Teljesség és sorrendiség mindenféle igénye nélkül jelentkezem majd itt néha általam kedvelt dolgokkal, legyenek azok zenék, filmek, sorozatok, könyvek, játékok vagy bármi más.

Viszonylag kevés olyan zenekar van, melynek az összes albumát ismerem, az angol Oasis egyike ezeknek és bár nem mindegyik kiadványuk tartozik a kedvenc lemezeim közé, A Don't Believe the Truth-t mindig szívesen hallgatom. Ez az Oasis hatodik, jelenleg utolsó előtti albuma, 2005-ben jelent meg a Big Brother Records kiadásában.

2005. nyarán pont Londonban voltam, majdnem két hónapig és a helyi rádiók elég sokat játszották a Lyla és a The Importance of Being Idle című dalt, mindkettő nagyon tetszett így egy nap hazafelé a nyelviskolából az egyik HMV-ben megvettem a lemezt, mely ezek után azon a nyáron állandó lakója volt discmanemnek.
2005-ben már messze a brit pop legsikeresebb évei után járunk, az Oasis utolsó komolyabb sikert elérő lemeze 10 éves, a Blur-ból már lelépett Coxon, a Pulp pár éve feloszlott és még sorolhatnánk a 90-es évek legnépszerűbb brit zenekarainak a sorsát az ezredforduló után. Talán emiatt is lehet, hogy ez az Oasis lemez nálam épp akkor nagyon betalált, számomra picit légüres térbe érkezett. Az Oasis sokat változott a 95-ös Morning Glory óta és nekem ez a lemez volt, ahol úgy éreztem, hogy most végre újra formában van a zenekar. Talán ez annak is köszönhető, hogy szinte az összes tag jegyez pár dalt az albumon, emiatt változatosabb a hangzás, mint a korábbi, szinte csak Noel szerzeményeket tartalmazó lemezeken volt. Liam már a Songbird-del klasszikust alkotott, most pedig a Guess God Thinks I'm Abel-lel mutatta, hogy képes ő is jó dalokat írni a tesó mellett. A zenekar többi tagja is nagyon jó szerzeményeket hozott erre a lemezre, de természetesen Noel is hozta a szokásos formáját a Let There Be Love balladával, amit közösen Liam-mel énekel az album utolsó dalaként.

Itt hallgathatod: Spotify, Google Play