2023. január 28., szombat

Gyorskeresés

Szabad-e az internet?

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Az internet és szabadság szavak mára lassan összeforrnak, pedig én úgy érzem, hogy ez egyre kevésbé van így, és néha már csak a látszat marad.

Ma már nagyon sok helyen lehet kommentelni, véleményt kifejezni, viszont mivel idővel nagyon megnőtt az illegális/tiltott tartalom megosztás mértéke, illetve a mocskos/sértegető beszéd, így megjelentek a moderátorok is, akik kommenteket törölnek, tartalmakat távolítanak el. Ez érthető, hiszen a tartalmak sok esetben illegálisok, és a kommentek sértők.

De ki dönti el, és mi alapján, hogy mi sértő, és mi nem? Mi jelenhet meg és mi nem? Egy moderátor kinek tartozik felelősséggel ha töröl? Az államnak, egy adott cégnek vagy talán senkinek? Számon tudom-e ezért kérni? Mert facebook komment bejegyzésért, illegális tartalom megosztásáért ítéltek már el embereket, viszont azért, mert valami nem jelent meg, azért még nem. Nem is nagyon lehet számonkérni.

Az internet olyan nagy, hogy könnyű rajta eltévedni, néha nehéz megtalálni valamit. Az, hogy pl a google milyen találatokat/cikkeket dob fel, és milyen sorrendben igenis releváns (mert így könnyű valamit a felhasználó orra elé tolni, illetve valamit elrejteni). Többek között erre mondja Fábry, hogy jó dolog az internet, csak tudni kell mit kell beírni (nem mindig a p*na.hu-t kell nézegetni :D )

Több hírportálnál is lehet kommentelni. De hiába kommentelsz, attól még nem fogják elolvasni, simán elveszhet az éterben, mintha meg sem történt volna. Mert van másik 6000 komment a cikk alatt, közben a bérkommentelők egymást upvote-olják, míg a te kommented még mindig "moderálásra vár" státuszban van (egyesek szerint pl a 444-en whitelist van), és mire megjelenik, már senki sem olvassa a cikket (hiszen a hír "elévül" és van másik 300 új).
A pcfórumon esett meg velem, hogy a honlap tulaja és moderátora (Sting) törölte a hozzászólásomat, miközben nem volt benne semmi sértő, vagy modortalanság, csak nem értett vele egyet. Fordulni senkihez sem tudtam, mivel nem lehet, ő a tulaj.

Ugyanígy a mag-on is sokan panaszkodnak, hogy egyes tartalmakat nem engednek feltölteni. Egy 1972-es filmet, ami angolul már fönt van, a magyart copyright okok miatt tiltják. Ugyanígy pár (19db) vallásos témájú filmet, szintén copyright jogokra hivatkozva.
Pedig a mag-nál, ami illegális tartalmakat terjeszt senki sem gondolná, hogy bizonyos mértékben diktatúra van.

Szerintem az interneten csak a szabadság látszata van meg, a szabadság kevésbé, sajnos itt is az erősebb kutya elve érvényesül.

Update (a kommentek alapján):
1. Nem vagyok sértett vadkan, aki most itt vezeti le a feszültséget. Szimplán egy hibát/lyukat láttam a rendszerben és elmondtam róla a véleményem. Nem rimánkodni jöttem ide (jól érzem itt magam PH-n), hanem azért, hogy felhívjam a figyelmet a visszásságokra, hiányosságokra (fékek-egyensúlyok rendszere) és elmondjam a véleményem.
2. A mondandóm lényege az, hogy a moderátoroknak csak a saját etikusságukon múlik, hogy etikusan végzik-e a munkájukat, nincsenek törvényileg kötelezve. Hála égnek nekem sehol nincs gondom a modikkal (mert ahova járok etikusak, de ez csak rajtuk múlik, hogy azok akarnak e lenni/maradni).
Nem az a bajom, hogy vannak moderátorok (és nem tudok warezolni, vagy náculni), hanem az, hogy én nem kérhetem számon őket, csak ő engem.
"internet viszont olyan, hogy ha nem vagy szimpatikus egy weboldal üzemeltetőjének, akkor kibaszhat a weboldaláról, és egy szavad nem lehet ellene."
Pontosan ez a problémám. Hányszor volt már olyan, hogy egy facebook weboldal nem volt elérhető, mert a moderátorok csak úgy (indok nélkül törölték). És lett következménye? Nem. Volt már olyan, akit egy facebook bejegyzés/komment miatt elítéltek? Igen. Na pontosan ez a visszásság a problémám. Ha ez csak egy-egy eset, akkor nem lényegi probléma, viszont ha már több száz-ezer, akkor már óriási kockázat véleményem szerint, mert politikai célokra is fel lehet használni ilyen oldalakat, és egyenlőtlenségeket.

Hozzászólások

(#1) Klaus Duran


Klaus Duran
senior tag

Ameddig valakinek érdeke van benne addig nem lesz szabad.

6 hónap tapasztalat után elmondhatom hogy az iOS 13PM semmivel sem jobb mint egy Android 11-es flagship. Ha nem lenne egy kész vagyon ezt is földhöz baxnám mint anno a W10-es Lumia 950et.///A Doctor nem hal meg, csak átalakul. https://www.youtube.com/watch?v=0C3zgYW_FAM

(#2) KISDUCK


KISDUCK
addikt

Nem értem minek hozod fel a magot amikor az oldal (a lapcsalád) ha jól tudom tiltja az ilyesmit és nem rég egy ilyen bejegyzésed zárolásra is került most pedig a móderációt firtatod. Nekem is törölték egy hozzászólásom egy korábbi bejegyzés alatt és nem tartalmazott semmi sértőt csak off volt mint a bejegyzés alatt a hsz-ek fele, túl tettem magam rajt. Te az előző bejegyzéseid alapján mintha szándékosan akarnád sérteni az oldal szabályzatát, de miért?

(#3) Lenry


Lenry
nagyúr

fiatal gyerek lehetsz te még...

na szóval.

moderáció: az internet szabad, mert olyan oldalt hozol létre rajta, amilyet csak akarsz. onnantól viszont az adott oldal kvázi magánterület, mert a tulajdonosa felel érte.
kb mintha egy üres szigetre költöznél: azt csinál mindenki, amit akar, de ha már lekerítettél magadnak egy darabot, akkor nem feltétlen örülsz, ha valaki odasz*rik.
másrészt mivel valóban a tulajdonos felel a tartalomért, így nyilván senki nem fogja hagyni, hogy random Vér "legelek" István szabadon náculjon / warezoljon / mittomén, mert utána te eltűnsz a semmiben, a Prohardver Informatikai Kft meg magyarázkodhat a bíróságon.

ugyanez az nCore-on, csak 50 árnyalattal szürkébben: ha egy jogtulajdonos komolyabban megfenyegeti őket, akkor a legegyszerűbb teendő a kérdéses anyagot bannolni, aztán tudják, hogy a továbbiakban békén vannak hagyva

az meg, hogy olyan hozzászólásodat törölte valaki, amivel nem ért egyet... még mindig a fentiekre vezethető vissza: minden weboldal az üzemeltető magánterülete, ahol egész pontosan azt csinál, amit akar, ahogy pl én sem hagyom, hogy a kocsimban dohányozzon bárki.
ha nem tetszik, nem muszáj ott kommentelni, meg lehet gyalogolni.

[ Szerkesztve ]

Gvella Glan! | There are two types of people: Those who can extrapolate from incomplete data

(#4) lezso6


lezso6
HÁZIGAZDA
LOGOUT blog

Összekevered az internetet az weboldalakkal. A weboldal magánterület, azaz a tulaj azt csinál, amit akar, amíg a hatályos törvényeket betartja. Tehát pl bármikor, következmény nélkül kidobhatnak akárhonnan, nincs helye reklamációnak, csakis akkor ha az oldal hajlandó téged meghallgatni és elbírálni az eseted.

Egyébként nagyon vicces ez a szabadságmánia. Nem mintha nekem bajom lenne a szabadsággal, de rossz a kérdés, legyen-e teljesen szabadság vagy ne. A helyes kérdés az, hogy szabadság vagy biztonság. E kettő között kell megállapítani egy jó kompromisszumot. Sose lehetsz teljesen szabad, és sose lehetsz teljesen biztonságban egyszerre.

[ Szerkesztve ]

STOP RIOS! Állítsuk meg a moderációt!

(#5) bitpork


bitpork
veterán

Örök érvényű tétel: szabad ember , szabad országban azt mond-gondol-tesz amit szabad.
A demokrácia is csak azt jelenti , hogy szabad akaratából egy szabad ország állampolgáraként egy ember szabadon alhat a híd alatt.

Eladó 2016 Audi Q7 hibrid. Infóért keress a számomon

(#6) lezso6 válasza bitpork (#5) üzenetére


lezso6
HÁZIGAZDA
LOGOUT blog

Ez hülyeség. Mindenhol azt gondolsz amit akarsz. Nyugati országokban azt mondasz amit akarsz, feltéve, hogy nem uszítasz, meg ugye van pár apróság, pl ott az a bizonyos holokauszt-tagadós törvény. De kb ennyi. Ezek nélkül nem létezhetnének a trollok.

STOP RIOS! Állítsuk meg a moderációt!

(#7) legelek válasza KISDUCK (#2) üzenetére


legelek
addikt
LOGOUT blog

Az itteni lapcsaláddal, és moderátoraikkal eddig semmi problémám nem volt (itt normálisak)!

Az előző bejegyzésemnél is a letöltés egy mellékszál volt, nem arról szólt, csak a hozzászólások vitték el másik irányba, így zárolva lett, ami jogos és a mag itt is csak mellékszál, említve van mint példa.

A pc fórumon az volt a bajom, hogy egyoldalúan törölték a hozzászólásokat (csak egy fajta véleménynek adtak teret). Nem az a bajom, hogy az ÉN véleményem törölték, hanem hogy egy olyan hozzászólást sem engedtek, ami az enyémhez hasonló. Ha van 10 offtopik hozzászólás, és 5-öt törölnek és benne vagyok, az attól függ, hogy probléma e, hogy tematikusan egyoldalúan törölnek-e.

A blogbejegyzés lényege, hogy elmondom a véleményem. Nem akarom kihívni a sorsot, de ki merek mondani pár dolgot, és úgy gondolom, hogy ezt a lapcsalád egyelőre korrektül kezeli (nem töröl, hanem zárol, nagy különbség!)

[ Szerkesztve ]

A rosszban mindig van valami megtévesztően jó, különben nem választanánk a rosszat

(#8) UnA válasza legelek (#7) üzenetére


UnA
Korrektor

A pc fórumon az volt a bajom, hogy...

A pcfórum legendásan öntörvényű hely volt, szegény Sting értelmi képességei pedig nem szárnyaltak igazán magasan :) Gyorsan elmenekültem onnan...

(#9) legelek válasza Lenry (#3) üzenetére


legelek
addikt
LOGOUT blog

Ez a válasz nemcsak neked szól:
Örülök, hogy máris vérpistike (vérlegelek) lettem aki náculni, és warezolni akar.

Nem tudod, hogy direkt magyarázod-e félre, vagy nem érted mit akartam mondani. Nem az a bajom, hogy vannak moderátorok (és nem tudok warezolni, vagy náculni), hanem hogy én nem kérhetek számon őket, csak ő engem.

És mint a címből és zárómondatból is következtethető, hogy az én problémám a látszat. Hogy nincs kimondva/megbélyegezve, és ezért lehet rá hivatkozni mint függetlenre, meg hogy az emberek/a nép ezt mondja, ez a véleménye, miközben ez egy kínai mintára kozmetikázott látszat.

[ Szerkesztve ]

A rosszban mindig van valami megtévesztően jó, különben nem választanánk a rosszat

(#10) legelek válasza UnA (#8) üzenetére


legelek
addikt
LOGOUT blog

Igaz, itt példának kiváló is volt. :)

A rosszban mindig van valami megtévesztően jó, különben nem választanánk a rosszat

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2023 PROHARDVER Informatikai Kft.