amit kölcsönadtam nekik és kézzel nekiálltak feldobálni.
Mindegy, biztos jó lesz így is.
Kb egy óra múlva a konténer megtelt, kocsi el, munkások szedelőzködnek a törmelék megmaradt kétharmad része mellett.
- Mikor jön vissza a teherautó?
- Nem tudjuk, de ma nem valószínű
- 
MI? Ezzel a többi szeméttel mi a fakk lesz?
- Majd máskor biztos elviszik, de most mire visszaér Szegedre, onnan megfordulna...
- Szegedről hívtatok kocsit? Baszki itt van a szomszéd város 8(!) kilométerre, ahol van hulladékudvar, konténeres építésihulladék szállítás, és minden elérhetőségüket megadtam az agyoniskolázott főnökötöknek.
- Hát. Mostmár ez van...
Melósok el, a vállalkozó meg nyilván nem vette fel a telefont. Akkor. Szerencséjére.*
Két héttel később vitték el a maradékot.
Még némi burkolási munka van, aztán remélhetőleg véglegesen el tudunk búcsúzni egymástól.
* Mert egyébként ő nem tudja, hogy az a rohadt nagy szerencséje volt az elmúlt két évben, hogy mire sikerül elérnem, addigra napokkal vagyunk az a pont után, amikor még meg tudnám fojtani a GSM hálózaton keresztül. Soha nem kiabáltam még vele, nem beszéltem csúnyán, de ez kizárólag azért van, mert kultúrembernek tartom magam. De már nagyon tele van a tököm vele.
