2024. április 18., csütörtök

Gyorskeresés

2012

Írta: | Kulcsszavak: blag . évértékelés . 2012 . 2013

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Igazából már tavaly is akartam írni egy évösszefoglalót, de lusta voltam, pedig 2011 is izgalmas év volt. Az első 100%-ig "felnőtt évem". Munka, minden saját pénzből, és ekkor kezdtem bepótolni, amit előtte huszonévig nem: megvenni, amikre vágyom. Ekkor lett új gépem, tapifonom, mentem el először nyaralni, Veszprém / Balaton (sosem volt pénzünk valódi nyaralásra). Ahogy temetésen is akkor télen voltam először. Mondjuk utóbbinak örülök...

2012-ben továbblendültem anyagilag.
Januárban vettem egy TV-t (erről sem írtam egy szót se, de még lehet), nyáron megint nyaraltam, 1 hét Hévízen meg Keszthelyen, jól esett, bár kicsit beárnyékolta, hogy pont ekkor kellett költöznünk, de az új lakással is teljesen meg vagyok elégedve, kár, hogy nyáron már költözünk is el.
Az ősz végére már eljutottam arra a pontra, hogy hó végén marad a fizetésemből. Ez persze köszönhető annak, hogy épp nem vettem semmi drágát, de akkor is pozitív érzés a mai gazdasági helyzetben. Ja igen: ősszel megvolt a második temetés. Remélem ez nem sűrűsödik tovább.
A költekezést egy tablettel zártam idén, ConCorde 9.7IPS, karácsonyra a szüleimnek. Jobban bejött, mint gondoltam volna, azóta is folyamatosan nyüstölik.
Ha jól számoltam, akkor idén 23ezer Ft-ot költöttem el a Steam Store-ban, ennek következtében több, mint 30 játékkal lettem gazdagabb, ennyit arról, hogy játékot venni drága... Jó, oké, vettem egy Assassin's Creed 3-at, az 10 rugó volt önmagában, megjelenéskor.

Megvolt az első PH!-s banom is.

Persze voltak negatív dolgok is. Pl amikor költözni kellett, vagy amikor feltörték a bankkártyámat.

De egészen rosszul érintett az is, amikor vége lett a House-nak. Számomra igazi jellemformáló karakter volt, erről is akartam írni.

Szomorú voltam akkor is, amikor az egyik legjobb barátom, akivel majd' egy évtizednyi időt éltünk át közösen, bejelentette, hogy állást ajánlottak neki Budapesten, és odaköltözik. Persze vannak állásajánlatok, amiken nem sokat gondolkozik az ember, és ez tényleg olyan volt. Én is léptem volna a helyében. Azért mégis ilyenkor gondolod végig, hogy mennyire kevés embert is viselsz el magad körül, és közöttük még kevesebb, akivel tényleg meg tudod értetni magad.

Hogy mi lesz 2013-ban?
Először is megpróbálom megszokni, hogy nehezebb beírni a billentyűzeten az évszámot.
Aztán persze más tervek is vannak.
Szeretnék Linuxot tanulni, és papírt szerezni róla, mert ezt élvezem csinálni. Be kellene fejezni az Elder Scrolls-os cikkemet (bakker, de rohadt lusta lettem!)
Karácsonyi prémium gyanánt kaptam pénzt a SZÉP kártya sportolós zsebébe (is), úgyhogy kénytelen leszek sportolni. Egyébként is régóta szeretnék eljárni úszni, így ez valószínűleg meg is valósul.

A nyaralást idén Csehországba tervezzük, mind barátnőmet, mind engem érdekel a hely, pénzben meg nem hiszem, hogy sokkal drágább lenne, mint itthon.

Januárban vagy februárban új telefon, eddig a ZTE Grand X valamelyik verziója van versenyben a Nokia N9-el. Talán egyszer még beruházok egy konzolra, de ezt most eléggé hátratolta a listán a THQ-s HumbleBundle meg a Steam karácsonyi akciója. Csak azért meg nem veszem meg, hogy még egy HDMI kábel lóghasson a TV-ből.
Ezzel pedig el is fogyott a "drága cuccok, amiket meg akartam venni" lista. Ezután már csak a "nagyon drága cuccok, amikre valóban szükségem van" lista maradt.
Egyelőre 4 tétel szerepel rajta:
* jogsi
* autó
* diákhitel
* ház
Ebből kb. a jogsi fog megvalósulni idén, a többit életem hátralévő részében teljesítem.

Így a végére már biztosan van, aki azt hiszi rólam, hogy egy anyagias barom vagyok, de ki kell, hogy ábrándítsam őket: a világot a pénz mozgatja.
Amit nem a pénz mozgat, az megvan. A családom egyben van, köszönik, jól vannak, barátnőmmel márciusban lesz a hatodik évfordulónk, tervezzük a jövőnket, más hasonló természetű dologra nincs szükségem.

Igyekszem, hogy a helyzetem ne romoljon.

Hozzászólások

(#1) bubi92


bubi92
őstag

még belegondolni is rossz, hogy ez a 4 tétel előttem is áll. vagyis a jogsit kevésbé érzem súlyosnak inkább a másik három. ha azok megvannak, akkor azt hiszem elértem amit akartam.

(#2) mexicanraven


mexicanraven
aktív tag

Ha megnézzük, azért elég sikeres évnek mondható, vagyis szerintem az, hogy ennyi idő alatt tkp. elindítottad az önálló életed, kívánom, hogy a mostani év még jobb legyen.
Mellesleg én is hasonló cipőben járok, vagyis alapozom az életem, huszadika fele irány külföld, amit én szeretnék, az egy saját bérlemény, úgy berendezve ahogy én szeretném, bele egy 82-es LCD TV PC-vel összekötve, jogsi, egy macbook, plusz pár apróság. Remélem összejön! :)

when the sun shines, we'll shine together

(#3) callmeakos


callmeakos
veterán
LOGOUT blog (1)

Jó látni hogy volt akinek jó volt a tavalyi év. Nekem meglehetősen katasztrofálisan alakult. Konkrétan minden amibe belefogtam az vagy balul sült el, vagy az eredeti terv ellentettje.

De talán idei év lesz az, amikor teljesen magamra leszek utalva és ahhoz hogy beinduljanak a dolgaim el kell távoznom anyum mellől és nyakamba kell venni a világot (sztereotip tudom, de az én esetemre mindenképp igaz). Meglátjuk mi sül ki.

Minden jót kívánok természetesen.

[ Szerkesztve ]

All→M8

(#4) kraftxld


kraftxld
nagyúr

Jó kis írás, gratula az elért dolgokhoz :) Nekem is van a fejemben egy hasonló összegzés, remélem lesz időm összerakni.
Amúgy hány éves vagy?

| MCSE+M/S, MCITP, VCP6.5-DCV - ''Life can be hard, but Scooter is harder :)'

(#5) DeFranco


DeFranco
nagyúr

Jó írás, érdekes volt, tetszik :)

Arról sajnos nem olvastam, hogy hogyan teszel félre, hogyan kezdesz el takarékoskodni, hogy a nagy célokat elérd, vagy hogy ne kerülj bajba, ha pár hónapig nincs bevétel. - Nem is érdekel a zsebed, ne érts félre, csak azért szólok, mert gondolni kell erre is, még a nagy értékű fogyasztási cikkek megvásárlása előtt.

A konzollal én várnék a helyedben, vegyél egy jó minőségű gamepadot, told ki a steam big picture-t a TV-re, és gameON.

(#6) Syl


Syl
nagyúr

ősszel megvolt a második temetés. Remélem ez nem sűrűsödik tovább.

Pedig fog. :(
Én meg is jegyeztem a rokonságnak, hogy 20-30 éve még minden évben esküvőkön találkoztunk, most meg temetéseken...

Never let your sense of morals prevent you from doing what's right.

(#7) Lenry


Lenry
félisten

(#1) bubi92 nos igen, azt hiszem ezek az élet nagy achievementjei. meg persze a házastárs és az utód, de ezek elsősorban nem pénz kérdései. szerencsére :N

(#2) mexicanraven bár szomorúnak tartom, hogy szinte mindenki, akivel beszélek a külföldet tartja az egyetlen megoldásnak, de sajnos tudom, hogy sokszor valóban nincs más lehetőség. nagyon sok sikert kívánok hozzá.

(#3) noxwill az biztos, hogy komoly inspiráció, ha nincs már melletted senki, mert akkor nincs az, hogy "áh mindegy, majd anyuék kifizetik"... :K
ha pedig sikerrel jársz, az tényleg egy olyan dolog, ami miatt büszke lehetsz magadra. anyutól is sokszor hallottam, nekem is, másnak is mondta, hogy bár az nem jó, hogy mindkét fia Szegeden van, Kiskőröstől távol, és csak havonta, másfél havonta járunk haza, de annak nagyon örül, hogy mindketten önállóak vagyunk már, dolgozunk és nem rajtuk lógunk (minden negatív felhang nélkül), mint nagyon sok kortársunk (én 24 vagyok, öcsém 20)

(#4) kraftxld köszi, hajrá neked is :R
24 múltam decemberben.

(#6) Syl 2011-ben 6 esküvőn voltam, 2012-ben asszem kettőn vagy hármon. temetés 1-1, de én is félek. 1994-ben dédnagyapám, 1996-ban nagyapám, 1998 dédnagyanyám halt meg, aztán egész 2005-ig semmi, de akkor nem mentem a temetésre, és szerencsére utána sem kellett menni egész 2011-ig. de ami késik nem múlik. :(

Gvella Glan! | There are two types of people: Those who can extrapolate from incomplete data

(#8) Lenry válasza DeFranco (#5) üzenetére


Lenry
félisten

ez hosszú, úgyhogy te kapsz egy saját hsz-t

sok helyről megkaptam, hogy takarékoskodni kell, de ha 20 éven keresztül mindenre azt hallod, hogy "nincs rá pénz", akkor akaratlanul is költeni fogsz, amikor úgy látod, hogy stabilan van miből. én pedig úgy gondoltam, hogy kiköltekezem magam az első 1-2 évben, utána jöhet a nagy dolgokra való gyűjtögetés. ez most jött el.

különösebb módszerem nincs. a gép és a TV vásárlásakor szerencsém volt, mert a boltos, akinél vettem őket ideadta kamat meg papír meg mindenmentes részletre, így néhány hónap alatt 30-40ezresével fizettem ki ezeket. biztos nagyon megbízható fejem van :D esetleg közrejátszhatott az is, hogy a céges alkatrészbeszerzéseket mindig nála intézem és így otthagytam 1-2-3 milliót az elmúlt 2 évben :B
persze össze is gyűjthettem volna, de én már csak ilyen türelmetlen típus vagyok.

mostanra annyi változott, hogy nyáron kértem és kaptam fizuemelést, illetve átsoroltak egy kedvezményes adózásba, így most ~30%-al többet kapok, mint 1 éve, és mivel a sem az árak sem a pénzköltési szokásaim nem változtak jelentős mértékben, így ez a többlet egy része megmarad.

Steam BPM: még mindig használhatatlannak tartom, az elsődleges monitorozás miatt, de ez nem is igazán a Steam, hanem inkább a Windows (vagy a VGA driverek) meg a játékok hülyesége. plusz nekem a TV az NVIDIA baromsága miatt a prociban lévő IGP-re van kötve, az meg nem egy játékos vadállat, szóval nálam a BPM miatt sokmindent át kellene szervezni, és ehhez nem annyira fűlik a fogam, de még a fene tudja mit hoz a jövő...
azért gamepadon gondolkoztam már ;)

Gvella Glan! | There are two types of people: Those who can extrapolate from incomplete data

(#9) Syl válasza Lenry (#7) üzenetére


Syl
nagyúr

de ami késik nem múlik.

Egyszer mindenki meghal.

(#8) Lenry

biztos nagyon megbízható fejem van

Háááát :U ;] :DDD

Never let your sense of morals prevent you from doing what's right.

(#10) Dany007


Dany007
veterán

No valamiért úgy érzem ide nekem is kell írni! :D
Örülök hogy részben mindennek részesei lehettünk mi is itt a fórumon. És persze gratula hogy minden az elképzeléseidhez közel összejött.

Engem leginkább a melós eredményed nyűgözött le ha lehet ilyet mondani. Valami rémlett hogy csak tanulgattad / próbálgattad a 3D-t. Aztán megpróbáltál jelentkezni valahová... Ahova nem vettek fel egyből adtak gyakorlófeladatokat. Aztán felvettek és így tovább... Szóval ez szép volt. Így tovább.

A takarékoskodással ennyi idősen én is úgy voltam, hogy b...meg. :) Majd takarékoskodok ha már lesz családom meg saját lakásom. Mikor élje ki magát az ember hanem akkor amikor még nincs felelősség, legalábbis nem akkora.

Konzolt most én se vennék. Egyértelmű hogy a jelen generációs konzolok a végnapjaikat élik. 1-2 éven belül kijön az új generáció ami - ha követik a trendeket - újabb 6-7 évig egyeduralkodó lesz. Én mindenképpen azt vennék még ha drágább is. Hiszen akkor az elkövetkező 6-7 évre be vagy biztosítva ilyen téren.

A plazmát mondhattad volna! Mik a tapasztalatok? Sötét környezetben a feketéje tényleg tökéletes? :) Én is azt vettem volna ha nincs ez a beégés probléma. HTPC-nél mikor a böngésző kint van akár fél 1 órán át is eléggé nagy a kockázat.

szerk.: ja igen, ezt én se hagyhatom ki. :D

"biztos nagyon megbízható fejem van"

Hát, ha tényleg több milliós rendeléseket vittél ahhoz a céghez az elmúlt pár évben és a tendencia folytatódni látszik, akkor szerintem simán odaadhatta volna azt a TV-t gratis is.

[ Szerkesztve ]

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.