2024. március 29., péntek

Gyorskeresés

Adóbevallás

Írta: | Kulcsszavak: apeh

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Kezdő munkavállalóként igényelhettem Start-kártyát, kértem, kaptam örömködés.
Viszont a kedves Adóhivatalnak ennek örömére eszébejutott, hogy egyébként jó lenne, ha megcsinálnám a tavalyi adóbevallást, mert nem csináltam meg.

He?:Y
Bevittem a postán kapott igazolást, hogy márpedig én elküldtem egyszerűsített adóbevallásomat (tudjátok ez a "töltsétek ki ti, mert én nem értek hozzá" papír), erre azt mondták, hogy ez csak azt bizonyítja, hogy valamit küldtem nekik, de lehet, hogy nem kapták meg, vagy nem fogadták el.
-És nem kellett volna erről szólni?
-Hát de. Nem kapott levelet?
-Nem.
-Akkor itt a nyomtatvány, csinálja meg.
-Jó

Nyomtatványozik a görcs, van a csodálatos többcsilliárdos üffélkapu, meg eMagyarország, meg tökömtudja, majd megcsinálom azon.
A délelőttömet azzal csesztem el, hogy megpróbáltam az elvileg platformfüggetlen Javas programot felszenvedni Linuxra. Nem sikerült.

Feltettem Windowsra, elindul, működik, letöltöttem a szükséges nyomtatványt, kitöltöttem, és most jön a kedvencem: az eredmény.

Tavaly diákmunkában dolgoztam néhány hónapot (illetve az egész nyarat, plusz pár nap az évben szétszórva). Összvissz kerestem 122.000Ft-ot. Erre a program kiszámolja, hogy ezen szédítő összeg után még fizessek 22.000 Ft adót. :Y :Y

A diákmunka nem adómentes, vagy valami ilyesmi? Persze egy retkes szó nincs erről sehol...

Hozzászólások

(#1) ^Clown


^Clown
veterán
LOGOUT blog

Pedig elvileg adómentes, plusz a diákszövetkezet (vagy munkáltató) befizette utánad az esetleges járulékokat. Tudtommal legalábbis.

(#2) Lenry válasza ^Clown (#1) üzenetére


Lenry
félisten

tehát írjak a jövedelemhez nullát?

Gvella Glan! | There are two types of people: Those who can extrapolate from incomplete data

(#3) ^Clown válasza Lenry (#2) üzenetére


^Clown
veterán
LOGOUT blog

Nincs könyvelő, vagy számvitel szakos ismerősöd? Nekem egy könyvelő szokta megcsinálni a bevallásomat, nem értek sajnos ezekhez a dolgokhoz.

(#4) Lenry válasza ^Clown (#3) üzenetére


Lenry
félisten

sajnos nincs :(

Gvella Glan! | There are two types of people: Those who can extrapolate from incomplete data

(#5) proof88 válasza Lenry (#4) üzenetére


proof88
addikt

amikor én diákmelóztam, akkor is mindig a diákszövetkezet vonta le a pízemből a mindenféle adóra valót, de nem értek a témához :U

(#6) TheShow

[Ezt az oldalt] olvasgasd végig, mert nem mindegy, hogy milyen jogviszonyban dolgoztál.

A cégtől, aki alkalmazott, vagy a diákmunka szövetkezettől, aki közvetített, nem kaptál az adóbevallás elkészítéséhez szükséges igazolást?

Amikor én legutoljára (2008) diákszövetkezeten keresztül dolgoztam, küldtek igazolást a következő év első hónapjaiban, hogy mennyit is kerestem, és ők ez után mennyi adót fizettek be. Ez alapján töltöttem ki a bevallásomat.

Szerk.: [APEH] iránymutatása talán még jobb. :)

[ Szerkesztve ]

(#7) ^Clown válasza TheShow (#6) üzenetére


^Clown
veterán
LOGOUT blog

Én is kapok minden évben egy tételes kimutatást a szövetkezettől, mikor mennyit melóztam, ez alapján a szövetkezet mennyit fizetett be utánam. Ezt odaadtam a könyvelőnek, aki megírta, és minden oké.

Te nem kaptál ilyen papírt?

(#8) TheShow válasza ^Clown (#7) üzenetére

Szerintem ilyet nem kaptam, de nem is kellett.
Megkaptam az adóbevalláshoz szükséges igazolást, amin részletesen rajta volt, mennyit kerestem náluk, ebből mennyi adót vontak le, jogosult vagyok-e adójóváírásra (ha igen, akkor mennyire).
A bevalláskitöltő program megfelelő soraira felvive az adatokat pedig kiadta, hogy vagy 0 forint fizetendő adóm van, vagy kapok x összeget adójóváírás címén.

Nekem így működött.

(#9) Lenry


Lenry
félisten

szóval semmivel nem vagyok előrébb, és a vége úgy is az lesz, hogy rohangálhatok a városban, mint a mérgezett egér (persze mindezt munkaidőben), azért hogy hazaküldjenek a "területileg illetékes" hivatalhoz, hogy még szabadságot is ki kelljen vennem.

fájt volna egy plusz rubrikát betoldani ebbe a sz*rba, hogy "diákmunka"? :W

Gvella Glan! | There are two types of people: Those who can extrapolate from incomplete data

(#10) Jhonny06


Jhonny06
veterán

Szerintem 18 év felett a diákszövetkezeteknél is kell adózni. Legalábbis nekem ki kellett tölteni, vontak is le, stb. Bár nem kerestem annyit, mint Te, de szerintem stimmel az a 22k-s összeg.

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.