2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

Találkozás Fred Noe-val, Jim Beam dédunokájával, vagyis a cég vezető párlatkészítőjével!

Írta: | Kulcsszavak: fred . noe . jim . beam

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Egyik nagyon kedves ismerősöm jóvoltából megadatott az a lehetőség, hogy egy sajtóesemény keretében találkozzak, beszéljek és közös képet készítsek Fred Noe-val, a Beam-generáció 7. tagjával (Jim Beam dédunokájával), a cég vezető párlatkészítőjével, s egyben főzőmesterével. Már amikor az első emailt megkaptam azzal a felvetéssel, hogy lenne-e kedvem menni egy ilyen rendezvényre, már csak a következő kérdéseket tettem fel: mikor és hol kell lennem? Szeretem a whiskeyt, főleg a különlegesebbeket, amelyekből ugyan nincs ládaszámra otthon, de ha veszek, vagy kapok (inkább kapok) ilyeneket, akkor azokat nagy becsben tartom. Egy ilyen lehetőség pedig páratlan dolog, ráadásul a helyszín is elég impozánsra sikeredett, hiszen a Deák Téren található Hard Rock Café adott otthont az eseménynek.

Mindenekelőtt azonban érdemes szót ejteni magáról a Jim Beam whiskeyről, ha van egyáltalán olyan, aki még nem ismerné a márkát. "A Jim Beam amerikai whiskey márka, mely a világ egyik legnagyobb mennyiségben eladott bourbon whiskeyjét gyártja a Kentucky állambeli Clermontban. 1795 óta a Beam család hét generációjának volt valamilyen köze a gyártó céghez, a „Jim Beam” márkanevet azonban csak 1933-ban kapta James B. Beam tiszteletére, aki a szesztilalom után újjáépítette az üzletet. A Jim Beam tulajdonosa és gyártója ma a Beam Inc., mely 2011-ben alakult újjá a korábbi Fortune Brands holdingtársaság egy részéből. A Beam székhelye Chicago külvárosában található. Az üzletet alapító Beam / Noe család jelenleg is részese az üzletnek. A cég különböző whiskeyket és whiskeyt tartalmazó élelmiszereket is előállít."

A "Jim Beam akadémia" 11-kor vette kezdetét az említett Hard Rock Caféban, az egész esemény tálalása visszafogottan elegáns volt. A kabát elkéréséért a szebbnél szebb cowboykalapos hostesslányok ugráltak, majd a lépcsőn felfutva a fent látható kép tárult elém. A pincér kellemes hangvétel és köszönés mellett adta át a welcome drinket, mire én máris véleményt formáltam, hogy végre jól indul a nap. Ő azonban gyorsan arcomra fagyasztotta a mosolyt, hogy ez még csak alkoholmentes narancslé, ám szomjúságom legyőzte a könnyes életérzéseket és gyorsan felszürcsöltem egy italt, majd közvetlen ezután még egyet. Hamar teli lett az emelet, s lassacskán mindenki elfoglalta jól kiszemelt helyét. Ugyan senkit nem ismertem, egy kolléga és egy kolléganő csapódott mellém, utóbbi nagy whiskeyfan hírében áll saját bevallása szerint, így vele azonnal megtaláltam a közös pontot. Az előadás előtt azonban újabb lányok gyűltek körénk, hogy most van az az egyszeri alkalma mindenkinek arra, hogy közös képet készítsen Fred Noe szakértővel. Nagy bátran és széles vigyorral közeledtem felé, ő pedig hasonló fogadtatásban részesített, pár szóban megkérdezte, hogy mégis hogy kerültem én oda, majd rendkívül kiváló amerikai dialektusok közepetette elkészült a várva várt fotó, megköszöntük egymásnak eme pillanatot és helyet foglaltam, majd kis késéssel ugyan, de megkezdődött az attrakció.

Fred előtt két muki beszélgetett röviden a sajtóesemény megszervezésének körülményeiről, de érezték, hogy igazából senki sem erre kíváncsi, hanem inkább Noe urat látná szívesen a porondon. Ez utóbbi hipp-hopp meg is történt, Noe bemutatkozott, s aztán minden egyes mondatát egy szinkrontolmács kíséretében hintette el. Vicces előadásában először a családi háttérről mesélt, ki, hogy és miért alakította át a céget, majd végül saját életére is rátért. Említette, hogy az apja első kérése az volt felé, hogy végezze el a főiskolát, ha már ő maga nem volt képes erre. Frednek 8 év alatt sikerült is végrehajtania ezt a bravúrt. Gyorsan meg is magyarázta, hogy miért tartott ilyen tetemes ideig a diploma megszerzése. Miután az egyetemen szárnyra kapott a hír, hogy ő Jim Beam dédunokája, hirtelen irdatlan mennyiségű bulimeghívást kapott, s igyekezett valamennyi invitálásnak eleget is tenni, így aztán ez erősen nehezítette tanulmányainak mihamarabbi elvégzésében.

A Bourbon whiskeyk szakértője természetesen azt is megmagyarázta, hogy mi teszi a Bourbont Bourbonné. Összesen 10 kötelezően betartandó szabálya van annak, hogy egy whiskeyfajtát így lehessen nevezni:

- amerikai legyen
- gyárthatják ugyan akár New Yorkban, Texasban, Virginiában, a lényeg, hogy
- 95%-a Kentuckyban kell, hogy készüljön
- kukorica legyen a fő gabonaféle, amiből készül
- vadonatúj tölgyfahordóban kell érlelni, maximum egyszer, utána a hordókat eladják
- nem lehet hozzáadni semmilyen ízt, vagy színezéket
- főzés után közvetlenül nem lehet erősebb 80%-osnál
- hordóba beleöntésnél ez az adat maximum 62%-os lehet
- az üvegbe pedig minimum 40%-os alkoholtartalmú folyadék kerülhet
- minimum két év korosítás szükséges, s ez kizárólag Kentuckyra értendő

Természetesen a kóstolás módjáról is tartott felvilágosítást Mr. Noe. Egy Bourbon whiskey elfogyasztása a következőképpen zajlik:

- először meg kell nézni az italt, ugyanis ez is sokat elárul arról, hogy mire számítsunk. Ha a színe sötétebb, akkor teltebb, nehezebb, erősebb ízre kell számítani, olyan whiskeyre, amiben az aroma is jobban érződik. Természetesen a világosabb változat ennek szöges ellentéte, ami például a fehér címkés JB-re is igaz
- szagolni kizárólag nyitott szájjal lehet, ami elsőre komikusnak hat ugyan, de baromira működik. Zárt ajkakkal ugyanis inkább az alkoholt érezzük, tátott száj esetén azonban többszörösen nagyobb mértékben jön ki az ivásra felkészített whiskey illata
- a kóstolás pedig már ismertebb, hiszen egy nagyobb kortyot kell a szánkban venni, majd szó szerint jó pár másodpercig megrágni, s csak utána lenyelni

Az érdekességek közlése során persze pincérek sündörögtek közöttünk, tálalva mindazokat, amikről Fred Noe előadást tartott. Itt jött el a nap fénypontja, az itókázás, hiszen minden Jim Beam fajtából kaptunk bőségesen. A bőségesen nem holmi tűhegynyi mértéket jelent, hanem rendes, 5-10 centiliteres adatokat. Volt mézes, cseresznyés (Red Stag), zöld (green label), fekete (black label), és fehér címkés (white label), de a legdurvább talán a Devil's Cut volt, ami már a Beam márka prémiumterméke, elég füstös, nehéz, erős ízvilággal. A hangulat persze ezután igencsak oldottá vált, mivel nagyjából 3 dl whiskeyt itattak meg 10 perc alatt a néppel. A szép mégis az volt az egészben, hogy Fred Noe is tartotta a lépést, de meg se kottyant neki. Valahogy a Bűnvadászok ismert párbeszéde jutott eszembe:

- Hogy bírod a piát?
- Hm...az első 5 litert egész jól, a hatodiknál elkezdek kötekedni. És te?
- Ugyan, viccelsz? -whiskeyn nőttem fel. A vérem 86 fokos.

A kép természetesen mindent elárul, de jelzem, hárman ültünk az asztalnál, ebből egy ember vezetett (így ő visszafogottabb volt), ráadásul még hátra volt egy kör és a repeta.

Mivel a whiskey alkoholtartalma nem csekély, a felszolgálók is rájöttek, hogy instant hozniuk kellene valami tápot is, ha nem akarnak itt vörösfejű, erősen ittas újságírókat látni. A Hard Rock Café pedig kitett magáért, hiszen elképesztő mennyiségű és minőségű ételekkel láttak el minket. A négyfajta szósz mellé hamburgerhegyek, grillezett csirkemellek, levesek, tészták dukáltak, majd miután mindenki degeszre ette magát, desszertként különféle süteményeket és pudingokat lehetett elfogyasztani. Fred Noe pedig igyekezett tevékeny részt vállalni ebből is, s a legtöbb újságíróval kereste a beszélgetési lehetőséget, csak úgy, teljesen civilként, ami nagyon szimpatikus dolog volt azért. Ezután már indulni kellett, így elhagytam ezt a remek "akadémiát", ám a legkedvesebb pont ezután következett: kifelé menet ajándéktáskában kaptunk egy kis üveg Jim Beam Red Staget, valamint egy üveg keretbe helyezett "Jim Beam akadémia" elvégzéséért kapott oklevelet, a Freddel készített közös kép kinyomtatott verziójával együtt. Nagy és örök élmény volt, plusz legalább megtanultam pár dolgot a Bourbon csodájáról is.

Legendd

Hozzászólások

(#1) EczkE


EczkE
addikt

Érdekes volt erről olvasni, köszi, hogy ezt megosztottad velünk! :R És persze gratulálok! :D

Asszem mindenféleképpen!

(#2) Legendd válasza EczkE (#1) üzenetére


Legendd
senior tag

Én köszönöm, hogy elolvastad :)

Alea iacta est!

(#3) saiyajin


saiyajin
senior tag

Már korábban is olvastam ezt az írásod, de most megint ráakadtam, és még mindig irigykedve olvasom. Jó élmény lehetett! :)

"I don't even close my fuckin' eyes when I sneeze"

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.