2024. április 18., csütörtök

Gyorskeresés

Apple iPhone 4 vs. iPhone 4S (Megéri a csere, vagy mégsem? Esetleg várjak iPhone 5-re?)

Írta: | Kulcsszavak: Apple . iPhone . csere

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Abból a megfontolásból írom ezt a bejegyzést, hogy segítsek dönteni azoknak, akik vacillálnak, leváltsák-e az iPhone 4-es készüléküket iPhone 4S-re. Vagy régebbi modellről vajon melyikre lenne érdemesebb váltani? Fontos megjegyezni, hogy nekem nem csak volt iPhone 4-em, hanem most is van itthon még egy, vagyis szemtől szembe is megcsináltam a teszteket közöttük. Lényeges még, hogy mindkettő telefonon iOS 5.0.1 fut, semmi jailbreak vagy más módosítás nincs, nem szeretem szennyezni szegényt.

Egy szubjektív gondolattal kezdeném, hiszen sok kritika érte a külsőt, hogy a fém keret módosításán kívül semmi változás nem történt. Én epekedve vártam a bejelentést, majd néztem online közvetítést, és először nagyot csalódtam, mikor nem lett a várva várt iPhone 5-ös telefon (legalábbis nem az, amit elképzeltünk).

De elgondolkodtam. Azon kívül, hogy leejteni több mint halálos az iPhone 4/4S modelleket az üveg miatt, mégis a hővezetés és minőség szempontjából fantasztikus, és nekem a kinézete is nagyon tetszik. A legjobb pedig a Facetime, vagy fotózás, Skype-olás esetén az, hogy a telefonnak van egy sima oldala, amire fel lehet állítani, így megkönnyítve az említett funkciók használatát.
Az iPhone 5-ben valószínűleg ez nem lesz meg. A fém hátlap ki tudja (ha az lesz), mennyire karcolódik, mennyire melegszik fel (főleg az új iPad „heat-gate” problémáját nézve), így most kicsit szkeptikus vagyok.

A 4″-es kijelző pedig kell, nem kell, mégis kell? – én használtam már 4,3″-ig mindent, de egy kézzel a legkényelmesebb a 3,5″, akárki akármit mond. Nem véletlen, hogy ez maradt, és már nem is bánnám, ha maradna, az a 0.5″ annyit nem dob a latba. Pont kézbe áll ez a telefon, még ha kicsit túlontúl le is sarkosították. Így elgondolkodva a 3GS alakja kényelmesebb a kézben, funkciók szempontjából viszont az iPhone 4/4S a jobb. Mindenkinek szíve joga eldönteni, így most inkább rátérnék az objektív szempontokra.

Az első és legszembetűnőbb változás az iPhone 4S esetében a sebesség. Elképesztő, most látom igazán, mi az, hogy akadás mentesen fut valami, annyira gördülékeny a rendszer, mind programoknál, mind játékoknál, hogy hihetetlen. A Quickoffice legalább kétszer olyan gyorsan tölt be 1MB-nál nagyobb dokumentumokat. Ezen kívül a menüben való görgetés, applikációk közötti váltás is simább. Sajnos azt kell mondjam, hiába fut el az iOS 5-ös rendszer az iPhone 4-es és iPhone 3GS telefonokon is, kell neki az iPhone 4S készülék hardvere.

Érdekes módon a WiFi valóban erősebb kicsit, az eddigi 5 hálózat helyett 8-at látok, és például az eddigi “1 csíkos” jelek most legalább “2 csíkossá” változtak.

A sebesség a böngészést is maximálisan érinti. Legalább másfélszeres gyorsulás tapasztalható, főleg nagyobb, képekkel teli honlapnál van akár 4-8 mp előnye is az iPhone 4S-nek, ráadásul azt vettem észre, hogy a honlapokon is mutatkozik különbség abban, hogy az iPhone 4S mintha kicsit többet mutatna belőle, nem kijelzőre vonatkoztatva ezt, hanem inkább több részletet nézve. Fontos gyorsulás még az oldalak közötti oda-vissza ugrás, vagyis ha megnyitsz egy cikket, azután még egyet, még egyet, majd vissza akarsz ugrani kettővel, akkor ezt lényegesen gyorsabban teheted.

Az iPhone 4 esetén az “antenna-gate” botrány meghatározó volt a megjelenés után, így semmiképpen sem mehetünk el szó nélkül a térerő mellett. Kijelzés terén nekem érdekes a tapasztalatom, mert gyengébbnek látja a hálózatot, viszont ez az állandó 3G-nek köszönhető, ami ugye nem kapcsolható ki. (Az új iOS 5.1-ben már igen.)

A hangminőség viszont nagyon jó, ennek legjobb demonstrálása az, hogy a konditeremben, ahová járok (mely a szegedi Sportcsarnokban van, vagyis eléggé elfedve) is lazán tudtam telefonálni, ahol eddig eléggé nehézkes volt az iPhone 4 telefonnal. Azért persze lehetne még rajta javítani, de majdnem tökéletes. Természetesen az iPhone 4S-t már akárhogy lehet fogni, nem veszik el a térerő, bár ha őszinte akarok lenni, nekem a sima iPhone 4-nél sem volt ezzel gondom.

Következő pozitív pont a melegedés; hiszen hiába van erősebb hardver ugyanabban a vázban, ha pár fokkal melegebb, már sokat mondok, még a Real Racing 2 játék esetén sincs semmi gond.

Eléggé apróság, de mégis az, ami számomra nagyon tetszik, az a rezgés. Sokkal lágyabb, mégis jóval erősebb lett az új rezgőmotor, nekem nagyon tetszik, nehéz leírni így szavakban, de ez is sokat fejlődött.

Az egyik nagy újítás az iPhone 4S-ben az iSight elnevezésű, 8Mpx felbontású kamera. Más technológia, jóval szebb, élesebb képeket készít, a videók is szebbek, az automatikus “remegéscsökkentés”, vagyis a beépített képstabilizátor pedig egyáltalán nem mókusvakítás. Volt már sok telefonom, de ezen működött először ténylegesen. Összességében a kamera jóval gyorsabb, HDR képeket is gyorsabban készít, részletesebb képek társaságában. Hozzátenném azonban, hogy az iPhone 4 készülék 5Mpx felbontású kamerája számomra is – és egy átlagfelhasználó számára is – tökéletes és elegendő lehet.

Fontos azonban, hogy a nagyfelbontású képeknek, de főleg a FullHD videóknak nagyon nagy a tárhely igényük, aki tehát fotózni és videózni kíván, aligha lesz elég egy 16GB-os verzió.

Nos elérkeztem az utolsó előtti kérdéshez, a játékokhoz, melyek grandiózusak. Az iPhone 4 is elég “ügyes” ilyen téren, viszont FPS-ben messze elmarad az iPhone 4S-től. Kipróbáltam a Real Racing 2-t (itt már az effektek is jobbak, részletesebb az autók belseje), az Asphalt 6-ot, az Angry Birds játékokat és más appokat is. A komolyabb grafikai felbontású, 3D-s játékok hajszálnyit mindig laggoltak a sima iPhone 4-esen, mintha pont nem érné el a 25-30 fps-t, viszont az új iPhone 4S készüléknél ilyen nincs, fantasztikusan “smooth”, ha valaki játékra vesz telefont, akkor különösen ajánlott az iPhone 4S.

Sajnos egy téren – az egyik legfontosabb dologban – viszont hátralépés történt, amely nem más, mint az akkumulátor. Érdekes módon én úgy vettem észre, hogy maximum 10%-kal bír talán csak kevesebbet átlagos használat mellett az iPhone 4S a 4-es modellel szemben. A játékoknál viszont ugyanúgy merül, ami azért eddig semmiképpen nem rossz dolog.
Viszont ami nagy hibája, ahogy külföldi cikkekben olvastam is, hogy sok routerrel nem nagyon kompatibilis. Értem ezalatt, hogy nekem T-Home-os Cisco modemem van, de nem tudok pl. WiFi-n szinkronizálni semmit. Ez a kisebbik gond, a nagyobbik az, hogy egy éjjel alatt 18%-ot merült (7 óra alvás), ami kiakasztó, főleg, hogy az iPhone 4-nél ez 3% volt körülbelül. Külföldi fórumokban is panaszkodnak, erre két megoldás van. Éjjel érdemes kikapcsolni a WiFi-t. Ez még az iOS 5.0 alatt volt így, majd persze jött az 5.0.1-es rendszer is, azonban ez bizony semmit sem javított.

Fura módon azonban történt valami, ami számomra kicsit ellentmond az Apple által publikált szoftveres hibának. Eddig három iPhone 4S-em volt, mindegyikre csak és kizárólag a javított iOS 5.0.1-et tettem fel úgy, hogy csak a névjegyeket, jegyzeteket, emlékeztetőket szinkronizáltam, vagyis semmi backupból restore-olás vagy más hasonló cselekmény. Az első kettő merült, amint fentebb írtam, viszont a harmadiknál ez megszűnt, és pontosan ugyanolyan beállítás mellett éjjel 2%-ot merült, normál használat esetén pedig lazán hozta az iPhone 4 szintjét. Vajon tényleg szoftveres a gond? A választ persze csak a jó Isten és az Apple tudja csak, vagy még ők sem.

Mindenesetre remélem sikerült segítenem. Az én szubjektív véleményem az, hogy a jelenlegi árak mellett használt árak esetén a 40 ezer forintos különbség sok is meg nem is, aki megengedheti, az váltson. Új T-Mobile árnál viszont előfizetésnél 10-20e Ft a különbség, ami értelmetlenül kevés.
Az viszont ténylegesen megállapítható, hogy az Apple kétévente rukkol elő olyan megoldással, amire azt lehet mondani, hogy hú, ezt most megveszem. Az én szubjektív véleményem az, hogy iPhone 3GS és „ez alatti” tulajdonosoknak érdemes váltani, iPhone 4-ről viszont jobb megvárni a hatodik generációs iPhone-t.

A lényeg a lényeg, lehet várni az iPhone 5-re, de nem muszáj. Az Apple mindig csak annyit tesz hozzá az előző telefonhoz, amennyi pont elég az emberek elgondolkodtatásához. Rendkívül ügyesek ilyen téren is.

Cikkem képekkel: iPhoneHungary

Hozzászólások

(#1) Legendd


Legendd
senior tag

Ha valakinek kérdése lenne, vagy szeretné, hogy leteszteljek valamit, szívesen megteszem. Van a családban még egy iPhone 4, így könnyen össze tudom hasonlítani objektív szempontok alapján is! :R

Alea iacta est!

(#2) D1Rect


D1Rect
félisten

"Sebesség: elképesztő, most látom igazán, mi az, hogy akadásmentesen fut valami...annyira gördülékeny a rendszer, programoknál, játékoknál, hogy hihetetlen."

Hivatkozhatok rád, hogy az iPhone4 azért nem az igazi sebességben?

(#3) Legendd válasza D1Rect (#2) üzenetére


Legendd
senior tag

Igazából igen. Csak a vak nem látja a tényleges különbséget. Érzékeny vagyok minden ilyenre, és egyértelműen látszik, hogy a i4S mennyivel simább, gördülékenyebb az iOS 5-tel :)

Alea iacta est!

(#4) Def26


Def26
félisten

Sokadik vélemény ez amit olvasok. Én végül is úgy döntöttem, hogy megvárom az iphone 5 -őt. Asszonyt meglepem egy ipad -al karácsonyra, én meg veszek magamnak egy xperia play -t.

Egyébként nagyon sajnálom, mert (a feleségemnek iphone -ja van) mindig azt hallom a páromtól, hogy az egekig dicséri a rendszert, és szerettem volna én is egyet.

[ Szerkesztve ]

Fanboy Status: PS4:On, Xbox:On, apple:On, samsung:Off, Microsoft:Off, Audi :On,

(#5) Legendd válasza Def26 (#4) üzenetére


Legendd
senior tag

Nem tudom, mennyiben különböznek a vélemények, én a sajátomat elég objektívnek látom, nincs benne semmi erre vagy arra hajlás.
Érdekes ez az i4S - i5 dolog, mert én epekedve néztem online a bejelentést, és nagyot csalódtam, mikor nem lett a várva várt 5-ös telefon (legalábbis nem az, amit vártunk).
De elgondolkodtam...azon kívül, hogy leejteni több, mint halálos az i4(S)-t az üveg miatt, mégis hővezetés és minőség szempontjából fantasztikus, nekem a kinézete nagyon tetszik. A legjobb pedig a Facetime, vagy fotózás, Skype-olás esetén az, hogy a telefonnal vagy egy sima oldala, amire fel lehet állítani, így megkönnyítve az említett funkciók használatát. Az i5-ben ez nem lesz. A fém hátlap ki tudja (ha az lesz), mennyire karcolódik, mennyire melegszik fel, most kicsit szkeptikus vagyok. A 4"-os kijelző meg kell, nem kell, mégis kell? - én használtam már 4,3"-ig mindent, de egy kézzel a legkényelmesebb a 3,5", akárki akármit mond. Nem véletlen, hogy ez maradt, és már nem is bánnám, ha maradna, az a 0.5" annyit nem dob a latba. El sem tudom mi lesz az i5-ben még, minden bőven elég, ami ebben van...
Igazából ezeket lehet odabiggyesztem a cikk cégére szubjektív véleménynek :D szóval ha az akkuidőt javítják, akkor lehet jobb is lesz az i5-öt kihagyni.

Alea iacta est!

(#6) D1Rect válasza Legendd (#3) üzenetére


D1Rect
félisten

Meg tényleg elképesztő benne a kamera.
Kicsit sajnálom, hogy nem jött most az ötös, de van idejük gyúrni rá. Mondjuk a jelenlegi felhozatal mellett kell is. ;)

(#5) Legendd: Én oda-vissza vagyok a note-tól amióta megnyomkodtam kicsit. 5,3"
Én bukok a nagy kijelzőre.

[ Szerkesztve ]

(#7) Legendd válasza D1Rect (#6) üzenetére


Legendd
senior tag

Nos, amint írtam, nem tudom mit rakhatnak az i5-be...lesz négy magos proci? Az már minek? :D
A kijelző méret jó dolog, de itt nekem a használhatóság a kérdés, főleg egy kézzel, mert a telefon egy kézre készült :D de kinek mi tetszik :) úgyis lesz i5-öm, tudom magamról, de azért jelenleg még a i4 is elég lenne, pláne az i4S.
UI: most találtam a textgrabber nevű programot, 1.59 euró, de valami frenetikus...lefotózol egy A5 vagy A4-es oldalt, beolvassa róla a szöveget és gépeltté alakítja. Szinte tényleg tökéletesen, annyit kell javítani, hogy a könyvben lévő sortöréseket enternek veszi, de kb tizedannyi idő alatt megvan így is, mint gépelve, pedig gyorsan írok :D 60 nyelvet ismer BTW. Milyen könnyű lesz már a gyerekeinknek!

Alea iacta est!

(#8) tildy válasza Legendd (#5) üzenetére


tildy
nagyúr

Bezzeg ha ennek 5 lenne a neve, akkor nem menne a hiszti. :U NEm tokmindegy, hogy hivjak?

"Tartsd magad távol azoktól, akik le akarják törni az ambíciódat! A "kis" emberek mindig ezt teszik, de a nagyok éreztetik veled, hogy te is naggyá válhatsz" - Mark Twain

(#9) máyköl


máyköl
veterán

Nem tudom mikor fogjátok már fel, hogy nincs, nem is volt, és soha nem is lesz I5.

Egyébként iPhone 4 tulajként kipróbáltam nemrég a 4S -t, nem éreztem egyszerűen azt, hogy nekem ez kell. Nem éreztem azt, amit az I4 -nél éreztem, 3GS tulajként. 5 perc után letettem a 4S -t azzal az indokkal, hogy nekem ez nem kell.

(#10) Dany007 válasza Legendd (#3) üzenetére


Dany007
veterán

Ez a szomorú tudod... Minden telefonnak ilyennek kellene lennie. Ez kéne legyen az alap. Hogy minden gördülékeny.

Emlékszik valaki a régi időkben ki nézett ilyet, hogy gördülékeny-e a telefon? Hogy melyik gyorsabb a 3210-es vagy az 5110-es? Senki, mert mindegyik ugyanolyan gyors volt. :)

Szóval úgy, hogy nekem már 2002-ben volt saját (apámnak 99-óta) telefonom én röhejesnek tartom manapság azzal előjönni pozitívumként egy telefonnál, hogy gördülékeny, gyors... =/
Szóval szerintem ez nem pozitívum, hanem alap. És amelyik telefon erre nem képes, akkor az alapból mínuszból indul.

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.